Személyes dolgot fogok mondani, ami engem személyesen zavar ezekben a képekben, mégpedig ez a nagyon szélesvásznú megoldás. Tévét se szeretek így nézni, meg filmet se, mert valahogy olyan az egész, hogy attól, hogy oldalirányba ekkora információt kell befognom úgy, hogy közben fönt és lent ezt nem támogatja meg a tér maga, ettől kiszorítottságérzetem lesz a történetből, olyan technikaivá válik, miközben pont annak van itt lírája, amit a fönti és lenti tér ad. Most olyan nekem, mintha ettől a lírától akartál volna szabadulni, holott az egész kép tónusában, színvilágában, fényeiben egy érzelmes megközelítés. Gábor, én nagyon kedvelem az érzelmeidet, pontosan a visszafogottságukkal együtt, pontosan azzal a szemérmességgel, ahogy te ezeket megéled, de akkor ne legyél Ollókezű Edvárd, szóval én itt most nagyon hiányolom a kép befejezését fönt és lent. Ez lenne a döntés, hogy mi az, ami érdekel: a nagy ég, vagy a nagy víz, vagy esetleg mind a kettő? Hova húzod meg a határt? Most ez alól a feladat alól bújtál ki. Ettől még az IKEA-ban hasonlóakat lehet látni, tehát ott is vannak egészen furcsa képkivágások, és biztos van olyan lakberendező, aki örömmel venné ezt a képet, mert bizonyos szituációkat, például egy kanapé fölött, jól meg lehet oldani, de mégis azt mondom, hogy fotótechnikailag nekem ez most agyonvágódott. Azért vagyok nehéz helyzetben, mert szívem szerint visszaadnám a képet ismétlésre, nyilvánvaló, hogy a szituáció már nem megismételhető. Nem tudom, hogy a képkockából van-e még, ha van, akkor kérlek, küldd be úgy, hogy meghozod azt a döntést, hogy mi az, ami ebben téged izgat. Ha nincs, akkor ez nem nagyon ismételhető most, a későbbiekre ezek érvényesek lehetnek, amiket elmondtam. Tehát, amennyiben ez nem megismételhető, ez egy egy csillagos kép most, miközben nagyon minimális hiányzik ahhoz, hogy három csillagos legyen. (hegyi)
értékelés:

Az ötlet jó, a helyszín is elfogadható. A világítós táborban Gábor ott volt, bár nem most volt ez a tábor, de érdemes végignézni a képeit, visszaemlékezni arra, hogy ott mit tanultunk: főfény, ellenfény, derítés, élfények, milyen világítási metódusok vannak. Gyönyörűek a főfények ezen az egész hóbelevancon, csak a derítés nem nagyon erős, ettől valahogy olyan féloldalasra sikeredett az egész, olyan, mintha amíg elkezdenénk beállítani ezt a csendéletet, még nem kapcsoljuk be a lámpákat. Érdemes lenne ezen elgondolkodni, Gábor, hogy nem minden úgy jó, ahogy találjuk. Nyilvánvaló, hogy ezzel valamit molyoltál, mert ezt a három diót csak odatette valaki, az jó ötlet, hogy odakerültek, a többi tárgy elhelyezésével is viszonylag egyetértek, bár nekem az alma bal szélen nagyon kiszorult. Lehet, hogy oda inkább egy körtét tettem volna, mert a két körte egymás mellett kevésbé jó. Azt is tanultuk már, hogy mindig a világosabb foltok azok, amik közelebb vannak az emberhez, itt most az alma a legszélén nagyon kiabál, és magára húzza a szememet. Ha azt letakarod, akkor egy sokkal nyugalmasabb képet kapsz, nem biztos, hogy kell az az alma, lehet, hogy a szőlőt hagytam volna elfolyni még jobban. Néha a kevesebb több. Ha az őszt akarod idehozni, akkor azzal még el lehetett volna játszani, hogy az asztalt elkezded levéllel takarni, akkor kevésbé határozott az az árnyék, amit ez a tál idevetít nekünk, akkor lehet, hogy ez egy jobb helyzetet teremt, mert kevésbé lesz a konstrukció a fő irány a talapzat résznél. A háttérrel viszonylag egyetértek, bár ott is talán kicsit sok a fény. Nem tudom, hogy ott milyen ágak vagy növények vannak, talán érdemes lett volna a fény útjába még betenni valamilyen ágakat, és azzal azt a fényjátékot tovább játszani, ami a kép fölső részénél létrejön. A bal oldal a kritikusabb, ott nagyon kilyukad az egész, mert ott túl világos. Ha azt az egész bal oldalt, ha a kezeddel elkezded letakarni, sokkal jobban élni kezd az egész: az almák is és a háttér is. Az irány jó, megadom rá a három csillagot azzal, hogy tessék ezt ismételni, ne akarjuk mindig azzal megúszni, hogy földobtunk ide valamit, és utána megyünk tovább. (hegyi)
értékelés:

Ritkán küldtök erre a leckére megoldást, miközben amikor ezt a leckét kitaláltuk, azt gondoltuk, hogy ez olyan kézenfekvő. Ez a kép ebben a leckemegoldásban jó. Ritmusában nem vagyok meggyőzve, hogy szintén jó, mert valahogy itt most a kép bal felső része nekem kiszalad. Vagy árnyékkal, fénnyel, vagy valamilyen más növénnyel, vagy más helyzettel ezt lehet, hogy érdemes lett volna lezárni. De a meglátás az tökéletes és hát azt kell, hogy mondjam, hogy mindig a legkézenfekvőbb és legegyszerűbb megoldások azok, amik a megvalósítás során a legnehezebbnek tudnak bizonyulni. Ez igaz a zöldre is. Tehát itt van nálunk a kert, millióféle zölddel és még nem tudtam olyan kompozícióvá formálni, amivel meg lennék elégedve. Pedig hát olyan egyszerűnek tűnik, ugye. Itt is az a helyzet, hogy olyan egyszerű ez az anyagszerű domboldal és nagyon furcsa ez az egész, miközben tudjuk, hogy ez a valóság, mégis van benne valami makettszerű. És ez a makettszerűsége, ami ezt az egészet izgalmassá teszi nekem. Azt mondom Gábor, hogy én erre most megadom a 3 csillagot, mert ez egy jó leckemegoldás. Azért nem mondom, hogy megvan a leckemegoldás is, mert nem vagyok meggyőződve száz százalékosan ennek a kompozíciónak az erejéről. (hegyi)
értékelés:

Amikor a Gellért-hegyen sétáltam, akkor voltak hasonló élményeim, főként vagy a korai tavaszi időben, vagy a tél kezdeténél, amikor egyszer-egyszer napsütéses időre ébred az ember, akkor voltak ott ilyesmi fények és ilyen pára, akkor lehetett leginkább megfigyelni azt, hogy a teret miképpen osztják ezek a levegőrétegek - Szőke mondaná is: Trattato della pittura - hogyan alakul ki tőlünk tökéletesen függetlenül egy előtér, egy középtér és egy háttér. Itt is nagyjából ezt lehet észlelni: van egy hátterünk, ami egészen elmosódik, aztán van egy középterünk a háztetőkkel, templomtoronnyal, nagyon szépek, és van egy előterünk. Most itt az a bajom, és ezzel a helyszínen lehetne mit kezdeni, ha egyáltalán lehetne, hogy mi is az, ami itt az előteret képzi. Nekem most ez a háztető túl sok. Ha azt mondom, hogy a fákat el tudom fogadni, mert részben keretezik is a képet, részben organikus formák, de ez a háztető itt annyira nem stimmel. Ha már itt van, akkor próbáljuk meg úgy belőni ezt a képet, hogy ez viszonylag a kép alsó részét foglalja el, de akkor legyen éles, használjuk ki a maximális mélységélességet, és ténylegesen a levegőrétegek legyenek azok, amik osztják ezt a képet, és ne mélységélesség. Ha ezzel is játszunk, akkor az embernek az jön bele élményként, hogy itt valami világítási probléma van, akkor nem ez az érdekes megfigyelés jön elő, hanem az, hogy egy rosszul exponált képet kapunk. Az a problémám, hogy egyébként egy nagyon jó illusztrációja ennek az egész levegőréteges térérzet megfigyelésnek, de hát a kivitelezésben hiba csúszott. Nem kötelezően kell elfogadni, hogy ez így is van, de valahogy ez a tető nekem folyamatosan kiviszi a szememet a képből. Ha letakarom ezt a tetőt, akkor egy nagyon szép és nagyon jó ritmusú képet kapok. (hegyi)
értékelés:

A kép hangulata nagyon megfogott. Nyilván tartozik hozzá egy személyes jelenlét és az abból adódó valós történeti szál is, de azt kell mondjam, hogy amit látunk, mint közlés így is elindítja az ember fantáziáját. Két apró kritikám van. Az egyik a tónusok kérdése. Finomak a rétegek és a tükröződés is, de ez nekem egy picit ellene dolgozik a fő mondanivalónak. A tükröződés csak fűszer, mindamellett, hogy kényszerűségből is adódik, ennek arányán némi kontrasztjavítással lehetne korrigálni. A másik a horizont. A kép java balra forog, a tömegek is ezt erősítik, ezt érdemes lett volna tehát néhány foknyi elforgatással visszahozni. De a zsáner jó. (hegyi)
értékelés:

Gábor, nehezen kritizálja az ember más vasárnap reggelét, de mintha itt valami félreértés lenne a lecke körül, amit ha van, szeretnék tisztázni. Ez a három napszakhoz között lecke elsősorban nem arról szól, hogy épp ma mondjuk vasárnap van, és reggel mit csináltam, mentem-e pékhez reggeli kifliért, hanem egy általános érzetről, amit a vasárnap hajnalok, reggelek jelentenek. Amikor tovább lehet aludni, vagy nem, amikor hasunkra süt a nap, vagy épp melankóliába zuhanva ülünk a Balcsi partján, amikor fáj a fejünk az előző napi bulitól, vagy frissen kirándulásra pakolunk épp - nem sorolom, de valami olyat keresünk, ami megérint, ami megfogható, ami hangulat. És hát bocsánat, de én most itt ezt nem érzem. Egy utca, ami akárhol lehetne, jellegtelen kis sikátorszerű valami, ember nincs, de hajnal sincs, nem jövünk sehonnan és nem megyünk semerre. A jellegtelensége az, ami miatt nem tudok érzelmileg mit kezdeni ezzel, már azzal se, hogy miért lett ez lefényképezve? Lehet, hogy valami nagyon személyes, de ezt most nem kapjuk meg. (hegyi)