Azt kérdezi Gábor itt a leiratban, hogy ez vicces-e. Hát vicces, a maga módján. Nem azt mondom, hogy ettől a térdemet csapkodom, annyira humoros, de maga a párhuzam az abszolút jól érthető. Leonardonak van egy rajza, ahol egy férfiember áll egy körben és hol szét van terpesztve a lába és fel van emelve a keze és hol össze van csukva és lejjebb van eresztve. Tehát hogy, ha ezt a grafikát nézzük, akkor ehhez ez egy jó párhuzam. A cím is elég jó ebben. A térkialakítás viszont nem. Ha megnézed azt a Leonardo képet, azért ott a körbevágás az fontos, hogy hogyan szerepel. Itt most egy olyan álló formát hoztál, ami ebben a beállításban értelmezhetetlen. Tehát nem nagyon látom át annak az értelmét, miért téglalap formájú a háttér, miért nem lett négyzetes. Főképp mivel tökéletesen feketében van tartva, itt tényleg rád van bízva, hogy hogy vágsz, mint vágsz, mit adsz hozzá, vagy mit veszel el. Én azt gondolom, hogy ez a része az, ami számomra kérdéses. Aztán van egy másik része, hogy ha ez színes, akkor ezeknek a színeknek le kell ugorni erről a vászonról. Arra oda kell figyelni, hogy mennyi időt vacakolunk vele, mert ezek a felületek be tudnak száradni. Magyarán itt öt percünk van, jó esetben maximum tíz, hogy a gyümölcs elmetélése, a rácsodálkozás és a megvalósítás megtörténjen, mert különben bedöglik az egész felület. Ez már eleve meghatározza azt, hogy mivel lehet dolgozni. Én örülnék annak, hogyha ennek erős színvilága lenne, egy erős színbeli jelenléte ennek a képnek. Most egy kicsit ez olyan halovány. Arra kíváncsi lennék, hogy ez mit mutat esetleg fekete-fehérben, mert lehet, hogy ha elvetjük a színt, mert ez csak egy primer csatolódás, hogy a limenak a színét megadjuk. Én azt gondolom, hogy ezt a zöldessárgát akár el is lehet felejteni. Mert ha elhagyjuk a színt, akkor kevésbé érdekes az a problematika, hogy beszáradt a felület és hogy kezd bebarnulni ennek a héja. Még egy irányvonal lehet, hogy hagyod egy kicsit még jobban beszáradni és még jobban bedögleni. Akkor lehet, hogy egy új esztétikai csatolódás történik a pusztulással. Mert, ahogy ezek a felületek beszáradnak, a struktúrájuk egyre határozottabbá válik. Talán ezt is érdemes lenne kipróbálni. Most azt mondom neked, hogy ez így kettő csillag. Értem a humort. Egyébként önmagában ez is lehetne egy csendélet, de tárgyfotó semmi esetre sem. A benned felmerülő gondolatok abszolút helyénvalóak, és mint hogyha a megvalósításnál meg megtorpannál. Jön egy impulzus és ez tiszta és erős és érthető, de aztán amikor megvalósításra kerül, akkor mintha elfáradnál ennek a végigvitelében, vagy mintha meglepődnél, vagy neadjisten meg is ijednél attól, hogy mi lesz akkor, hogy ha ezt én most végigviszem. Pedig a kezedben a döntés. Amikor egy ilyet meglát az ember és beindul az agya arra, hogy Leonardo, akkor ezt ki kell aknázni. Akár azzal, hogy harsány színeket alkalmazol, szaturálod az egészet és túlhúzod, akár azzal, hogy grafikai formára viszed el azzal, hogy fekete-fehérre átfordítod. Most a kettő között vagyunk. A térbeliséget pedig nem értem. (hegyi)
értékelés:

Volt ennek egy előzménye, megismerhettük a sztorit, annál az elemzésnél, ha jól emlékszem, beszéltem arról, hogy sajnálatos, hogy az a képsor nem fejeződhet be és nem készíthető el újra. Most azt gondolom, hogy itt egy teljesen más felfogású munkát kapunk. Talán azért annyit hozzátennék a Gábornál most, hogy ő azért ott volt ezen az utómunka táboron és jó lenne, ha azt, amit ott látott, és amiről ott beszéltünk, azt felidézné magában. Ha végigmegyek a képsoron azért itt jó néhány olyan helyzetet tudok mondani, ahol érdemes lenne az utómunkával finomítani azon, amit látunk. Rögtön itt van az első kép, a bevezetés vagy témafelvetés: a zsindely. Ebben a formában most ezek lehetnének akár lambériák is, meg sok minden más is, majd kiderül. Nagyon szép kontrasztos az egész, ugyanakkor távolságtartónak is érzem a dolgot. Lehet, hogy a kevesebb több lenne, kicsit ráközelítve a témára. Nem biztos, hogy a mennyisége érdekel ennek a felhalmozott anyagnak, hanem az, hogy ez hogy néz ki, hogy anyagszerűbb legyen, hogy érezzem annak a fának az illatát. Ez az egyik. A másik, hogy túl is van világítva nekem, túl sok a fény. Valamennyi részlet van benne, én ezt látom, de azért ezt két-három fényértékkel visszább lehetne venni. Nagyon albínószerű lett ez az egész. 
A következő kép magát a munkafolyamatot kezdi el fölvezetni nekünk. Látunk egy mestert, aki fenn van a tetőn és szögeli ezeket a zsindelyeket. Látjuk utána a másik képen a segédjét, aki adogatja neki ezeket a fákat. Aztán megint a munkához visszakapcsolunk, már látszik az, hogy hogy haladunk ezen a tetőn és egyre több zsindely felkerült. Utána magáról a fölhelyezett zsindelyekről, a helyükre került faelemekről kapunk egy képet. Én azt gondolom, nem túl szerencsés ebben a megvilágításban. Nem biztos, hogy ezt a képet választottam volna, azért mert a kép baloldalának egy átlós, tulajdonképpen majdnem hogy fele az nem nagyon szép tónusban van most. Ha a képet megnézzük, akkor ennek az átlónak a felső régiójában kontrasztos és szép struktúrák jönnek létre, az alsóban meg attól, hogy valami beárnyékolt, unalmassá válik. Én nem gondolom, hogy ez most a legjobban eltalált helyzet. Ez azért egy elég nagy tető, Gábor, lehet, hogy találtál volna olyan helyet, ahol nem jön létre ez a fénytani probléma. Aztán továbbhaladva a képsoron látjuk magát a tetőt és azt, hogy hogyan is történt ez a munkavégzés. Nem nagyon értem, hogy mitől van ez ebben a furcsa perspektívában. Lehet, hogy a tető maga nem teljesen egyenes, én ezt el tudom fogadni, de most ez olyan kicsit talált kép jellegű. A befejező momentum az pedig maga az eszközöknek a bemutatása. Én ezzel nem nagyon értek egyet, hogy ez került a képsorozat végére, én ezt az elejére raktam volna. Ha már didaktikusan megyünk, bemutatom az eszközöket vagy bemutatom a fát. Mindegy, hogy melyikkel kezdek, de utána megyek bele ebbe a történetbe. Jó képsor, de én ezt inkább etűdnek érzem, mint zsánernek, de én a zsánernél nem érzem azt, hogy szükségem volna ilyen bőbeszédű elmesélésére valaminek. A zsáner az nekem javarészt azért egy képbe bele kéne, hogy férjen. A képsorban azért vannak olyan képek, amikből ha van még belőle felvétel, én lecserélném egy másikra. Az egészet kicsit gatyába ráznám tónusban. Tehát valamit válasszunk ki, hogy mi az a tónusvilág, amiben tartjuk ezt az egészet és ahhoz próbáljuk meg hozzáhangolni finoman a többi képet is. Kijelölhetjük azt, ami az utolsó most a baltákkal. Ez egy nagyon szép leíró világ, bár nem teljesen értem az életlenséget, megint azt mondom, hogy készült valami, de nem ellenőrizted, hogy ezzel mi történik. Gábor, ez nekem most kettő csillag. Azért nem vagyok elégedett most, mert ha ez egy olyan helyzet lenne, ahol idegen környezetben kell dolgoznod, akkor azt mondom, hogy értem, hogy miért történt az, ami történt. Mert az ember akkor, amikor egy ilyen werkfotó folyamatot véghezvisz, megesik, hogy láb alatt van vagy jó lenne, ha segítő kezet tudna nyújtani. A mesterek, akik ezt a munkát végzik, azt, hogy te ott fényképezőgéppel rohangálsz, bolondságnak tartják. Ebből adódik az, hogy az ember furcsán érezheti magát. Én azonban hozzáteszem, hogy ki kell tartanunk a magunk igaza mellett, mert te azért vagy ott, hogy fotózz. Addig ameddig ezt a sorozatot megcsinálod, nem lehet mással foglalkozni, akkor ennek kell a központinak lenni, hogy csináld meg a képeket. Utána majd mehetsz te is föl a tetőre, ha rád szükség van ebben a feladatban. (hegyi)
értékelés:

Hát örülök neki, hogy a csedéletre kezdtek rákapni, bár nem volt ez egy gyors menet, azért az elmúlt években sokat beszéltünk erről. Ha nem is kaptatok rá hamar erre, azért beérik a munka. Annak is örülök, hogy a Gábor racionális világába is be tud kerülni. Még kicsit szótagolva, kicsit bicegve, de azért itt vagyunk és azt kell, hogy mondjam hogy ez egy nagyon jól végiggondolt ritmus. Amivel nagyon nem tudok mit kezdeni, az a kamera nézőszöge: miért fentről lefelé kommunikálunk? Ez az, ami nekem kérdés. Egyébként ez egy jó ritmusú kép lenne. Kicsit kopogósak a fények - itt az előtérben lévő fényekről beszélek elsősorban, nekem az ott túl sok -, miközben ennek az egyedül álló kis figurának az árnyékban lévő oldala nagyon elveszti a részleteket. Tehát a „tól-ig” határt én módosítanám. De a másik két figura tekintetében ez egy jó gondolat és jó ritmus. Ami ebben filozófiailag érdekes, az pontosan az, ami az egyedül álló figura és a mögötte lévő árnyék tekintetében létrejött (ez egy jó megoldás) – azért én pár centivel lejjebb vittem volna a kamerát. Maradjunk abban, hogy ez kettő csillag, de jó kettő csillag, azért ennek tessék örülni, jó? (hegyi)
értékelés:

Gábor, az a helyzet, hogy a talált kép jellege érződik a munkán. Jó ez a gesztus, a barátság azon pillanatáról szól, amikor már bejönnek a képbe a csajok, és a barát hoppon marad. Ettől ez még egy fontos gesztusa a barátságnak, tehát beletartozik ebbe a témakörbe, de távolságtartónak érzem magát a megközelítést. Korrekt, nagyon szép vízszinteseink, függőlegeseink vannak, szép íve van a korlátnak, minden nagyon szép, de pont ez ad neki egy olyan sterilitást, hogy nem tudok érzelmileg közel kerülni ehhez a dologhoz. Azt kell mondanom, hogy a fotósnak agresszívnak, pofátlannak kell lennie. Ezért nem jó, amikor a teleobjektívet arra használjátok, hogy nagyobb távolságból tudjatok dolgozni, és ne kelljen részt venni a sztoriban. Pont ettől lesz a dolog billegős, hogy nem veszek részt a sztoriban. Lehet, hogy erős lesz, amit mondom, de a gyáva fotós menedéke a teleobjektív. Igenis tedd fel azt az 50-es objektívet és menj oda közel. Valamilyen reakciót ki fog váltani a jelenléted, oda fog figyelni rád a csávó a telefonnal, de máris lesz közünk nekünk hozzá. Most az egyik smacizik, a másik telefonál, köztük ott van a kapcsolat, és a kabátszín is erősíti ezt, de kívülállóként figyeljük ezt. Mintha elsétáltunk volna előttük a járdán, és odanéztünk volna, de nem túl sokáig, hogy nehogy pofán verjenek. Ennél többet várnék akkor, amikor egy riporthelyzetben vagyok. Igenis vedd a bátorságot arra, hogy mássz bele egy ilyen szituációba. Nem fog másképp működni egyébként a portré sem, és semmi olyan, ami emberi viszonyrendszert akar mutatni, ha annyira távolságtartó vagy, hogy ez a távolság 5-10 méterekben mérhető. Nem indul el az a kohézió, amitől ez az egész üzenet robbanékony és dinamikus lesz. Nagyon fontos, hogy maga a néző is be tudjon ebbe vonódni, mert nyilvánvaló az ottani szituációban élmények, hangok, mozgások vannak. Lehet, hogy te magad sokkal közelibbnek érzed, de a fotó redukál két dimenzióra, kiragad egy pillanatot, nincsen atmoszféra, csak akkor, ha ábrázolod. Magyarán, a fotó eszközeit mindig egy kicsit elnagyoltan, pantomimesen kell használni, nagyobb rajzot kell neki adni, nagyobb súlyokat, és akkor működik. Ha abból indulok ki, hogy megvan a barátság leckének az íze, ez mindenféleképp ad egy csillagot. Tulajdonképpen a pillanatot is jól kaptad el, ez is ad egy csillagot, ez már kettő, tehát kettő csillagot mindenképpen adok rá. De Gábor, kérlek, hogy gondold át. Menj közelebb, menj bele a szituációba! (hegyi)
értékelés:

Ahogy látom, van itt minden, mint karácsonykor, ahogy mondani szokták, és akkor is készült a kép. Ez az elemzőnek a kis humora akar lenni. Az a helyzet, Gábor, hogy olyan jól összeraktad ezt az egészet, összeszedted ezeket a gyümölcsöket, ez a tányér is jó, a világítás viszont nem. Az avokádó egészen bedöglik, miközben nagyon szép lenne a felülete, érdemes lett volna egy kicsit deríteni rajta alulról, miközben az összes többin túl sok a fény, nagyon tárgyiassá válik ettől az egész kép. Az is eszembe jutott, ahogy nézem a képet, hogy kevesebb több lenne. Van itt most fölsorolva citrom, lime, narancs, mandarin, grapefruit, avokádó, sőt, ahogy látom, itt még van egy másik növényke is, aminek a nevét nem nagyon tudom, de ez most nekem így sok. Ha kimetszek ebből részeket, akkor azok izgalmasak. Például a lime-citrom-narancs hármas, vagy a lime-grapefruit-avokádó hármas izgalmasak lennének, de együtt nekem sok. Én ezt most visszaadom ismétlésre azért, mert a világításnál is ez a helyzet, hogy vagy szétvilágítod az egészet, de akkor nem jó hozzá ez a fekete háttér, vagy ha ezzel a háttérrel dolgozol, akkor nagyon kevés fénnyel kell dolgozni, hogy derengő, titokzatos legyen az egész. A cica aranyos utalás Tímea macskájára, ez egy jó kapcsolódás, de most előbb foglalkozzunk a képpel, a viccet még hagyjuk. Én el tudnám felejteni ezt a cicát a képről, próbáljunk meg egyrészt döntést hozni, hogy ha egy szépen, erősen megvilágított képet akarunk használni, akkor a háttérrel kellene mást kezdenünk, vagy pedig egy titokzatosabb, érzékibb vonalat akarunk hozni, de akkor nagyon kevés fénnyel, nagyon puhán kell dolgozni, aztán a többit majd meglátjuk. Ismétlés. (hegyi)