Enyém

Enyém

Én azt gondolom István, hogy a témafelvetéseid jó ötletek, és örülök ennek a képnek, mert azt mutatja, hogy a hülyéskedésen kívül ott, abban a kis szobában, ahol te ezeket a képeket megalkotod, születnek azért gondolatok is. Nem kell ezzel vacakolni, tessék csinálni. Ha ebben a tempóban toporgunk, akkor azért abból nagy haladás nem lesz, a lustaságodat fel kellene számolni, és dolgozni, dolgozni és dolgozni, mert fontos lenne az, hogy az egyik lépés után a másik logikusan egymásra épülhessen. Nem lehet ekkora szüneteket tartani. Ami a képet illeti, ez a megoldás azzal, hogy a fény elé tartottad a kezedet, az expozíciós idő és a zár megválasztásával tulajdonképpen egy jó üzenetet ad, rajzos az egész. Amire érdemes odafigyelni, az az, hogy ezt az egészet maga az érzékelő mennyire tudja átvinni, tehát, én azt mondom, hogy ahhoz, hogy a tónusátmenetek normálisan megtörténjenek, ahhoz az kell, hogy kellő mennyiségű fényből kezdjünk el visszafelé dolgozni, tehát az úgynevezett érzékenységét a szenzornak meghagyjuk, és onnan kezdünk el visszafelé lépkedni. Ez akkor működik, ha 200 és 400 iso között van az érzékenység, és onnan egy nagyobb fénymennyiséget próbálunk utána rekesszel csökkenteni. Ezt azért mondom, mert amit én itt látok, és csak valószínűsítem, hogy minek köszönhető, mert magát a folyamatot nem láttam, de az él fényeknél elveszítettünk részleteket, és a szürke tónus is nagyon lépcsős lett. Ezt érdemes lenne majd kigyakorolni, mert ennek a képnek ezek azok a részei, amik információt hordoznak. Azt tenném még hozzá, hogy azzal nem értek egyet, hogy ne legyen minden éles ennél a képnél, ugyanis mivel kevés képelemmel dolgozunk, ezért a kisujj nem maradhat egy folt csupán, ott ugyanúgy igénylem, és szükség van arra, hogy a bőr pólusai megjelenjenek, mint a hüvelykujjnál. Ez tudom elmondani. 2 csillag. Tessék ezzel is foglalkozni, megkeresni azt a fénymennyiséget, aminél ez működhet. (hegyi)
értékelés:

Elmúlt

Elmúlt

István, azt kell, hogy mondjam, hogy ez egy több sebből vérző kép. Látok egy használt Casio órát, ami valamilyen érzelmi értéket biztosan képvisel, nem igazán értem, hogy miért ő van lefotózva, de biztos van ennek értelme. De azt végképp nem értem, hogy ez a csonkolt kéz mit akar jelenteni, ez a malacpata körülbelül. Ez így elég szerencsétlen. Mi múlt el? Elmúlt fél 6? És akkor mi van? Te egyébként érted, amit csinálsz? Mert én nem. (hegyi)

Tavasz volt

Tavasz volt

Örülök annak, hogy itt kapunk egy másik verziót. Sokkal összefogottabb, ráadásul az egésznek a tónusrendje is értelmezhető, tere és tömege van. A megfigyelés is pontos. Kicsit szűknek érzem az egészet, de ez belefér. Nagyon jó ez a fény-árnyék játék. Azt gondolom István, hogy ha az egyszerű dolgok felé mozdulsz el, akkor azok segíteni fognak neked. Nézd meg, hogy a tárgy, és annak árnyéka milyen játékot hoz, mert ha ezt itt most megfigyeled, olyan, mintha két külön szereplőről lenne szó, olyan, mintha egymással táncolnának, vagy egymással feleselnének, vagy beszélgetnének, holott ez EGY madár. És ez milyen érdekes. Ennek van egy érzelmi része is, meg egy filozófiai is, amivel én most nem terhelnélek, de mindenesetre érdekes az, hogy ezt megláttad. Jó lenne, ha erre hangsúlyt fektetnél. Figyelj oda! Ez most egy jó kép, adok rá 3 csillagot. Leckemegoldásnak az, hogy ez a mozgás leckébe került, nem érdekel, mert ahhoz ez mellébeszélés. (hegyi)
értékelés:

Karcolatok

Karcolatok

István, hát, valamit találtál. Azt gondolom, hogy ez egy tényleg izgalmas kép. Olvastam a hozzászólásoknál, hogy felmerült, hogy ez egy ilyen köszörülés, vagy bármilyen hegesztési folyamat. Valóban elképzelhető ez is erről a képről. Nagyon érdekes, és jól megoldott az, ahogy ezt az egészet felrajzoltad ide, ez az exponálási idő rendesen el lett találva. Szép és jó a megfigyelés. Azt gondolom, hogy érdemes lenne ezekkel foglalkoznod. Mondok most neked egy nagyon személyes üzenetet, és azt hiszem, hogy vagyunk olyan jó kapcsolatban itt mi a Látszótéren, hogy megengedi a közösség is, meg te is, hogy ezt elmondhassam.
   Hallgatjuk a rádióműsoraidat, amik eléggé bolondosak. Néha az ember megkérdezi magától, hogy ez a fiú teljesen rendben van-e minden tekintetben, egyszerűbben fogalmazva ezt úgy szoktuk mondani, hogy bolond-e, de itt a bolondságot abszolút pozitív értelemben kell érteni. És aztán a műsor mindig rácáfol erre, igen, rendben van. Az egy másik kérdés, hogy ha ezt egy idegennek megmutatjuk, akkor mit gondol. De nekünk, mint üzenet, abszolút működik. Mindezzel együtt azt gondolom, hogy valahol ez a képeidre is igaz. Bolyongsz itt a fotózásban, kicsit olyan elmagányosodottan, vagy olyan egyedül, amit egyébként magadnak köszönhetsz, mert a lustaság nagy úr, és a kommunikációhoz is le kell vetkőzni a lustaságot. De az az érdekes, hogy időről időre rátalálsz valamire. Ezek még véletlenek, ne gondoljuk azt, hogy ebben nem a véletlen a legfontosabb rendező elv, ugyanakkor a véletlenek sem mindenkinek játszanak a kezére. Én ezt csak azért mondom most neked, mert fontosnak tartanám, hogy egy kicsit most már úgy tudj jelen lenni, hogy a saját dolgaidat komolyabban veszed. Itt lenne az ideje. Ahhoz már öreg vagy, hogy megmaradj abban a hitben, hogy neked jól áll az, hogy kicsit butácska, kicsit bárdolatlan, kicsit tanulatlan módon létezel, és ez elég, mert megvéd téged a család, megvéd téged az a viszonyrendszer, amiben mozogsz. Én azt gondolom, hogy ezt a védelmet most már magadnak kell megadni, és ezt munkával lehet.
   Nincs melléduma. Én persze nem vagyok sem a tesód, sem az apád, de azt gondolom, hogy ha meg nem mondom el a gondolatomat, akkor köpjek fel, és álljak alá, ha valamit látok, vagy gondolok, és azt nem osztottam meg veled időben. Szóval, jó lenne, ha komolyabban vennéd egy kicsit magad, jó lenne, ha a hülyéskedést, meg a teljesen felesleges időpocsékolásokat kiiktatnád az életedből. Nem muszáj nagyon sok pénzt költeni pluszban, mert megvan az eszközöd, arra kellene úgymond költened időt, hogy elkezdesz a hülyeségeken kívül értelmes és értékes dolgokat is nézegetni az interneten. Számtalan galéria van, számtalan olyan weboldal, ahol el lehet tölteni időt. És itt az idő egy nagyon fontos kérdés, mert kettő perc alatt nem fog a hatás elérkezni hozzád. Keress olyan fotókat, olyan helyeket, ahol ezeket megtalálod. Szerintem, ha ilyet kérsz, abban a többiek is segítenek. Egyébként erre lenne a Fórum is, hogy ilyenekben segítsünk egymásnak. Meglásd, meglesz a hatása. Ez egy 3 csillagos leckemegoldás, ha áttehetem a víz leckébe mindazzal együtt, hogy nem szeretnélek abba a hitbe ringatni, hogy azt mondjam, hogy ez a te egyedüli érdemed. Itt a véletlen azért nagyon-nagyon jelen van. (hegyi)
értékelés:    

ObiWan

ObiWan

Valamiért engem ez most nagyon szíven ütött, hogy itt most miről akarunk beszélni, főleg ez a verbális humor az, amitől rosszul tudok lenni. Az a baj sajnos, hogy amíg ezek a humor dolgok jönnek, addig itt nem lesz igazi eredmény. Onnantól kezdve lehet majd valamiről beszélni, hogy az ember komolyan veszi azt, amit csinál. Ha saját magad nem veszed komolyan, akkor én miért vegyelek? Bocsánat! És akkor most vedd úgy, hogy nem elemzem ezt a képet, majd megcsinálod rendesen, normális címmel, átgondolva, hogy mit akarsz mutatni, és akkor onnantól kezdve majd beszélgetünk róla. (hegyi)

Mumus

Mumus

Hát, ez nekem nem mumus, meg nem család, viszont megint azt mondom, hogy ha már portré, akkor egy érdekesebb portré. Azért persze technikában kell még ezzel neked dolgozni, és István, azt gondolom, hogy elég régóta nálad van ez a masina ahhoz, hogy azzal tudj valamit kezdeni, hogy valamennyire élesek legyenek a képek, mert ez most már olyan szinten az életlen felé megy, hogy ez az élvezhetőségen túl van. Ugyanakkor maga a gesztus, és a szituáció jó. Akkor ebből most tessék összerakni, hogy akkor most mit csinálunk. Mindenféleképpen ismétlést kérek, és azt, hogy koncentráltan erre a feladatra fókuszálj, hogy akkor most csinálok a tesómról egy ilyen reggeli, készülődős, fésülködős portrét. Egy dologra szeretném felhívni a figyelmedet, ő bízik benned, bízik abban, hogy te őt le fogod fényképezni, és jól fogod csinálni, és ezzel a bizalommal nem szabad visszaélni, magyarul ne csinálj belőle hülyét. Nem azért, mintha itt erről lenne szó, csak ezt előre, mielőtt még belecsúszunk valami hülyeségbe mondom, hogy a modell mindig tisztelet tárgya, a modellt nem lehet kihasználni. Visszaadtam ismétlésre. (hegyi)

Tesó

Tesó

István, érdekes ez a kép, de azért nem annyira erős. Azt is megmondom, hogy miért: Próbáld egy kicsit távolabbról nézni azt, hogy itt mi történik. Hogy most a táncdalfesztiválra készül valaki, és mindjárt dalba kezd, vagy belement valami a szemébe, és azt akarja kiszedni, vagy hogy ez most mi akar lenni, azt nem teljesen értem. Miközben a szereplőd jó, meg a szituáció is. Mivel erről már küldtél képet, és ott elmondtam, hogy az inkább portré, ez ahhoz képest gyengébb. (hegyi)

Reggelünk, Hegyi Zsolt-2013.10.23. 18:30, Hegyi Zsolt-2013.10.23. 18:30

Reggelünk
Reggelünk
Reggelünk

Még jó, hogy két beálló van a fürdőben, nem kell várni rá:) Együtt indulunk reggel csak ezért.

Ez egy érdekes helyzet, amit itt István megmutat. Nem biztos, hogy minden részét pontosan értem. A második képet én biztosan kihagynám – ezt a fogpiszkálós dolgot -, mert az engem taszít, és a formák sem jók. De ha az elsőt és az utolsót nézem, akkor nekem ez egy jó kis dinamikai játék. Ha a három képből kellene választanom, akkor egyértelmű, hogy a harmadik kép az, ami nekem működik. Azt gondolom István, hogy van értelme ezzel dolgoznod, most felejtsük el, hogy te ebből most hármat küldtél, mert ebben én inkább a bizonytalanságot látom, minthogy a történet összeállna. A harmadik képre kapsz 1 csillagot, és tessék ezt még tovább vinni, megfigyeléseket tenni. Arról nem vagyok száz százalékig meggyőzve, hogy ez életkép, vagy zsáner, ez inkább egy jó kis portré. (hegyi)
értékelés:

Egy reggel, Hegyi Zsolt-2013.10.08. 20:04, Hegyi Zsolt-2013.10.08. 20:04

Egy reggel
Egy reggel
Egy reggel

István, most ez benne maradt a fejedben. Nekem ez most képileg nem jön le, hogy miről akarsz mesélni. Valamiről nagyon, azt érzem, de hogy miről, azt nem tudom. Van egy fél autónk, amin áttűz a nap, nem biztos, hogy abban az autóban ülünk utána, mert a Mercedes az egy kicsit más minőség, mint amiben itt most ülünk, érdekesen van az a rádiómagnó oda betéve. Aztán kapunk egy önportrét, ami nagyon sok mindenről mesél. Nem egy vidám kép, maga a szituáció sem nagyon vidám, de jó lenne, ha tovább tudnánk menni. Valamit ki akarsz mondani, de akkor azt tessék kimondani. Ha saját magad is megijedsz saját magadtól, akkor azzal a néző sem fog tudni mit kezdeni. (hegyi)

Féldüh

Féldüh

Hát, olvastam a hozzászólásokat, és meg vagyok egy kicsit lepődve azon, hogy min megy a szőrözés, mert azok, amik ott kérdésként felmerültek, engem nem annyira izgatnak. A kép abszolút jól dolgozik a térhatással, az, hogy ő most fityiszt akar mutatni, ökölbe szorította a kezét, vagy mit csinált, ilyen szempontból mindegy, ahogy az is, hogy mennyire botladozik a cím mindehhez képest. Nyilvánvalóan az lesz majd a következő lépcsőfok, hogy a címmel is egyenesbe jöjjünk, de én most a képre fókuszálnék, és a kép önmagában szerintem elég erős üzenetet ad. Akkor is, hogyha én azt mondom, hogy ebben a képben benne van a kapaszkodás, mindenféle olyan érzelmi hatás, ami önmagánál a formánál többről beszél. A felfelé fordított tenyér, a becsukott ujjak, de az is, hogy a csuklódat mutatod. Persze, mindenki a saját élményvilágából dolgozik, amikor megpróbál egy képi hatást elraktározni magában valahová. Én azt gondolom, hogy talán abban közös lehet az élményanyagunk, hogy ez a fajta kéztartás, a csukló mutatása, ez a helyzet a kórházi történeteket hozza nagyon sokunknál vissza, azokat a helyzeteket, amikor akár mi magunk vagyunk kiszolgáltatottak, akár bárkit, akit fontosnak tartunk, és meglátogattunk, kiszolgáltatott helyzetben találjuk. És ehhez nem kell sem infúzió, sem semmilyen más ügyet pluszban bekapcsolni. Ez a kép önmagában üzen. Tulajdonképpen lényegtelen a környezet, lényegtelen az, hogy milyen szituációban lett ez a valóságból kimetszve, mert önmagában ez a gesztus elég erős ahhoz, hogy ezt az egészet elvigye a vállán, úgyhogy ez egy abszolút 3 csillagos leckemegoldás. Azt kérném Istvántól - ha lehet ilyet kérni -, hogy próbálja meg komolyan venni azt, hogy vegyen fel egy ritmust a leckebeküldésben, különben túl sok értelme nem lesz az elemzésnek, ha a két beküldés és elemzés között eltelik fél év. Hajrá tovább! (hegyi)
értékelés:    

Közelről

Közelről

Azt kell mondjam, hogy István megint egy újabb kaput próbál kinyitni, és ezt nem tartom rossznak, sőt! Összerendezettebb a dolog, az üzenetértéke is nagyobb, szóval azt gondolom, hogy maga ez az irány nem rossz. Kell még ezzel persze vacakolni, mert az orron lévő fény nagyon erős, így azzal valaminek kellene történnie, mert ott most nagyon el van vágva, mint egy ilyen különálló rész, úgy néz ki ettől az orr, mintha utólag lenne odarakva, de a többi része nekem elfogadható, és rendben van. Megadom a 3 csillagot erre István, és a leckemegoldást is azzal, hogy azt kérném, hogy dolgozz azért egy kicsit azért szaporábban, jó? Több képet kérek, és ezt a szintet most már ne add lejjebb. (hegyi)
értékelés: