Dilemma

Dilemma

Ezen a fotón a kép a képben effekt az, ami izgalmas hatás lehetőségeket hordoz magában. A falon lévő kép és az árnyék lehet formai párhuzam, de nagyon kell ügyelni arra, mi milyen formát ad és az hogy és hol tud kapcsolódni. Itt most a kar az, ami nagyon erősre sikerült a törzs és a fej viszonylatában, ezzel kell valamit kezdeni, ez az, ami még kidolgozásra vár. Az ötlet jó, és jó irányba is megy, de nem lehet határozatlanabb a személyes jelenlét a képben szereplő képnél, mert akkor billen az egész. (hegyi)
értékelés:

Hol a gazdi?

Hol a gazdi?

Csöpi rajongva szereti gazdáját attól a 10 évvel ezelőtti pillanattól, hogy az utcáról befogadták.

István, maga a gesztus nagyon rendben van, kicsit zaklatottnak érzem a kompozíciót. A fények nem teljesen játszottak a kezedre, nagyon kemények ezek, miközben jól formázza a kutyát, és a mélységélességgel abszolút jól ki tudod őt emelni a háttérből, de a mell részén, ahol létrejön ez a vágás a fényekkel nem annyira szerencsés. Annak örülök, hogy a háttérben ott van egy árnyfigura, úgyhogy a kérdésre megvan a válasz, hogy keresi a gazdit és örül, hogy megtalálta. Etológusok többet tudnának mesélni arról, hogy milyen gesztusok tudnak egy kutyának az arcán megjelenni, amit mi örömnek aposztrofálunk, de valószínű, hogy a testi kommunikációjával ő ki tudja ezt fejezni, hogy boldog és szereti a gazdáját, ennek egy utalását kapjuk itt. Ez nekem most egy két csillagos kép a világítás rendezetlensége miatt. (hegyi)
értékelés:

Tavaszi kiszállás

Tavaszi kiszállás

Az a helyzet, hogy nem nagyon tudom, hogy mi az, ami miatt ez a kép elkészült. Persze, fontos az, hogy eljön az az idő, amikor már ki lehet ülni a parkba, lehet nézelődni, életkortól és vehemenciától függően vagy padon, vagy hasalva a fűben, de ezt én most nem látom hogy annyira speciális helyzet lenne, hogy fényképre kívánkozna. Nagyon idegen számomra az a színvilág, ami itt létrejön, és nagyon idegennek hat az az élességi szint, amit itt használsz. Gondolom, hogy utólag itt még valami be lett állítva, hogy még a fűszálakat is meg lehessen számolni, de ez nagyon a kép lírája ellen dolgozik. El kell dönteni, hogy most mérnöki fotót készítek, mert az a fontos, hogy rekonstruálni lehessen egy helyzetet, vagy az érzelmeimmel próbálok egy hatást elérni, ez most itt nem nagyon működik, ez a fajta képi világ leveti magáról ezt a színt és élesség viszonyt. Itt most megjegyzem, hogy a digitális fotónak ha van problematikája, akkor pontosan a sterilitása az, ami kiöl mindenféle érzelmet a képről. Rá lehet erre játszani, de akkor ezt az irányt föl kell tudni vállalni, képileg ez azt jelenti, hogy eldönteni, hogy melyik eszközét erősítem ennek, hogy a színvilágba megyek el egy nagyon strukturális, furcsa, kopogós világba, vagy pedig az élességgel játszom, azzal, hogy kivasalok mindent két dimenziósra, és még rá is húzok, szóval el kell dönteni, hogy mi az, ami engem ebben izgat. Most ez annyira steríllé válik, hogy nem tud az érzelmeimre hatni a kép. Még egy dolog jut eszembe: Antonioninak a Nagyítás c. filmje. Lehet, hogy én vagyok a buta, és valamit nem veszek észre, hogy valamelyik padon egy zsebtolvaj éppen valakinek elcsente a táskáját, vagy hogy mi történik ott hátul a villanyoszlopnál. Szóval lehet, hogy valamit kellene tudni megfigyelni, csak az a baj, hogy ha megnézzük, akkor ennek a képnek, ebben a formában körülbelül a 10 százaléka az, ami ezeket az információkat tartalmazza, a többi része ehhez képest egy helyzetnek az ábrázolása vagy térbe helyezése, magyarán az előterünk viszonylag nagy, de nem túl érdekes, a felső régió, ahol a fák ábrázolódnak elég kusza és zavaros, a hátterünk a hídpillérrel szintén egy olyan kérdés, ami nem biztos, hogy értelmezhető ebben a formában. Itt is azt mondom, hogy a formai jegyeiben is túl sok minden van bekapcsolva, elindítva. Jó lenne ezt értelmezni, István, hogy mit szeretnénk. Nem tudok rá csillagot adni. (hegyi)

Szomjasak

Szomjasak

Tulajdonképpen egy szép megoldást látunk, jó a megfigyelés, talán a Víz leckére is rendben van, bár föntről egy másfél ujjnyit le tudnék hagyni, hogy több legyen alul a kútból, esetleg azt is lássuk, ahogy túlcsorog. De tudom, hogy ez nem olyan egyszerű, hogy az ember mit hova lő, itt is megvan a koncepció, hogy a kútnak a pereme fut ki a kép sarkába, ezt is el tudom fogadni, úgyhogy megvan a három csillag, leckemegoldásnak is jó. (hegyi)
értékelés:    

A világ két felén

A világ két felén

István, nem tudom ezt a képet értelmezni, elnézést. Valószínű, hogy ez a geg arról akar szólni, hogy én is fotózok és engem is fotóznak, ha jól látom ez talán Spanyolország lehet, ahol ez a kép készült, nagyon gaudis hatású maga az épület. Szóval oké, lefotóztam, hogy fotóznak, de hova kellene tudnunk ennél továbblépnünk? Mi az, ami ebben az egyetemes, ami megörökítésre való? Az épülethez, a hangulathoz nem ad hozzá, a kiránduláshoz se, annyira nem is jellemző, ráadásul ez a forma, ahogy rákönyököl a női személy a korlátra, ez a két kéz most túlhangsúlyozott ebben a fényben, szóval nem tartom ezt egy nagyon erős képnek, ráadásul nem értem. Csinál ilyet az ember lelkesedésből, de aztán elteszi, nem is biztos, hogy kinyomtatja, hogy beteszi a válogatásba. Nem tudom, hogy hol az a pont, amibe kapaszkodnom kellene, amit nem vettem észre. Segíts, kérlek, mert könnyen lehet, hogy én valamit nem veszek észre. (hegyi)

La Grande Chrome , Hegyi Zsolt-2012.05.05. 23:20, Hegyi Zsolt-2012.05.05. 23:20, Hegyi Zsolt-2012.05.05. 23:21

La Grande Chrome
La Grande Chrome
La Grande Chrome
La Grande Chrome

A képek alapjául szolgáló fotók a La Grande Arche-n készültek.

Vízgömböklöző

Vízgömböklöző

Tralalla megjött Barbapapa, megérkezett - nem éneklem végig, mert nem biztos, hogy mindenki tudja, miről van szó, nekem ez az élmény ugrott be a képről. Absztrakt, de közben meg bele akarod láttatni a vízgömböklöző barbapapát, ami nem baj, csak ha így van, akkor nem elég a szerencse, mert a kékeid gyönyörűek, a vörös is izgalmas, de hogy mi hova került, abba is belekotort a véletlened, és ez így már zavaros. Az alsó régió nagyjából vágható, de félmunka a vágás, jobb híján, hiszen kéne az a tér, csak a sok vörös oktalan. Jó, tehát kéne másik expó, de ott meg nincs a kiszakadó kis vízpötty. Hát na ja, de azon amin meg nem olyan a vörös, meg van vízpötty is, ott meg nem jó a barbacsalád. Fenébe, mondhatni, semmi se pont úgy jó? Hát, ez az, ami miatt a makró nehéz, hogy első pillanatra könnyen adja magát, de gyakorlatban éppúgy minden négyzetcentijének rendben illik lennie, mint egy portrénak például. (hegyi)
értékelés:

Direkció

Direkció

A helyzet az István, hogy ez a dolog akkor érdekes, ha a különböző médiumokhoz hangolod a képet. Azaz más kell és más elég papíron, monitoron, tif-ben, jpg-ben, más kell fényeshez mint matthoz, tehát ha ennyire az érzékelés határait feszegeted, akkor a magad által kijelölt út csak úgy lesz egyenletes és a néző számára is dekódolható, ha arra is figyelsz, hogy mit lehet látni. Mert te tudod, mi van a képen, de a néző csak sejtheti. Ez a difi, és emiatt mondom, hogy a dolog izgalmas, ha megtalálod és kigyakorlod a technikát hozzá, hogy annyit mutass, amennyi kell, de annyit mutass. (hegyi)
értékelés:

Autentikus mese a családról

Autentikus mese a családról

Itt a helyzet, hogy annyira széteső ez az egész, miközben itt is izgalmas, meg jók ezek a formai játékok, amik létrejönnek azáltal, hogy itt a tónus át van forgatva, de ha megőrülök, akkor se tudnám megmondani biztosan, hogy mit látok. Van egy babakocsi, egy ember áll valahol bent a térben, meg van valami másik ember is, nem tudom eldönteni, hogy ez egy kollázs, vagy csak a módosítástól ilyen fura. Olyan, mintha a vurstliban lennénk, de mégse. Ehhez a leckéhez nem tartom erősnek ezt a képet, itt már színtisztán geg csak az effekt. Az előbbi képnél jót tett, hogy nem a valóságot kellett néznünk, azt az áruházi giccsparádét, amit létre tudnak hozni ünnepekkor az áruházi dekoratőrök, itt ezt most nem érzem erősnek. Itt elragadott a játék, de ez képileg most egy tapéta lett, nem jön le nekem ebből az, amit te mondani akarsz. (hegyi)

A fa őrei

A fa őrei

Nagyon érdekes hangulatot hoz István ezzel a képmódosítással, elvette a valós jelentését a képnek, furcsa módon olyan hatást kelt, mint az ezüst étkészletek. Az ezüstműves az, akinél hasonló tónusok tudnak létrejönni. Jó a megfigyelés, jó a helyzet, és valószínű, hogy ennek a képnek ez jót tett, hogy van egy ilyen játékosság ebben. A címadásnál nem biztos, hogy az a két ember valóban a fontos, akik azt fát őrzik, mert ugye így lehetne az egy leszakadt csillár is, de nagyon érdekes az, ami létrejött. Abban nem vagyok teljesen biztos, hogy ez tartós. Az az érdekes ezekben a machinációkban, ez az analóg korszakban is megvolt, hogy egy-egy ilyen kísérleti útra sokan rátaláltak, és lelkesek voltak, aztán valahogy eltűnt a süllyesztőben. Aki dolgozott analóggal, tudja, hogy voltak olyan papírok, amik ezüst színűek voltak, amikor előhívtad a papírt, volt, ami aranyszínű volt, vagy bronz, tehát a papír már eleve olyan színezetű volt, és ettől nagyon furcsa hatások jöttek létre, nem fekete-fehér volt, hanem fekete-ezüst, vagy fekete-arany, tehát a fehér helyett voltak ezek a pótszínek. Aztán valahogy ez elkopott, és azt hiszem, hogy nem véletlenül. Ugyanez igaz a szolarizációra, mint technikára. Volt egy idő, amikor ezt is előszeretettel kezdték használni az emberek, de aztán rájött szép lassan mindenki, hogy nagyon enyhén alkalmazva ez működhet jól (Man Ray-t tudnám idehozni példának), de azért ezt, ha túladagoljuk, akkor lehet, hogy fárasztó. Itt se vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy ez nem igaz erre a képmódosítási technikára. De amíg egyet-kettőt látunk ilyet, addig érdekes. Megvan a három csillag a leckére, de ennél egyelőre konzervatívabb megoldást kérnék erre az épített környezet leckére. Nagyon kísérleti jellegű dolgok jönnek, de először próbáljunk meg valamit abban a terjedelemben megoldani, ami azt a leckét jelenti, és ne a határait próbáljuk keresni. (hegyi)
értékelés:

Fekete kikelet

Fekete kikelet

Egy szép konstrukciót kapunk, a Fény és árnyék leckére én ezt nem tartom annyira evidensnek, de maga a konstrukció jó. Felhívnám a figyelmet a vonalakra, amik a drótokból létrejönnek, az oszlop is érdekes, amit mutat, tehát ezzel a részével nincsen problémám. Ami nekem kicsit kérdéses, az, hogy a tömegelhelyezés hogyan valósul meg. A kép alsó részénél van egy nagy fekete flekk. Ez vagy lehetne még nagyobb, és akkor olyan lenne, mint egy nagy fekete tömegnek a tetején egy keresztforma, egy mementó áll ez a villanyoszlop, vagy pedig legalább egy ujjnyit vágni lehetne ebből, hogy tényleg csak egy vékony bázist adjon ennek az egésznek, amire fölállítjuk ezt a kompozíciót. Most valahol a kettő között vagyunk. (hegyi)
értékelés:

Szobrok

Szobrok

Azt, hogy mi késztette Istvánt az exponálásra, értem. Van egy kiállítótermi helyzet, egy közösségi tér, ahol szobrokat látunk, és látunk egy fiatalembert, aki egy másik márványkockán ül, valamit figyel, magában elvan, és ez egy jó párhuzam lehetne, de túl sok, amit kapunk. A bizonytalanságot abban érzem, hogy azt kellett volna eldönteni, hogy engem most mi érdekel. Az, hogy mi ennek a kisfiúnak a viszonya ehhez a helyhez és a helyzethez? Mert akkor lényegesen nagyobb teret kellett volna mellette hagyni, és megvárni, amíg valóban egyedül marad abban a térszegletben, tehát a kép bal oldala és alja nagyon szűkre van véve, ott nekem hiányzik az üresség, hogy ténylegesen érezhessem azt, hogy itt valami egyedüllétről, elhagyatottságról van szó, hogy elveszett ebben a nagy térben. A másik irány pedig az, hogy maga a forma izgat engem, ahogy ezek a szobrok ott megjelennek, és ez a kisfiú is olyan, mintha egy kiállítási darab lenne egy posztamensen, ehhez viszont az a nézőpont nem jó, ahonnan István ezt a képet készítette, míg az első helyzethez jó lenne. Itt már túl sok a környezet, és le kellett volna menni a kisfiú szintjére. Ez a kép most mind a kettőről szól, és egyikről sem. Az érzelmi viszonyulás a kérdéses nekem itt is. Azt érzem ennél a képnél is, mint az előzőnél, hogy valami miatt távolságot tartasz a saját érzelmeidtől. Ez az, ami nekem fura, hogy mintha a saját érzelmeidet nem élnéd meg, és ettől a képen lévő érzelmeket, amiket át akarsz adni, mintha egy kordonnal körbehúznád, hogy ne tapogasd őket, ne menj túl közel, ne verd le a szobrot! Ezt az érzést érzem most ennél a képnél is. Ezt a képet ismétlésre nem tudom visszaadni, mert ezt a szituációt nem nagyon lehet előhívni, de az érdekes kérdés, hogy adott helyzetben vajon föl tudod-e magad annyira spannolni érzelmileg, hogy először is számodra eldőljön az, hogy mit akarsz ábrázolni, mert ez ha megvan, akkor már az exponálásra már nem kell gondolnod se, mert az automatikusan a keresődre fog érkezni. Ezt most nem ismétlésre adom vissza, hanem ezzel most nem nagyon tudok mit kezdeni értékelés szempontjából, kellene ezzel foglalkozz, és az első három lecke fontos lenne. (hegyi)

Állva halnak

Állva halnak

Az a helyzet, hogy abból a szögből, ahonnan ezt a képet megcsináltad, István, abból sajnos az a helyzet, hogy igen, de ilyen fa nálunk, a kerületben is van, meg máshol is látok ilyen fát, amikor kiszárad szegény, és ezek a különböző élősdi növények meg is fojtják a fát, még halálában is szorítják. Ez egy távolságtartó megközelítés. Korrekt, de nem több. Ez egy fa, meghalt, le vannak töredezve az ágai, de mintha féltél volna attól, hogy a fejedre esik egy ág, és nem mertél volna közelebb menni. Azért ennek a fának a környezete annyira nem fontos. Itt arról kellene beszélnünk, hogy mi az, ami téged érdekel. Ha a környezetével is foglalkozni akarsz, akkor az lett volna jó, ha egy olyan fát keresel, ami a sok-sok élő és virágzó fa között áll halottan, vagy valami nagy pusztaságban árván, egyedül, de mindenképpen jellemzően. Itt ez nem adatott meg. Ha pedig nem, akkor foglalkozz a fával, de miért vagy ilyen távolságtartó? Ha a pusztuláson, az elmúláson akarunk végigmenni, akkor nem lehetünk ennyire visszahúzódóak, azt az élményt valahogy át kell adni, így nem fog sikerülni, ha ennyire kidekázod azt, hogy ez milyen szép átlós kompozíciót hoz az ágakkal, és milyen kusza. Én ezt a képet visszaadom ismétlésre, és szeretnélek arra kérni, hogy menj újra el a fához, tölts időt vele, és gondold végig azt, hogy mi közöd van hozzá. Próbáld meg ezeket az érzéseket magadban felhozni, és az meg fogja adni azt a formát és helyzetet, hogy mikor és hogyan fogod őt lefotózni. Egy biztos: így nem, mert ehhez nincsen közöd. Nem érzem azt, hogy bármi közöd lenne. Biztos vannak az életedben olyan szituációk, amik veszteséggel, fájdalommal, gyásszal jártak, tessék ezeken elgondolkodni ott a fa környezetében, és lehet, hogy majd ezek egymásra találnak. István, én itt mondom neked, hogy az első három leckét nem kellene abbahagynod. Nagyon fontos lenne, hogy az önismereti részét még egy kicsit gyúrjuk ennek a dolognak, mert nagyon gyorsan túlléptél rajta, és én úgy érzem, hogy ott van a kulcs. Amint ott, azokat az ajtókat ki tudjuk nyitni, ott fel tudjuk szabadítani a dolgokat, onnantól kezdve fog eljönni az a pillanat, amikor már ez már bármi más leckénél is hivatkozási alap tud lenni, addig nem, addig csak korrekt képeket fogok kapni, de ez nem annyira érdekes. Ismétlés. (hegyi)

Tavaszi etűd

Tavaszi etűd
Tavaszi etűd
Tavaszi etűd
Tavaszi etűd
Tavaszi etűd
Tavaszi etűd
Tavaszi etűd

Tulajdonképpen ez a bogár fázisfotó lehetne film is, sőt, lehet, hogy filmnek jobb lenne, mert mozgóképnél kevéssé akadunk el a részleteken a szem tehetetlensége okán, mint fotóban. Annyira a rovarra koncentráltál, hogy közben a háttér ide-oda rángatódik, ettől nekem ez így zaklatott lesz és elveszíti a líráját. Emellett az is igaz, hogy ezek a tavaszi zsongás képek ha nem tudnak felülemelkedni a konkrét ábrázoláson, akkor olyan nagyon nem tudnak lekötni. Oké, bogárka mászkál. Képileg ennél mélyebbre kéne menni szerintem ennél a leckénél is, hiába adja magát evidens megoldásként a virágba boruló világ, mert igen gyorsan közhelyessé válik a dolog, tizenkettő egy tucat és már lapoz is tovább a néző. Valami kell, ami megfog, ami egyedi, ami "aha!" pillanat. (hegyi)

Madáretetők

Madáretetők

Jó leckemegoldás, bár az a vonal is erős benne, ami a barátság érdek részéről mesél, de ez nem baj. Azonban azzal valamit kellene kezdeni, hogy skurcban került a képre a kerítés, és emiatt (és kicsit a függőlegesek miatt is) dőlni látszik a kompozíció.Kettős most az irány azzal, hogy a madarak és emberek kapcsolata és a két karral a két ember kapcsolata is a képre került, lehet, hogy a kevesebb több lenne, ha csak egy kar látszana, de el tudom így is fogadni az irányt. Szóval jó kép, kár a kerítésért. (hegyi)
értékelés: