Köszönet Demeter nevében is, az ötlet jó a fekete komor rózsával, az irkalap is jó ötlet, mert utal a tanulásra, de a kép nekem még nincs készen. Egyrészt Demeter képeslapját így most didaktikusnak érzem, lehet, hogy a rózsa és a füzetlap elég lenne. Ki kellene próbálni, de azt mindenképpen mondom, hogy az üres lap nekem kevésbé izgalmas, mintha valami szöveg lenne rajta. Isten ments, hogy ez konkrét és a képhez csatolható szöveg legyen, de akár egy megkezdett levél, akár más ötlet, szóval valami nekem hiányzik, ami ezt a felsorolást képpé erősíti. Hogy aztán a szöveg miatt esetleg lekerül Demeter képe, vagy körberajzolódik, vagy elmozdul onnan, azt majd meglátod, kiadja majd. Ugyanaz igaz erre is, mint a csendéletre, hogy érzelmileg kell magad felkorbácsolni ahhoz, hogy aztán a kép már magától összeálljon. Ismétlés. (hegyi)

Ez a képsor nem riport, tessék elolvasni a leckeleírást pontosabban. Maguk a képek olyanok, amiknek az elkészítésének okát értem, hiszen járjuk a várost, az egyik kitalál valami hülyéskedést, a másik lefényképezi, hazamennek, bekerül a családi albumba és jó rá visszaemlékezni. De részint nem riport, részint kérdéses, miért kerül közlésre, Ágnes a saját útján ennél már tovább tart, mintsem primer játékhelyzetek dokumentálását mutassa. Azt meg se merem kérdezni, miért üti Bandi a vizet, ha Xerxész dühe a minta, akkor azt kell jól megcsinálni. (hegyi)

Van ebben az egészben valami világgá menős hangulat, az is érdekes, hogy ezt a világgá menést azáltal, hogy ennyire szorosan követjük a modellt, aki bandukol az alagútban, olyan, hogy együtt megyünk vele, megyünk itt libasorban, szépen. Jó a ritmus, jó ez a gondolat, talán annyit megért volna a dolog, hogy egy kicsit feljebb emeled a kamerát, és onnan próbálsz csinálni egy képet, ahogy látom, az élességgel itt nem volt fontos szempont, ezzel nincs is különösebb bajom, de ha egy kicsit feljebb emeled, akkor a modellnek a feje jobban elválik a háttértől. Most ez ott egy kicsit pontatlan nekem, de az ötlet maga jó, megyünk bele a nagy semmibe, de már látjuk az alagút végét, hogy ilyen közhelyeket is mondjak. (hegyi)
értékelés:

A könyököt kiküszöböltük, de a páciens meghótt. :) Vagyis: az előző képhez képest most azáltal, hogy valóban fekszik az áldozat, jószerivel ki is pukkadt a dinamika. A másik kérdés, ami most jobban érezhető kérdés, hogy mi a fontos, a portré, vagy az emberábrázolás? Mert ha csak portrét akarunk, mert az érdekel, ahogy mint egy kapcsos zárójel, söndörödik Bandi szakálla, akkor foglalkozzunk ezzel, de akkor nem nagyon fontos nekem ehhez a póló és a takaró. Ha fontos a jelenség is, az a teljesség, amit Bandi mutat képileg, akkor viszont a kis antenna hajait se vágjam le, és akkor érdemes meghagyni könyökig. A harmadik: Bandinak igen erős gigája van. Ez így profilból ha ennyire leszegi a fejét, olyanná teszi, mintha egy gyurmafej lenne, szóval ott nyaknál nem esztétikus, ahogy a gigájából tokaszalonka lesz. :) Ágnes, kérlek dogozz még Bandin. Nem könnyű, mert Bandi se mindig veszi komolyan, ha fényképezik, másrészt aki sokat van velünk és aki közel áll hozzánk, attól néha nehéz azt a szükséges távot tartani, hogy kritikusak legyünk a végeredménnyel. Ismétlést kérek. (hegyi)

Bandi.

Azt gondoltam és erről beszéltem a rádióadásban is, hogy a kép fekve készült, csak trükkösen meg lett fordítva. Bandinak egy olyan arcát mutatja, amit azok, akik csak a bulin találkoznak fele, nem láthatnak, hiszen Bandi életvidám, jókat és sokat beszélő társaság motorja típus, ez az elgondolkodós, merengős forma meg is lepheti azokat, akik találkoztak már vele. Ami formailag nekem szúrja a szemem, az Bandi könyöke, az az éles kiszögellés így agresszívvé teszi, tehát ellene dolgozik a merengésnek, miközben persze értem, hogy a hajába túr, de lehet hogy ezt valahogy úgy is meg lehetett volna oldani, hogy vagy más kéztartással, vagy más szögből legyen ez ábrázolva, kevésbé határozottan és elkülönülően. Amit nem értek és ami viszont magyarázatra szorul, hogy miért lett az állából ennyi vágva, mert a keze szépen meg van tartva formailag, és ha így van, akkor nem érzem indokoltnak, hogy a szakáll, az áll ne kerüljön ide. Ugyanez igaz a másik szemre is, vagyis vagy profilt adunk, és akkor nem indítjuk el a szemöldökkel a másik formát, vagy félprofilt, vagy lentebbről úgy, hogy az orr takarjon, most az ott egy nyitott forma lett. Mivel tudom, hogy megoldható, mert a modell nem szalad el (remélem), így kérnék ismétlést. (hegyi)

Na, ez a kép a három csendélet irány közül a legjobb, a legmesszebb ezzel jutottunk, ugyanis itt van az a belső történet, megfigyelés és irány, ami fontos eleme a csendéletfotózásnak. Banán, dió, paprika és hagyma nem kell, alma, körte, tál és az üveg elég. Ezzel lehet kezdeni már valamit. Nagyon érdekes az, ahogy az ablaktáblán roncsolódva megjelenik az üvegnyak tükörképe, az is izgalmas, ami az üvegen átlátszódó ablakelemmel történik, egy kis derítést kéne alkalmazni hogy ebből az óriási fénymennyiségből valamit visszakapjon az előtér, és akkor lehet növelni a záridőt, hogy az alap fénymennyiség csökkenhessen. (hegyi)
értékelés:

Örülök, hogy nekiállt Ágnes a csendéletnek, és szeretném leszögezni, hogy minden kísérlet előre visz, akkor is, ha adott kép nem tökéletes. Tehát így tessék szemlélni a csendélet tanulmányokat minden látszóteresnél, hogy a legfontosabb a gyakorlás, a tapasztalás. Demeterrel beszélgettem a csendéletről, ez a hangfile felkerült a szertár kategóriába. Ami talán a legfontosabb alapelv a csendéletet illetően, hogy a formai játék következmény, a belső kép, a belső indíttatás következménye. Itt egy olyan tárgyi gyűjtés látható, ami mint alapanyag felhozatal jó irány, de egy fontos kérdés van, az érzelmi megközelítés. Csendélet nem létezhet érzelmi töltés nélkül. Tehát az első kérdés a MIÉRT. Leginkább úgy tudnám ezt jól megfogalmazni, hogy kell találni valami érzelmi kötést a tárgyak és az alkotó között. Lehet mondani alapszabályokat, de természetesen ez is csak annyira igaz, mint bármi szabály a műalkotásoknál: alap irány, de érvényes az ellenkezője is, nincsenek betonba öntött törvények. Tehát ha szabályokat említek, akkor ezt mindig szem előtt kell tartani, hogy a szabályok addig érvényesek, amíg egy erősebb érzelmi és esztétikai kötés nem késztet azok felrúgására, minden szabály felrúgható, ha azt tudom, hogy miért teszem. Első ilyen szabály, hogy gyümölcsöt és zöldséget nem jó vegyíteni. Azt is mondhatom, hogy a főzés jó alap irány, zöldséget zöldséggel és hússal, gyümölcsöt desszerttel eszünk, ritkán keverjük. A dió megint furcsa dolog, mert a dió nagyon határozott formája rendszerint nehezen vegyíthető egyszerűbb formákkal. A másik alapszabály a formák szabálya, hogy például a banán formája nehéz forma, nehezen lehet mással összerakni, a maszkulin és feminin formák szerepét tisztáznunk kell a képünkön. A harmadik a kiegészítők kérdése: a mintázat fontos, hogy csak sokadlagos szereplő legyen, ne vonja el a figyelmet. És végül a fények: a világítás puha, szórt fény, sejtelmes vagy káprázatos, de erős árnyékokat nem nagyon használunk csendéletnél. Ezeket most itt mint lábjegyzet leírtam, jó, ha ezekre is figyelünk, de leginkább a belső hangunkra, az érzelmeinkre kell figyelnünk, mert az érzelmi megközelítés segít, hogy mit hogy és hova teszek. Az is jó irány, ha a megfigyelést a környezetemben teszem, ott keresek tárgycsoportokat, amik emóciókat váltanak ki bennem és aztán ezeket próbálom finomítani. 5 tárgynál többet ne használjunk, persze későbbiekben ez is felrúgható, de saját dolgunkat nehezítjük vele elsőre. Az elrendezésnél a páros számú tárgyak szoros viszonyt feltételeznek egymás között, a néző óhatatlanul keresi a kapcsot, ezért ha 2, 4, 6 tárgy van, az mindenképp abban a tekintetben bonyolult, hogy mi a köze ezeknek egymáshoz. A páratlan számú tárgyak stabilabb, kevésbé egymással, mint inkább a forma egészével keresik a stabilitást, tehát 1, 3, 5 tárgy esetén ez a kérdés javarészt egyszerűsödik. Az is fontos, hogy a tárgyak elrendezésénél milyen alap formákat alakítunk ki. A háromszög talpán állva nyugalmas forma, hegyére állítva feszültséget kelt. A kör instabil, de ugyanakkor belső összetartó ereje van, a négyzet, rombusz, trapéz kerettörténetet hoz létre. Tehát a tárgyak egymáshoz való viszonyában is fontos, hogy nyugalmat vagy feszültséget akarunk érzékeltetni. Kérdezhetitek, mi a különbség a tárgyfotó és a csendélet között. A tárgyfotó a funkcióra helyezi a hangsúlyt. Egy teáskanna teáskanna kell legyen, láthatóan a fülével, kiöntőjével, tetejével, hogy érthető legyen, mi hogy működik benne. A csendélet esetében a funkció csak másodlagos, az elsődleges szerep az érzelmeké. Azt kérem Ágnestől, hogy ezeket elolvasva próbálja a maga érzelmeit felhozva megtalálni a csendéleteit a környezetében. (hegyi)