Őrizem a szemed

Olyan most így a kép, ahol valami fal előtt lehetnek ezek a gallyak, valami rasztert látok a háttérben, minthogyha egy zongorajáték, vagy egy kis gyermekdal lenne különböző szólamokra földolgozva, mintha egy kotta vázat látna az ember, ezen helyezkednek el a varjak. Róluk azt kell tudni, hogy elvileg ha egy varjú minden gond nélkül él a saját közegében, akkor száznyolcvan évig is elél, és még egy apróság, amit a Gyufa majd nyilván kiegészít, hogy az énekesmadarak rendjébe tartoznak ők. Nagyon jó az, ahogy a két varjú különböző ágon, de egymásba rendezve helyezkedik el, tudom, hogy ilyenfajta állatmegfigyeléseknél nagyon nehéz azt mondani, hogy de jó lett volna, ha a bal oldali varjú át van rakva egy másik gallyra. Ez élő varjaknál elég nehezen kivitelezhető. De a gallyak formája, ritmikája, és ezek a sötét folthatások nagyon jól, nagyon játékosan hozzák a szecesszió formanyelvét. Ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

A hőerőmű
A százhalombattai hőerőmű, mikor kiengedik a gőzt.

Megmondom őszintén, hogy Százhalombatta ide, kiengedik a gőzt oda, nem láttam, nem járok át Százhalombattán, de nem nagyon szoktam ezt megfigyelni, de tényleg van ott füst. Ezért azt szeretném mondani, hogy hála a Jóistennek, Százhalombattának semmi köze a képhez, de ahhoz igen, hogy Viktóriában milyen állapotok uralkodnak. Az, hogy tudja szűrni, tudja az egészet sarkítani és drámaivá tenni, ugyanis itt a sárgák és barnák kapcsolatáról és nagyon rajzosan ritmusokról van szó, tele van érzelemmel ez a kép. Itt a gyárkéményfüst és a kéményforma, ez az álló obeliszkforma nagyon is beszédes. Transzpozícióról van szó. Ugyanúgy, ahogy esetleg az előző képnél is érzelem van benne. Az az érzelem, amely bent tombol, vagy bent lobog, ha akarod, vagy bent pulzál Viktóriában. És az előző képhez, amit ő küldött, az előző képhez és az előző úthoz azt tudom mondani, hogy jó irányba kezdett el elindulni és javaslom továbbra is ezt a bátorságot, mert nagyon összeszedettek és nagyon pontosak és hát zavarba ejtőek is ezek a képek, ha az ember igazából meg akarja fejteni a szimbolikáját, úgyhogy ez három disznó.
   A Hegyinek egy bátortalan kérdése, hogy ha a maga régi zenekarának mégiscsak készítene cédélemezt, akkor Viktória megadja-e az engedélyt arra, hogy a cédének ez szerepeljen a borítóján? És ha igen, elküldené-e ezt Hegyinek nagy méretben is? (szőke-hegyi)
értékelés:

Bence
Bencével egy iskolai kiránduláson voltunk, és le akartam fényképezni, de nem hagyta, elfordult, de fordultam után a géppel. Az eredmény az lett, hogy nincs benne az arca a képben, viszont a háttér nagyon érdekes lett, mintha egy átjáró lenne egy másik világba. De Bence mégis csak szereplője a képnek, hiszen ő hozta létre.

Viktóriának ez a képe számomra azért kedves, mert amit a kis leiratában, ebben az iskolai kirándulással kapcsolatos történetben leír és amennyiben – bocsánat, hogy így mondom - az „évődés”, kölcsönös játék ezt eredményezte, amit ő itt leír, tulajdonképpen bármilyen furcsa, a Viktória a rezonancia házi feladattal tökéletesen elkezdett foglalkozni. Igaz, hogy ember és ember közötti rezonanciáról beszélünk, nem is akármilyenről, a fiatalkor rezonanciájáról. Az is igaz, hogy több körkörös felület jelentkezik. Maga a technika, az nem egy különleges technika, mesében nagyon nagy szeretettel használják ezt, úgy örülnek, hogy ilyet létre lehet hozni, de attól, hogy Bence koponyája, a Bence fején lévő kis hajtincsek ugyanúgy egy gömbfelületet hoznak létre és mögötte az erdő, a fák, vagy nem tudom, ugyanúgy pörög, forog, igen, ebben benne van az a rezonancia, amit ha akarunk Krúdy szerelemnek, évődésnek, játéknak, táncnak, forgásnak hív és én szeretném a Viktóriát bíztatni, hogy nyugodtan haladjon csak ezen az úton. Három disznó (szőke)
értékelés:

Londoni hangulat
Két éve készítettem ezt a képet, és mikor most újranéztem az angol táboros fotóimat, újra "belé szerelmesedtem".

Ha a hozzáfűzést is elolvasom, akkor nyilván egy utazás, utazáshoz kapcsolódó állapotot szeretne közvetíteni a kép, különösképpen a mondat utolsó szavai – újra belészerelmesedtem - és Viktóriának azt szeretném mondani, hogy az előző alkotások kapcsán az a bizonytalan sejtésünk van, hogy ez egy nagyon fontos állapot, a szerelem. Többször beszélgettünk erről akár lent a pihenőprogramokon emberekkel, ahol nem átallottam azt mondani, hogy a szerelem, a szerelem létállapota bármennyire is fontos, tulajdonképpen gyökereiben a birtoklási vágy. És ez nem csak egy másik emberi személyre tud vonatkozni, hanem szinte mindenre. Tárgyakra, élőlényekre és akár épületekre is. Nem az elsődlegesen a kérdésem, hogy Viktória szerelme nem erős az ilyen és ehhez hasonló csodálatos időtlenséget sugárzó régi épületekhez. Én magam is nagyon, nagyon kedvelem ezeket a formákat, mert valósan tapinthatóan hordozzák a történelmet. Azonban az oldal és az oldalon megjelenő képzőművészeti munka, az azon keresztüli közvetítés fotóval, filmmel, grafikával éppen azért fontos, mert ha a kép egészében, teljes vizualitásában nem tudja hordozni az alkotó által generált érzelmeket, akkor ez a dekódolás nem is fog működni a néző számára. Ha nem magyarázom el az ABC-t a szövegemhez, bármennyire is üzenetet szeretnék küldeni, nem fogják tudni elolvasni. Ez alatt azt értem, hogy ez a szerelem az épülethez nincs megfogalmazva fotográfiai szempontból. Ezen a képen egy albumképet látunk, ahol tulajdonképpen akár kérdéseket is rakhatnék fel. Hogy a toronyépület miért van elvágva, a talapzati rész miért nem látszik, az épületkomplexum baloldala miért ott és miért úgy vágódik el? De ehelyett, igazából csak azt szeretném mondani, hogy semmi másra nincs szükség, mint arra az érzelmi többletre és sűrűségre, amely szerintem nagyon fontos, hogy én Viktória szeretem ezt a világot, szerelmesen szeretem a köveket, és hogy ez megjelenjék az alkotásomban. Hogy erre mi a megoldás? Hogy az ember alakja, hogy a kövek közelsége, hogy egy kompozíciós pozícióválasztás a megoldás? Ezt azért nem tudom megmondani, mert pontosan az alkotó az, aki dönt a nyelvezethez. Tehát ő, az ő szabadsága létrehozni, hogy ezt még mélyebbről fotózom, vagy közel kúszok a falakhoz, hogy a perspektivikus ábrázolásban a kövek felületei egészen sokkolóan erősek legyenek, még a távolban egyre kisebb formaként látszódik a torony. Ezt nem tudom megmondani, de az biztos, hogy jelen pillanatban ez a szerelem nem érződik a képben. A lecke tehát pontosan a Viktória érdekében visszakerül a feladóhoz, és nagyon várjuk, hogy dolgozz még ezzel a házi feladattal, éppen azért, mert az eddigi munkáidban is voltak fontos, mély üzenetek. (szőke)

Köldök (zsinór)
Szőke tanár úr tanácsa miatt újragondoltam a leckét. És elnézést a reklámért.

Nagyon érdekes az, hogy egy makrókörnyezetben, egészen közeliben ez talán valami iPod vagy valamilyen kis lejátszó lehet, amit fülhallgatóval hallgatunk, ez egy egészen intim helyzetben egy takarón vagy pulcsin látható. Tényleg a mai fiataloknak ez egy borzasztó fontos lételem, elég sok problémát is jelent ez mostanában állítólag, hogy a halláskárosodást okoz. Egy virtuális világba átvezető köldökzsinórról beszélünk itt. Mindemellett én mégis azt mondom, hogy ha ezt az intim közelséget használod, használja az alkotó, a test, az emberi test, tenyér, vagy kar, vagy has, vagy combok, vagy láb, valami emberi közeg, pont attól, hogy ez egy ilyen kis szerkezet, biztos jót tett volna a képnek. Így most egy nagyon jó ötlet, ami tulajdonképpen most egy tárgyfotó, és mint ilyen, ritmikai rendszerként elemezhető. Véleményem szerint pedig, Viki, meg tudod csinálni, hogy ez több legyen, mint egy Nokia reklám. Úgyhogy tizes lecke köldököt még egyszer visszaadnám ismétlésre, finomításra. (szőke)

Úton hazafelé

Egy klasszikus, akár amerikai roadmovie nyelvezetét idéző képet látunk a hosszú útról. Alapvetően egyharmad talaj és kétharmad ég variációval jó ritmusban dolgozó tájképet látunk. Nagyon szerethető ez a zöldes-szürkés szinte monokróm világ, amelybe csak a kék ég keveredik bele. Így ez az okkeres-zöldes-sárgás valami, ez nagyon fura kapcsolatban van ezzel a világos kékkel. Talán csak annyi lenne a megjegyzésem Viktória mostani képeinél, hogy az nagyon jó lenne, hogy ott legyenek azok a kézjegyek, amelyek kizárólag és csakis kizárólag Bach Viktóriára jellemzőek. Szeretném, hogy ha bátrabb lennél önmagaddal. Tehát kettő disznó. (szőke)
értékelés:

Havazik

Olyan lecke nincs, hogy A tél?

Egy nagyon szép tájképet látunk, azt is mondhatnánk, hogy ez egy képeslap is lehetne. Ez a Hegyinek a külön heppje, hogy ez a keretezés a kereten belül nem szükséges, nem ad hozzá a képhez, imitálása valaminek, ami nincs. Ugyan nagyon vékonyan, de itt van egy fekete keret, ami gyászossá teszi ezt az üzenetet. Ami kompozícióban döntési helyzet lenne az az, hogy akkor most mi érdekel engem jobban? A vízen való tükröződés, vagy pedig a háttérben lévő hegyek. Tehát most valahogy ennek az arányrendszere nem egészen eldöntött. Mind a kettő izgalmas lenne, de akkor egy sokkal határozottabb döntést kéne hozni. Ugyanakkor hát a tél leckére persze elfogadom. Annyit azért hozzáteszek, hogy ezek a leckék is, a tavasz, a nyár, az ősz meg a tél, főképp, hogy ti könyörögtétek ki, hogy legyen tél, mert nekünk nem volt eszünkben telet csinálni, pontosan azért, hogy ne legyen ennyire didaktikus a rendszer, de ha már van, ezeknél is azért egy kis transzpozíciót, egy kis elrugaszkodást azért jó lenne, ha belevinnétek a képbe, hogy mitől Viktóriás ez a kép? Mi közünk a télhez? Tehát a tél nem csak annyi, hogy látunk egy szép tájképet. Neked mi közöd hozzá? Neked. Mert ha neked van ebből egy élményed és azt velem meg tudod értetni, akkor közelebb kerülünk hozzád, másrészt pedig a képeslap történettől tudunk elrugaszkodni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Érdes
Ideje lenne levágni a körmét szegénynek.

Még azt is mondhatnánk, hogy hohó, hát ez bekerülhetne akár a háziállat kategóriába is, merthogy sejthetően valamilyen házikedvencnek a talpát láthatjuk, és mégis azt mondom, hogy nekem azért érdekes ez a kép ebben a leckében, mert egy olyan gondolatot indít el, hogy maga a járás és a járásbiztonság az, amit itt egyértelműen látunk, hogy ez a talpfelület, ezekkel a hosszú körmökkel biztos, hogy nehézséget okoz és mégis maga a póz amiben ez a sejthetően kutya fekszik, a póz az meg egy nyugalmat mutató póz.
   Sőt egy kiszolgáltatott póz – mondja András – majdnem arra asszociáltam először, hogy ez egy valamilyen kitömött állatnak, ilyen kandalló előtti oroszlánnak a lábai. Nagyon, nagyon érdekes, nagyon meglepő ilyen közelségben látni egy házi kedvencet. Megvan két disznó, mert hogy egy jó szituációt, egy jó kompozíciót kapott el. Amit tudnék javasolni az pedig a világítással való játék, mert most hogyha megnézzük, akkor ez a háncs szőnyeg, vagy nem tudom mi, ami a talp alatt elhelyezkedik, ez nagyjából hasonló fényértéket és hasonló tónusértéket képvisel, mint amit az állat szőre, és ezért a plasztikussága ennek a történetnek nem egészen olyan, mint amilyen erővel ezek a karmok itt felénk ezekkel az ívekkel jeleznek. Akár egy kis reflexszel magát a talp párnákat lehetett volna finomítani. A reflex az, amikor egy főfény, valamilyen felületről visszaverődik, tehát egy visszavert fénnyel, nem egy direkt fénnyel. Ez lehet egy sztaniol papír, lehet egy fehér karton, vagy egy tükör, vagy egy alufólia. Minél nagyobb a fényvisszaverő felület, annál erőteljesebb lesz a fény, annál keményebb lesz a fény, tehát ezért fotózáskor nagyon jól használható az alufólia, ugyanis az majdnem minden háztartásban megtalálható, tehát a fotózásban jól használható az alufólia, mint felület. Vagy jól használható egy levetett póló, vagy egy lepedő, tehát ezek mind vissza tudnak verni fényt. És azt nekünk kell eldönteni, hogy melyiket használjuk. Ezt ki kell próbálni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Pók
Pók mászott a tükörre. Vissza nem térő alkalom volt, így hát visszaszaladtam a fürdőbe a géppel.

Legyél a barátom!
Azt még tudni kell rólam, hogy Norvégiában élek június óta, és még nem sikerült összebarátkoznom senkivel.

Nagyon érdekes a kollázs, vagy montázs technika, amit üvegtükröződéssel hoz létre az alkotó, akár a portré arc nélkül kategóriába is beküldhette volna, hiszen két irányvonallal dolgozik. Az egyik az itt látható plüss figura és a hozzátartozó tárgyi elemek, talán festőlétra, amelyek átsejlenek ezen az üvegen. Másrész pedig tükröződések, amelyben sziluettesen felfedezhető maga a fotós, a fotós alak körvonala. Véleményem szerint a döntés annyiban nem 100 százalékos, hogy sokkal fontosabb az az üzenet, amely a tükröződő sziluettes világot mutatja, mint az a kereskedelemből érkezett modern forma amely ezen az angol majom, vagy nem tudom én milyen figura...
- Rénszarvas – mondja Zsolt.
- Jó, nekem majom, vagy a csuda tudja milyen szerkezet ural. Jelen pillanatban ez a rénszarvas-majom a főszereplője ennek a képnek, miközben valószínűleg Viktória jelenléte és azon átszűrődve a plüss állatok filozófiája sokkal fontosabb, és én az arányokat ebben az A-B mérleghelyzetben a tükröződésre helyeztem volna. De azt gondolom, hogy így is a két disznó megvan és kérném, hogyha van erő és energia, akkor Viktória a vágy kategóriát bátrabban, saját magadra értve ismételd. (szőke)
értékelés:

Kesztyűk
Októberben, Norvégiában.

Román bábfilmek és NDK animációk jutnak eszembe erről a képről, amelyben gyerekkoromra visszaemlékezve folyamatosan ilyen vékony mesefigurák verik meg egymást és vödröket és lavórokat húzkodnak ide-oda, és sokszor fölvetődött bennem, hogy azok a gyerekek, akik ilyen mesén nőnek föl, azok utána milyen felnőttként vannak jelen a mai világban, és nézzünk ránk, jelesül a Pedellusra, Hegyi Zsoltra, vagy az Osztályfőnökre, Szőke Andrásra, tessék, itt van az eredmény, egy 41 éves és egy 46 éves embernél. Szóval ennek az előképét látom itt, szinte visszaidéződve a saját gyerekkoromból. Nagyon örülök annak, hogy ebben a kiégett, kiégetett filmtónusban az előtérben lévő kerítés formák szinte belevágódnak a képsíkba, mintha a fekvő formátumú képből kivágtak volna egy-egy darabokat. Ez hátra, mintegy faliképre helyezi a kesztyűket, a száradó kesztyűket és a mögötte lévő kis kertet. Talán annyi megjegyzésem lenne, hogy ha egy picikét a hátteret lehetett volna manipulálni, hogy tónusaiban ettől a pop art-os, csíkos, horgolt felülettől eltérjen, úgy még pontosabban működne az előtér, középtér, háttér tengely, amelyben ugye az előtér alatt értjük a kerítésformákat az éles, vágott egyeneseivel, középtérnek a kesztyűk szóló színpadi történetét és a háttér festményt, amelyben a festett táj megjelenik, mindez az operai betét, a háttérben pedig a kerítést, a füvet, a barnás színű fákat és a hátsó nyaraló épületet. Tehát egy picit a háttér színvilágát igazítottam volna és akkor tökéletes lenne ez a munka, de a három disznó így is megvan. (szőke)
értékelés:

Az én ágyam
Rengeteg kép van a szobámban. Az én képeim, és családi fotók. Utóbbiakat nagyon szeretem egyrészt mert fekete-fehérek, másrészt pedig mert számomra kedves személyek vannak rajtuk. :)

Ebben a képben az egyik legfontosabb dolog számomra az, hogy Viktória piedesztára emeli azt a kis mikró, vagy privát, vagy esendő teret, amely mindannyiunk számára minden nap egy fontos visszahúzódási helyzet. Az álom, az alvás mindig egy olyanfajta töltődés is és olyanfajta oldás, amely a mindennapoknak a meneteiben, tevékenységeiben valami egészen mást ad, valamilyen más birodalomba vezet el. Többnyire azt hiszem, hogy ha az emberek privát környezetét, a hálószobáikat láthatnánk, olyan pici rekvizitumokkal, tárgyakkal vannak körbe ölelve, körbe tapétázva, amelyek azt a békességet, vagy azt a kuckót, ahová az ember az álmok idején visszahúzódik erősítheti, személyessé teszi. Ilyesmiket láthatunk itt a falon is, még akkor is, hogyha ezekből nagyon nehezen tudunk azonosítani, hiszen messze vannak ezek a pici tárgyak, a kisgyerek arc és más fotók, sőt az ágyba se látunk bele, nem látjuk azt, hogy az ágy vajon megvetett, van-e valamilyen személyes tárgy elhelyezve. Én mégis azt mondom, hogy ez nem baj, mert attól, hogy Viktória az ágy elé a talajra fekszik le és egy alsó gépállásból fotózza a szobáját, attól mindaz, amit az előbb az álomról, arról a békességes kuckóról mondtam el, egy jó szemszög választással, tehát tulajdonképpen nem zavarában és nem elemzőn mesél az ágy kategóriában az ő fészkéről, hanem mint egy ezüst tálcára fölhelyezi és azt mondja, hogy tessék gyerekek én így létezem én így élek. Annyi csak a megjegyzésem, hogy talán nagyon jót tenne a képnek, hogyha ebben a képben vagy a testrészed egy szakasza, vagy te magad valamilyen módon kéznyomként jelen lennél. Ez nem kötelező, csak érdemes elgondolkodni. Nem azt akarom mondani ezzel, hogy ismételd az ágy kategóriát, de ha érzel magadban annyi affinitást, akkor attól, amitől Viktóriás lesz, amitől összetéveszthetetlenül nem Gerlei Gábor ágyát látjuk, megváltozna minden. Ha van kedved, akkor próbáld megcsinálni ezt a házi feladatot még egyszer. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Madarak
Nekem nagyon tetszett az, ahogy a madarak végigülik a vezetéket.

Nagyon, nagyon izgalmas a villanypózna a drótokkal, a galambokkal. Talán ez a fajta szemlélet, ez a fajta nyelvezet Dziga Vertov munkáiban, Moszkváról készült alkotásaiban látható. Az is jó, hogy bátran játszva a ritmikákkal, Viktória a bal fölső sarokban meghagyja a két villanyzsinórt, amely nyilvánvalóan - ugyanúgy ahogy az oszlop sem - nem valós értékként, hanem ritmikai elemként, ritmikai játékként jelenik meg. Ha innen tehát az absztrakthoz érkezünk meg, ahol folthatásokkal dolgozik főként a festő, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy talán annyi lehetne a kérdés egy ilyenfajta munkánál, hogy biztos, hogy jól komponáltuk-e meg ezeket a ritmikai elemeket? Én úgy érzem, hogy, tehát nagyon erős volt a képélmény, amit megtaláltál és egy picit gyorsabban exponáltál, egy picit gyorsabban kattintottad el a gépedet, mint ahogy esetleg azt kellett volna. Ezalatt azt értem, hogyha a kamera talán balra fölfelé meg van tekerve, minthogyha egy körtengelyen mozgatnánk el, akkor ez a vas traverz oszlop még jobban, a szélei még jobban csúsznak a jobb alsó sarok felé és ezáltal a fölső postai küldemény szélére hasonlítható két csík is egy másik szöget zár be a bal fölső sarokba. Sőt, a madarak is máshova fognak sorjázni, mint nyaklánc díszítések. De az irány nagyon jó és a két disznó megvan erre a képre. (szőke)
értékelés:

Faköldök
Fényképezgettem a Duna parton témát keresve. És találtam is!

Viktóriának nagyon jó munkái, nagyon jó képei érkeztek eddig már be az Estiskolába és azért merem megkockáztatni, hogy próbálok üzenetet küldeni, mert nagyon érdekes anyagai voltak már eddig. És akkor az üzenetem az pedig az lenne, hogy tehát, Viktória, eddig már nagyobb mélységekbe is eljutottunk, ennek a képnek úgy érzem, hogy az alapkérdései a 10-es lecke köldök kategóriában - ami nem egy kis sorszámozású házi feladat - az, hogy mindazt, amit itt megtaláltál, a rés, a mélység, a kút, a természet, a test, a testformák, az árnyék és a fény játéka, valamilyen módon úgy transzponáld, hogy ne csak egyszerűen egy fényjáték tanulmány, ne csak egyszerűen egy természeti tárgy megfigyelése legyen mindez a kép, mert ha erről a képről lebontanánk a címet, lebontanánk a házi feladat hívó szavait, akkor nem biztos, hogy önmagában is a kép tudná hordozni azt a szimbolikát, amit a 10-es leckét jelzi. Ezalatt azt értem, hogy nagyon jó lenne, ha úgy próbálnád ezeket a házi feladatokat megfogalmazni, hogy kicsit bátrabban használod benne önmagad, saját magad, vagy a környezetedben lévő embert. Nem az a probléma, hogy az emberi jelenlét nincs meg ebben a képben, hanem igazából picit sematikus a megközelítése a képnek. Én visszaadnám ezt ismétlésre, de azért, mert nagyon várom, hogy elkészítsd az igazi köldök házi feladatodat és azért is adom vissza, mert több bátorságot kérek tőled. (szőke)