Ágnes egyszer már nekiállt ennek a bélyeggyűjtemény fotózásnak, és rádióból is tudjuk, meg a mostani kép is mesél róla, hogy ezek érzelmi helyzetek számára, és mint olyan, nem egy könnyű megközelítés, hogy egy olyan bélyeggyűjteménnyel, ami nem az övé, hanem valakié, aki fontos számára, kezdjen valamit képileg, és ez belekerülhessen a képbe. Én azt gondolom, hogy ez most itt sikerült. Azért – és nézzetek el nekem, hogy megint szubjektív lesz, amit mondok -, mert az a vörös, amit itt most látunk nagyon erős, nagyon határozott üzenet, nagyon határozott kiáltás. Az, ahogy a háttérben megbújik egy hüvelyujj, amivel tartja ezt a papírt Ágnes szintén egy erős jelzés, és az a válogatás, amit itt látunk, jól illusztrálja, hogy ez az egész gyűjtemény akkor, amikor, mint gyűjtemény, összeállt, a gyűjtő számára is egy érzelmi megközelítés volt: „Nem cserélek”. Az, hogy valakinek a lenyomatát keressük a gondolatainkban, a gesztusainkban, vagy a valóságban, tulajdonképpen fölcserélhető. Ezek az üzenetek azért fontosak számomra, mert az ember a saját magának a meghatározásánál nagyon fontos az, hogy helyére tudjon tenni kapcsolati helyzeteket is: apámmal, anyámmal, testvéremmel, elsősorban tehát a rokonsággal, majd a bővebb körrel, a magunk által választott barátokkal. Ugyanis ha ez nincsen a helyén, - és ezt most kifejezetten alkotási szempontból mondom-, akkor az alkotásnál nincs meg az a paletta, az a széles sáv, amiben mozoghatunk, amikor bármilyen élmény feldolgozásával kerülünk szembe. Akkor mindig lesznek olyan lelakatolt, leláncolt helyzetek, olyan bezárt ajtók, amik nem engednek minket közel kerülni a saját megélt élményeinkhez, azokhoz a mindennapi élményekhez sem, amikkel nap mint nap találkozunk a jelenben, és amik mondhatóan csak rólunk szólnak. Tehát ha van fontossága ennek a leckének, akkor talán ez, és én úgy érzem, hogy Ágnes elindult egy úton, és ez egy nagyon jó képi megoldás, nagyon csodálom, hogy nem jött hozzá hozzászólás. Meglep, és egy kicsit mintha úgy érezném, hogy mindenki a kis hordóján áll, és mondja a kis szónoklatait, és nem nagyon figyel oda a másikra. Most ennél a képnél kifejezetten ezt gondolom, hogy jó lenne, ha beszélgetnénk akár Ágnessel erről a képről, fontos lenne neki is, nekünk is. Nem hiszem el, hogy akármelyik fotós lánynak, vagy fiúnak ne lenne ehhez saját kötődése. Ne azt várjátok már, hogy Hegyi elemez, és akkor majd jól elolvassuk a szoba magányában, aztán hümmögünk, tessék visszajelzéseket adni egymásnak is. Három csillag, a leckemegoldás azért nincs meg, mert szeretném, ha ezt a dolgot Ágnes forgatná magában. (hegyi)
értékelés:

Nagyon jó az az ötlet, amit Ágnes észrevett, hogy a saját ágyát egy olyan élethelyzetben ábrázolja, ami a tanulásé, a magolásé, a vizsgára készülésé. Az ilyen tanulási időszakok nekem ahhoz hasonlatosak, mint amikor a katonatörténeteket hallgatja az ember, hogy utólag mindig minden megszépül. Akkor, ott nem biztos, hogy annyira kellemes, amikor éjjel 3-ig az ember kucorog az ágyban, és keresi a hibát a saját jegyzetében, és kiderül, hogy az órán nem biztos, hogy odafigyelt, mint amennyire kellett volna, és hiányzik 3 oldal, de miután túl van a vizsgákon, utána ez az egész helyzet kisimul. Amit látunk, mint terep, ebben a megvilágításban nagyon jól szimbolizálja ezt az élményt, amiről itt beszéltem. Ez sem más, mint a csendélet, a rettegett mumus itt az oldalon, és ha ezt el tudjuk fogadni, akkor a térrendezésről ejtenék néhány szót. Jó a kép fölső és bal oldalát szegélyező párna és paplan, jó a gyűrött lepedő, jók ezek a papírlapok is javarészt. Aztán a párnára tett papírlap, ahogy árnyékot vet, ott már egy picit sok az az árnyékforma, ami ott létrejön. Ha kicsit belemozdítom oda, ahol a test megpihent, egy kicsit odébbhúzom, akkor lehet, hogy előnyösebb képet mutat. Ott van egy fülhallgató, ami, ha már rákerült, akkor maga az eszköz is kerüljön rá, ne csak ez a fülhallgató, hogy jelezzük azt, hogy és közben Ágnes rockzenét hallgat. Jó ez a kupak nélküli kiemelő toll, meg a másik toll is, abban nem vagyok biztos, hogy a két tárgy egymáshoz való elhelyezkedése is optimális. Annak örülök, hogy ez a rózsaszín válaszol az ágyhuzat rózsaszínjére. A zöld tollat lehet, hogy megcseréltem volna ezzel, és ide az előtérbe hozom. Lehet ezzel még játszani, most picit ez a rendezetlenség az, ami a prímet viszi. A másik kérdés az, hogy most akarom, hogy olvasható legyen az, amit Ágnes a papírokra írt, vagy nem. Van egy Stuctura felirat a jobb alsó sarokban, ami erősen olvasható, ami nem baj, csak ha ezt a döntést meghoztam, akkor kompozícióban ezt is úgy kell elhelyezni, hogy ellenpontja legyen valaminek, például a fekete zsinórnak. Kicsit még kellene komponálni, rendezni, de mint leckemegoldás tökéletesen rendben van a képlet. Én erre most kettő csillagot adok, mert Ágnes már elkezdett a térrendezéssel foglalkozni, ezt ne veszítse szem elől. (hegyi)
értékelés:

Demeternek van a Pesti lány c. képe, és ez a kép erre egyfajta válasz. Ágnes beszélgetései Demeterrel, mondhatnánk ezt is erre a sorozatra, aminek már ez a második tagja, amit látunk. Azért érdekes számomra ez, mert amikor Ágnes itt van, nyaral nálunk, és beszélget Demeterrel, én fotográfiáról még nem hallottam őket beszélgetni, az élet dolgairól igen, meg a hétköznapi kis csit-csetek megvannak, de mégis úgy tűnik, hogy Ágnesre hatással van az az alkotói attitűd, ami Demeterben megvan, még akkor is, ha Demetert ő már aktívan dolgozni nem látta, csak a kész végeredményt. Mégis kísérletezik ezzel, és én ezt nagyon fontos dolognak tartom azért, mert itt nem csak a tiszteletadás van meg egy alkotónak, sőt, nem csak parafrazálunk, és nem csak mímelünk, utánzunk helyzeteket, hanem abban megpróbáljuk saját magunkat is megfogalmazni. Ennél a képnél is ez történik. Egy formai játékot ismétel az alkotó, de más helyzetben, más szituációban, tehát nem iskolás módon lemásolva, miközben nem is tagadja azt, hogy itt valakinek a munkája adott neki inspirációt. Ezt én egy nagyon jó képnek gondolom, mindazzal együtt, hogy egyetlen egy problémám van: a vállon a ruhát ki kellett volna simítani, az kár, hogy begyűrődik, de ez az egyetlen egy esztétikai problémám van a képpel. Ez egy jó önportré, látszik, hogy szereplés van, látszik, hogy egy gesztust kapunk, az is látszik, hogy ez át lett gondolva, nem a véletlen hozta. (hegyi)
értékelés:

Ez egy bohókás kép Ágnesről ebben a klepetyusban, rögzítése egy helyzetnek, mondhatnánk. Persze, megvan az ágneses humor, hogy ezt a kis zsinórt belelógatja a szemébe, nyilvánvaló ez egy viszonyrendszert is kialakít. Én azt mondom, hogy, bár értem, hogy miért, és a felszabadulás érzése benne van az emberben akkor, amikor befejeződik egy ilyen dolog, hogy még ezt is megengedhetem magamnak, de nekem túl kézenfekvő ez a megoldás, túlságosan könnyen adja magát - ha én vagyok a fényképész, akkor azt mondom, hogy nem - de elfogadom. Ami még ezen a vonalon továbbvisz engem gondolatban, az az, hogy ha már ironikus akarok lenni, és a helyzettel játszani akarok, akkor bátorság, és tessék kimenni, és beállni a szökőkútba, tessék ezzel valami komolyabbat játszani. Az, hogy a tanteremben vagyok, hát, persze, a többiek is ott vannak. De mint helyzetre jó, ami megmenti az a tekintet, meg az a félmosoly, úgyhogy ezért megvan a kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

Kedves kép, tavaszi képeslap, körülbelül ezt is tudja. Egy kicsit hiányolom az embert erről a képről. A virágokat ember ültette, ez egy gyönyörű, rendezett kertnek tűnik, a kertész hátul elsertepertélhetne a fűnyírójával, vagy az ollóját csattogtathatná, és máris lenne humora a képnek. Ez most hiányzik, ettől távolságtartó az egész, és nekem egy kicsit idegen. Tessék fölszabadítani az érzelmeket. (hegyi)
értékelés:

Azt tudjuk az Ágnes rádióműsoraiból is, meg az előzményekből is, hogy a családban volt olyan személy, aki fényképezéssel foglalkozott és nyilvánvaló, hogy ez a memento neki szól. Azok a képek, amiket itt most látunk, mint felidézést segítő eszközök, jól összeválogatottak, de a világítással van problémám. Sok minden szerepel ezen a képen, és ez nekem túl sok minden. Összeszedtünk mindent, mint leltárt. Mi kell a fényképezéshez? Kell fényképezőgép, kell negatív, és a végeredmény a képek maga. Azt a fajta személyességet keresd meg, Ágnes, amit annál a képsornál már megtaláltál, amikor a dianézővel játszottál. Ez itt most még nem jött létre. Nem muszáj képsorban gondolkodni megint, egy képen is meg lehet ezt találni, és akkor meglesz a megoldás. Ismétlés. (hegyi)

Azt hiszem, hogy itt most kicsit nagyobbat markoltunk, mint amennyit fogtunk, mert a cím ennél többet sejtet, mint amit most itt kaptunk. Ez a sorozat a bicikli életéből egy szemelvény, de a bicikli életéhez képest ez nem egy végső megoldás. Én azt látom, hogy ez a bicikli életének egy olyan darabja, ami azt mutatja, hogy néha Ágnes sarazik is, és elmegy a pocsolyába összekenni a bicajt, de hát a városban is biciklizik. Itt összekerültek képek egymás után, de még nem állt össze a sztori. Ebben az látszik, hogy Ágnes maga nem döntötte el azt, hogy most melyik ábrázolási mód az, ami mellett kitart. Az első kép, az árnyékaival, egy izgalmas kép ebben a sáros mederben, izgalmas és jó megoldás. A második, a közelijével elgondolkodtató kép, de nem egy nagy dobás, ilyen sarat bárhol lehet találni, én ezt a képet kihagynám. A harmadik kép is jó ötlet, vicces ez a megfogalmazás, ahogy Ágnes ezt ide letette nekünk, beszorította oda a kis biciklijét a sorompóhoz, így olyan, mintha ez a bicikli egyedül is el tudna menni kirándulni. Ez is egy izgalmas irány lenne, hogy ilyesmi helyzeteket produkálni ezzel a géppel, de ez ellentmond az első képnek. A negyedik képünk olyan, mintha egy bicikli-szaküzletben lenne egy reklámfotója ennek a bicajnak, hogy tessék, vegyél piros mountain bike-ot, mert ez most a legújabb modell, amin már kulacs is van. Ezt is lehetne csinálni, hogy különböző olyan helyzeteket keresni, ahol lefotózok egy reklámsorozatot ezzel a bicajjal, mintha el akarnám adni, de ehhez az kell, hogy mindig minden csillogjon, villogjon. Az utolsó kép Ágnes maga a biciklin, és látjuk, ahogy birtokolja, és megüli ezt a gépmadarat. Ez megint egy szituáció lehetne, amerre el lehetne mozdulni, de ezeket most nem köti össze semmi. Az ötödik kép nekem nem annyira erős, még akkor sem, ha Ágnes kepeszt ezen a bicajon, mert ez Ágnesről szól, nem a bicajról. Most tessék vagy bicikli fejjel gondolkodni, vagy döntésre jutni, hogy ebből a minimum három útból, amit most fölvázoltam, melyik az, amelyiket végigviszed, és abból küldjél nekem egy sorozatot. Ismétlés. (hegyi)