Nem egy vidám képet kapunk. Tudod mi a helyzet István? Én szeretném, ha ezt a képet megismételnéd. Ugyanis nagyon sokat gondolkodtam ezen a képen, és azon is, hogy szabad-e olyat mondani nekem, amit most mondani fogok, hogy mi a francért kellett ezt az egészet bemozgatni? Mit akartál ezzel a zoomolással hangsúlyozni? Mi az, amiben nem bíztál eléggé, hogy működni fog? Ugyanis itt most két eset lehetséges, az egyik az, hogy az ember szemérmes, és szégyelli azt, hogy elmúlt felette az időt, és esetleg ez a testi valóján is látszik, a másik pedig az, hogy valamilyen mozgást, valamilyen dramatizálást akarok véghezvinni. De én azt gondolom, hogy ettől ez most nem lett erős. Ez a kép a maga puritánságában működne, így fekete-fehérben, úgy, hogy megvan a portrém, tehát minden ugyanígy, ahogy most van, és megvan az, hogy mit csinálok éppen, és ez a kettő ad egy oda-vissza kapcsolódást. Igen, de miért kell ezzel az egészet így összepiszkolni a rángatással? Nem nagyon értem azt, hogy erre mi szükség van, ugyanis ettől ilyen csinált ügy lesz. Nyilvánvaló azért vettél elő fényképezőgépet, mert kikívánkozott belőled ez a gondolat, oké, de akkor tessék az első intuícióra hallgatni. Nem kell utána mérlegelni, majd mérlegelsz később, de tessék megcsinálni ezt a képet úgy, hogy ott van az üzenet. Van egy sejtésem, hogy lehet, hogy ez a kép megvan enélkül a ráncigálás nélkül is, és ha így van, akkor szeretném megnézni, ha nem, hát, akkor viszont kérek egy ismétlést. (hegyi)

Az a helyzet, hogy érdekes játékot játszol velünk akkor, amikor berakod ennek a képnek inverzét. Egyik sem igazán az, ami, a kettő között van az igazság (az elemzés a harmadik verzió előtt készült). Ez azért érdekes, mert az jó, hogy a két kép által megmutatható az, hogy egyszerűen csak a tónusok rendezésével hogyan lehet egy lírai, vagy drámai hatást létrehozni, miközben ugyanarról a képről beszélünk. Lehetne ebből egyébként egy képpár is. Akkor azt mondom, hogy tessék megcsinálni kétszer a képet, és ebből az egyiket inverzbe tenni, hogy legyen az egészben valami izgalmas. Ha viszont egy képre kell gondoljak, akkor azt mondom, hogy mind a kettőnél ott a problémám, hogy ez a szár nagyon sötét, avagy nagyon világos, de mindenesetre túl határozott. A formákkal nincs baj, a tömegelhelyezés rendben van, tehát minden oké, csak a tónussal, az meg nagyításnál, vagy utómunkánál szerintem korrigálható. Körülbelül ott van az igazság, ahol a virág nagyjából elkezd csatlakozni, tehát a virág sziromig tulajdonképpen az a rész, az a szürke, ami nagyjából működne szerintem. Amikor ennyire beég, az már nekem nem. Túl határozott forma, vagyis a határozott formához túl határozott tónus járul, és ezzel lesz kopogós. Ugyanakkor az ötlet működik. Van egy enyhe erotikus felhangja is a dolognak a leckebesorolás miatt, de én ezt nagyon kedvelem. Ez egy tökéletes leckemegoldás, viszont a kivitelezéssel van problémám, pont a bizonytalansága miatt, ami szerintem benned is benned van a képet illetően, hiszen ha nem így lenne, akkor egy verzióra tetted volna a voksod. Van egy olyan érzésem, hogy ez most inkább egy 2 csillagos kép. (hegyi)
értékelés:

Ezt a képet juszt is besorolom, hogy elemezhessem, mert ez egy olyan kép, olyan hatás, ami nagy elődöket sejtet, és én azért örülök ennek a képnek, mert esztétikailag egy jó játék. Lehetne pontosabb a dolognak a kivitelezése, ezt nem kétlem, de fontosnak tartom azt, hogy ezekkel az irányokkal is foglalkozzunk, mert ez egy építőkocka. Ez az építőkocka ahhoz kell, hogy mi történik akkor, amikor a tömegelhelyezéssel játszunk a képen. Hogyan tudja ellensúlyozni ennek a kapornak a nagy, robbanékony virág részét a hátsó kórósabb rész, és hogy ez az egész tömegelhelyezésben hogyan tud működni. Azt gondolom, hogy egészen jól megoldottad ezt a dolgot. Ez fontos. Vegyünk a kezünkbe egy virágot, és aztán nézzük meg, hogy hova tudjuk azt forgatni, és ott mi történik. Nem olyan egyértelmű ám ez a gyakorlatban. Nincs baj azzal a kis szöszölődéssel sem, szóval az egész úgy jó, ahogy van. Nekem ez egy 3 csillagos kép, és meg is adom rá. Több bátorságot várnék már azért Istvántól. Mi elkezdtünk egy munkát, István, és ezt a munkát nem lehet az örökkévalóságig húzni, pontosabban lehet, mert a szabadság a te kezedben van, csak tudod, ez olyan, hogy félig üres az a pohár, vagy félig teli. Ez nézőpont kérdése, és most az a kérdés, hogy István lusta és bátortalan, vagy elfoglalt, vagy érlel magában valamit. Azért, most már lassan kellene teríteni a lapokat. Hosszúra nyúlik ez a szabadság, és a végén még el fogod veszíteni a kapcsolatot a valósággal. Magyarán leépül azért ez a dolog, ez a kémia nem marad örökké fent, ez nem egy stabil állapot, hogy az ember megtanult valamit, és az működik. Egyelőre még nem tartunk szerintem itt. Azok az ismeretanyagok, ahová eljutottunk, meg azok a bátorságpróbák, amiket már megléptél, azok mint egy kis csigácskának a szarva, vissza is húzódhatnak. És ez most nem lenne szerencsés. Szóval, István, azt mondom, hogy ez egy nagyon jó kép, és most már szeretném azt látni, hogy elkezdünk újból dolgozni, és nem csak az íróasztalfiókból keresünk dolgokat, és a technikán elmerülünk, meg elmerengünk. Tessék dolgozni, várom! (hegyi)
értékelés:

Az üzenete nagyon érdekes ennek a képnek. Hogy miképp töredezik szét egy kapcsolati helyzet. Kreatívnak gondolom azt, amit István meglátott, ez egy valóban érdekes képfelosztás, és ebben érdekes dolgok történnek. Nem nagyon tudok belekötni sem, mert lehet azt mondani, hogy tologatni kellett volna a bábukat ide-oda, de én azt gondolom, hogy minden rendben van. Vannak olyan részek, amik nagyjából üresek, vannak olyan részek, ahol felismerhető emberek vannak, van, ahol torzul az egész, és erre mind rá lehet húzni egy filozófiai irányt. Azt gondolom, hogy ez lefedi azt, amiről beszélünk. Nem mondom, hogy hétköznapi üzenetről van szó, miközben a helyszín egy séta, vagy egy kirándulás helyszíne lehet, de amit ábrázol, az nekem működik. Ez egy 3 csillagos leckemegoldás, köszönöm szépen! (hegyi)
értékelés: