Ezt is kipróbáltam...

Három képből álló sorozat, mind a három kép tetszik. Az első kép azzal, hogy a kis cipőcske, meg ez a talicskakerék látszik, miközben fönt vagyunk a levegőben, jól mutatja azt, hogy itt ez egy személyes rendszer. Van viszonyítási alapunk, ezzel nagyon jól érzékelhető az a történet, amiben Gábor részt vett. Aztán megint van egy személyes dolog, hogy ezen a pár szárítókötél madzagon lebegünk abban a gumimatracban, úgyhogy ez megint egy izgalmas kép, tele van félelemmel. A harmadik kép egy nagyon-nagyon jó kompozíció a traktorral, a kis félhold formájú ejtőernyő árnyékkal, a mezőre vetett valamilyen növényzettel, szóval jó pillanatban, jól exponált Gábor. Ez egy nagyon jó légi felvétel, és azt tegyük hozzá, aki járt már ilyen magasan ilyen szerkezetben, az tudja, hogy nem olyan egyszerű ám, mint ahogy azt lentről gondoljuk, hogy fölvisznek téged magasra, nyomd az exponáló gombot, majd csak lesz valami. Egyrészt az ember félti a felszerelését, másrészt nem olyan egyszerű koncentrálni az exponálásra akkor, amikor az ember az életéért küzd. Amit én ebből az etűdből hiányolok, mert itt arról szól a dolog, hogy ezt is kipróbálta Gábor, az valamilyen végkövetkeztetés levonása. Megint abba a hibába esünk bele, hogy Gábor szemérmes. Én elfogadom ezt, csak ne menjen a meló róvására. Itt most az a baj, hogy nem kapunk egy összefoglalást a végén, hogy: és remegő lábakkal ott áll Gábor a szekér mellett, vagy ha ő saját magát nem akarja ebbe belefotózni, akkor is lejött valahogy abból a magasságból, szóval a landolási pillanat lehet, hogy nem volt semmi. Ha már fölmentem, akkor valahogy le is jöttem. Se a fölmenés, se a lejövetel nincs meg, mondjuk ebből a tekintetből konzekvens Gábor, de nekem ez hiányzik ebből a sorozatból, mert keretbe foglalná. Kettő csillagot adok, és tessék menni, és megismételni. (röhögés) (hegyi)
értékelés:

Évről-évre muszáj repcét fotózni. Nagyobb méretben itt látható.

Gábor meg is magyarázza itt a címet, hogy „évről évre muszáj repcét fotózni”, valószínűleg ez a „muszáj” az, amire az „obligát” utalhat, hogy neki kényszeres, hogy ezzel foglalkozzon. Érdekes ez a képi megoldás, tényleg van az egésznek valami olyan hatása, hogy az ember belehasalna ebbe az egészbe, de hát ha évről évre muszáj ezt megfotózni, akkor csináljuk már úgy, hogy azok az ívek, amik a kép sarkánál megvannak, és elindulnak a sötétzölddel, akkor ezt tényleg fogják körbe, mert most jelzésértékkel ott vannak, de kifutnak a képből hamarabb, mint kellene. A másik dolog az, hogy lehet, hogy ha egy viharosabb időt választasz, akkor olyan felhőcsodákat kapnál, ami ezt az egészet helyrerántja. Erre mondok neked két trükköt: az egyik, hogy megkérdezed Mácsait, hogy honnan szerzi a felhőit, és odatereltetsz magadnak egy keveset, a másik trükk az, hogy készítesz valami felhőfotográfiát, és szendvicsnegatívot használsz. Nem elvetemültség, ez régen bevett szokás, hogy az ember manipulálja ezeket a dolgokat, mert felhőkkel tényleg nehéz bánni. Amikor jó a fény, kellemes és szórt fény van, az nem biztos, hogy felhőben annyira attraktív. (hegyi)
értékelés:

Nyári ágy. Télen nem látszana ki a hó alól.

Nagyon izgalmas ez a kép. Nagyon örülök annak, hogy Gábor azt is megmutatja, hogy kezdeményezőkész, hogy bizony mer energiákat belefektetni abba, hogy egy kép elkészüljön. Nem firtatom, hogy most kifejezetten ezért a képért hurcolták ki az ágyat, vagy szobafestés volt, vagy meszelés, mert ilyen szempontból ez mindegy is. Az a lényeg, hogy ezt a képet ő elkészítette. Egy picit van valami, ami mégiscsak arra utal, mintha ezeket a tárgyakat letették volna, és azért tették volna az árnyékba, hogy ne szívja meg a nap, ugyanis, ha megfigyeljük a képet, a bútorok nélkül, akkor egy nagyon nyugalmas, rendben lévő kompozíciót kapunk, az árnyéknak jó ellenpontja a háttérben lévő, bal oldalon álló fa- és bokorcsoport, tehát egy jó ritmusú képet kapunk. De idekerült egy ágy, egy kisszék, egy kancsó, egy szőnyeg és egy kutya. Abban vagyok bizonytalan, hogy most ezek a tárgyak mennyiben voltak tudatosan elrendezve. Hogy be akart rendezni Gábor egy szobabelsőt, avagy nagyjából ezek így kerültek ide lehelyezésre, és minimális hozzáadott mozgással létrehozta ezt a képet. Kérdéses némelyik tárgynak a szerepe, az is, hogy ha ekkora nagy, nyitott terünk van, akkor miért kell ennyire összezsúfolni ezeket a tárgyakat. Formák úgy vannak összekötve, ami nekem most bizonytalan. Főleg a kisszék az, ami nagyon furcsán kötődik ehhez az egészhez, de az asztal is nagyon rá van tolva erre az ágyra. Értem én azt, hogy miért van az árnyékban, még a filozófiáját is el tudom fogadni, hogy okos ember nem a napon kezd el aludni, de ha már ezt a geget kitaláltam, akkor próbáljam meg úgy megvalósítani, hogy ez az egész bátran foglalja el a teret. Most az az élményem van, hogy ez egy félszeg megoldás. Kihoztam ide ezeket a tárgyakat, és játszom ezzel, létrehozok egy képet, de nagyon nem kezdem el széthordani a terepen, hogy nehogy bolondnak nézzenek. Mintha utolsó percben a bátorság veszett volna el a komponálásból. Jó az alaphang, jó az irány, de mégis nekem valami azt mondja, hogy ez a tömegelhelyezés annyira egy pontra van sűrítve, hogy nem tudok mit kezdeni a kép többi részével. Valahogy most fölborult az egyensúly. De mint Ágy lecke, mint ötlet, olyan, hogy ettől függetlenül megadom rá a három csillagot. Szeretném Gábor véleményét hallani erről, amit most itt elmondtam. Az az érdekes, ha nagy festő elődöket nézünk, akár Szinyei Merse Majálisát, tessék megnézni azt a képet, hogy milyen furcsa a perspektíva ábrázolása, olyan, mintha egy nagylátószöges objektívvel dolgozott volna a festő, mintha felállt volna egy létrára, ki van egy kicsit terítve a perspektíva. A horizonthoz vezető út meg van növelve, hogy minél több alak elférjen, minél jobban lehessen látni a történetet, és tulajdonképpen a tájrész, a háttérrész ehhez képest kicsi. Ha megfigyeljük, ott a festő ezt azzal érte el, hogy egy olyasmi helyzetet választott, mintha egy domboldal lenne. Nyilván itt ez most nem megvalósítható, de lehet, hogy az objektív megválasztásával, ha nagylátószögűvel dolgozik Gábor, akkor lehet, hogy létrejöhet egy ilyen perspektívatorzulás is. Úgy jobban föntebbről láthatnám ezt az egészet, leíró jellegű lehetne, és az ember máris játékosabbnak tartaná a berendezést, mert most összetorlódtak ezek a tárgyak. (hegyi)
értékelés:

Mintha HLM képe ihlette volna, de a kép még július elején készült.

Mariann képének férfi változata, akár egy fantasztikus novella illusztrációja is lehetne, ahol az Alfa holdbázison a Föld túlélői kupola kolóniákban próbálják újraépíteni a civilizációt. Ami számomra rendkívül izgalmas, az a kép közepén lévő vízcsepp, amiben a felhők és a fenyők olyan formát mutatnak, ami felidézi a gyerekkoromban ajándékba kapott vízzel telt varázsgömböt, amit ha megráztunk, elkezdett benne esni a hó. Nem vagyok a makrofotográfia nagy híve, de ez a megfigyelés számomra nagyon izgalmas. (hegyi)
értékelés: