A fraktálok „önhasonló”, végtelenül komplex matematikai alakzatok, melyek változatos formáiban legalább egy felismerhető (tehát matematikai eszközökkel leírható) ismétlődés tapasztalható. Az önhasonlóság azt jelenti, hogy egy kisebb rész felnagyítva ugyanolyan struktúrát mutat, mint egy nagyobb rész.

Nagyon jó a megfigyelés, és Gáborra nagyon jellemző az, amit látunk. Fontos, mert többször hallhattuk az életünkben azt, hogy fraktál, és látunk ilyen számítógépes bigyókat, amik engem a penészvirágra szoktak leginkább emlékeztetni. De sem a leiratát nem biztos, hogy mindenki elolvasta, hogy ez mit jelent, sem a valóságban nem biztos, hogy tud hozzá mit kötni. És itt van a valóság ábrázolásában Gábornak a nagyon nagy erénye, hogy megmutatja nekünk, hogy mi is az, hogy fraktál. Az első kettő kép tökéletes párhuzam, a harmadik is, de ha már ekkora lépést teszünk, akkor ne három képnél álljunk meg, hanem mondjuk ötnél, és várnék további párhuzamokat. Mert most pontosan a színugrás miatt, hogy a zöldből egyszer csak a testszínre váltunk, abszolút csakis esztétikai értelemben, megbillen a képhármas. Ettől még én ezt egy tökéletesen elfogadható iránynak tartom, el tudom azt képzelni, hogy Gábor, ha csinál ebből egy sorozatot, ahol mindig három helyzetet mutat be, és ezek a helyzetek nem csak a fraktálokkal foglalkozik, hanem például az aranymetszéssel is, és bármi matematikai képletnek a természetben való fellelhetőségéről, és mindig didaktikusan követi a saját rendjét, hogy két természeti megjelenésű valami, és egy emberi testtel kapcsolatos valami, akkor ezt, mint sorozat, el tudom képzelni. Most, egy picit ettől idegenkedem, de maga a megoldás tökéletesen rendben van, a Rezonancia leckére egy egészen kitűnő meglátás, úgyhogy megvan a leckemegoldás, Gábor, le a kalappal, a meglátásod tökéletes. (hegyi)
értékelés:    

Akinek mindent szabad, akinek akkor is van mit ennie, ha a gazdájának nincs.

Annak örülök nagyon, hogy végre elkezdünk oda jutni, hogy a saját magunk megfogalmazásai után eljutunk a házi kedvencekkel való filozófiai megközelítésekhez, hogy mit jelent általában az embereknek a házi kedvencük, és hogy ebben milyen helyzetek jöhetnek létre. Most itt egy szélsőséges helyzetet látunk, és ebbe az az izgalmas, hogy ehhez a figurához, akit itt látunk ebben az őrületes színű ingben, és sapkában, ha el is tudok képzelni valami kutyát, valami másfajta jutna eszembe. Bár szokták mondani, hogy a kutya és a gazdája előbb utóbb egymáshoz idomul kinézetben is, és ebben is van valami, mert tessék megnézni azt a tekintetet és arckifejezést, ami a bácsinak van, és valami hasonlót vélek felfedezni formában is a kutyus arcánál. A párhuzam tényleg zseniális. Annyit engedj meg, hogy mondjak, Gábor, hogy engem a barna ajtó kevésbé izgat, mint az a függöny, meg az a helyzet, ami ott lehet a függönynél. Abból most nem adtál, mert irigy vagy, hanem ide kintre raktad a bácsit, ehhez az ajtóhoz. Nem tudom, hogy a helyzet mennyire engedte meg azt, hogy itt valamilyen instrukció elhangozzék, ezen jó lett volna kicsit módosítani. (hegyi)
értékelés:    

Képek az újpesti dokkról.

Egy 7 képből álló sorozatot látunk, nagyon izgalmas az a szín- és fénybeli megjelenés, amit itt Gábor észrevett, picit azt érzem, hogy Gábor ott volt, ezt meglátta, elragadta őt a lendület, érzelmi állapotba került, és elkezdett exponálni. A végeredmény nem igazolja azt a válogatást, amit kapunk. Itt három megközelítési irányt látunk: van egy tárgyszerű környezet-bemutatás, ami egy líraibb riportnak lehetne a darabja, van egy nagyon szociografikus megközelítés, és van egy abszolút elvont formákkal dolgozó játék. Mind a három érvényes, de egy képsorozatban nincs a három terület között kohézió. Az első, második és harmadik kép alapvetően ezt a lírai etűdöt mutatja. A negyedik, főleg az ötödik, és a hatodik is a szociografikus megközelítést, és a hetedik - hozzám a legközelebb álló világ - kiragadott formákkal, struktúrákkal dolgozik. Ha ezt a három utat nézem, akkor valamelyik mellett le kell tenned a voksodat. Ha az első irányt veszem, akkor ott van egy dadogás, hogy elkezdem ismételni ugyanazt. Az első kép, a második, és a harmadik is nagyjából ugyanarról szól. Ez olyan, mintha egy objektív tesztet látnánk, hogy ilyen lesz egy 50-es objektívvel, ilyen egy 105-el, és ilyen egy 135-el. Érdekes játék, de a nem szakavatott néző ezzel nem tud mit kezdeni. Miért kell ezt ismételni? Számomra az első kép az, ami leginkább erős, gyönyörűek a fények, a tükröződések, kompozícióban is abszolút rendben van. Mindehhez képest a második lényegesen unalmasabb kép. Értem az elsőt, nem kell ismételni a másodikkal. A harmadik kép kompozícióban nincs kitalálva, hogy ezzel a nagy daruval most hogyan szervül a kis csónak, ami, mint mentőcsónak föl van ide szerelve. Tehát én a második és harmadik képet kihagynám, és akkor kérdés, hogy merre folytatjuk tovább ezt a munkát. Ha a szociografikus megközelítést nézem, ahhoz hozzá lehet venni témaindításnak az első képet, de itt is megint ismétlésbe bocsátkozunk. Megfigyeljük a szalont, aztán annyira belehabarodunk ebbe, hogy valakinek ilyen poénja van, hogy legénységi kantinra azt írja ki, hogy Szalon, hogy Gábor ezt elkezdi újra és újra föltérképezni. Én egyik szalonos képpel sem értek egyet. Az első, mint konstrukció hibádzik, Eduárd ollója nagyon erősen csattogtatott, és ezért a formákba belevágott. A második kép önmagában kevésbé izgalmas, nem egy esztétikus forma, nem túl szépek a rozsdafoltok, ami pedig a tükröződést illeti, nincs kitalálva. Nyilvánvaló, hogy túl sok játéklehetőség nincsen, hogy most mit is akarok látni ebben a tükröződésben, de amit most látok, az számomra nem annyira izgalmas, hogy én ezt képként megőrizzem. Aztán van egy kép, ami egy lámpáról szól, és valami lajstromszámról a hajón. Ez megint olyan kérdés, amihez talán Temesi Tamás barátunk ért, és lehet, hogy számára ezek a számok szép emlékeket hoznának, de hát nekem értelmezhetetlenek, a lámpa sem túl esztétikus az árnyékkal. Nem tudom miért készült el ez a fotó, mit akar Gábor nekem ezzel üzenni, miért mutatja ezt. A szociografikus megközelítésnél is van egy témafelvetés, de pontatlan a fogalmazás. Az utolsó kép az, amire azt mondom, hogy megáll a lábán. Itt is ez a kötél egy kicsit idegen, lehet, hogy kellett volna egy olyan helyzetet keresni, amikor ennek nem kötelezően kell szerepelnie, mert a víztükörben tükröződő formák gyönyörűek, és az a szín játék, ami létrejön a csónaknak az oldalánál a régi festéknyomokkal, az egyenesen zseniális. De a kötél olyan szinten ránt vissza a valóságba, hogy ahogy a lírát elkezdtem volna fölépíteni a lelkemben, máris kaptam egy pofont, hogy ne lírázzak, mert ez ide van kötve. Gábor, ezt visszaadom ismétlésre, nem tudom, hogy fogsz-e te még arra járni, remélem igen, a döntést neked kell meghozni. Ilyen egyveleget nem fog tudni a néző sem kibontani. Ismétlés. (hegyi)

Ezt a képet a számítógép labirintusa ejtette foglyul három éve. Akkor készült, amikor beiratkoztam és a második leckét próbáltam megcsinálni. Most kikeveredett a labirintusból, hadd menjen.

Bevallom férfiasan, hogy ezt a képet Gábor a Szorgalmi rovatba akarta betenni azért, mert nem most készült, és minden egyéb esetben én ezt elfogadhatónak tartom, de most ennél a képnél mégis azt gondoltam, hogy ez egy olyan fotó, ami számomra nagyon is időtlen üzenetet közvetít. Egy picit gondosabb kivitelezéssel könyvcímlapnak is tökéletesen működő verzió lenne, mert nagyon kifejező, nagyon sok gondolatot indít el az emberben. Ennél a képnél is, ahogy már egy előző elemzésnél mondtam, a hasadt tudatállapot ábrázolása jut eszünkbe elsőre, ez kézenfekvő is, de mégsem ebbe az irányba szeretnék elmozdulni az elemzésnél. Az, hogy ez egy törött tükör, és ebben találta meg Gábor azt, hogy milyen beállítással tudja ezt a formai játékot fölerősíteni, ez csak egy eszköz. Ami ebben a képben számomra fontos, az talán nem is a töredezésben jelentkezik. A kép alsó tükördarabja, a száj és az orr formájával az, ami nekem nagyon sok mindent elárul egy lelkiállapotról. Úgy mesél a portré alanyáról, olyan őszinteséggel, amit ritkán lehet tapasztalni, mégis az eszközhasználat okán egy nagyon visszafogott üzenetet kapunk. Lehet, hogy ez érdekes, hogy miért mondom ezt, amikor nagyon harsányak ezek a törések, és maga a képi ábrázolás is olyan, hogy felér egy felkiáltással. De nem csak az a portré, ami kilóra megvan, hogy van szeme, szája, füle, orra, főfény, mellékfény, háttérvilágítás, hajra csillogást teszünk, stb. Számomra a kommersz portré vonal sokkal kevésbé izgalmas, mert egy fagyott helyzetet mutat, valamit, ami az elvárásoknak akar megfelelni. Ennél a képnél pontosan az a nagy erény, hogy nincsen elvárás, nincs minek megfelelni, csak a saját belső diktátum az, ami működik. Én nagyon örülök annak, hogy Gábor ezzel dolgozik, pontosan azért, mert tudom, hogy tőle egy nagyon távol álló terület, és mégis, vagy éppen ezért, olyan minőséget tudott magából kipréselni, ami messze felülmúl minden eddigi kísérletet. Nagyon rendben van. Egyetlen egy problémám van: az, hogy a tükörnél jó lett volna odafigyelni, hogy az orrnál ne legyen ez a por, vagy kosz, ami ott van, ami becsillan, és talán a háttér megválasztása is fontos lehet. Ha egy sötétebb háttér van, akkor talán jobban látszik, hogy ez egy kézi tükör, és nem úszik annyira el a háttér. De a képi megoldás tökéletesen rendben van. (hegyi)
értékelés: