Egy olyan képsorozatot látunk, ami tulajdonképpen egy téma feldolgozásnak tekinthető, a téli befagyott Balaton különböző megközelítéseit látjuk. Tehát ezek tulajdonképpen gyöngyszemek egy sorban. Ha végigtekintünk ezen a sorozaton, ugye az első kép egy mondhatóan klasszikus 30-as évekbeli megközelítést mutat, gyönyörűen kirajzolva azokat a repedéseket a tó jegén, de mégis egy nagyon finom tónusábrázolással mutatva mindezt, és a tárgyiasságon túlmutatva hoz egyfajta érzést, egy érzékelést. Ebben a kicsit melankolikus helyzetben a második kép egy nagyon is mai, konstruktivista megközelítése a befagyott vízfelületen jelentkező jégszilánkoknak és azoknak a struktúráknak, amik ilyenkor ki tudnak alakulni, és ez egy nagyon jó megfigyelés és nagyon szépen van kontrasztban is tartva ez a helyzet. A következő kép igazándiból nem is a tél direkt ábrázolásával éri el a hatását, hanem a hiánnyal. Egy csónak evezőtartóját látjuk, amiben nincs evező, és hogyha igazán végiggondoljuk, akkor csak a másodlagos közlési síkon tudjuk ezt az egész dolgot érzékelni, vagy helyére tenni elsődlegesen, ez akár készülhetett volna egy verőfényes őszi, vagy nyár végi délutánon is, és mégis, ez a hiány az ami helyrebillenti és értékelhetővé teszi ezt a történetet. Utána egy befagyott jégstruktúrát látunk, majd ez a struktúra egy távolabbi felvételen megismétlődik, mint Nazca-vonalak. A jég alá szorult levegővel és ezekkel a repedésekkel egy nagyon izgalmas felületi játékot és egy konstruktivista megközelítést hoz, és utána a következő állókép pedig visszahoz minket ebből a fajta elrugaszkodásból a valóság színterére a jég, a feltört jégtömbökkel olyan struktúrákat találva, ami minthogyha egy akár szeles búzamező, vagy egy hullámzó tenger lenne és tulajdonképpen az előtér és háttér közötti különbség nem térbeliségében, hanem méreteiben érzékelhető. És tulajdonképpen a legutolsó kép az ami az emberi jelenlétre leginkább utal azzal, hogy egy evezőt láthatunk a vízben a tó jegébe fagyva. A képeket végigsorjázva egy nagyon érdekes ritmust hoz létre az alkotó. Elindul valahonnan, föltesz magának egy kérdést, és erre próbál meg választ találni. Közben az értelmezés fókuszát, és az értelmezés „objektívjét” különböző pontokra állítva, hol közeli, hol távoli, hol a makró világ, hol a nagytotálokkal mutatja meg azokat az érzelmi kötődéseket, amit tulajdonképpen így, hogyha a képsort megnézzük nagyon is erősen ad egy jelentést arról, hogy mit jelent Bélának ez a vízfelület, mit jelent neki a tél, mit jelent neki ez az egész történet. Még azt is mondom, hogy ez akár a csend kategóriájába is kerülhetett volna. Nagyon érdekes értelmezés az, hogy ez a riport leckéhez került, ugyanis nem egy szocio történeti helyzetet dolgoz föl, hanem tulajdonképpen egy saját belső világba kalauzol minket ezeken a képeken keresztül, úgyhogy megvan rá a három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Boldog Karácsonyt, Szeretet teli Ünnep és hétköznapokat kívánok minden estiskolásnak és családjának!

majd elmondom, ha kérdezitek :)

Béla két vonalon indul el, egyrészt színdramaturgiákkal játszik, és egészen abban a hangulatvilágban, ami Frida Kahlo férjét illeti, akit úgy hívnak, hogy Diego Rivera. Azok a színek, amiket itt látunk, olyan, részben tiszta, részben higított, de olyan mediterrán színek, amelyek egyrészt vidámságot, másrészt pedig nagyon transzparensszerű hangulatot árasztanak. Mindenféleképpen olyan az egész, mint valami repülőtér hirdetőtábláinak a jelzései, ugyanakkor a formák ismétlődnek, valami bódék vagy dobozok, védőfal, ég, ismétlődő, de nem túl összetett, nem túl bonyolult formák, tehát a megoldásokat nem innen kell keresni, hanem a színek élénkségében és a formák játékosságában, amelyek csak egy picit vannak ide-oda elrendezgetve. Viszont attól, hogy ennyire elnagyolt módon, mint ilyen kis tortadíszek látszanak ebben a hosszanti, fekvő képben ezek a formák, ilyen kis sorban menő manókra hasonlítanak, és tényleg olyan, mintha ez a kis csapat ott haladna valamerre tovább. Az biztos, hogy így, ebben a szerkesztési rendben az derül ki, hogy a Béla nagyon is jól érzi és használja az iróniát, a humort. Tulajdonképpen ez nagyon jól működik a képen. Még ha nem tudnánk a kép címét, a kép még önmagában is nagyon erőteljesen beszélne és mondaná, éreztetné, hogy ennek a történetnek van címe. Azért jó a kép, mert ahhoz kevés forma van rajta, hogy elvegye tőlünk a lehetőséget, hogy mint nézők nekünk kelljen hozzá történetet építeni. A vidámsága az, ami megdolgoztat bennünket, és arra predesztinál, hogy maradjunk még ennél a képnél és együtt próbáljuk a történetet. Tehát én a képet nagyon jónak tartom, három disznó. Talán az, hogy a család kategóriába jött, az picit rezeg nekem – de mivel jó a kép, így oké. (szőke)
értékelés:

Ezt a házi feladatot én az épített környezetbe helyezném át, és abban mint vizuális gyakorlatot vizsgálnám, amelyben egyrészt az ellenfényes felületek, azoknak a játéka, és a háttérben megjelenő felhők nagyon jó ritmikája jelentkezik. Épített környezetben én ezt el tudom fogadni egy három disznós képnek, ugyanakkor azt szeretném mondani, hogy a tízes leckét, azt pedig kérném, hogy ismételje a Béla. (szőke)
értékelés:

Szerelmes csókok mögül, félszemmel tüzijátékot nézni - ÜNNEP volt...

Nyilvánvalóan a szlengben, mint ahogy arra a cím is utal, a képet egy ilyen, hát asztalra elhelyezett virág csendéletként is értelmezhetnénk, margaréta, vagy labdarózsa formájú petárdák robbannak a nemzeti ünnepen, és hát minden ilyen látványpékségszerűen jelenik meg, és ez a fajta irónia ebben a színvilágban, ebben a ritmikában nagyon jól kifejeződik. Tulajdonképpen amit itt látunk, az egy plakát forma, és ebben a kategóriában a Béla egy ilyen egy darabos riport helyzetben nagyon jól teljesít, úgyhogy itt megvan a három disznó. De! Azt hozzá kell tegyük, hogy ahogy az eddigi összes leckénél, az ünnepnél is áttételesebb, kevésbé direkt megfogalmazásokat, élményeket és érzéseket keresünk, amit itt most a szöveg jobban teljesít, mint a kép. (szőke)
értékelés: