A fekete-fehér képben, ahol talán egy tengerparton óriási kőformákat látunk és ebben a kőformában, ahogy a kövek ívei egymáshoz kapcsolódnak, és az ívek ahogy eltűnnek, árnyékok, sötét árnyékok erősítik ki a fényfelületeket a gömbölyű formáknál, a kép alsó felében szinte szégyenlősen, eltekeredve, mintegy táncmozdulat meghúzódik a két női láb. Ami miatt nagyon szerethető ez az üzenet - hogy véletlenszerű, vagy tudatos - az a mozdulatforma, amit az alkotó elhelyez itt a kép alján. Merthogy nagyon hasonlatosan kibukkanó, ívekbe átkanyarodó formarendszerben látható a test bizonyos része hasonlóképpen, mint a most hátteret alkotó kőformák. Olyan az egész mintha egy párbeszéd történne. Mintha az emberi test a saját maga tekeredéseivel beszélni akarna az ősi formákhoz. És ez színdramaturgiájában is elég jól el van helyezve, merthogy ez a testhezálló sztreccs, fekete farmernadrág sötét tömegében megerősíti, fölhangolja, megfeszíti ezeket a zenei húrokat a háttérben látható szürke formákkal. Én ezt egy háromdisznós képnek gondolom. (szőke)
értékelés:

szivárványszínekben, a '85-ben elsüllyesztett Greenpeace hajó emlékére...

Azt szeretném elsősorban kiemelni ennek a képnek a kapcsán, hogy az nagyon jó, hogy a Kati színdramaturgiát alkalmaz. Kiválasztja azt a helyzetet, még ha akár a 70-es évek divatfotói hangulatát is idézi ez a kép, kiválasztja azt a helyzetet, azt a környezetet, ahol a rajta látható játékos öltözetek harmonizálnak, együtt játszanak, együtt mozognak azzal a színvilággal amelyhez a talán műanyag, citromsárga felület, amelyen ül és a mögötte lévő fröccsöntött szürkés, kékes, bordós talán fémfelület, vagy számomra meghatározhatatlan háttér, de mindenféleképp egy izgalmas, festői mögöttes tartalom nagyon erőteljesen szolgálja a képen látható beállítást és a modellt. Annyit kockáztatnék talán meg, hogy, de a modell ebben az elsődlegesen fontos az én számomra. Pontosan azért, mert az az ötletesség, az a játékosság, amely cipőben, ruhában, gesztusban, tekintetben jelen van, kihívásban jelen van az számomra, a néző számára a fontos. Én a Katit szeretném nézni, ővele szeretnék foglalkozni és mindenki más kísérője ennek a képnek. Az óriási felületek mögötte, a citromsárga tartórendszer amin ül, talán hajó, vagy nem tudom mi, de ezek arányaiban kellene, hogy kisebbek legyenek, hiszen a táncos, az előadó, a színpadra lépő az maga a modell. Ezért én a képnek az arányain változtatnék, hogy minél többet kaphassak, minél többet érzékelhessek az emberi alakból. De ettől függetlenül én ezt a képet nagyon szeretem és a három disznót szeretném megadni erre a képre. (szőke)
értékelés:

Üdvözlet Norvégiából!

A 31-es lecke kategóriájára elküldött kép, amely egy pannó-szerű, hosszú, elnyújtott, elbeszélő, romantikus üzenet, nyilvánvalóan klasszicizmusában, fénytanában, előtér, középtér, háttér rendszerében hoz egy tiszteletet, például a klasszicista megközelítések felé. Nem egy avangard, vagy nem egy lázadó, hanem egy alázatos és egy megfigyelő rendszerű képet kapunk, látunk és egy nagyon jó szándékú és szerethető feladatot, egy látványt küld el az alkotó. Ha fölvetődne az a kérdés, hogy igen, Viktória mennyiben van ebben a képben jelen, talán lehet egy picit kivételt tenni és azt mondani, hogy biztos vagyok benne, hogy az igazi kézjegy valamilyen módon itt az egészen közvetlen előtérben bekandikálhatna, sajátossá tehetné még jobban mindazt amit itt látunk, de abban is reménykedem, hogy a valódi kézjegy az egészében van jelen ezen a hosszúkás pannón, merthogy az alkotót főhajtásra készteti a természet csodálatos látványai viszonylatában és talán ez felülírhatja a mi itt végzett szabadidős kis alkotásainkat, hogy ugye mindig számon kérjük az alkotói személyességet és örülnünk kell annak, hogy a természet csodáit is ábrázolják az alkotóink, a résztvevőink. Úgyhogy én ezt egy háromdisznós képnek értékelem. (szőke)
értékelés:

A kép, az egészalakos kép kétfajta fényrendszerrel dolgozik. Egyrészt egy kamera mögül történő megvilágítással, másrészt pedig egy háttér enteriőrrel, ahol kis szobalámpák fényei sejtetik a családi környezetet. Ez egy nagyon hálás és nagyon jó lehetőség azzal, hogy a tulajdonképpen a modell kitakarja a hátsó fényforrást, és ezzel nagyon jól lehet manipulálni, nagyon jól lehet játszani. Ráadásul a maga a háttérben elhelyezett lámpa az aránylag mélyről világítja meg a környezetet. Talán egyrészt érdemes lett volna evvel a bizonyos hátsó lámpával, amely teret adna ennek a környezetnek, egy picit még játszani. Merthogy a könyvespolc függőleges felületei nagyon kevéssé részlet gazdagok, hiszen nem kapnak hátulról megvilágítást. Innen ez a szórt fény a kamera felől pedig már nem ad oda értékelhető információt, és amiatt, hogy a lámpa hova világít, a modell mögül, a modell mögötti tér egy kissé zavarossá válik. Talán ha jól sejtem, ott egy valamilyen asztal van mögötte, amin egy kerámia edény, vagy valamilyen virágváza is megbújhat, de mindezek fényértékeiben, hogyha hunyorítva tekintünk erre a képre, túlságosan egybeolvadnak az előtérben látható figurával, ahol én úgy gondolom, hogy maga a pozíció, a helyzet, a testkód az egy jó ritmus, tehát elsősorban azt kellene tekintenünk ennél a képnél irányadó elvnek, hogy egy egészalakos beállítást készít az alkotó törökülésben. Mindent ennek kellene alárendelni. A környezetet, a háttérkörnyezetét, a talán egy nedvzöldszerű, vagy akvárium, vagy paplanszélt a jobb alsó sarokban. Nyilván nem véletlen, hogy bizonytalankodok, mert nem tudom eldönteni, hogy mi az, de azt látom, hogy színértékében, vagy a jobb kar mögötti átlátásnál a narancsos fények, ezek mind, ha egészében lennének kezelve, kicsit sematikusabban, akkor biztos kiemelné az emberi testet, de most túl sok érték van a háttérben, amitől egy picit kompozíciójában jó az emberi alak beállítása, de fényértékeiben, színértékeiben zavaros a környezet. Érdemes lenne variációkat készíteni, otthon összehasonlítani és ebből a legkoncentráltabbat, a legsikeresebbet, a legsikerültebbet elküldeni, ahol azt kéne alapelvnek tekinteni, hogyha a cím fontos, márpedig az András képeinél mindig fontosak a címek, hogy továbbgondol. Ha fontos a házi feladat zárójeles megjelölése, hogy egész alakos portré, akkor ennek függvényében variációkat készíteni. De a vállalkozást akkor is bátornak érzem és szeretném lelkesíteni az alkotót kettő disznóval a folytatásra. (szőke)
értékelés:

Igen, talán, hogyha a Bara azt a teret ebben a szobában használja fotósként, amely egy felújított, de tulajdonképpen lakatlan, metrikus tér, szinte kémiai helyzetekkel, akkor egy nagyon jó, de rideg történetet tud ábrázolni. Igazából verhetetlenül, hiszen jó a látványa a borosüvegnek, a söröskancsónak, vagy korsónak, a tányér fehérjének. Amitől megint életre kel a történet, az az ő kis csodálatos szereplője, az ő kis múzsája, aki bekerül, belép ebbe a terülj-terülj asztalkámba, ahol valójában nincsenek gyümölcsök, nincsenek sütemények, nincsenek tál lencsék. És attól, hogy ez a kislány bent van ebben a térben, attól válik az egész múzeumivá, abszurd képzőművészeti helyszínné. Az én véleményem az, hogyha a kislány nincs a képen, akkor valószínűleg megint azt kell, hogy mondjam, hogy valami olyan apró momentum elveszik mindebből, amitől működőképessé válik ez a furcsa, abszurd tér. Így viszont számomra egy nagyon érdekes ritmus és egy befogadható üzenet, és nagyon jó, hogy a modelljét ebben az esetben nem direkt módon használja. Három disznó. (szőke)
értékelés: