Munkák | Page 27 | Látszótér

Szűrés

Cipővel

Manócska és a cipőim.

Dolgoztunk mi már ezzel a cipővel, arra figyeljen Ágnes, hogy a világításnál, amit én ott elmondtam, és amire próbáltam őt rávezetni, az a továbbiakban is igaz, nem csak egy képre érvényes üzenet volt. Ezt azért mondom, mert ha most megnézzük, akkor ennél a képnél a cipők és Manócska elhelyezése valahogy konkurál egymással, és vitatkozik folyamatosan. Ettől a nézőben is van egy furcsa érzés, hogy, bár életlenben van tartva a cipő, de mégis nagyon hangsúlyos, bár a Manócska éles, de a világítása nem teljesen kiegyensúlyozott. Nem azt mondom, hogy mindent ki kell vasalni, és csak akkor érvényes, ha minden szórt fénnyel, derítve és dekára kimérve jelenik meg, de ha most Manócska helyére bárki mást beleképzelünk, mint portréalany – márpedig ez egy portré -, akkor a kis sapkánál nagyon élesek az árnyékok, a válla túl van világítva, tehát ezt valamennyire kellett volna egyensúlyozni. Érdekes maga a játék, és az, amit itt Ágnes létrehoz, mint üzenet. A kohézió az, ami ettől a világítási helyzettől, és ettől a közléstől most nem teljesen egyértelmű, az, hogy mi rántja össze a cipőt a Manócskával. Nyilván van egy primér megoldás, hogy a gyerekkorom, mert gyerekkori játékom meg cipőm, ez eléggé evidens dolog, de én várnék ennél kicsit áttételesebb utalást, sejtelmesebb megvilágítást, egy kicsit játékosabbat vagy drámaiabbat, ezt Ágnesre bíznám. Lényeg az, hogy nem érzem, hogy ez kész lenne, egy kicsit ezzel még dolgozz, mert az irány nem rossz, de azt a melót tedd bele, amit beletettél anno a cipős képbe, azt az irányt tartsuk. Ismétlés. (hegyi)

Reggel

Ágnes még nem ébredt fel, az látszik, és várja, hogy az első telefonhívás megérkezzen, mert valamiért az a telefon nagyon fontos szereplője ennek a történetnek, ezt érzem. Itt a tónusrenddel van egy kis problémám, itt a színes kép fekete-fehérré alakításánál valahogy olyan, mintha lenne rajta egy fátyolszerű valami, kicsit keményebbre venném itt a tónust. Igen, van, akinek ilyen a péntek délelőtt, hogy jézusmárja, elaludtam, pedig kellene menni dolgozni, vagy kellene csinálnom a dolgomat, és szembesül azzal, hogy nem teljesen úgy alakul a péntekje, mint ahogy azt tervezte. Tehát az üzenet rendben van, megvan a három csillag, csak a tónusokkal kellene itt még játszani. (hegyi)
értékelés:

[jwplayer|config=4:3|file=/sites/default/files/11/10/bartosagnes111018_1.mp4|image=/sites/default/files/11/10/bartosagnes111018_1.jpg]

Variációk egy nyelvre.

A képek magukért beszélnek, a hang is, és az egész. Tényleg humoros, és egy olyan helyzet, ami azért érdekes, mert ez egy reakció Ausztrál Tom filmjeire. Tom azóta eltűnt az éterből, őt nem nagyon látom mozogni, ha valaki tud róla valamit, szóljon, mert ezt el lehetne küldeni, mint link. Szóval tetszik, a képi megoldás is rendben van. Az különösen jó, hogy két szinten működik az üzenet. Van egy előterünk és egy hátterünk. A háttérben és a háttérben is más történik ugyanazzal a szereplővel. Ezt tessék észrevenni, hogy van ebben meló. Várom a folytatást, Ágnes, jó az irány. Nem minden nyelvjárás, helyzet van egyforma erővel kidolgozva, ez nem baj, nem mondom azt, hogy kötelező mindegyiket egyformán szeretni, talán annyi, hogy majd ezt oda lehet fejleszteni, hogy kis jellemző ruhadarab ott lehet a kezed ügyében, egy kucsma, egy strandruci, vagy bármi, ez még vihetné tovább ezt az egészet, lazíts. (hegyi)
értékelés:

Naplementében

Nyomok a naplementében.

Demeternek a Nyomok c. képére kapunk itt egy választ, az az izgalmas ebben, hogy ezt Ágnes megcsinálta színesben. Azért érdekes ez, mert Demeternek is volt egy ilyen terve, hogy ezt színesben is el kellene készíteni, és ez egy nagyon jó ötlet ebbe a vörösben, ahogy a naplemente átfesti ezt a por felületet. Jók a kiválasztások is, és jó a meglátás. Én ezt nagyon köszönöm, Demeter is nagyon örült neki, megmutattam neki. (hegyi)
értékelés:

Fejem fölött

Kukucs

Haladunk mi, itt most már van értelme a résnyire nyitott ajtónak, létrejött a kompozíció, én ennek nagyon örülök. Annak is, hogy Ágnes a kis manóval együtt benéz hozzánk. Milyen érdekes nézni az arcát Ágnesnek, hogy benne van a kétség, a kétkedés abban az irányban, hogy szabad-e nekem játszani, fölnőtt vagyok-e eléggé, és mi van, ha gyerekként vagyok ebben benne, de mintha ez a döntés már megszületett volna, hogy de hát a kis manó behúzta őt a gyerekkor világába. Én ennek nagyon örülök, három csillag. De ez nem jelenti azt, hogy kész lenne, folytasd! (hegyi)
értékelés:

Lábak

Érdekes ez a viszonyrendszer, ami létrejön a képen, személyes és jó üzenet, de a tónusra tessék figyelni. Ez az edzőcipő alkalmatlan ehhez a képhez. Azért, mert annyira világít, mintha átfestettük volna meszelővel, elviszi a figyelmet, kopog, harsány. Mindehhez képest a kutya lába nem olyan erős, szegény kiszorul ebből a dinamikai tartományból. A másik meglátásom kompozíciós kérdés. Nagyon szűk most ez az egész nekem, ehhez képest gondolom azt, hogy ha ennyire szűkre komponáltam, akkor nagyon oda kell figyelni, hogy mi az, ami szerepel a képen, kavics, fűszál, nyomok, ezeknek mind jelentése van, ezeket bele kell komponálni a rendbe. Én azt kérném Ágnestől, hogy kezdjünk el foglalkozni a csendélettel, mint leckével, most hagyjuk a többit, mert kompozícióban kellene továbbjutnunk. Aztán megyünk tovább a világítással, és a többivel, most a csendéletre kellene ráfeküdni. Alma, körte, rakjuk össze, nézzen Ágnes előtte klasszikus csendéleteket, akár könyvben, akár az interneten, nem szégyen a másolás, kiválasztani valamit, és megcsinálni fotóban, minta után, ezzel egy rutint lehet szerezni. Ismétlés. (hegyi)

Nem

A 30-as lecke nem könnyű feladat. Mindannyiunknak más és más élménye van, más helyzetek azok, amiket ebbe a kategóriába besorolhatunk. Azért ilyen, viszonylag hosszú is a címe ennek a leckének, hogy Tisztelet, búcsúzás, gyász, mert, bár összetartozó fogalmak, más szintekről beszélnek. Ezért nehéz elemezni is, mert ezek olyan személyes közlések, amiket az elemzőnek tiszteletbe kell tartania, hogy kinek-kinek miben, hogyan nyilvánulnak meg a tisztelet és a gyász érzései. Nagyon nehéz ilyenkor belekötni apróságokba, főleg, de hát fotós oldal vagyunk, és azért vagyunk itt, hogy tapasztalatokat gyűjtsünk. Ennél a képnél egyetlen egy dolog van, ami nekem kérdéseket vet föl technikailag, ez a jobb kézfejen lévő fénymennyiség, azt én kicsit soknak tartom. Ez azt jelenti, hogy valami takarással ez kompenzálható, hogy a háttéren, az arcon, a hajon megmaradjanak ezek a fények, de az a kézfej kevesebbet kapjon. Itt nem valami éles határvonallal bíró takarásra gondolok, hanem olyan tárgyra, amit a fény útjába helyezve sötétebb tónusban hagyja ezt a kézfejet. Itt is lehet valamennyit módosítani utólag a laborálásnál, de nehéz helyzetben lenne az ember, ha ezt utólag kellene maszkolni, ugyanis a háttérrel néhol úgy találkozik ez a forma, hogy nehéz a háttér nélkül hozzányúlni. Ha példát mondhatok, akkor a másik kéz alkarjának a tónusrendje az, ami egy nagyon szép tónusrend, azt kellene valahogy megközelíteni. Az üzenet érthető, nagyon koncentrált és nagyon jó irány. Ha Ágnes tud ezzel még foglalkozni, akkor hajrá, várom a folytatást, de a leckemegoldás megvan. (hegyi)
értékelés:

Az a helyzet, hogy ezt az utat még kell járni tovább, még mindig nem vagyunk a célban. Nagyon fontos, hogy ezzel foglalkozz, és fontos lenne, hogy eljuss oda, ahova szeretnél, most már jó a háttér, megtaláltad azt, amit keresel, bár, ha jól látom, ez valami pokróc lehet, ami nem ártana, ha olyat választanál háttérnek, amit könnyű takarítani, mert ha mindenféle szöszmösz rajta van, akkor azt utólag kell kiretusálnod a képből. Ami a fő csapásvonalat jelenti, a bélyegek is rendben volnának, de most ennek a képnek a fő attrakciója, a nyele ennek a műanyag nagyítónak. Most a hangsúlyt elvitted afelé az eszköz felé, amit tulajdonképpen csak egy segítség. Arra szeretném felhívni a figyelmedet, amit a kis cipőnél csináltál a világítással és a mélységélességgel. A bélyegek a fontosak, most itt olyan, mintha semmi nem lenne éles, de a bélyegekre tessék a hangsúlyt helyezni, és a világítással játszani. Ismétlés. (hegyi)

Nagyon szuggesztív az üzenet, nagyon magával ragadja a nézőt, még akkor is, ha kompozícióban vannak vele problémáim. A bal oldalból a hajnál én simán vágnék, mert ott kivisz a képből az a felület, ami a haj mögött látszik, gyengíti a fókuszt, ugyanis itt a fókusz a szemeken van, és azon a gesztuson, hogy eltakarom a számat. Az egyedüllétről, a szorongásról, a szomorúságról nagyon jó üzenet ez a kép, még akkor is, ha az élességgel vannak problémáim. Egy olyan dolog van, amire szeretném Ágnes figyelmét felhívni: a csonkolás. Most, itt a szája előtt, az orra alatt tartott keze tulajdonképpen egy felismerhetetlen testforma. Ebben a formában, mivel sem az inak, sem a csontok, sem semmi nem utal elég erősen arra, hogy milyen testrészt, és miért látunk ott, azért ez most, ebben a formában gyengíti azt az üzenetet, amit a két szem számunkra közöl. A javaslatom az, hogy ilyenkor meg kell keresni egy olyan beállítást, ahol vagy az ujjaim látszanak valamennyire, akár kezdem egy kicsit magam átkarolni, vagy kevésbé feszesre komponálva, vagy a kézfejemet elforgatva próbálom az inakat, csontokat mutatni, tehát valamilyen formában ezt az utalást nem lehet ennyiben megúszni, hogy odatettem a kezemet. Itt van az a pont, amikor azt mondom, hogy igen, a gesztus érthető, amikor az ember a saját küzdelmeiben átkarolja magát, akár még harapja is az öklét, karját, vagy a szájába dugja a kezét. Ezeket mind ismerjük, mint érzés, de ezek az elsődleges érzésvonalak, utána jön az esztétikai megközelítés, ami ezt mindig módosítja egy picit, hogy mi az, amit valójában látunk, mert az a rögzült pillanat mindig másról szól, mint azok a helyzetek, amikor mindezt a dolgot kiterjesztjük a nézőre, és egy örökkévalóságot próbálunk befogni. A pillanat érzése neked volt meg, a nézőnek viszont az a pillanat marad meg rögzítve, amit exponáltál, a te benned felépülő érzés mindig hosszabb, mint amit az expozíció követni tud. Az irány nagyon jó, most ez kap egy csillagot, azért egyet, mert szeretném, ha Ágnes ezzel foglalkozna, és ezt a képet ismételné. De egy csillag mindenképpen megvan, mert szeretném őt bátorítani arra, hogy ezt az irányt kövesse. (hegyi)
értékelés:

Jön

Jó megoldás, tetszetős, csak fénytanilag nem szerencsés, hogy a kis manó lényegesen sötétebb tónusban van, mint az ajtó éle, ezért a hangsúly az ajtóra kerül és nem a figurára. Ezen úgy lehet segíteni, hogy olyan időpontot keresünk, amikor már nincs olyan sok fény az ajtón, és egy tükörrel odavetítünk fényt, ahová szeretnénk, jelen esetben a manóra. De az ötlet jó, tessék kísérletezni. (hegyi)
értékelés:

Vágy

Megint egy lépés, és ami a köldökös leckénél még bátortalan volt, és nem jött össze, nem volt meg az, hogy mit akarok csinálni, és nem állt össze a kép, az ennél a képnél nagyon is megvan. Ehhez a képhez egyébként kellett a szemes kép is, ezzel válik érthetővé az út, amin most elindultál, Ágnes. Én nagyon örülök neki, hogy elkezdesz magaddal foglalkozni. Most erről a képről nagyon sok mindent azért nem akarok mondani, mert szeretném, ha folytatódna ez az út. Az utóbbi idők egyik legfontosabb útkeresése, amit most látunk nálad, és bátorítalak, melletted vagyunk. Megvan a három csillag, meg minden szuperság. (hegyi)
értékelés:

Szem

Az foglalkoztat ezen a képen, az, ami mindig vissza-visszapörgetteti velem ezt a képet, hogy nagyon izgalmasan bánik Ágnes a mélységélességgel, azzal, hogy mi éles és hol. Az, hogy ilyen szűk a kivágás, tulajdonképpen még erre rá is segít, a viszonyrendszerünket veszítjük el. Nyilván, az ember a tudatával tudja azt, hogy egy arcnál hol helyezkedik el a szem, hol a haj, és hogy ez milyen formát ad, de ettől, ebben a képkivágásban mindtől megszabadultunk, és nem lényeges. Van egy formai játék, és ez az, ami izgalmassá válik. Kepes Györgynek van egy fotográfiája Vision 13 címmel 1938-ból. Ezen a képen egy női portrét látunk, és egy pávatollnak a vége van az egyik szeméhez illesztve. Ez egy radikálisnak mondható képi megoldás abban az időben, ugye 1938-ban járunk, a konstruktivizmus már nagyjából a végén jár, és mégis egy olyan avantgárd megközelítés, ami provokatív a maga formai megfeleltetésével, hogy az emberi szemet a pávatoll végén lévő szemformával hozza össze. Ennél a képnél azért hoztam ezt párhuzamnak, mert szintén az az érzete van az embernek, hogy ez az egész forma, ami a hajjal létrejön, és ami az arcforma és a szem, mintha egymástól elmozdulnának, vagy elmozdíthatóak lennének, és egy dinamikai játékban vannak, miközben persze a tekintet nagyon sok mindent elmond, és rögzíti az ember figyelmét. Azzal, hogy az élesség ilyen szűk határok között van hagyva, ez az egész a tárgyiasságon túlmutató üzenetté válik. Azt kell, hogy mondjam, hogy az egyik legerősebb képe Ágnesnek. A nézőben elindít egy asszociációs rendet az, hogy ez ebbe a leckébe lett beküldve, és elkezdi megfejteni, elkezdi a saját életében lévő pontokhoz igazítani ezt az egész helyzetet, saját élményeivel kezdi párhuzamba állítani. Nagyon tetszik az irány, és én arra bátorítanám Ágnest, hogy kezdjen el ezzel foglalkozni. Örülök, hogy véget ért a nyár, hogy véget ért a nyári turistaképek korszaka, és végre kreatívan elkezdünk a fotográfiával foglalkozni. (hegyi)
értékelés:

virágos

Ágnes, nem tudom, te fáztál, amikor ezt csináltad, mert annyira libabőrös vagy, ez nem annyira szerencsés. Aki látott már női személyt borotválni magát, borotválás után van ilyen, hogy leborotválta a lábát, és ilyen érdekesen fellázadnak a szőrtüszők, nekem ezt az érzetet hozza. Tehát nekem a kép fölső részén ez idegen, és a vágással sem biztos, hogy tudok mit kezdeni. Ez a gatyó kettévágja az egész történetet, ráadásul, ha már az egyik lábamat mutatom, akkor furcsa, hogy hova tűnt a másik, mert ez a beállítás, mivel a köldökről szól, erről kellene inkább meséljen is. Nem árt, ha megfigyeléseket teszünk abban a tekintetben is, hogy bizonyos izomcsoportok, bizonyos mozdulatok milyen tónusokat hoznak létre a bőrön, az fényben, árnyékban mit fog jelenteni. Sok mindent lehet rám mondani, de azt, hogy kocka hasam lenne, azt nem, de még én is létre tudom hozni azt az állapotot, igaz, nem túl sokáig, amikor valahogy kinézek. Ezt azért teszem itt hozzá, mert itt jót tett volna, ha többet kapunk ebből a hasból, és, ha már a köldökről beszélünk, jó lenne, ha a gatyakorccal nincs ennyire elvágva, és jó lett volna, ha Ágnes kicsit feszíti magát. Lefekszünk a földre, és direkt olyan pózt találunk ki, amiben kicsit szenvednünk kell, és ez majd meghozza a gyümölcsét, tartjuk, feszítjük magunkat, elemelkedünk egy kicsit a földtől, és ez a feszítés jót fog tenni ennek az egésznek, mert struktúrákat fog létrehozni. Ha egy kicsi surlófénnyel dolgozunk, akkor nagyon szépen rajzolódnak ki ezek a bőr vonalak, ezek az izomcsoportok. Ismétlés. (hegyi)

Korlát

Érdekes ez a kép, mert valami miatt dől, és nem tudom megmondani, hogy mi miatt. Izgalmas az a ritmus, hogy a kép egyik oldalán is vannak sráfolások, és a másik oldalán is, ezek el is fordultak egymástól, de mégis valami azt mondatja velem, hogy ez nincs kész. Hogy ez a kép bal fölső sarkában lévő növényzettel borított terület miatt van, vagy a kép hozzám közel eső részén ez a nagy rönk, ami itt életlenben van, nem tudom. Talán, ha az a rönk éles, akkor ez helyre kerül, tehát a mélységélesség lehet, hogy megoldaná ezt a problémát. Kicsit tanácstalan vagyok, várom a többiek megoldását is. (hegyi)
értékelés: