...kivételesen nem fekve. :) Növényhatározás.

A tavasz kezdete, kirándulások, a fű illata, a föld illata, az ősszel elhullott levelek savanyú aromája, ez mind érződik ebben a fiatalos, rockos hangulatú képben, amit ugyanakkor, mint egy ilyen nagy lepke, elterpeszkedve letakar egy ilyen növényhatározó album, amely nyilván azt jelzi, hogy a képen látható modell kiment a természetbe, amikor az első napfény, napsütés megjelenik és a környezetet megfigyelve szakkönyvekből nem csak át akarta élni az erdők, mezők hangulatát, hanem meg is érteni. És ez így rendjén is van. Ugyanakkor nekem, a kép erőssége az ebben a rojtos cipőben, ebben az autóstoppos hangulatban rejlik és az, ami nagyon erőteljesen személyes, ahogy a két lábfej egymásba kulcsolódik, nagyon fontos jelzésértéke ez az album ennek a képnek, de az én megítélésem szerint ennek csak egy aláhúzásnak kellene lennie az egész kép tekintetében. Most pedig ez a nyomtatott album uralja az egész képet ezzel a furcsa, geometrikus formájával, ami itt a kép bal alsó sarkán kivágja ezt a felületet, és ezáltal megbillen, elmosódik, kikönyül az a világ, ami ott a fűvel, levelekkel, rojtos cipővel, farmerral, gumitalpú tornacipővel jelen van. Tehát én úgy gondolom, hogy bízni kellene mindig a saját belső világunkban, a saját történetünkben, hogy van olyan erős, hogy nem kell még külön egy ötlettel még jobban és még jobban megfejelni. Én megadnám rá a két disznót, de ha lehetne kérni, evvel is érdemes lenne egy picit játszani. Szerintem füvet, leveleket újra lehet találni, ez a nadrág megvan, ez a cipő megvan, és érdemes lenne kevesebbet használni ebből az albumfelületből. Mert ez most olyan, minthogyha egy ilyen képes újság valamelyik utazási rovatának egy ilyen elmesélő képe lenne. (szőke)
értékelés:

Két portrét látunk. Hogyha megnézitek a barátom lecke felhívását, lehet azt mondani, hogy az Estiskola korai szakasza után ez most egy viszonylag konkrétabb kérés, hogy igenis figyeljük meg azokat az üzeneteket, amiket fölteszünk a leckékhez, mert ott egészen konkrétan elhangzik, hogy nem arra vagyunk elsősorban kíváncsiak, hogy portrékat készítsünk a barátainkról, hanem arra, hogy magát a barátság fogalmát tisztázzuk, vagy a barátság fogalmával foglalkozzunk személyes érintettségünkön átszűrve. Itt most mi két portrét kapunk és nem tehetek róla, de nem tudok mást kezdeni, minthogy a portrékat kezdem el elemezni, mert a barátság kapcsolatával nem tudok mit kezdeni ebben a leckemegoldásban, mert semmilyen segítséget, mankót nem kapok az alkotótól arra, hogy neki a barátság, akár ez a kapcsolat ezekkel a személyekkel mit jelent. Ezek a portrék, ezek őszinte portrék, de nem véletlen, hogy nincsen még portré leckénk. Önportré van, de portré leckénk nincsen. Azért, mert hogy ez egy következő lépcső lesz, ez egy következő feladat. Hamarosan azért elérkezünk ide, amikor a portréval el kezdünk foglalkozni. Tehát itt látunk két portrét, viszont valamilyen közös kapcsolódást kívánna az alkotó számunkra közölni a képcímmel és azzal, hogy ez a két kép ugyanarra a történetre akar utalni, lengyelországi emlékekre. Igen ám, csak hogy én azt kérdezem, hogy hol van ebben Lengyelország? Lehet ezt egy átvitt értelmű üzenetnek, metaforának gondolni és azt mondani, hogy Lengyelország lehetne akár Prága is, vagy lehetne akár Ausztria, tulajdonképpen ez lehetne egy bécsi kávézó is, de igazándiból az üzenetnek ez a része szintén nem segít a nézői, a befogadói értelmezésben. Tehát a két portré az, ami itt számunkra jelenvaló és a két portré viszont csak ezzel az egy képcímmel kötődik össze, egyéb kapcsolat a két portré között nincsen. Tehát én azt mondom, hogyha nagyon szigorúan veszem, akkor lehetett volna egy harmadik portré is, meg lehetett volna másról is készíteni képet. Nem értem, nem érzem és nem értem, hogy miért pont ez a két hölgy ennek a leckének a főszereplője. Én azt kérném a Viktóriától, én ezt a leckét visszaadnám ismétlésre, mert azt kérném, hogy a barátságról kezdjen el gondolkodni, és a barátsággal kezdjen el foglalkozni, mint filozófiai, vagy érzelmi fogalomkörrel, és a barátság fogalmát próbálja meg saját magán átszűrni. És nagyon köszönöm, ezt a két képet pedig átteszem szorgalmiba. (szőke-hegyi)

A kép fotográfiai, exponálási szempontból lévő hiányosságait teljesen fölülértékeli a gesztus. Nagyon szeretem azt, ahogyan a Viktória mintegy ilyen észrevételt eljátszva benéz, rájön, hogy a kamera optikája meglesi őt, miközben természetesen a karformájából gondolhatjuk vagy érezzük, hogy magát az expozíciót ő készíti. Tehát nekünk mesél, nekünk játszik. Izgalmas és jó, ahogy ez az oldalra hajló gesztus, és ahogy ez a csücsörítő száj és a szemek mind nekünk játszanak. Azt mondanám, hogy ilyen értelemben ez a fajta priváét hangvétel, ez mindent, az orwo-sárgát és a kiégett felületeket is fölülértékeli. Valószínűleg a közeljövőben a Pedellus el fog indítani egy olyan mindenki számára megközelíthető táborformát, ahol klasszikus fővilágosítókkal, professzionális szakemberekkel szeretnénk a fényről, a világításról egy egész hétvégén keresztül gondolkozni. Tehát akkor érdemes szerintem majd ezeknek a képeknek kapcsán a fény szerepéről és a műfény és úgymond a műtermi helyzetek megvilágítási kérdéseiről beszélni. Én úgy gondolom, hogy a második lecke önportré házi feladatára ugyanakkor a Vikinek egy nagyon jó, ironikus és nem csak a mi kettőnk számára, hanem számotokra, az estiskolások számára is egy nagyon jó kis üzenetet, naplójegyzetet kaptunk, és én ezt a képet nagyon szeretem. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Az én értelmezésemben a tökéletesség nyilvánvalóan a körformára, erre a gömbformára vonatkozik, tehát a buborék kép ez, mint mértani, vagy fizikai rácsodálkozás, vagy megfigyelés. És ez a része ennek a dolognak nekem működik. Ami még ebben plusz egy csavarintás és egy plusz erő az pedig a szürrealitása ennek az egésznek, hogy van egy tájkép, és a tájképben mint egy UFO, egyszer csak beúszik egy ilyen gömb, mintegy jelenésként megjelenik itt a képmezőben. Kompozícióban is én azt gondolom, hogy ez egy nagyjából rendben lévő kompozíció, bár, hogyha a tömegelhelyezést vesszük figyelembe, akkor a kép fölső szakaszából, lehet, hogy valamennyit lehetett volna szűkíteni és akkor még feszesebb lenne ez a fajta üzenet. Ami számomra egy picit kérdés, hogy a képen fölfedezhető egy villanypózna, ez egy nagyfeszültségű vezeték lehet, és még valamennyire ezek a kábelkötegek is nagyon szépen hoznak egy formát. Talán el lehetett volna kezdeni ezzel a két formával valahogy úgy játszani, hogy ez a két forma valamilyen párbeszédet folytasson egymással. Mintha egy hangjegyként ráülne erre a drótkötegre. Azért mondom, mert hogy van ebben valami elidegenítő is ebben a fajta különállásban ennek a buboréknak, tehát olyan szinten szürreális ennek itt a megjelenése, hogy szinte nincsen kapcsolata már a valósággal. Tehát én azt mondom, hogy ezek nagyon fontos játékok, például, amikor a kisgyerekkel elkezdünk egy ilyet játszani, hogy az ember rá tudjon úgy csodálkozni ezekre a dolgokra, mintha önmaga is gyermek lenne. És talán, hogyha valamilyen szereplőnek akár csak a keze, vagy valamilyen részlete még ehhez a kompozícióhoz hozzákerülne, ha ezt a kompozíciót választjuk, akkor valamennyit vissza tudna ebből a szürrealitásból hozni, és nem lenne ennyire hideg, ennyire távolságtartó ez a megfigyelés. Erre biztos rárímel az is, hogy a színvilága ennek a képnek, ezekben a kékekben tündöklik legfőképpen, és hát ezek a kékek azért viszonylag hideg színek még akkor is, ha valamennyi minimális sárga azért ebben benne van, gondolom ez egy délutáni helyzet lehet. Én a tökéletesség leckére el tudom fogadni ezt a megfigyelést és ezek a megfigyelések nagyon fontosak. A kompozícióval van egy pici bizonytalanságom, tehát én két disznót mondanék. (szőke-hegyi)
értékelés:

A kép egyik érdekessége, hogy az innenső part az nincs jelen ugye ezen a nagyon szép tájképen. Azt is mondhatnánk, ami mostanában sokszor el szokott hangzani, hogy úgymond az előtér, középtér, háttér viszonylatából a legközelebbi előtér az hiányzik. Nem tudjuk, hogy az milyen. Nem tudjuk, hogy milyen színvilágú, nem tudjuk, hogy milyen formavilág van benne, ha ez egy szűkebbre vágott kompozíció, amit itt látunk. De elképzelhető, hogy most ennél a képnél talán felülírható is ez, mert a kép ötös, ritmusában, vízszintes ritmusában, ahol mintegy, szinte egy ilyen fali szőttes, vagy mint egy ilyen szőnyeg, vízszintes ritmusok váltják egymást nagyon szép, finom fényárnyalatokkal. Így a kép elsődlegesen e felé a dinamika felé mozdul el és nem is igényli azt, hogy az előtér, amely esetleg egy másik színvilággal, vagy kultúrszemlélettel, vagy tárgyakkal megbontaná ezt az impresszionisztikus hatást. Attól, hogy a kép alsó szakaszában a víz egy picit tükröződő vöröses, szürkés, barna árnyalatban, mint egy ilyen akvarell folt jelen van és ugyanez érvényesen ezen a rőt-vörös, egészen érzéki, szinte nem is fáknak, hanem valami korall, vagy valami ilyen cserge szőrme formában jelenő, vékony szakaszként jelentkezik ugye a túlparton lévő erdő és mögötte aztán ugyanilyen finoman ezek a mozgó felhők, amelyekben szintén megtalálható a kevert színarányaiban a rózsaszín, egy picit a vörös. Ezek a kékek attól ilyen pasztelesek, az egész színvilágára ez a szürke, kék és vöröses harmonizálás jellemző. Ebből az következik, hogy tulajdonképpen itt egy színskála játék és egy ritmus, egy formaritmus játék jön létre, amelyet a kép alsó részén jól nyugtat és jól ural, jól súlyoz lefelé ez a vöröses-barnás folyam, ez az erdő felület. Én ezt a képet egy nagyon jó megfigyelésnek tartom és egy nagyon szép tájkép. Ez egy három disznós kép. (szőke)
értékelés:

Tóth Béla No foto! képe juttatta eszembe ezt a kedves emléket. :)

„Tóth Béla No foto! képe juttatja eszembe ezt a kedves emléket.” Nekem pedig a Béla képére való reakció az, hogy tulajdonképpen visszalépve Béla No foto! képére, a láncreakció sorozatba szeretném mind a két képet átemelni. És mint ilyet, a láncreakció miatt most nem elemzem, mert abba fognak beletartozni. De a Viktóriának megvan a három disznója, mert ő a harminckettes lecke hibára küldte, és ne szenvedje már el emiatt azt, hogy három disznót bukik. (szőke)
értékelés:

Az egész képsorozatra egy nagyon erőteljes, szinte ORWO hangulatú, kiégett, vöröses, furcsa, 60-as évek végi, filmes pszichedelikus hangulat jellemző. Ezt elsősorban ezek a kiégett színek adják, amelyek nyilvánvalóan erős érzékiséget kommunikálnak a képen keresztül. A képeken egy kávéházi mikrokörnyezet csomó piktogrammal, jelzésekkel, szimbólumokkal, erőteljesen pop-artos hangulatban egy kis történet jelenik meg. Ez a történet, én úgy gondolom, hogy aránylag összetett módon van ábrázolva, bár a sorrenddel nem teljesen értek egyet. Véleményem szerint ezek az egészen közeli élmények, ezek igazából pont az első képpel záródhatnának, ahol valamennyit még így is, szégyenlősen eltakarva, egy ember kapcsán megfigyelések csokrában láthatunk. Tehát én felcserélném a sorrendet, és az első képet az utolsó helyre raknám, és felvetődik bennem az a kérdés is, hogy ez nem képriport-e.
   Lehet áttenni a képriportba - válaszol Hegyi -, bár én azt gondolom, hogy ahhoz még a történetből többet kell megtudnunk, hogy riport legyen. Viszont a barátról sokat megtudunk.
   Így van. - veszi vissza a szót Szőke - tehát én ezt ugyanakkor egy őszinte és bátor vállalkozásnak gondolom, javaslom, hogy ebben a fajta világban, ha már megízlelte ezt a Viktória, akkor mélyüljön el. A három disznó megvan, és ha ezt a házi feladatot még tudja bontani a maga módján, akkor nyugodtan foglalkozhat ezzel. (szőke-hegyi)
értékelés: