A barátom házi feladatra egy abszurd szocio helyzet kínálkozik. A munkásasszony narancsvörösben mint dizőz pózol a kamerának. Az albumképek filozófiáját követi ez a kép. És evvel semmi baj nem lenne, mert nagyon izgalmas, ahogy a nőiség kackiás szexualitása itt megjelenik a kép alsó szakaszában, és büszkén néz felénk, mögötte pedig ezek a rozsdás, nagy retro attribútumok láthatók. Csak én úgy érzem, hogy egy kicsit gyorsan kattintódott el ez a fényképezőgép és ebben a kettősségben, ahol a modell és a háttér szerepében a háttér legalább olyan fontos, hiszen attól lesz humora, attól lesz bája ennek a képnek, tehát a háttérrel nem olyan sokat foglalkozott az alkotó. Pedig ez a háttér a tálalása, a szervírozása ennek az üzenetnek. Most kompozíciós szempontból egy picit a háttér bukik. Parányit kellett volna arrébb mozdítani a kamerát és már minden helyére került volna. Az irányt nagyon jónak tartom. Én azt mondanám, hogyha lehetséges, akkor egy ismétlést kérnék szépen. Ha a gyár megvan, ha az áltestvérem Gabi megvan az üveggyár udvarán, akkor lehetőség van rá. Igaz, hogy más színvilágban, más időjárási helyzetben, de ugyanez a színpadi helyzet megismételhető. Nagyon örülnék, hogyha erre Viktória készítene egy másik változatot is, mert még egyszer mondom megéri foglalkozni ezzel az üzenettel. És pont azért mondom, mert nagyon szeretem ezt a képet és szeretném, hogyha minél jobb lenne. Tehát nincs disznó. (szőke)
értékelés:

A Ka szóval az egyiptomi mitológiára szeretnék utalni.

A képet nagyon szeretem. Nem a szín miatt, nem azért mert hogy van-e fogalmam valamilyen módon arról, hogy mi a szimbolikája, hanem egyszerűen azért, mert az alkotó nagy szeretettel bújik oda a kis kamerájával a kisgyermekhez. Az ő szintjére ereszkedik a kamerájával és szépen fogalmazza meg a pihenést fényekben, elmosódott formákban. Jó is a kompozíció ritmusa. Azért szeretem ez a képet, mert ebben a képben szeretet van. Az, hogy ehhez maga az egyiptomi kultúra hogyan kapcsolódik, színvilágában esetleg, a kelet világát jelezve ezekkel a sárgákkal, csíkokkal, kicsit mór hangulattal, ezt nem tudom. Ilyen értelemben, ha a cím megfejtését keressük, akkor ugyanúgy akár a merkaba szó is elhangozhatna itt. Nem biztos, hogy a magam részéről közelebb jutnék ahhoz, amit a kép üzen. Mert hogy ez a kép a cím nélkül is önmagában megállja a helyét a kisgyermekkel, a szép fényeivel és a szeretetével, mondom, ahogyan közel tudunk oda bújni és szinte hallhatjuk ennek a kisgyermeknek a szuszogását. Ettől függetlenül a kép utalhat sok minden másra is. Az alkotóban lévő folyamatokra, az alkotóban folyó az álommal, a misztériummal, a misztikummal kapcsolatos küzdelmekre és az alkotóban való nyitottságra, felnőtté válásra is, ahogyan a gyermekkor, a gyermeki létre tekint. Tehát a képet az biztos, hogy nagyon fontosnak tartom és nagyon örülök, hogy a Viktória ezen az úton is elindult ezeken a megfigyeléseken. Ezek erős és nehéz, nőies történetek lesznek majd. Reményeim szerint lesz folytatása és ezeket az utakat ő fogja kialakítani, de nagyon örülö, hogy ezt a képet ő elküldte. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Bocsánat a rengeteg cipő képért, de mindig új ötleteim támadnak.

Igen, a kép aláírására tekintve nekem is ezt kell kimondanom, hogy egy ilyen cipőkorszak látható itt a Viktóriánál. Ugye van is az a híres dal, hogy – ha a cipőm beszélni tudna, haj de nagy mesemondó volna, de a cipőm csak egy lukas kalucsni és stb, stb. Hát nagyon sok feldolgozást látunk itt a sokat látott női tornacipőről. Mivel ezek az előző munkák is izgalmas megközelítéseket hoztak, én úgy mondom, hogy az úgymond, bocsánat a kifejezésért, ezen a „lányregény” történeten túlléptünk Viktóriának a kép feldolgozásaiban, és szerintem érdemesebb lenne ugyanezen a vonulaton haladni, de egy picit nehezebb, felelősségteljesebb helyzeteket is bevonni. Az érthetőség kedvéért, ezek a tárgyfotózás kategóriájába tartozó képek. Lehet vizsgálni ezeket a képeket fénytanilag, kompozícióban, formavilágban, tárgyszimbolikában, ugyanakkor mégis egy picit azt érzem, hogy ez az önmagunk számára egy nagyon parányit a felelősség eltolása. Ezek a tárgyak, legyenek párnák, ruhák, esernyők, bőröndök, kilincsek, cipők, mindig abban a viszonylatban kezdenek igazából jól mesélni, jól ragyogni, hogyha a történeteken keresztül hozzákapcsolódik az ember. Megjelenhet ez úgy, hogy a néző számára folyamatosan az emberi történet, mint az ember hiánya látható, érzékelhető egy képen, például – és ezt most nem, csak egyszerűen kapcsolódásként, mint irány tudom mondani, hogy – ha az Auschwitzi táborba elmegyünk – de bocsánat, hogy kapcsolom ide ezt, de talán érthető lesz – ott az egyik installációs rendszerben rengeteg cipőt és bőröndöt látunk. Olyan erőteljes az a történelmi háttér, amelyet minden odalátogató egészen biztos, hogy érzékel a képekből, hogy az emberek hiánya olyan mennyiségben, tömegben a cipőket különleges élménnyé alakítja át. Nem szükséges hozzá, hogy plakátképek legyenek mellette, amelyben egészen primer módon az ott látható öreg, régi cipők és a mellette látható fényképeken a Balatonfüredi strandon, vagy hajóállomásnál álló hölgyet látjuk. Mindezt csak azért próbáltam ilyen furcsa, abszurd módon idekapcsolni, mert úgy érzem, hogy nagyon jó irányban haladnak ezek a kísérletek, a mesék, a történetmesélések, de azt javasolnám, hogy ezen a szinten, amin a városi cipő történetét látjuk, talán az emberi testnek egy picit jó lenne időnként megjelenni, a valós formának és majd utána visszabontani, mint üzenetrendszert csak a tárgyfotózásra. Most én úgy érzem, hogy kicsit ez egy védekezés és talán könnyebb ezeket így megoldani, mert kevesebb a felelősségem alkotóként, hogy a terek egy picit steril módon vannak használatban. Ugyanis ennél a képnél is azt mondom, hogy abban a pillanatban erősebb, drámaibb lenne minden, hogyha az emberi test, legyen az kéz, láb, talp, comb, has, haj, bármi valamilyen módon itt volna, jelen lenne. De én ettől függetlenül ezt a képet nagyon szeretem, ezt egy háromdisznós képnek értékelem. (szőke)
értékelés:

Üdvözlet Norvégiából!

A 31-es lecke kategóriájára elküldött kép, amely egy pannó-szerű, hosszú, elnyújtott, elbeszélő, romantikus üzenet, nyilvánvalóan klasszicizmusában, fénytanában, előtér, középtér, háttér rendszerében hoz egy tiszteletet, például a klasszicista megközelítések felé. Nem egy avangard, vagy nem egy lázadó, hanem egy alázatos és egy megfigyelő rendszerű képet kapunk, látunk és egy nagyon jó szándékú és szerethető feladatot, egy látványt küld el az alkotó. Ha fölvetődne az a kérdés, hogy igen, Viktória mennyiben van ebben a képben jelen, talán lehet egy picit kivételt tenni és azt mondani, hogy biztos vagyok benne, hogy az igazi kézjegy valamilyen módon itt az egészen közvetlen előtérben bekandikálhatna, sajátossá tehetné még jobban mindazt amit itt látunk, de abban is reménykedem, hogy a valódi kézjegy az egészében van jelen ezen a hosszúkás pannón, merthogy az alkotót főhajtásra készteti a természet csodálatos látványai viszonylatában és talán ez felülírhatja a mi itt végzett szabadidős kis alkotásainkat, hogy ugye mindig számon kérjük az alkotói személyességet és örülnünk kell annak, hogy a természet csodáit is ábrázolják az alkotóink, a résztvevőink. Úgyhogy én ezt egy háromdisznós képnek értékelem. (szőke)
értékelés:

Egy régi videóról kimerevített képet fényképeztem le.

Tulajdonképpen ez a gyermekkor kategóriájába is beérkezhetett volna ez a kis fénykép, amelynél a technikából adódóan lehet érzékelni a kép idejét, régiességét. Tulajdonképpen ez egy talált anyag és mint olyan, a talált anyagok hibáit és esendőségét mutatja. Másrészről a második leckére természetesen ez egy verzió, egy geg, ami fontos és jelzésértékében szükségszerű geg. Remélem, hogy Viktória a későbbiekben majd visszatér a második lecke önportréhoz és elkészíti majd mindezekből a lépésekből azt a sűrítményt, amihez nyilván idő kell. Ettől függetlenül ez a kép mint memento, mint emlék szerethető és ezért az egy disznó megvan erre a képre. (szőke)
értékelés: