Munkák | Page 66 | Látszótér

Szűrés

körömlakk

Ez a kép egyik legerősebb képe Viktóriának, és én ezt nagyon szeretem, és nagyon örülök neki, hogy elkezdett újra foglalkozni a leckékkel, és nem győzöm ismételni, hogy az ember nem egy állandó élményanyaggal, eszköztárral rendelkező lény, hanem az idő előrehaladtával a tapasztalatok, a lehetőségek változnak, és új és új lehetőségeket nyerhet ugyanaz a lecke. Egyrészt úgy hiszem, hogy az is egy elfogadható helyzet, amikor az ember azt gondolja, hogy van egy képmennyiség, amit már elkészítettem az életben, és utána ebből utólagosan azt mondom, hogy ez erre a leckére alkalmas, az arra a leckére alkalmas, és beküldöm. Ez az első szint. A második szint az, amikor elkezdek gondolkodni magán a leckén, és a leckére készítek megoldást, tehát hagyom magamon átfolyni azt az információt, amit a lecke hordoz, és megpróbálok rá érzelmi, szellemi, intuitív válaszokat adni. Ez a kép ebből a szempontból is nagyon erős, mert úgy oldja meg az első leckét, hogy a határon mozog. Ugye az első lecke felhívása az, hogy portré arc nélkül, és mégis látunk szemet, de annyira ügyesen árnyékol, annyira ügyesen vág, és keretez Viktória, hogy mégis elfogadható, mint első lecke, mert csak jelzésértékkel van jelen a szem, és a hangsúlyt az ujjak, és az ujjakon lévő kövömlakk viszi el, és maga az a gesztus, amit mutat számunkra ez a kukucskálós, rejtőzködős, de mégis kíváncsi állapot. Úgyhogy ez egy három csillagos kép, és azt mondom Viktóriának, hogy hajrá, csak így tovább. Annyi javaslatom van, hogy azt célszerű előtte belőni, hogy hol van az élesség, most egy kicsit billeg ez a része a képnek, tehát van ahol nagyon jól látszik az ujjakon az élesség, van ahol kevésbé. Ezzel jó lenne még foglalkozni, hogy olyan mélységélességet állítsunk be, hogy magával az élességgel is kiemeljünk, és a teret tudjuk érzékeltetni. (hegyi)
értékelés:

etűd

A kőszegi kiránduláson készítettem a képet, úgy két-három hete.

Én nagyon kedvelem ezt a képet. Volt itt a hozzászólásokban egy beszélgetés folyam arról, hogy most kell-e oda az a tábla vagy nem, meg hogy kellett volna ezt vágni vagy hogy nem, meg hogy csend-e az erdő vagy nem. Én azt mondom, hogy egy kicsit azért jó lenne, ha megpróbálnánk a valóságtól elvonatkoztatni egy kép szemlélése esetén. Ez a kép elsősorban nem arról szól, hogy az erdőben csipognak-e a madarak vagy sem, hanem arról az élményről, amit egy ilyen esetben az egyébként városban élő, városi stressznek, rohanásnak kitett ember megél. És itt ez a viszonyítási pont fontos, merthogy mihez képest? És ez a mihez képest abszolút indokolt, és ezt el kell tudni fogadni, hogy bizony-bizony az egyébként valóban nem egy nagyon csendes erdő önmagában lehet a csend megtestesítője annak, aki pörgő életet él. Ez az egyik, filozófiai meglátás. Képileg azt mondom, hogy egészen szigorúan véve se macit, se madarat, semmi más élőlényt nem látok képen, tehát ez nekem abszolút a csendről szól, nem tépázza vihar a fákat, ebből kifolyólag még az sem lehet, hogy a zúgó szélvihart hallom. Tehát nekem ez a fajta rend, ami a fák függőleges vonalai mutatnak, és az a kanyargó út, ami a semmibe vész, ez együtt nekem hozza azt az élményt, amit a csend leckéről én gondolok. Nagyon köszönöm ezt a megoldást, én ebben nem tatálok kivetnivalót. Engem nem zavar az a tábla sem ott a jobb oldalon, mert hozzá tartozhat ehhez a helyzethez. Igazándiból még azt is mondom, hogy a képnek a jobb oldalán lévő facsoport az, ami keretezi a képet, ennek egy izgalmas játékát adja meg ez a fajta mozgalmasság, amit ez a kis tábla jelent. Miközben a kettő között jár a szemünk, egyszer csak elindulunk ezen az úton befelé. (hegyi)
értékelés:

agymenős szösszenet

bolygó, elefánt, miegymás.

Eszter

Esztivel sokat szoktunk fényképezni.

Nagyon izgalmas ez a kép, és elsősorban azért, mert maga a modell olyan módon adja át magát Viktóriának, amivel, ha Viktória komolyan veszi és elkezd dolgozni, nagyon is jó közös munkákat fognak tudni létrehozni. Nagyon karakteres, jól fotózható arca van a modellnek, ez a vérvörös ajak kifejezetten jól centrumba hozza a kompozíciót. Azt kell mondjam, hogy az egész kép nagyon izgalmas, nagyon szeretem, Van néhány olyan kérdés, amit lehet, hogy ott rögtön kellett volna azért egy picit módosítani. Egyrészt van most egy gesztus, a hölgy beletúr a hajába, könyököl a térdén és lóg kifelé a képből, de ezt mi most nem látjuk. Én azt mondom, hogy ez fontos lett volna, súlypontba belefért volna ebbe a kompozícióba. Másrészt pedig azt is mondom, hogy ha egy fekvő kompozíciót képzelek el, akkor ha a képnek a fölső egynegyedét levágom, akkor sem sérül ez a kompozíció, mert a drapéria sem tömegében, sem elhelyezésében nem olyan eszköz, ami hozzáadna ehhez a képhez. Viszont, ha fekvő kompozíciót használok, akkor ez a mozdulat, ez kiteljesedhet, és teljes egészében benne lehet a képben. Nagyon szeretném, ha dolgozna ezzel a modellel továbbra is Viktória, és Eszternek is mondom, hogy hagyja, hogy Viktória dolgozhasson vele. Nagyon köszönöm, hogy Eszter is átadta és megmutatta magát Viktórián keresztül. Talán még annyi, hogy nem egyértelműen hiba, csak nincs indokolva az a árnyék, ami a szemnél képződik a lehulló tincs miatt. Lehet ezt használni, és ilyen tincsekkel rajzolni ilyen árnyékokat, de most ennél a képnél ennek csak egy jelzésértékű megjelenése történik, miközben ez egy izgalmas ritmikai játékot hozhatna létre. Én azt mondom, hogy ez most kettő csillag és várom a folytatást. Arra biztatom Viktóriát, hogy dolgozzon Eszterrel! Arra biztatom Esztert, hogy dolgozzon Viktóriával! (hegyi)
értékelés:

Hess madár

Egy képhármast látunk, ami kompozícióban nagyon is feszes rendet mutat, nagyon feszesre vannak a formák szerkesztve, és ritmusában is, mintha egy lépcsőn mennénk lefelé, enged egyre-egyre beljebb a saját történetébe az alkotó. Az első képen, ha jól megfigyeljük, egy gesztus az, ami az egyedüllétre utal. Ölelem a párnát, de nagyon szemérmesen, és nem kapunk képileg bebocsáttatást ebbe a történetbe. Ez egy megfigyelői helyzet, hogy én megfigyelhetem azt, ahogy Viktória magányos, és kellően szemérmesen készítek erről egy fotográfiát. Aztán a következő képen változik a mozdulat, és nem csak egy ölelés látható, hanem az arc is kontaktusba kerül ezzel a párnával. Beleszagolok, vagy belepuszilok ebbe a párnába, és megjelenik a szem, de még mindig nem kommunikál velünk. A harmadik kép az, amikor már a kezet nem látjuk, semmi mást nem látunk, jelzés értékkel van csak jelen a párna, és mint egy maszk, takarja a szájat. Tehát nem beszélek, nem mondom el hogy mi a baj, de a szememmel kommunikációba lépek a nézővel. Miért fontos ezt a három stációt elmondani? Azért, mert amikor az ember egyedül van, vagy amikor magára marad, akkor nem nagyon könnyű hozzá közeledni. Ezt biztos mindenki tudja. Nem könnyű megnyitni ezeket az ajtókat, zárakat. Azért nem, mert egyrészt az ember egy szemérmes típus, és azt mondja, hogy megsérültem, hagyjatok egy kicsit békén a magam nyomorúságával. Másrészt, azért nem, mert bizalmatlan, és nem bízik abban, hogy van a környezetében olyan, aki neki segíteni tud. És ezeket az érzéseket a képek nagyon jól tükrözik. Azt a vívódást, ami ilyenkor létrejön. Tehát, kvázi utal arra a helyzetre ez a képsor, hogy van egy kamera és a kamerán keresztül jelen vannak nézők. Ezek a nézők mi vagyunk. Ezért tartom ezt nagyon fontosnak, hogy el tud jutni a harmadik képig, és a harmadik képpel teszi föl a koronát, mert igenis az az a kép, amikor azt mondja, hogy „segíteni akarsz? Akkor tessék!”. Nekem ez jön le erről a képhármasról. Nagyon örülök annak, hogy ez Viktória úgy tudta megvalósítani, hogy nagyon kevés eszközzel dolgozott. Azt szeretném még mondani, hogy olvastam a beszélgetést, ami a hozzászólásoknál folyik, és a Péter írja, hogy ebben a helyzetben a magány értelmezhetetlen számára, mert olyan közeli fotókkal dolgozik az alkotó, amilyenekkel. Én azt mondom, hogy a magány nagyon pici gesztusokkal értelmezhető ezen a képen, mégpedig a párnával és a párna ölelésével. Nyilvánvaló, hogy teljesen másképp éli meg ezt egy férfi, mint egy nő. A nő befelé fordul, és a párnával foglalkozik, míg egy férfi lehet, hogy magányában kivonul a kertbe, beül egy kerti székbe, vagy pipára gyújt. Tehát teljesen másképp állunk ehhez hozzá. Másról is szólna ez a képsor, hogyha egy férfi modellt helyez ebbe. Azokhoz, amiket a kommentekben felvetettetek, én annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy bizony a magánynál számomra abszolút elfogadható ez a fajta szűk kompozíció, mert az intimitását növeli ennek a helyzetnek. Még azt is megkockáztatom, hogy nem mindegy az, hogy mondjuk egy magány arról szól, hogy egy család, egy barát, a szerelmem hagyott magamra, vagy én vonultam ki egy helyzetből, ezek mind-mind más ízek és másképp megfogalmazhatóak. Számomra ez a kép nagyon jól hozza ezt, ezek az apró gesztusok tökéletesen hordozzák a megfejtést. (hegyi)
értékelés:

Andor-szobám kettős

Tökéletesen értem azt, hogy miért gondolja azt Viktória, hogy ez a Csend leckére megoldás lehet. Izgalmasak azok a felvetések, amik a képen keresztül hozzánk érkeznek. Nagyon jó apró részletek vannak ezen a képen. Felhívnám a figyelmet, például a falon lévő lámpára, aminek a hátsó része, ahol tulajdonképpen a meleget kéne kiengedje magából, azért az is egy fényforrásként felfogható, és a falon lévő kis képet, ami talán egy ballagási kép lehet nagyon is jól kiemeli ez a fajta fényforrás. Én azt gondolom, hogy ezekre érdemes odafigyelnünk, mert ezek, ha tudatosan építjük bele a kompozícióba, akkor segítségünkre lehetnek. Tessék megnézni, hogy milyen izgalmas, hogy ott külön hangsúlyt kap az a kép. Mindehhez képest én azt gondolom, hogy az a fajta rendezetlenség, amit látunk, az azért megkívánt volna egy pici rendezést, egy utólagos manipulációt. Például a falon vagy egy üzenőtábla. Azon az üzenőtáblán vannak ugyan most papírok, de annyira túl vannak exponálva, hogy azok nagy fehér foltként elvonják a tekintetünket, nem hagynak minket bóklászni a szobában, hanem mindig oda visszanézünk, hogy mi lehet vajon az ott a falon. A kis szatyor jó, a másik kis szatyor is jó, ott vannak színesebb képek, azok is jók. Ezeket a nagy fehér flekkeket érdemes lett volna valami másra kicserélni. A másik, a kép jobb oldala, ahol most nincs eldöntve, hogy szeretném, hogy a képre kerüljön az én kis asztalom az irataimmal, vagy pedig nem. Most ez egy bizonytalan helyzet ebben a formában, ezzel is érdemes lett volna valamit kezdeni. És valamilyen színdinamikát is érdemes lett volna létrehozni. Most nagyon vörösben úszik az egész kompozíció. Van egy napsárga párna, ami próbálja ezt ellensúlyozni ott a kutya mellett, de ez nem biztos, hogy elég. Ehhez a sok vöröshöz jól illett volna egy kék, egy zöld vagy egy citromsárga, de nagyobb felület. Akár például felakasztani az üzenőfalra, vagy az ajtókilincsre egy kabátot akasztani, ami mondjuk kék, én nem tudom. Valamivel érdemes lett volna megbolondítani, és akkor dinamikában picit jobban mozogna ez a kép. Miközben persze értem én, csend. Ehhez túl sokat nem tudok hozzátenni. Elfogadom a csend leckére, de azzal, hogy azért nem ártana, ha a Viki ezt a képet megismételni. Megadok rá egy csillagot, és visszaadom ismétlésre. Nem azért egy csillag, mert rossz a kép, hanem azért egy csillag, mert várom az ismétlést. És jó lenne, hogyha ilyeneket mondok az elemzésben, hogy várnám az ismétlést, akkor nem fél év múlva kapnánk rá meg, hanem amennyire lehet azon melegében készülnének el ezek a javítások, azért, mert minden egyes tanulási vagy értelmezési helyzetben az a jó, ha akkor és ott melegében ismételjük, és nem csak fejben játszunk el a gondolattal, hanem gyakorlatba át is ültetjük ezt. Nem biztos, hogy mindenben igazam van, amit mondok, de egy próbát mindenféleképp megérne, amiről aztán megint tudunk tovább beszélgetni. Mindig olyan érzésem van ilyenkor, hogy megállunk az első lépcsőnél, és amikor a Hegyi azt meri mondani, hogy ismétlés, akkor legyintünk, és azt mondjuk, hogy jó, jó, de ez engem már nem érdekel. Megyek új vadra lőni, új dolgot fényképezni. Csak azt kell, hogy mondjam, hogy akkor, ha ezek nem történnek meg ezek az ismétlések, akkor mehetünk új vadra lőni, aztán majd elkövetjük megint ugyanazt a hibát. Érdemes lenne ezt megfontolni és játszani vele még, nem csak Viktóriának szól ez, hanem a többieknek is. (hegyi)
értékelés:

Orchidea

Az új házi kedvencem. Leopárd gekkó.

Hát őrületes, hogy egy ilyen kis lénynek ennyire beszédes nevet ad Viktória. Én nem tudom, hogy milyen a leopárd gekkó, már úgy értem, hogy én nem találkoztam vele élőben. Hogyha ő házi kedvenc, akkor azt mondom, hogy az irány jó, nagyon aranyos a modell és én azt kérem a Viktóriától, hogy ha már ebbe a leckébe belefogott, akkor próbálja meg Orchideát, a mi kis gekkónkat még fotózni. Ugyanis az irány nem rossz, az is nagyon tetszik, hogy a mélységélességgel játszik az alkotó és ezzel nagyon is jól elmossa azt a hátteret, és ez a háttérelmosás az, ami térbe helyezi és a figyelem középpontjába a mi kis szereplőnket, de most, ha megfigyeljük, akkor igazándiból az egyik szeme az ami éles, meg a pofájának az egyik része, aztán más nem. Most egy picit túl jól sikerült az a mélységélesség megválasztás. Másrészt pedig a kép alsó részén van egy ilyen ékforma, ami vagy valamilyen könyv lehet, vagy maga ennek a kis terráriumnak a széle, én nem tudom, de ez megint olyan, ami nem biztos, hogy hozzátartozik ehhez a bemutatáshoz. Úgy kell tekintenünk ezekre a kis lényekre, ezekre a kis állatokra is, mint bármilyen emberre, amikor ábrázolunk. Akár az önportrénál. Tehát rájuk sem vonatkozik más szabály. Én szeretem ezt a képet, de ezt azért adom vissza ismétlésre, mert abban reménykedem, hogy ez valóban házi állatka, márpedig hogyha így van, akkor szeretném munkára sarkallni Vikit abban, hogy tessék Orchideát fotózni, aztán majd meglátjuk, hogy melyik az, ami már ténylegesen az ő kis személyiségét meg tudja nekünk mutatni és hát ezekre meg figyelni kell, ezekre a képbe belógó formákra. (hegyi)

tizennyolcévesönarckép

szobatükör

Nagyon szeretem ezt a képet. Nagyon kedves és nagyon jó megoldás. Nagyon jók a dinamikai játékok, ezek az ívek, amik keretbe foglalják az arcot - érthetően egy szobatükörről van szó -, az a fajta önmeghatározás, amit látunk, az a játék, amit itt a mélységélességgel játszik az alkotó. Annyit azért elmondok, hogy most, ebben a helyzetben nekem egy picit hiányzik az élesség a képről. Valami, valahol lehetne élesebb. És azt is nyilvánvalóan gyakorlatból tudjuk, hogy tükörre viszonylag nehéz élességet állítani. Nehezebb, mint bármi más tárgyra. És ez abból adódik, hogy a tükör üvegének van egy bizonyos vastagsága és egy dupla tükröződés jön létre, a tükör foncsorfelülete és az üveglap maga, mind a kettő visszatükröz valamennyire. Nem mondom, hogy könnyű, de mindenféleképp jó lenne, hogyha ezen a képen valami azért éles lenne. De kompozícióban is és üzenetében is egy nagyon jó második lecke megoldás. És azt is hozzátenném, hogy fontos a cím. Itt egy lányt látunk, aki 18 éves lett. És 18 évesen a határán van annak, mintegy tükör ország és azért is nagyon jó ez a metaforikus ábrázolás, határán van annak, ami a gyerekkor és a felnőttkor. És most pontosan az a jó ebben a képben, hogy ez mind az arcon is megjelenik ez a fajta kétkedés, vagy ez a fajta kíváncsisággal vegyes bizonytalanság, hogy átlépjek ezen a tükrön, vagy ne? Bemenjek ebbe a csoda országba, ami a felnőttkor, vagy még maradjak egy kicsit benn a gyerekkorban? Nagyon, nagyon izgalmas maga ez a megfeleltetés. Én nagyon szeretem ezt a képet, köszönöm, mert maga a vallomás jellege az nagyon is fontos. Három csillag azzal, hogy azért én várnám még Vikitől ezeket a leckéket, egyes, kettes, főképp a kettes, hármas leckére a megoldásokat, de nagyon köszönöm. (hegyi)
értékelés:

havazott

Nagyon szeretem ezt a képet, mégpedig azért, mert nagyon izgalmas az az érzés, amit a nézőben kivált vagy ki tud váltani azáltal, hogy ezek a hópelyhek megjelennek, de negatív formaként jelennek meg. Tehát a nagy világos égben, ezek ilyen sötét pöszmöszökben szállnak felénk. Pont ettől válik ez az egész izgalmassá, mert egyszerre hordozza a régi fotográfiák roncsolt felületét és azt a tényszerű helyzetet, hogy szakad a hó, és ettől válik az egész izgalmassá, hogy a ez a kettősség a nézőben is megjelenhet. Ráadásul a mélységélességgel, azzal, hogy ezek a hópelyhes bemozdultak, ezzel eléri azt az alkotó, hogy én is ott érzem magam ebben a helyzetben. Nem mondom, hogy egyértelműen úgy érzem magam, hogy rohanok, vagy majd megfagyok, ezt ez a kép nem is igazán tudja hordozni, nem is valószínű, hogy ez volt a célja, de olyan, mintha ülnék az út szélén egy autóban és nézném a tájat. Az élmény mindenképpen meg van és nagyon köszönöm. Kevés eszközzel dolgozik. Kompozícióban izgalmas ez a sötét folt, ez a forma, amit a bokrok adnak és nagyon érdekes, hogy ezek hogy kúsznak ide be. Olyan, mintha egy kisvonat robogna a tájban és annak a füstfelhőit látnánk, sok mindenre lehet asszociálni. Megint azt mondom, hogy a történetnek a meseszerűségét erősíti ez a fajta fogalmazás. Kompozícióban nem vagyok teljesen biztos, hogy a döntés az abszolút érvényes lenne. Lehet, hogy én ebből a sötét foltból kevesebb vagy többet adnék belőle, de most nagyjából középen nem biztos, hogy kompozícióban annyira erős, de mindezt elviszi a vállán az a fajta történetmesélés, amit Viktória mutat nekünk. Úgyhogy nagyon köszönöm és meg van rá a 3 csillag. (hegyi)
értékelés:

andor és én

Andornak kicsit durca arca van, de talán még szeret, a fényképezés ellenére.

Andornak kicsit durva az arca, mondja ő. Nekem meg van egy Andor barátom, akinek van egy hasonló kutyája, ha minden igaz ezt hívják basset hound-nak, őt úgy hívják, hogy Fürge, ami elég komikus, mert mindent lehet róla mondani, csak azt nem, hogy fürge, de mindegy. Azért mondom el, mert ha ez ugyanaz a típusú kutya, akkor ismerem a működését. Én azt mondom, hogy aki ezt a kutyát tervezte, abban van egy jó adag cinizmus, mert ez a kutya azért bír nagyon hülyén is kinézni, és annak örülök, hogy itt nem ez van kihangsúlyozva. Itt például kifejezetten jót tesz a kutyusnak, hogy egy ilyen rövidülésben van, hogy a nagy hosszú orra és a lelógó szája, meg az idétlen fül most itt nem kap akkora hangsúlyt. Annak meg kifejezetten örülök, hogy látjuk ezt a hölgyet itt a képen. Ez a kettős az, amitől ez az egész izgalmassá válik. Tehát azt mondom, hogy ha a 4-es leckét vesszük, ami a barátságról szól, akkor itt egy eléggé jó irányt látunk, mert az fontos, hogy az ember és az állat között kapcsolatot tudjuk ábrázolni. Azon egy kicsit vacillálok, hogy 6-os vagy 4-es lecke, tehát a határán mozog ennek a kettőnek, mert szerintem ez a 6-osra is működne, de mondom el tudom fogadni, hogy a Viki ezt most a barátság kategóriába küldte be. Egy picit talán én a képnek a bal oldalán hagytam volna még, hogyha van, mert most a kutya orra nekem egy picit hiányzik, de tetszik, és tetszik ez a fajta színvilág is, amiben ez működik, kicsit olyan, mint régebben a lejárt szavatosságú filmekre fotózás. De azért majd egy vegytisztább barátság fogalom megoldást is kérnék. (hegyi)
értékelés:

Zsuzsa

Andor mellett van egy kislányunk is, Zsuzsi, a bulldog.

A képen – hát én magamtól nem tudnám, úgyhogy örülök, hogy kaptunk leiratot – egy bulldogot látunk, akinek Zsuzsa a neve. Zsuzsa alszik valószínű valami asztal alatt a sarokban és ez van megörökítve. Egy kicsit nekem azért ezzel van problémám, miközben kedves kép, szó se róla, de Zsuzsa szempontját próbálom most figyelembe venni, és az ő szempontjából ez nem biztos, hogy optimális kép. Nem a kutya fajta jellegét erősíti ez a megfogalmazás, amit látunk. Ez a rövidülés inkább valami más állathoz teszi hasonlatossá, olyan furcsa így most ő. Ha egy picit mozdulunk a kamerával, akkor itt is azt mondom, hogy az alkotói döntés lesz egyértelmű, hogy mit akarok mutatni. Mert ezt is lehet, hogy engem az érdekel, hogy milyen aranyosan alszik, de akkor egy picit elmozdítom a kamerát baloldal felé, és akkor még inkább a feje van csak a képen és nincs meg a hátnál ez a forma, ami nem túl előnyös most. Ha pedig a kutya szempontjait nézem, akkor keresek valami olyan nézőpontot, ahonnan ez lefotografálva a kutya jelleget jobban erősíti. Úgyhogy én azt mondom, én ezt most visszaadom ismétlésre. Várnám, hogy Zsuzsáról készüljön egy olyan kép, ahol ő egy picit talán jobban megmutatkozik. (hegyi)

éjszakai fények

Nagyon szeretem ezt a képet, mert bár nagyon is határozott az, amit a kép címe sugall, mégis időtlen. Bár a leckének az a kategóriája, hogy csend, de ezt a kategória pontosan attól lesz izgalmas, hogyha a mi belső csendjeinket vagy azokat az érzéseket, élményeket, amiket a csenddel kapcsolatban gondolunk, azokat merjük ilyen áttételesen kompozícióba rendezve megfogalmazni. Szóval nagyon szeretem, nagyon izgalmas ez az egész. Egy picit olyan hatása van, mintha víz alól néznénk. Nagyon furcsa az, hogy a képnek nagyjából felétől a jobb oldal felé van egy nagy tömeg, a ház, és ez egy nagyon is határozott, konstruktív tömeg. És közben a kép felétől a bal oldali rész a természeti megfigyelés, a természet formái. A kettőnek a dinamikai játéka térben is, fényviszonyban és formában is nagyon izgalmas. Sokáig el lehet bíbelődni ennek a képnek a nézegetésével, miközben azt mondom, hogy amit elmondtam, az csak egy leltár és az élmény maga az, ami ezt az egészet hosszú távon is élvezhetővé teszi ezt az egészet. A falon marad a kép, nem esik le a falról, ha felakasztjuk, mert van egy olyan tere és van egy olyan kompozíciója, ami ezt az egész érzelmi játékot többrétegűen átélhetővé teszi és mindennap az ember valami újat tud benne felfedezni. Nagyon köszönöm! (hegyi)
értékelés:

Eme

Portékat próbálgatok.

Dinamikus a kompozíció, amit beállítottál, attól válik izgalmassá, hogy a gitár és a jobb oldali feketeség billegteti ide-oda az egészet, és mivel a modell nem egy nyugalmas középponti helyet foglal el, így ez adja a mozgást. Amire figyelni kell, az a világítás, mert most az arc és a váll ing fénye nagyjából ugyanabban a fényterjedelemben mozog, és így elvonja a váll a figyelmet és a fókuszt az arcról. Ha van egy ilyen megfigyelés, akkor a lámpa elé érdemes egy kartont tenni takarásnak és azt mozgatva megfigyelni, mi változik azzal, ha itt-ott csökkentjük a fényt. A másik, hogy a vetett árnyék nem mindig jól adja magát, itt most a modell nekünk jobb oldalán az orrnál alakul ki egy amorf forma, ami még nem lenne önmagában zavaró, de eg a hajon is folytatódik és egy furcsa vágást ad ott, ahol a sötét és világosabb rész találkozik. Ilyenkor vagy egy másik lámpával, vagy egy visszaverő felülettel derítünk, és ezzel érjük el azt, hogy ez a kontraszt csökkenjen, vagy a modell fejének tengelyben történő mozgatása, forgatása is adhat jó eredményt. Ezzel együtt a kép kifejező, jó portré, talán a gitárt lehetett volna még 4-5 centit emelni és akkor az is hangsúlyt kap. Mindenféleképpen gyakorolj, csinálj még portrékat, mert a meglátásod jó. (hegyi)
értékelés:

menj ki!

Barus ismét nyűgösen kelt.

Nagyon szeretem ezt a képet, mozgalmas, szuggesztív, erős. Jó, ahogy az ágy rácsai is viszik a szemet, jó a tömegelhelyezése is, és bizony bár más képnél ez lehetne hiba, jó, hogy ilyen kiégett, életlen formaként jelenik meg a kéz, mert ez adja a mélységet, a dinamikát, a fej és a kéz között folyamatosan mozog a néző szeme, és ez erősíti a kisfiú arckifejezését, gesztusait. Egy ilyen pillanatképnél nem is lehet számonkérni sokkal nagyobb tudatos rendezettséget, hiszen akkor a beállítástól a spontaneitása veszik el. Talán egy centit ha lejjebb buktatod a kamerát, akkor nem dől ennyire hanyatt a kép, de ez se biztos, hogy baj. Köszönöm, Barus jó modelled. Egyetlen dolog, hogy Márti leckéje elég konkrét - mindenki csináljon azt, amit akar - így ez nekem vasárnap hajnalra erősebb lenne, de elfogadom itt is, csak azért jó lenne, ha a Márti leckére egy jobban illő munka is érkezne tőled majd. (hegyi)
értékelés: