Munkák | Page 67 | Látszótér

Szűrés

esélytelen a normális önarckép

Nem esélytelen az, hidd el, megy ez neked, ez is jó portré, kifejező és játékos, és ami a legjobb, hogy a szemeid minden grimasz ellenére tüzesek, élnek, ha letakarom az arcod, csak a szemet hagyva, nagyon izgalmas, sok mesét, történetet mond el a két kékség. Ha ezt a megoldást figyelem, akkor az jut eszembe, hogy ha én vagyok a fotós, biztos, hogy nem simítom ilyen jól körbe a hajad, azt is bevonom a játékba. De nagyon jó az a helyzet, ahogy mintha egy ilyen rejtett kamerát fedeznél fel a kukkolós házban, és belefintorognál, szóval remek. Most már jöhet a normális is. (hegyi)
értékelés:

Emir Kusturica and the No Smoking Orchestra

Nagyon nehéz koncertet fényképezni úgy, hogy az embernek nincs stage pass-ja, nem tud úgy és ott mozogni, ahol szeretne, hanem a tömegben kell lökdösődve keresnie a helyét - és annak kifejezetten örülök, hogy Viki a lehetőségekhez képest megpróbált különféle hangulatokat más és más nézőpontból, helyről megmutatni nekünk. A nyolcas kép a heteshez képest nekem ismétlés, és amit hiányolok, az a bevezetés és a befejezés. Egy riport, egy történet izgalmas tud lenni, és a fentebb említett kényszer miatt a hiányokat is lehet pótolni egy-egy ló fel- és levezető képpel. A belső ritmus is megbolondítható, ha a nézőket, egy-egy közelit becsempészünk a sorba. És még valami: aki nem volt ott, vagyis aki a képsort nézi, nem tudja, mi mikor volt, így nyugodtan fel lehet cserélni képeket a sorban - ami most a zárókép, az kerülhetne előre is, dinamikusan indulna a sorozat. Hajrá Viki, csak így tovább, fotózz még sok koncertet, mert azzal tudod ezt begyakorolni. És ha van veled egy gardedám, ő segíthet abban, hogy a rajongókat mellőled kitakarítja, hogy helyed legyen. :) (hegyi)
értékelés:

A hétfő délután lecke húszon felül már a meditatívabb, saját érzéseket, emlékeket előhívó leckék közé tartozik, és ez a kép egészen érthetően beszél a hétfő délutánról Viktória módra. Az idő télies, a helyzet mint egy fuldokló utolsó kiáltása közbeni vízió, az alap, talapzat nélküli világ, a dekomponált helyzet, ami a realista témát szintén elemeli a földről, szóval ez így együtt mind nagyon fontos, no azt nem mondom, hogy vidám ez a hétfő, de köszönet, hogy Viktória beavat minket ebbe a belső világba és mer mesélni. (hegyi)
értékelés:

A Nagypapa dísze

Nagyon szeretem ezt a képet. Egyrészt azért, mert a Viktóriás szín nagyon jót tesz a képnek azzal, hogy a sziruposságot leveszi a képről. A másik, hogy mindez ráadásul időben is visszavisz minket, finoman kézen fogva abba az időbe, ahol ez a dísz használatban volt. Jó a megközelítés, jó az, amit Viktória megtalált - esetleg jobb oldalból egy ujjnyit lehetne vágni, hogy ott az a zavarosság megszűnjön - szóval ez egy igen jó ünnepi kép, mert minden eszköze ismert, mégis új meglátást tud mutatni nekünk. (hegyi)
értékelés:

Andor

Örülök, hogy Viktória kitart a felfedezett színvilágnál, annak is, hogy nem a szokványos állatfotót látatjuk. De azt se tagadom, hogy nem vagyok elégedett ezzel a képpel. Tudom, nem könnyű állatokat fotózni, mert nehezen instruálhatók, de most ezen a képen van néhány olyan elem, ami a kutya gazdájának jóllehet fel se tűnik, de egy kívülálló számára furcsa vagy idegen. Nem elvárható a nézőtől, hogy tisztában legyen a fajtajelleggel. Itt a szem fehérje, a fényben visszatükröző szembogár, a - ha jól látom - nyelv, mind olyan forma, ami elidegenít, amit bár a jólnevelt néző nem tesz szóvá, de ettől még zavaró. Igen, sok munka kivárni a pillanatot, szerencse is kell hozzá, most itt ez a helyzet a kutya szempontjából nem biztos, hogy előnyös. (hegyi)
értékelés:

Eszter

Nekem egy picit a lecke értelmezésével kapcsolatban van fenntartásom a képet illetően. A lecke a Vasárnap hajnal. Ezt a leckét kétféleképpen lehet értelmezni, az egyik maga a konkrét cselekvés, mi történt velem vasárnap hajnalban, a másik, hozzám közelebb álló értelmezés az átvitt gondolat, ami maga a vasárnap hajnal érzete, emléknyoma, élménye. Akármely irányban is indulok el, a hajnal színei, fényei nekem nem ilyen meleg, kicsit fáradt, esti tónusok. A kép viszont kompozíciójában, titkaiban, a képi jelek használatában nagyon is erős, személyes és fontos üzeneteket tartalmaz. Egyetlen pici javaslat, hogy amikor ennyire kevés tónus szerepel a képen, akkor nem lehet bizonytalankodni, hogy például akarom-e a vetett árnyékot a falon, vagy sem, akarom-e a vörös tónust a háttéren vagy nem - jelen esetben úgy érzem, hogy egy picit kellett volna világosítani a háttéren. (hegyi)
értékelés:

vörös

Én azért vagyok bizonytalan nagyon, mert talán egy pár képpel ezelőtt azt mondtam a Viktória egyik képére, hogy majd az lesz kérdéses, hogy ezt az Eastman-szerű színvilágot, az ősz ízeit tovább tudja-e vinni más-más képi helyzetekben. Egyelőre úgy tűnik, hogy – nem tudom milyen eljárással – viszi ezt az egész franciás, Emmanuel-es hangulat szerkezetet. Ez egy szép és higgadt tájkép, majdhogynem azt is lehet mondani, hogy konzervatív kompozíciós renddel, a színek azok, amik megbolondítják, de ez egyáltalán nem baj. Nem kell szerintem folyamatosan lázadni, hanem nagyon jót tesz időként, ha az ember rácsodálkozik a természetre, megfigyeli azt alázattal és abból hoz össze, abból küld ilyen üzeneteket. Én ezt a képet nagyon szeretem. Bárhol el lehetne képzelni, akár egy lakótelepi lakásban is háttérként. Egy nagyon szép munka, és továbbra is kíváncsi vagyok, hogy ez a színvilág majd egy-egy nehezebb feladatban hogyan jelenik meg a Viktóriánál, ez három disznó. (szőke)
értékelés:

Őrző

Nemzeti Sírkert

Azt én nem tudom, hogy hogyan lehet elérni ilyen színeket, nem értek ezekhez a technikákhoz, de az mindenféleképpen kimondható, hogy ennek a képnek azon túl, hogy egy szobrászati megoldást fotografál egy külső szabadtéri környezetben, a színek az elsődleges titkai. És ezek a színek, az ősz színei, talán Huszárik Zoltán Szindbád című filmjében lehet hasonló tónusokat látni egy-egy pillanatra, ezek a színek lenyűgözőek - hogy miért fontos az a közép európai ember számára, hogy tudjon a tavaszról beszélni, tudjon a nyárról beszélni, hogy átélhesse a telet és hogy ugyanúgy ebben a sorozatban benne legyen az ősz megélése. Ennél a képnél a elsősorban a szobor oxidálódott zöldjei és ezek a platánfákon látható rőtvörösek teszik nagyon izgalmassá ezt a színvilágot. Innen csak egyet lehetne elképzelni, hogy mindezt, ha ezekkel a színrendszerekkel az alkotó tud foglalkozik, tehát nem egyszerűen csak arról van szó, hogy véletlen ez így sikerült, hanem képes ilyen színekkel dolgozni, hogy ezt vajon majd mennyire tudja belevinni a modern fotográfiájába, a portré fotográfiájába, a belső terekbe, mert ha ezt a színvilágot nyelvezetként tudja továbbvinni, akkor nagyon érdekes munkái fognak születni. Úgyhogy a 25-ös lecke tisztelet, búcsúzás, gyász kategóriájára a Viktóriának a három disznó erre a képre megvan. (szőke)
értékelés:

Függöny. Sötét. Egyedül vagy. Elvesztél.

Egy hang. A Hang. Kövesd! Testetlen, megfoghatatlan. Erõs. Kövesd!

Neszek. Patakcsobogás, madárhang. Faillat. Sötét. Szénabála. Nekiütköztem. Érzem. Szúrós. Jó illatú. A Hang tovább vezet.

Sötét. Mély. Erõszakos. Zajok. Ordítanak. Pittyegõ gyalogosátkelõ. Autó dudál. Félre léptél... Tovább

Szagok. Citrom. Alma. Burgonya. Kókuszdió. Kemény, szúr. Piac.

Lépcsõ. Pánik. A Hang. Megvagy! Nyugalom.

Mesél a Hang - szomorú. Felejts! Egyre aljasabb a sötét...

A jósnő üveggömbje

Ha azt veszem komolyan, hogy egy kép, jelen esetben az Estiskolán amikor megjelenik egyrészt valamilyen leckének a megoldása, másrészt kap egy címet, harmadrészt van egy képi megformálás és mind a három jelentéssel bír, még ha ezeknek az aránya nem is egyforma, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy nekem most, mint képszemlélőnek nem teljesen eldöntött, hogy itt most valami olyan akar lenni mintha, vagy pedig valami az, ami. Mit értek ezalatt? A képen természetesen látjuk, hogy nem egy üveggömböt és nem egy jósnőt kapunk, hanem látunk egy hölgyet, aki egy villanylámpához ér hozzá. Ugyanakkor a gesztusrendszer, a szimbolika igenis hozza azt a fajta meditatív, vagy azt a fajta transzcendes ízt, ami a jósnőhöz a köznapi nyelvben csatolódik. Még ehhez, egy kicsit megcsavarva, ez a 16-os lecke gyermekkorhoz van beküldve, ami azt jelenti, hogy valamilyen utalást kapunk, hogy a szerző a gyerekkoráról szeretne ezáltal a kép által mesélni. Igen ám, csak nem tudom, hogy a gyerekkorból az imitáció, a mímelés, amikor eljátszunk egy szerepet, mert mi vagyunk a rendőr, vagy mi vagyunk a pandúr, vagy mi vagyunk a betörő, vagy mi vagyunk a Vinetu, akár mi vagyunk a jósnő és egy ilyen emlékfoszlányt, vagy emléknyomot próbálunk előhívni, vagy pedig valami konkrét helyzetre akar ez utalni. Tehát igazándiból bizonytalankodom, mint néző, hogy mit kapok, mihez próbáljak kötődni. Tehát miközben nagyon jó a kép arányrendszere, nagyon jó a fényeknek a dinamikája, nagyon jó a gesztus, olyan minthogyha nem lenne végigvíve egy mondat. Ennél a képnél, ha azt mondom, hogy a jósnő mint jósnő fontos, akkor igenis többet kell töltenem a modellel és az instrukciónak nem csak arra kell szorítkoznia, hogy úgy tekints erre a gömbre, erre a villanykörtére, mint egy jósgömbre. Ha pedig nem ez a cél, ha tényleg csak valaminek az illusztrációja, akkor viszont azt kell karcosabban és határozottabban megfogalmazni. Hát, én szívem szerint azt mondanám, hogy visszaadnám ezt ismétlésre. (szőke-hegyi)

illene felkelni

Megmondom őszintén, hogy mikor ezt a képpárt láttam, akkor tulajdonképpen bennem felvetődött a képriport fogalma is, hogy valójában itt egy riporthelyzet van. Nyilván, hogyha a hármas vagy négyes képet látnánk, akkor egy teljes kis kommunikáció sejlene fel a fényképész és a kisfiú belső világában. Én úgy gondolom, hogy ennél a két képnél ami fontos és amiről jó lenne beszélni, az az, hogy a Viktória elkezdte megérezni a kamera mögötti alkotó dramaturgiai szerepét. Nyilvánvalóan lehet érezni az instrukciókat. Instrukció alatt azt is értem, hogyha a fotós játszik, párbeszédeket folytat a szereplőjével. Hiszen ezáltal hoz létre egy helyzetet, jelesül itt a durcásságot, a nézéseket, a tekinteteket, a mozdulatokat. Tehát a fotós olyan, mint egy valódi színházi vagy filmrendező: rendez és trükköket, technikákat alkalmaz dörzsölt módon. Valójában hogy jól érhető legyen a fotós, tulajdonképpen az ő megélt múltját is használja abban, hogy egy-egy ilyen helyzet 1 pillanat alatt exponálható legyen, hiszen ebből sejthető, hogy ő is volt kisgyerek, ő is feküdt ugyanígy, ő is ismerte ezeket a szituációkat és mint egy zsonglőr, vagy mint egy bűvész alkalmazza a trükköket, és az ő ki szereplője aztán létrehozza azt a kép világot a fotós számára, amit a fotós később rögzíteni szeretne és megmutatni a külvilágnak. Tehát ebben a két képben én azt tartom fontosnak, hogy egy továbblépés történt Viktóriánál, elkezdte a képeket, és a képen jelen lévő szereplőket rendezni. Ez már egy második fokozata a fényképészeti munkának, a csak megfigyelésből és a dokumentum filmességből egy továbblépés. Ez egy nagyon nehéz utca különben, tehát ezért tartom ezt fontosnak és három disznós kép. (szőke)
értékelés:

A derék katona

Nem az én gyermekkorom, de Svejk talán örök.

Egy makro felvételt látunk, talán egy tonett szék díszítő felületén egy kis kerámiaforma van beragasztva a tonett szék díszítésébe. Ugye a tonett székeknél ezek az ívek nagyon szépen vannak egymásba fűzve és a háttámlák azok mind ilyen indaszerű formákba állnak össze, ez a tonett egyik fontos lényege, hogy abban a korszakban ez egy egész különleges eljárás volt. Az addig masszív felületeket játékossá tette, tehát Svejket az alsó ív, amely tartja a Svejk-gyűrűt, azon is a lakkozott felületen szépen csillan a fény. Egy picit jó lett volna alul hagyni, vagy esetleg még szűkebbre vágni ezt az egészet, de gondolom, hogy ennek a képnek az abszurditása éppen az, hogy egy szobában egy asztal előtt egy használati eszköz van ilyen egész meglepő módon díszítve, mert ez a titka a kép üzenetének és ezért egy picit jó lett volna ha picit bővebben lett volna ábrázolva a beágyazódó felület, maga a szék. De ettől függetlenül a képet szeretjük és ez egy kétdisznós kép. És elsősorban azért, mert tulajdonképpen vallomásában a Viktória is azt mondja, hogy – nem az én gyermekkorom -. Ezért azt kérném, hogy ugyan a két disznót megadom erre a képre, de a 16-os lecke gyermekkort ismétlésre visszaadnám, hiszen azt mondtuk, hogy a személyes kézjegyeket, a magunk önmegismerését, a magunkkal szembeni megfogalmazásokat keressük és bár ez a kép nagyon jó és szerethető, kicsit kibúvónak érzem Viktória részéről egy elég magas sorszámú házi feladat kapcsán a gyermekkor megoldást. És tudom, hogy ő tud ennél sokkal jobbat, úgyhogy ez kettő disznó és várom az ismétlést a 16-os lecke gyermekkorra. (szőke)
értékelés:

műmosoly és bájvigyor

Édesanyámmal.

Három tagozódása van a képnek, mint ahogy egy család is, egy klasszikus család három elemből áll. A táj, a város, a környezet, anya és lánya. Ez a hármas tagozódás uralja a fekvő formátumú képet és függőleges ritmizálásban jól is osztódik mindez, mert a télikabátok, a télikabátok sötétjei, a hajkoronák árnyékai, amelyek körbeölelik az arcokat mint egy ikon formában, kiemelik a két arcot, amely beletekint a kamerába. A hármas tagozódásban a harmadik nagy egység pedig mint egy ilyen prágai látkép a város, a mögöttes táj felülnézetből, valamilyen várfalról, akár Veszprém is lehetne. Tehát a háttér és az előtér jó kapcsolódásban van együtt. Nagyon érdekes a címválasztás. Hozzátéve, hogy fontos az is, hogy a kép fekete-fehérben van tartva. A fekete-fehér forma az anzix jelleget, az emlékjelleget erősíti, mint ahogy a legtöbb múlt századi, vagy század eleji emléklapoknál, fényképeknél is ugyanígy házak előtt a családfők, családtagok beletekintenek 100 évvel későbbre az időbe. Ez az anzix jelleg jól van eljátszva és jól van manifesztálva. Ettől személyes ez az egész. Nagyon jó a gesztusrendszere, amiben érezni lehet a kapcsolódásokat. Tehát maga az üzenet, a család házi feladatban jó érzékelhető. A címre vissza kell térnünk egy picit, mert pont a címválasztás az, ami ironikussá és önironikussá teszi a képet, amely természetesen egy védekezést is jelent, önmagunk megmutatását, önmagunk színpadra helyezését, hogy ez mennyire nehéz dolog és mennyire veszélyes sokszor kimondatlanul, hiszen megismernek bennünket, látnak bennünket. Ezért gondolom azt, hogy az állig begombolkozott emberi alakok is ugyanezt a címet, amelyben természetesen lehet a humort érzékelni, erősítik. Ezt a képet egy jó képnek tartom, nagyon szeretem és ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Josefov

Egy olyan képet látunk, ami témájában, témafelvetésében nagyon is szerethető és ebben a kategóriában tulajdonképpen a megbékélést, tehát a gyásznak azt a pillanatát közli, legalábbis számomra, amikor már megbékélünk egy helyzettel, és az emlékezés marad a magunk lelki békéjével. Ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, hogy én jártam ott ebben a temetőben, ez a prágai zsidótemető, és itt ennek a temetőnek van két nagyon speciális értéke, vagy nagyon speciális tulajdonsága. Az egyik az, hogy egymásra temetkezések voltak, tehát ez egy nagyon érdekes helyzet, hogy korokat lehet fölfedezni kidőlt sírokkal, amire rátettek másik sírokat, másrészt pedig az is nagyon fontos, hogy egy nagyon pici területen tulajdonképpen a város közepén egy egészen pici kis udvarban valósul meg. Tehát mint olyan, ezzel a zsúfoltsággal is egy nagyon furcsa érzés. A zsúfoltságot érzékelem a képen és ezt nagyon jól hozza is ez az alkotás, ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, hogy van ennek egy olyan időpontja, a kora délelőtt, amikor nagyon szépen súrlófényekkel világítódnak meg ezek a kövek. És amikor egy ilyen időpontban fotózunk, akkor ezek a formák még beszédesebbek tudnak lenni. A másik, hogy hát itt vannak olyan helyzetek, amikor akár 101 különbség is van két sírkő között, amik formailag adnak egyfajta dinamikát ennek a történetnek. Harmadrészt pedig itt méretekben is vannak különbségek. Vannak itt obeliszkek, vannak egészen picike kis sírkövek. És azért mondok még egy dolgot, hogy az az érdekes még ebben, abban nagyon szerencsés Viktória, hogy olyan időpontot választott, vagy olyan helyzetet, amikor nem nagyon van ezen a képen ember. Ott talán a jobb felső sarokban valami kis kabátot látunk, mert hogy egyébként egy nagyon, nagyon erősen látogatott hely. Azt én elfogadom döntésnek, hogy ő azt mondta, hogy ő szeretne maga maradni, vagy minket magunkra hagyni ezekkel a formákkal, tehát nem az embert hiányolom erről a képről, csak azt mondom, hogy valamilyen szinten azért arra lehetne majd esetleg egy következő utazásnál még nagyobb hangsúlyt fektetni, hogy ezekben a történetekben a formai játék az, ami nagyon izgalmas. Ez egy nagyon barátságos temető, pont ettől meseszerű ezektől a dinamikus helyzetektől. A kis utaktól, amin alig lehet elférni, tehát ténylegesen, mint ahogy ezen a képen egyébként ez jól látszik, hogy nagyon zsúfolt maga a tér. Úgyhogy én azért ettől függetlenül megadom a három disznót, merthogy nagyon fontos maga ez az üzenet, azzal, hogyha van mód Viktóriának, akkor egy ismétlést kérek.

Utóirat a temetőhöz kapcsolódóan: A prágai zsidótemető kapcsán említett sűrű temetkezés Magyarországon is megtalálható a Dohány utcai Zsinagógánál is. Ha a Zsinagóga kertjébe bemegyünk, akkor látható hasonló élmény. Másrészt pedig, ha már egy ilyen témát választott az alkotó, az itt látható kövekről annyit, hogy XIX. századi sírok láthatóak itt a közelben. A díszítéseik a XIX. század vége, XX. század legeleje formavilágát idézik. Gazdagon díszített márványköveket látunk. Nyilván maga a temető az régebbi lehet és az utóirat azért fontos, mert Magyarországon több mint 1600 hasonló temetkezési hely van, sajnos ezeknek csak nagyon kis részét tudják a társadalmi munkában a különböző szervezetek időszakosan rendben tartani. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében észak-kelet Magyarországon nagyon sok ilyen temető található. Dunántúlon nagyon sok ilyen temető található és az Alföldön is. Ez a faragási stílus ez többnyire a Dunántúl temetőiben látható. Valószínűleg a prágai zsidótemető neológ temető, tehát stílusaiban is azért keveredik a faragványoknak a díszítése, mert a neológ temetkezésekre érvényes az, hogy nem csak a tradicionálisan a vallást 100 százalékosan betartókat temették ide, hanem mindazokat, akik származásilag is a közösséghez tartoznak. Érdemes elmenni és megfigyelni építészeti, szobrászati szempontból is ezeket a köveket. És csak annyi zárójeles megjegyzés még az Estiskolások számára, ami kapcsolódik ide, hogy az Estiskolások segítségével is most már több mint 8 éve a Dörögdi medencében, jelesül Kapolcs, Taliándörögd és Öcs településen is sokszor társadalmi munkában az Estiskolások is segítenek, mi tartjuk rendbe a hasonló korú sírokat. És itt még annyi zárójeles megjegyzés, hogy Kapolcson is és Taliándörögdön is és Öcs településen is az eddigi adatok szerint az 1700-as évektől vannak sírok. Sajnos itt, ezeken a területeken viszont nagymértékben sérültek a temetők, töredékesen vannak meg a sírkövek, a nyughelyeket próbáljuk azonosítani. Tehát ezért is tartjuk fontosnak, hogy ez a kép elkészült, mert kapcsolódik azokhoz a kutatási munkákhoz, amelyek a például az Estiskola egyik fontos helyszíne az Ősök Háza programjába is beletartoznak. Köszönjük szépen. És hogyha van ezzel kapcsolatban még ilyen irányú munkája a Viktóriának mind a ketten bátorítanánk, mert az iránya is egy nagyon fontos feladat, amit ő elkezdett itt evvel a képpel. (szőke-hegyi)
értékelés: