Otthon

Otthon, kint és bent.

Igen, Eszter, erről beszéltem néhány elemzéssel alább, hogy a tükröződés egy érdekes játék, de akkor érdekes és izgalmas, ha túl tud mutatni önmagán, azon, hogy keresünk egy tükröződő felületet, mert hogy oldjuk meg a házi feladatot. Ez most tökéletesen rendben van, sőt egy nagyon izgalmas képet kapunk. Azt is mondhatom, hogy ennyire izgalmas megoldást a tükröződéssel ritkán láttam itt. Attól válik ez érdekessé, hogy tulajdonképpen három felületen dolgozik az alkotó. Három fő képsíkot hoz egy síkra: van egy hátterünk a háztetőkkel, az éggel, azzal a városi környezettel, amiben élünk, aztán van egy konkrét felületünk, ami a tükröződő felületünk, amin megjelenik az alkotó, és azáltal, hogy ő a saját testével kitakar felületeket a tükröződésből, ezzel a belső felület is visszatükröződhet, az belső szoba, ahonnan a fényképet készíti. Ezt is belekomponálta a képbe, bár én azt mondom, hogy ha van javítani való, akkor pontosan ennek a három síknak az egy képre való komponálásában keresendő. Most ebből kettő tökéletesen jól működik, és érthető, a harmadiknál, gyomortájon nem vagyok tejesen meggyőzve, hogy ott minden tárgyat jól tudok azonosítani. Ha nem mindent tudom, hogy micsoda, akkor, mivel folthatásokkal dolgozunk, ott egy kicsi rendetlenséget érzek. Ha jól látom, ott vannak valami gyertyák, talán nem ártott volna azt meggyújtani, vannak valami könyvek, füzetek, viszonylag rendetlenül. Abból lehet, hogy én kevesebbet hagytam volna meg, és akkor inkább érvényesülhetett volna a belső napfénynek az árnyéka a szekrényen. Ennyi, amit megjegyzek hozzá, miközben azt gondolom, hogy ez egy olyan leckemegoldás, ami messze túlmutat azon, hogy a tükröződéssel azért foglalkoznánk, hogy saját magunkat primér módon megmutassuk. Itt a belső világ, a külső világ, a kettő határán álló alak nagyon is jól szimbolizálja azt a helyzetet, ami egy személyes, érzelmi helyzet Eszter életében: a megfigyelő státuszát, amikor egyfajta bezártságélményből a szabadság, a külső tér felé fordulva keresem a magam identitását. Szóval ezt egy nagyon jó képi játéknak tartom, nagyon izgalmas, azt mondom Eszternek, hogy mivel azt látom, hogy őt izgatják ezek a tükröződéses játékok, nagyon szeret ezekkel bíbelődni, hajrá tovább, várnám a többi megoldást is ebben a minőségben, amit most kapunk. A kis apróságokat tessék felöltöztetni, térrendezésről van szó. Türelemjáték, de érdemes vele játszani. Azt én is tudom, hogy ezek a fénytani helyzetek ritkán állnak rendelkezésünkre, és akkor is viszonylag rövid ideig süt be pont úgy a nap, hogy az a fénytani helyzet jöjjön létre, hogy mind három képsík értelmezhető, és fénytanilag is rendben legyen. Én ezzel tisztában vagyok, de az élet hosszú, van időnk ezzel játszani. (hegyi)
értékelés:    

Boci

Öcsim réges-régóta Bocinak szólít.

Itt van egy önportré, ezt átteszem abba a leckébe, azért, mert ez megint egy személyes üzenet, és vállalja azt Eszter, hogy igenis neki érzelmi kötődései vannak ezekhez a plüss figurákhoz. Felnőtt ember létére szereti ezeket, kapaszkodót jelentenek számára, kötődést, és ez egy fontos ügy. Én nem akarok erről túl sokat dumálni, tegyük át ezt a kettes leckére, a gyerekkorról még egy kicsit meséljünk, mert a gyerekkor más. Itt nem csak egy pillanatnyi fellángolás Eszter részéről, ezek a macik nem csak néhanapján kerülnek elő, és a játékosság nagyon is jellemző rá. Ezért azt gondolom, hogy ez egy jó önportré, de a gyerekkor más, tessék azt is feldolgozni. (hegyi)
értékelés:

Városlakó

Ez egy másik irány, itt az az érdekes, hogy ezzel a színhelyzettel, ezzel a sárga-fekete-fehérrel megint egy erős dinamikai helyzetet hoz létre Eszter - legnagyobb dinamikai különbséget egyébként színdinamikában a sárga és a fekete hordozza, erősebbet, mint a fekete és a fehér - ettől van egy felkiáltás érzete is az embernek, főleg ezekkel a nagy függőleges vonalakkal, amit egyetlen egy dolog lágyít, ez az alkotó formája. Nem egy boldog üzenet, nem egy vidám helyzet. Gondolom, hogy ez annak is köszönhető, hogy azon a reggelen, amikor megy az ember munkába, és lekési a kombinót, akkor nem biztos, hogy ennek olyan nagyon örül. Eszter, azt mondom, hogy ezt a leckét is visszaadnám ismétlésre, mindaz mellett, hogy ez egy jó megoldás, de én mást várnék tőled. Kicsit most bujkálsz, és nincs erre okod. Ismerjük már egymást annyira, hogy ebből a sötétből, az ajtómögöttiségből kicsit gyere előrébb, mert téged akarunk, nem a lenyomatodat. Ismétlés. (hegyi)

Tükörkép

Eszter, én most kérdezek tőled, mert nem tudom, hogy ez micsoda. Valószínű, hogy valami nyomdai produkcióban, plakátban tükröződhet az arcod és a háttér, és attól ilyen raszteres, ennek az erejét azzal csökkented, hogy redukáltad fekete-fehérre. Itt egy olyan ritka helyzet állt elő, amikor azt mondom, hogy kár, hogy ez fekete-fehér. Emiatt ez egy szürke folttá csökken, és ezek a raszterek kifejezetten zavaróak. Az irány jó, csak miért fekete-fehér, mire ez a redukció? Ettől olyan gonoszkás az egész, de te nem ilyen vagy. Lehet, hogy aznap nem volt túl jó kedved, én ezt elfogadom, és mint blog bejegyzés rendben lévőnek tartom, de azt mondom, hogy ismételjük ezt meg valahogy. Nem tetszik ez nekem most, bocsánat, hogy ezt kell mondjam. Ismétlés. (hegyi)

Kindle

Úgy használom, ahogy épp kézre esik. Tokkal, tok nélkül, egy kézzel, két kézzel, letámasztva. A házi feladat készítésekor meg épp úgy...

Görbe-én

Egy tükröződő felülettel dolgozó fotográfiát látunk. Egy nagyon jó megoldást kapunk, hogy ez most valami teaforraló, vagy kávéskanál, ami a tükröződést adja, az ilyen szempontból mellékes is. Hasonlatos ez a megoldás a karácsonykor szokásos képekhez, amikor ezekben az üveggömbökben véljük felfedezni magunkat, és ezzel hozunk egy hangulatot. Ebben a képben is az az érdekes, hogy a görbületek, azok a torzulások, amik létrejönnek, már egyben a kép kompozíciójára is erős hatással vannak, és izgalmas játékot hoznak, miközben könnyen kontroll alatt tartható az, hogy mit mutassunk meg, mert a tükröződésben megfigyelhetjük azt, hogy mit fogunk végeredményként kapni, van időnk ezzel játszani. Ez azért tesz jót ennek a dolognak, mert sok érdekes helyzettel találkozik az ember a környezetében, ha nyitott szemmel jár, és pont a tükröződések azok, amik érdekesen tudják szabdalni a teret, de nem minden egyes helyzet alkalmas arra, hogy ezt esztétikai formában is úgy mutassa meg, hogy az időtálló felvétel legyen. Szerintem itt ez többé-kevésbé sikerült, tehát a kettes lecke Önportré teljesítésre került Eszter által. Annyit hozzátennék, hogy talán egy kicsit a kép fölső bal oldali részében valaminek kellett volna történni. Amennyire mozgalmas most a kép közepe, alja, jobb oldala, a fölső rész kicsit kiürül. Lehet, hogy ha picit billentek ezen a tárgyon, akkor már más helyzetet kapok, lehet, hogy ez jót tett volna neki, de az üzenet mindenféleképp átjött. Legfőképpen azt mondja nekem, hogy Eszter egy játékos ember, aki szereti a környezetét és az életét úgy rendezni, hogy meglegyen az a mozgástér, ami erre a játékra mindig alkalmassá teheti őt. Én azt hiszem, hogy neki egy alaptulajdonsága az, hogy játékos ember, és ezt ezek a képek nagyon jól mutatják. Ehhez mindenképpen gratulálok, ez egy jó megoldás, de várok valami még eszteresebbre. (hegyi)
értékelés:

Olvas(ó)

A képen egy korunkra nagyon is jellemző új tárgyat látunk, és ez egy elektronikus könyvolvasó. Ha megfigyeljük a kép üzenetét, azokat a jeleket, amiket azonosítani tudunk, akkor több síkon, több szálon tudunk elindulni Eszter megismerésében. Kompozíciós szempontból a főszereplő az Amazon Kindle nevű kütyü. Ez önmagában is jelez egy irányt: ezt az embert érdekli a technika, hiszen ha csak az olvasó ember mivoltomat szeretném mutatni, akkor előveszek a könyvespolcról egy könyvet, és azzal mutatom meg magam. Eszter döntése az, hogy szakít ezzel a hagyománnyal, nem egy tradicionális könyvet mutat nekünk, hanem annak egy elektronikus formáját. Olvasható a könyv, amit mutat: ez egy sci-fi írás, méghozzá nem egy mai darab, Asimov ezt az írást elég régen írta, legalább 50 éve. Ez is egy fontos üzenet, hogy mi az, amit ő jelképként küld, mert behozhatott volna más olvasnivalót is. Azért is jelképnek gondolom ezt, mert nem a könyv belső oldalairól valamelyiket mutatja, hanem a nyitó oldalát ennek a kötetnek. Szerintem ez is, mintegy plakátként üzen nekünk. A környezetet kell a következő lépcsőben megfigyelnünk. Ez a környezet egy párna, amin egy elefánt látható, és bár játékosnak gondolnám ezt az egészet, de mégis felnőttes világot mutat. Ez nem egy gyermeki ábrázolás, hanem ahogy a felnőtt nagyon is korrektül megfigyeli az elefántot. Színvilága és motívumvilága is a felnőtt megközelítése. Utolsóként mondom a kezet, Eszter kezét, aminek a tartása az, ami számít, és fontos, hogy nem használat közben mutatja ezt az eszközt, tehát nem megmarkolja, fogja a kezében, és olvas, hanem egy picit támasztja, de sokkal inkább szeretettel, mintegy simogatja az oldalát ennek a kis eszköznek. Ebben is van szerintem sok érzelmi szál, mert az ember mindig viszonyul valahogy a tárgyaihoz. Hol dühvel, mert akadályozza a mozgásban, hol szeretettel, mert egy régóta vágyott álom beteljesüléséről szól. Én itt most ezt az utóbbit érzékelem. Ha összefoglalhatnám azokat, amiket eddig elmondtam, akkor azt mondanám, hogy az első leckét mutatja be Eszter egy jó kompozícióval, emellett az üzenetnek az is fontos része, hogy ehhez a tárgyhoz ő érzelmileg is viszonyul. Nem ad hoc jelleggel elővett valamit, hogy na akkor megoldom az első leckét, ráteszem valamelyik testrészemet, és kész, hanem elgondolkodott azon, hogy milyen cselekvés az, amit szeretne nekünk megmutatni. Ez egy szabadidős cselekvés, tehát nem a munka frontjáról küldött üzenetet, hanem azt szeretné nekünk elmondani, hogy mivel tölti azt az időt, amit magával tölthet. Ebben látszik egy olyan irány is, ami az önbecsülésről szól, hogy rendezett a környezetem, hogy rendezett a kezem, rendezettek a viszonyaim, nyugalmas hangulatot teremtek magam körül, amikor elkezdek olvasni. Nem a kissámlin ülök, és nem is valami könyvtári gyűrött könyvet szorongatok, hanem a legújabb technikai megoldást használom. Én ezt egy jó iránynak gondolom, megvan rá a három csillag. Annyit tennék hozzá Eszternek segítségként, hogy talán ha az egész eszközt egy hajszálnyival följebb tolja a párnán, akkor többet kaphatnánk a kezéből, mert most ott van a hüvelyujjnál a vágás, ami nekem egy picit fájdalmas. A formákra kell figyelni. Ahogy ügyelt arra, hogy az elefántnak a háta ne legyen levágva a képen, így arra is kellett volna ügyelni, hogy a saját keze teljes formájában megjelenhessen. Ebben még van egy lényeges jelzés: ha megfigyelitek, akkor a képnek talán ha 1/6-át - 1/8-át teszi ki a kéz. Minden egyéb más fontosabbnak tűnik. Ez arra is jellemző lehet, hogy az ember a térből mennyit hasít ki magának a saját kényelmére. Vannak emberek, akik szeretnek elfeküdni a kanapén, és mindent, ami őket körülveszi, olyannak tekintenek, ami az ő kényelmüket szolgálják, miközben vannak olyanok, akik elkucorognak egy kis fotelben, egy csendes sarokban, és a világ többi része nincs úgymond a hatalmuk alatt. Én ezt is egy iránynak gondolom, majd Eszter elmondja, hogy ez a fajta elemzés mennyire tükrözi a valóságot, de ebből a képből nekem ez jön le. (hegyi)
értékelés:    

Görbe tükör

Ezt még akár a Gyerekkor leckébe is el tudnám fogadni. Megint tíz pontos dobás. Valószínűleg ez valamilyen kerítésgömb lehet, mert ott a háttérben ez mintha megismétlődne. Egy biztos: a hatása olyan, mint azoknak a gömböcskéknek, amikben ilyen kis kókuszreszelék-szerű porok voltak, és volt benne valamilyen folyadék is, és az ember úgy megrázta, és téli havas mese jött létre. Körülbelül ezt az élményt hozza nekem. Ha jól sejtem, hogy ez olyan gömb, mint amilyet ott a háttérben látunk, akkor ez olyan rézgömbszerű valami, és ez eleve ad egy színtorzítást ennek a képnek. Ez a sárgás szín visszavisz minket a múltba, és ez csakis abból a helyzetből értelmezhető, hogy Eszter meghagyott valamennyit a valóságból a gömb körül. Tehát mindez együtt a két színtér közötti különbséggel és a kis karcokkal, sérülésekkel ezen a gömbformán, ezek azok, amik ezt a képet egyedivé teszi, ráadásul az a tér az emberekkel olyan mintha egy régi festményt látnék. Csak így tovább, Eszter, úgy látszik, hogy neked ezek a tükörfelületek nagyon jól bejönnek. (hegyi)
értékelés:

Autómániás

Hát Eszter, ez tíz pont. Én nagyon komolyan mondom, hogy olyat találtál megint, ami csúcsszuper. Lehet, hogy az autók vannak rád egészen extra hatással, de az öröm is látszik az arcodon, az, ahogy létrehoztad ezt a terpeszállást, ami erre a Citroen jelre rímel, ez kifejezetten tetszik. Az is jó, hogy meghagytad ott a tükröződő felületnél az eget, ami jól mutatja azt, hogy ez hogyan is készült. Ha ezt ennél szűkebbre vágod, akkor az embernek nem biztos, hogy leesik, hogy ez egy autó hátuljáról készült kép, és nem egy szendvics-felvétel. Szóval én nagyon örülök ennek. Igaz, hogy ez is egy kicsit dől, ez most éppen jobb felé, ezt lehet, hogy édemes lenne kiküszöbölni, de az ötlet zseniális. Ha téged ez ennyire feldob, és én ezt látom rajtad, a mosolyodon látszik, hogy te ezt élvezed, akkor azt is el tudom képzelni, hogy ebből egy sorozatot létre lehetne hozni a különböző autómárkák jeleivel, hogy arra te hogy tudsz rímelni. Azt mondom itt a férfitársaimnak, hogy a Renault jelet egészen extra lenne így megcsinálni. Száz százalékosan egyetértek a képpel, végre földobod itt a csapatot, fölrázod ezzel a mosollyal. (hegyi)
értékelés:

Viaszpecsét

Már nem divat, van aki nem ismeri, mégis van, aki még készít egyedi viaszpecsétnyomókat.

Nagyon szeretem ezt a képet, és nagyon tetszik az, hogy ilyeneket észrevesz Eszter. Én egyébként csináltam magamnak ilyen kis pecsétet, mert volt, hogy az volt a munkám, hogy okleveleket kellett csinálni, és akkor szereztem pecsétviaszt, már az sem volt egy egyszerű történet, és akkor arra pecsételtem egy régi jelvényből kivett figurával. A lényeg az, hogy nagyon jó, hogy ilyeneket meglát Eszter, én ennek nagyon örülök. Megint egy picit szűkre van komponálva az egész. Azokat az íveket tessék kicsit tiszteletben tartani, mondjuk ott magánál a viaszpecsétnél például. Miért van az ott elvágva? Ezt nem nagyon értem, miközben a másik oldalon meg otthagyunk egy négy-öt millimétert. Ha ott meg tudom hagyni, akkor körben is meg tudom hagyni. Nagyon feszes ez így, túl van feszítve. A másik, hogy egy zsebtükörrel azt a fényt, ami egyébként itt a képen már megjelenik, valahogy rá lehetett volna veretni a lepecsételt sarkaiba, abba a másik oldalba, ami most sötétebben van maradva. Akkor talán jobban érthető ez a dolog. Ha itt most azt akarom mutatni, hogy mi az eredeti, és mi az, amit ezzel már pecsételtünk, akkor mind a kettőnek jót tesz, ha élesek lesznek. (hegyi)
értékelés:

Isten háza

Azt nem tudom, hogy ez hol, hogyan készült, valahogy olyan, mint ezek az építészeti robbantott ábrák, ahol megmutatják az épületet furcsamód kívül is, meg belül is. Ezt sikerült elérned, és én ennek nagyon örülök. Annak kevésbé, hogy a kép elég erőteljesen húz bal felé. Ha már ezzel ennyit foglalkoztál, akkor nem ártott volna ezt egyenesre húzni. Én értem, hogy most körülbelül arra a pontra próbáltad a függőlegest beállítani, ami a templomnak az oldalfala. Ugyanakkor ezt a szabályt azért írja fölül a valóság, mert az optika torzítása miatt a kép jobb oldalán lévő ívek és az a falrész, ahol az ajtót és a kijáratot látjuk, elkezdenek dolgozni neked bal felé, tehát elkezdik ezt az egész tömeget balra rántani. Ezt kell valahogy visszahúzni. Ezeknél a nagylátószögű obiektíveknél nem olyan könnyű megtalálni azt, hogy mi lesz a kiindulási pont, a bázis, ahonnan elindulok. Ezek borítják a teret, ez a tulajdonságuk. Ennek a képnek különben ez az ereje is, hogy ezzel az obiektívvel készült ez a kép, ezért tudtad ezt az egészet befogni. Számomra nem teljesen világos, hogy ezt a tükröződést mi is hozta létre. Az biztos, hogy valamilyen tükröződés lehet, ugyanis ott van egy ilyen ablakmaradvány, ami a boltívre rátükröződik, tehát ebből gondolom, hogy ez valamilyen fénytani hatás. Izgalmas kép, tetszik, érdemes majd erre figyelni, hogy a tömeg hogyan húzza el a képet az optikai torzítás miatt. (hegyi)
értékelés:

Erdei pihenő

Nagyon izgalmas ez a kép, nagyon szeretem ezt a kompozíciót, amit észrevett Eszter, és amit nekünk a kamerájával létrehozott. Talán, ha valamit ehhez hozzá lehet tenni, az annyi, hogy a kép előterében a jobb alsó sarokban nem ártott volna valamilyen tárgyat odatenni. Az most egy picit ott üres, de ettől függetlenül ez az ív, a pad, a ritmusok nagyon jól játszanak a képen. Én lehet, hogy fönt, a korlátnál meghoztam volna a döntést, és ott csinálok egy vágást, úgy még koncentráltabb lenne az üzenet. Abszolút el tudom fogadni a 24-es leckére is. (hegyi)
értékelés:

Gólyák

Minden nyáron izgatottan vártuk, mikor érkeznek meg az első gólyák.
Végre nem csak ilyen kis bolha-méretű gólyákat látok, hanem itt azért ez a madár jobban kivehető. Sok mindent ezzel nem lehet csinálni, tudom, hogy a gólyák viszonylag öntörvényű állatok, távirányítással nem működnek olyan jól. Ebből kifolyólag én köszönöm ezt a képet, mint dokumentáció abszolút szeretem, dehát ebből ennél sokkal többet nem nagyon lehet kihozni. Persze, fontos a gólya, de ha már ez a kérdés, hogy gyerekkoromban milyen fontos volt a gólya, akkor lehet, hogy ez már a Gyerekkor leckébe illene, de azt mondom, hogy elfogadom Nyár leckébe. Vannak olyan képi történetek, amiket már sokan megcsináltak, és ettől van ezek között olyan, ami ettől hatásában kezd el gyengülni. Ha nem valami extra helyzet történik egy gólyával, akkor már egy természetfotós nem is biztos, hogy le fogja fotózni. Számunkra nyilvánvalóan mást jelent, mert más érzelmi helyzetben vagyunk, esetleg máshogy kapcsolódunk ehhez a meséhez, de azért arra kell törekedni, hogy valamilyen szinten képileg olyat csináljunk, amibe bele tudunk mi magunk is kerülni, amitől az többé válik, mintha ezt mondjuk én fényképeztem volna le ugyanígy. Remélem érthető amit mondani akarok. Ezért nem tudok én erre három csillagot adni. Ez egy érzelmi jel, egy szignó, amivel Eszter egy táblára felírja a többieknek, hogy neki mi a nyár, de nem jutunk ennél tovább. Erre most egy csillagot tudok adni, annak kifejezetten örülök, hogy nem valami bogarászandó picike kis flekk a gólya, hanem viszonylag közelről látjuk. (hegyi)
értékelés:

Házi áldás

Nagymamám még készített nagyon hasonlót. Én már nem fogok.

Az ötlet nagyon jó, és ezt nagyon fontos iránynak tartom. A környezetünkben lévő tárgyakat is jó, ha fel tudjuk mérni, de azokat a történeteket is érdemes megmutatni, amik ebben a népies világban sodródnak az eltűnés szélére. Ezek a fali terítők, vagy fali képek, amiken ezek az áldások, rigmusok rögzítésre kerültek, ezek a régi kor lenyomatai. Annyit hozzáteszek, hogy volt ennek egy nagyon izgalmas folytatója, vagy újraélesztője, ha jól tudom, Szabó Eszter Ágnes. Az ő falvédője egy időben nagyon sokat körözött az interneten, a szövege úgy szól, hogy "Nagymamám Zalai Imréné találkozása David Bowie-val". Azért érzem ezt fontosnak elmondani, mert amit most látunk, az is egy újraértelmezés ezen a képen, hisz ezek a fali képek ezeket a szövegeket mint illusztráló szöveg tartalmazták. Ezekhez általában valamilyen képi világ, ornamentika tartozott, most pedig ezeken a képeken ez már egy újkori értelmezés, magát csak a szöveget tartalmazza, viszonylag kis sorközzel, elég nagy betűkkel, hogy jól lehessen olvasni a lakás távolabbi pontján is. Ha az eltűnő világról beszélünk, akkor ez egy köztes állapot. Vagy valamilyen átértelmezést kell találni, ami már az eltűnő világot mégiscsak életben tartja, mint ez a David Bowie-s falvédő, vagy pedig tényleg az eredetit kell megkeresni. Ez a kettő között van, és olyan nagy vizuális plussz ebben nincs, sőt, azt gondolom, hogy az eredeti falvédőkhöz képest ez egy utánzat. Tehát vagy megtalálom az eredetit, vagy pedig ennél erősebbet keresek. Ez most a kettő között van. Mindeközben értem azt, hogy Eszter ezt miért tartja fontosnak. Ha őt érdekli ez a fajta tárgyi világ, akkor érdemes lenne egyfajta gyűjtést készíteni, felkeresni olyan helyeket, amik ezek eredeti környezetükben föllelhetőek. Az lenne a legszebb és legizgalmasabb feladat, ha ezeket nem csak az adott környezetben mutatná meg, hanem valamilyen szinten mint portrét. Tehát az a néni, vagy bácsi, akinek a szobájában ez a textíl föllelhető, az is le lenne fotózva. Ez egy izgalmas út lenne. Ebben az Eltűnő világ leckében elég sok anyag van, ebből elég jól el lehet indulni. Ha komolyan vesszük, akkor ebből jó sok munkát ki lehet magunknak szakítani. Még egy olyan feladatmegoldást is kaphatunk, ami a későbbiekben kiállítási téma is lehet. Ha az ember nekifog egy ilyen gyűjtésnek, akkor lehet, hogy egy kiállítási anyag is összejön. Mint megoldás azt gondolom, hogy ez a fotó jó, külön tetszik az, hogy átsüt rajta a nap. Itt az időpont és a kamera helyének a megválasztása is fontos. Én érzek egyfajta véleményalkotást is a képen, azáltal, hogy pont ezt a két kvázi népies motívumot találta meg magának. Én erre mindenféleképpen meg tudom adni a három csillagot, azzal, hogy ha ez érdekli, akkor elkezd ezzel komolyabban foglalkozni. (hegyi)
értékelés:

