Az a helyzet, hogy nem nagyon tudom, hogy mi az, ami miatt ez a kép elkészült. Persze, fontos az, hogy eljön az az idő, amikor már ki lehet ülni a parkba, lehet nézelődni, életkortól és vehemenciától függően vagy padon, vagy hasalva a fűben, de ezt én most nem látom hogy annyira speciális helyzet lenne, hogy fényképre kívánkozna. Nagyon idegen számomra az a színvilág, ami itt létrejön, és nagyon idegennek hat az az élességi szint, amit itt használsz. Gondolom, hogy utólag itt még valami be lett állítva, hogy még a fűszálakat is meg lehessen számolni, de ez nagyon a kép lírája ellen dolgozik. El kell dönteni, hogy most mérnöki fotót készítek, mert az a fontos, hogy rekonstruálni lehessen egy helyzetet, vagy az érzelmeimmel próbálok egy hatást elérni, ez most itt nem nagyon működik, ez a fajta képi világ leveti magáról ezt a színt és élesség viszonyt. Itt most megjegyzem, hogy a digitális fotónak ha van problematikája, akkor pontosan a sterilitása az, ami kiöl mindenféle érzelmet a képről. Rá lehet erre játszani, de akkor ezt az irányt föl kell tudni vállalni, képileg ez azt jelenti, hogy eldönteni, hogy melyik eszközét erősítem ennek, hogy a színvilágba megyek el egy nagyon strukturális, furcsa, kopogós világba, vagy pedig az élességgel játszom, azzal, hogy kivasalok mindent két dimenziósra, és még rá is húzok, szóval el kell dönteni, hogy mi az, ami engem ebben izgat. Most ez annyira steríllé válik, hogy nem tud az érzelmeimre hatni a kép. Még egy dolog jut eszembe: Antonioninak a Nagyítás c. filmje. Lehet, hogy én vagyok a buta, és valamit nem veszek észre, hogy valamelyik padon egy zsebtolvaj éppen valakinek elcsente a táskáját, vagy hogy mi történik ott hátul a villanyoszlopnál. Szóval lehet, hogy valamit kellene tudni megfigyelni, csak az a baj, hogy ha megnézzük, akkor ennek a képnek, ebben a formában körülbelül a 10 százaléka az, ami ezeket az információkat tartalmazza, a többi része ehhez képest egy helyzetnek az ábrázolása vagy térbe helyezése, magyarán az előterünk viszonylag nagy, de nem túl érdekes, a felső régió, ahol a fák ábrázolódnak elég kusza és zavaros, a hátterünk a hídpillérrel szintén egy olyan kérdés, ami nem biztos, hogy értelmezhető ebben a formában. Itt is azt mondom, hogy a formai jegyeiben is túl sok minden van bekapcsolva, elindítva. Jó lenne ezt értelmezni, István, hogy mit szeretnénk. Nem tudok rá csillagot adni. (hegyi)

István, nem tudom ezt a képet értelmezni, elnézést. Valószínű, hogy ez a geg arról akar szólni, hogy én is fotózok és engem is fotóznak, ha jól látom ez talán Spanyolország lehet, ahol ez a kép készült, nagyon gaudis hatású maga az épület. Szóval oké, lefotóztam, hogy fotóznak, de hova kellene tudnunk ennél továbblépnünk? Mi az, ami ebben az egyetemes, ami megörökítésre való? Az épülethez, a hangulathoz nem ad hozzá, a kiránduláshoz se, annyira nem is jellemző, ráadásul ez a forma, ahogy rákönyököl a női személy a korlátra, ez a két kéz most túlhangsúlyozott ebben a fényben, szóval nem tartom ezt egy nagyon erős képnek, ráadásul nem értem. Csinál ilyet az ember lelkesedésből, de aztán elteszi, nem is biztos, hogy kinyomtatja, hogy beteszi a válogatásba. Nem tudom, hogy hol az a pont, amibe kapaszkodnom kellene, amit nem vettem észre. Segíts, kérlek, mert könnyen lehet, hogy én valamit nem veszek észre. (hegyi)

Tralalla megjött Barbapapa, megérkezett - nem éneklem végig, mert nem biztos, hogy mindenki tudja, miről van szó, nekem ez az élmény ugrott be a képről. Absztrakt, de közben meg bele akarod láttatni a vízgömböklöző barbapapát, ami nem baj, csak ha így van, akkor nem elég a szerencse, mert a kékeid gyönyörűek, a vörös is izgalmas, de hogy mi hova került, abba is belekotort a véletlened, és ez így már zavaros. Az alsó régió nagyjából vágható, de félmunka a vágás, jobb híján, hiszen kéne az a tér, csak a sok vörös oktalan. Jó, tehát kéne másik expó, de ott meg nincs a kiszakadó kis vízpötty. Hát na ja, de azon amin meg nem olyan a vörös, meg van vízpötty is, ott meg nem jó a barbacsalád. Fenébe, mondhatni, semmi se pont úgy jó? Hát, ez az, ami miatt a makró nehéz, hogy első pillanatra könnyen adja magát, de gyakorlatban éppúgy minden négyzetcentijének rendben illik lennie, mint egy portrénak például. (hegyi)
értékelés:

Itt a helyzet, hogy annyira széteső ez az egész, miközben itt is izgalmas, meg jók ezek a formai játékok, amik létrejönnek azáltal, hogy itt a tónus át van forgatva, de ha megőrülök, akkor se tudnám megmondani biztosan, hogy mit látok. Van egy babakocsi, egy ember áll valahol bent a térben, meg van valami másik ember is, nem tudom eldönteni, hogy ez egy kollázs, vagy csak a módosítástól ilyen fura. Olyan, mintha a vurstliban lennénk, de mégse. Ehhez a leckéhez nem tartom erősnek ezt a képet, itt már színtisztán geg csak az effekt. Az előbbi képnél jót tett, hogy nem a valóságot kellett néznünk, azt az áruházi giccsparádét, amit létre tudnak hozni ünnepekkor az áruházi dekoratőrök, itt ezt most nem érzem erősnek. Itt elragadott a játék, de ez képileg most egy tapéta lett, nem jön le nekem ebből az, amit te mondani akarsz. (hegyi)

Egy szép konstrukciót kapunk, a Fény és árnyék leckére én ezt nem tartom annyira evidensnek, de maga a konstrukció jó. Felhívnám a figyelmet a vonalakra, amik a drótokból létrejönnek, az oszlop is érdekes, amit mutat, tehát ezzel a részével nincsen problémám. Ami nekem kicsit kérdéses, az, hogy a tömegelhelyezés hogyan valósul meg. A kép alsó részénél van egy nagy fekete flekk. Ez vagy lehetne még nagyobb, és akkor olyan lenne, mint egy nagy fekete tömegnek a tetején egy keresztforma, egy mementó áll ez a villanyoszlop, vagy pedig legalább egy ujjnyit vágni lehetne ebből, hogy tényleg csak egy vékony bázist adjon ennek az egésznek, amire fölállítjuk ezt a kompozíciót. Most valahol a kettő között vagyunk. (hegyi)
értékelés:

Az a helyzet, hogy abból a szögből, ahonnan ezt a képet megcsináltad, István, abból sajnos az a helyzet, hogy igen, de ilyen fa nálunk, a kerületben is van, meg máshol is látok ilyen fát, amikor kiszárad szegény, és ezek a különböző élősdi növények meg is fojtják a fát, még halálában is szorítják. Ez egy távolságtartó megközelítés. Korrekt, de nem több. Ez egy fa, meghalt, le vannak töredezve az ágai, de mintha féltél volna attól, hogy a fejedre esik egy ág, és nem mertél volna közelebb menni. Azért ennek a fának a környezete annyira nem fontos. Itt arról kellene beszélnünk, hogy mi az, ami téged érdekel. Ha a környezetével is foglalkozni akarsz, akkor az lett volna jó, ha egy olyan fát keresel, ami a sok-sok élő és virágzó fa között áll halottan, vagy valami nagy pusztaságban árván, egyedül, de mindenképpen jellemzően. Itt ez nem adatott meg. Ha pedig nem, akkor foglalkozz a fával, de miért vagy ilyen távolságtartó? Ha a pusztuláson, az elmúláson akarunk végigmenni, akkor nem lehetünk ennyire visszahúzódóak, azt az élményt valahogy át kell adni, így nem fog sikerülni, ha ennyire kidekázod azt, hogy ez milyen szép átlós kompozíciót hoz az ágakkal, és milyen kusza. Én ezt a képet visszaadom ismétlésre, és szeretnélek arra kérni, hogy menj újra el a fához, tölts időt vele, és gondold végig azt, hogy mi közöd van hozzá. Próbáld meg ezeket az érzéseket magadban felhozni, és az meg fogja adni azt a formát és helyzetet, hogy mikor és hogyan fogod őt lefotózni. Egy biztos: így nem, mert ehhez nincsen közöd. Nem érzem azt, hogy bármi közöd lenne. Biztos vannak az életedben olyan szituációk, amik veszteséggel, fájdalommal, gyásszal jártak, tessék ezeken elgondolkodni ott a fa környezetében, és lehet, hogy majd ezek egymásra találnak. István, én itt mondom neked, hogy az első három leckét nem kellene abbahagynod. Nagyon fontos lenne, hogy az önismereti részét még egy kicsit gyúrjuk ennek a dolognak, mert nagyon gyorsan túlléptél rajta, és én úgy érzem, hogy ott van a kulcs. Amint ott, azokat az ajtókat ki tudjuk nyitni, ott fel tudjuk szabadítani a dolgokat, onnantól kezdve fog eljönni az a pillanat, amikor már ez már bármi más leckénél is hivatkozási alap tud lenni, addig nem, addig csak korrekt képeket fogok kapni, de ez nem annyira érdekes. Ismétlés. (hegyi)