Naplementében

Itt most az a helyzet, hogy egy olyan formai játékot látunk, ami nagyon ígéretes: a naplemente, a víztükör, a tükröződésben lévő fénycsík, a hegyek vonulata, a part, ez önmagában is izgalmas ritmusokat hozhat ki, és mindehhez képest van egy szereplőnk, aki áll a parton. Abban nem vagyok száz százalékig biztos, hogy ő most jó helyen van. Úgy értem, hogy lehet, hogy egy kicsit vagy közelebb kellett volna őt instruálni a vízhez, vagy egy kicsit lejjebb vinni a kamerát, nem sokat, hogy ne érjen a feje bele a hegyekbe. Egy kicsit ezzel még játszani kellett volna ahhoz, hogy maga a formai elrendezés erősebb legyen. Ezeknél a helyzeteknél, ahol ilyen kevés információval dolgozunk (mert ugye itt két-három tónus van, amivel játszik az alkotó), hogy vannak főbb pontok, itt egyenértékűnek számít, és tökéletesen mindegy tömegelhelyezés szempontjából, hogy világos vagy sötét foltokról beszélünk. Van egy fényes i betűnk a képnek a bal oldalán, van két vízszintes vonalunk, ami ad egy ritmust, és utána van egy másik i betűnk a kép közepén. Most ezek között nincs meg az a fajta játék, ami a szemet vinné. A nap, ahogy lemegy, az lehetne egy pont, ahol a szemed elindul. Utána a parton álló hölgynek a feje megint lehet egy pont, de onnan hova megyünk tovább? Ez most egyelőre kettő: valahogy vissza kellene tudni vezetni a szemet arra a függőleges fénycsíkra, hogy utána megint eljuthassunk a ponthoz. Ez egy kicsit olyan, mint a billiárd, hogy vannak a golyók, és onnan egy pályát beírnak, ahogy lökdösődnek a fal mentén. Nagyjából ilyesmi pályát ír be a szem is, vehetjük ezt a képet úgy, mint egy billiárdasztalt: elindítottam a golyót, valahonnan az visszapattan, és valamilyen irányt majd vesz. De jó, ha ez körbe tud menni, és nem akad meg valahol. Én kedvelem ezt a képet, nagyon jó, hogy dolgozik Eszter a sziluettel. Egy csillagot tudok adni magáért az ötletért, de a kivitelezésbe egy kicsit többet kell belegondolni. Ezeket a képeket csakis az indokolja, ha nagyon feszes a kompozíció, másképp bárki állhat bármilyen tó partján, és azt bárki lefényképezheti. Attól lesz Eszter képe, hogy Eszter, a maga kompozíciós ötleteivel beindítja ezt a mozgást. (hegyi)
értékelés: