1. Önportré, önábrázolás

Önvégtelenités

...tükörjáték...

Az jutott eszembe, hogy Albert Einstein szobafestés közben a ruhásszekrényben a berakott tükrök között. Nekem ennyi jut eszembe. És fölkapcsolja a villanyt – előszavazza András Zsolt elemzését.
   Ez egy érdekes dolog, ezek a fajta, egyébként a Bódy Gábor által használt, ilyen öngerjesztő folyamatok, amikor a kamera a saját magára felel és a végén létrejön egy ilyen végtelenbe kifutó történet. Nagyon hálás dolog. Van valami kastély…
   - Az Esterházy kastély üvegtermére gondolsz – segíti ki András Zsoltot
   - Arra, ahol apám összetörte a Wartburgot.
   - Zsolt az apja által összetört Wartburggal kapcsolatban megjegyzi az Esterházy kastély üvegtermét. Annyit kell mondani most a vicc mellett erről a teremről, hogy itt szemben vannak - a barokk szabályai szerint - a tükrök. Ettől maga az óriási nagy terem sokkal nagyobbnak látszik, mert a tükrök egymást tükröztetik.
   Igen – veszi vissza a szót a Pedellus – maga az ötlet az jó. És az is jó, hogy ebből csinál verziókat, és az nagyon jó dolog, hogy létrehoz többféle verziót, és én azt mondom, hogy a nézők számára megkapóbb verzió valószínűsítés szerint az a fölső. Mert ugye ott van egy egészen érdekes szituáció és ott nagyon jól látják ezt a fajta tükröztetési játékot. Ugyanakkor én meg azt mondom, hogy kompozíció szempontból számomra az alsó az izgalmas, mégpedig azért mert ezekkel a kockaformákkal olyan, mint hogyha a Gimesi András, mint egy ilyen Kelj fel Jancsi figura, vagy ez a kis rugós figura így kipattanna a dobozból és akkor így – halló, itt vagyok, itt vagyok!! - , minthogyha ezekben a rekeszekben akár, mint egy ilyen falanszter történet, bezárva ott állna egy szereplő. És ez a fajta tükröztetési játék nem főszereplő, hanem csak eszköz. A másik képnél ez a főszereplő. Tehát én a két kép közül az alsót tartom értékelhetőbbnek, legalábbis számomra. A továbblépésre próbálok mondani olyan javaslatot, hogy azért ő ebben a képben egy szereplő! Tehát ez egy szerep. És hogyha ezt el tudom fogadni, akkor a történet akkor fog igazán célba jutni, hogyha ez a szereplő a szerepét el is játssza.
   Én még két dolgot szeretnék megjegyezni – veszi át a szót az Osztályfőnök – , hogy mind a két kép a harmadik emeleten történik, és nagyon fontos még a képnek egy eleme, az pedig a gesztus, tehát hogy az András milyen tartással és hogyan rögzíti önmagát. E nélkül ennek a képnek nem lenne ez az ironikus hatása.
   Igen, csakhogy erre én most mondok neked valamit – ellenérvel Zsolt. - Oké. Csak a Gimesi van olyan csávó, hogy fogja, föltesz ide két képet, talált egy baromi jó teret - megint itt van, hogy nem fejezi be - ez a tér kiált azért, hogy itt egy történet elinduljon. És azt mondom, hogy oké. Első kép, oké, a szereplő belép, második kép észreveszi, hogy beszorult a dobozba és hogy folytatom a történetet? Megint az, hogy folytatni kéne. Hát én nem adok rá disznót, egyet se, hanem folytatni kell. Tehát legyen szíves, ez akár hol is volt, ha Svédországban, hát akkor drágább lesz oda visszamenni, de menjen vissza és csinálja még tovább. Legyen végre tétje. (szőke-hegyi)

Zsoltunak

A képpel teljességgel egyetértek, nagyon érdekesek ezek a reakciók, amelyekkel beszélgettek, beszélgetünk egymáshoz. Az a formavilág, amelyet a szemöldöknél, szemnél, szájnál használ az alkotó, visszaritmizál a két fülbevalóval. Jó a fekete-fehér választás pont azért, mert nyilván az erős színeket itt most nem használja a fényképész, hanem teljes egészében a fekete-fehér játékra ritmizál. Ennél a képnél viszont én a kiégettséget egy picit a fekete-fehér erősségekre mozdítanám el, ez segítené a járomcsonton felfestett foltok hatékonyságát is. Tehát egy picit úgy érzem, hogy lágyabb az egésznek a drámája, mint amit ez a kép tudna mondani. De ez egy magánvélemény. Önportré kategóriában a három disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Magam
Tudom, már küldtem be önportrét. Igazából elsőként is ezt szerettem volna megmutatni, de hát a fáradság és a technika nagy úr, belegabalyodtam.

Margit képét nagyon fontosnak, tartom, nagyon szeretem. Örülök, hogy ilyen vádlón Mészáros Mártás ez az egész történet, a Napló 29. része. Annyit szeretnék megjegyezni, hogy jót tenne, ha megoldható, még egyszer, akkor jót tenne Margit az az apróság csak a képnek, hogy most egy félprofilos beállítást választottál erős megvilágítással, ahol az árnyék vetődik a falra és érdemes egy picikét játszani avval a lámpával úgy, hogy ha magad, tehát tengelyben egy picit a füled felé húzod el a fényforrást, ettől az árnyék bal oldalra elkezd lefelé húzódni az üres és megvilágított felület felé. Ez azt is jelenti, hogy mivel az arc balra tekint, balra kell több levegőt használni ritmikai értelemben egy ilyenfajta helyzetnél, és az árnyék növekedésével ez az egész baloldali rész, amely most a képen látható, ez keretben is megnövelendő balra egy picit jobban és az árnyék nagyobb szerepet kap. Abban a pillanatban tökéletes lesz az önportré. Tehát én megadom erre a három disznót úgy, hogy azt kérném, próbálj meg ezzel kísérletezni. Próbálj meg ebből egy kísérleti sorozatot először magadnak, és akkor ebből próbáljuk meg a legsikerültebbet átküldeni, kiváltani. Módosítok. Margit, akkor van meg a három disznó, hogyha ezeket megcsinálod. (szőke)

Otthon

Az a világ, ahova most érkezünk, Camillánál, ahol ugyanakkor azt mondom, hogy nem olyan látványos, nem olyan biztonságos talajon járunk, de az a bizonyos belső világ, amit a Zsolt már egyszer a az Ötödik Sally-vel itt talán jelzett is, hogy most beérkeztünk abba a belső birodalomba, ahol a tükör által homályosan ezeket a bizonyos visszatekintéseket, vagy beletekintéseket látjuk, ezek a képek nem azért fontosak, nem a formavilág miatt, nem azért fontos, amiért láthatjuk itt elmosódott sziluettben a tükröződés előtt ansittben az emberi alakot, hanem azért, mert olyan történés nyomokat látunk egy privát kultúrából, amelyben az identitáskeresés az nagyon őszintén van feldolgozva véleményem szerint, bár ez a sapka ez még mindig itt van. És ez a sapka egy olyanfajta kézjegy, amely valószínűleg most hosszú ideig hozzá fog tartozni ezekhez az üzenetekhez. Három disznó (szőke)
értékelés:

Ying-Yang 2.

Elemzés az Ankh 1-nél, 3 malac. (szőke)
értékelés:

Ankh 2.

Elemzés az előző képnél, erre is megvan a 3 malac. (szőke)
értékelés:

Ankh 1.

Ki az az Ankh? Nem tudom - mondja Zsolt - most akkor én beszélek, mielőtt elemzel. Elmondom, hogy a Tilos rádióban az Andrásnak van egy szokása, hogy hallgató 423 válassz nevet, magyar nevet válassz, amit ki tudok mondani. Én most azt mondom nektek, hogy lehet, hogy az én műveltségem kevés ehhez, hogy a felkiáltójelet vagy az Ankh 1-et tudjam értelmezni, de nekem azért az egy fontos dolog lenne, hogy annyiban segítsetek már engem, hogy ne érezzem már magam annyira egyedül… nem tudom, hogy mi az, hogy Ankh 1. Lehetne azt is odaírni, hogy formáció 1, lehetne azt is odaírni nekem, hogy mit tudom én… közben megnéztük a Wikipédiában, hogy mit jelent az, hogy Ankh és most már tudom, hogy mi az, hogy Ankh. A fiatalember, akinek nincsen vezetékneve csak keresztneve van, az is használta ezt, az a zenész. Most már értem, értem én, ez egy formai megfeleltetés akar talán lenni, de nem tudom, jó én itt most bezárom a magam kis nyökögését.
A képen az látható - mondja András - hogy egy kisördög fölfelé néz a szemével és megint ebben a csíkos sapiban van. Mi szeretjük ezt a csíkos sapit. Jól van megoldva a dolog, mert jól van komponálva, jól van vágva, nincs levágva a kéz, nincsenek a formák megmetszve, dinamikájában is jó a kompozíció, talán én mondjuk egy fél centit levágtam volna a jobb oldalról még, és akkor még jobban húzása van ennek a dekomponáltságnak, de én ezt nagyon szeretem ezt a képet. Pontosan azért szeretem, mert egy olyan, mondhatjuk színháznak, hogy egy színházi beállítást látunk, de ugyanakkor viszont mégiscsak azt mondom, hogy a saját - volt egy könyv, az volt a címe, hogy Ötödik Sally és nem tudom, hogy ki csinálta azt a könyvet, biztos olvasta itt azért néhány ember, - a saját képeinkből, vagy a saját énjeinkből adunk ebből. Még egy javaslat van, hogy lehetséges, hogy nekünk közelebb kerülne ez a kép, hogyha a kérdező Camilla, vagy a figyelő Camilla, - tudom, hogy ezek nagyon egyszerű megközelítések - lehet, hogy ezek jobban elfogadhatóak lennének ezek a történetek, hogyha odaengednél közelebb magadhoz és nem kellene azokat a kvíz játékokat végigjátszani, ami itt közben létrejön, tehát, hogy ott van a mágikus bot a nyakadban aminek ez a neve. Természetesen most is ott van a másik képen is ugye az Ankh 2-ön, ahol nyilvánvalóan ugyanúgy, ahogy az előző képen is látszik, hogy egy beállított helyzetet látunk, ahol nagyon is be van lőve az a haj, hogy a baloldali szemed kitakarja, hogy a jobboldali szemgolyó felfelé nézzen a horgolt sapkába, hogy egy kicsit az ajak lógjon, ezek tulajdonképpen akár divatfotók is lehetnének és mint olyanok viszont nagyon jó kis helyzetgyakorlatok, úgyhogy az Ankh 1-re az Ankh 2-vel megvan a három disznó. Én ezeket egy képsornak tartom, ugyanaz a történet van tulajdonképpen háromféleképpen földolgozva. Azt kérem, hogy próbálj ezekkel dolgozni, vagy akkor sorozatként kezeld és add be sorozatként, hogy ebből a helyzetből én most mint egy tanulmánysort elkészítettem, mert ezeknek lehet bármilyen címet adni, Ankh, meg Vankh, meg Vabang, akármit adhatsz, de ezek tanulmányok. Három kép van, három gesztussal ugyanarra a történetre tanulmányként. Úgyhogy most utoljára még megvan a három disznó mindegyikre darabonként, de utána ezeket kérném, mivel műhelymunkát végzünk, kezeljük ezeket egy csomagba. Ez nem azt jelenti, hogy a képek nem jók, hanem hogy attól, hogy más címet adunk nekik, ugyanarról a történetről szólnak. (szőke-hegyi)
értékelés:

deja vu1 (javitás)

Én szeretem. Igen. Egyrészt köszönöm, hogy a Camilla újból visszatért ezekhez a leckékhez, ezekhez az önportrékhoz és még azt is mondom és ez most nagyon kevésbé kifejező szó lesz, hogy kezdi komolyan venni, mert eddig is komolyan vette szerintem, de azzal, hogy egy újabb kört tesz a kerékpárjával, azzal hogyha ez a kör is határozottabb lenne és nagyon szeretem ezt a fajta üzenetet és nagyon szeretem azt, ahogy… hát nem tudok jobb szót, hogy nem kíméli önmagát. (szőke-hegyi)
értékelés:

Őszinteség viaszból
Melegben kezdek felolvadni. Valaki megmondaná, hogy az Estiskolában fűtenek?

Itt nem tudom eldönteni, vajon vízcseppek, vagy valamilyen anyag, amellyel az emberi arcot, a felületet átkente az alkotó, ettől van az egésznek egy ilyen furcsa, a címből is adódó viaszbábu-hatása. Annyi javaslatom lenne még, hogy nagyon jó, hogy a háttér ilyen sötét és ilyen sötétből maszkszerűen az arc elővillan, hogy talán egy picit a fénnyel érdemes lett volna játszani, hogy a középponton, szinte tengelyszerűen megjelenő, nem tudom, hogy vaku, vagy nem tudom, hogy mi a fényforrás, lehet, hogy érdemes lenne megismételni és úgy, hogy esetlegesen, ugye mivel itt egy térbeli felületről beszélünk, erőteljes, szép, ívelt homlokról, járomcsontról, az orrnyeregről, az ajkakról, az erős állcsúcsról amelyek pontosan ezért, mivel egy egységes valamilyen krémanyaggal az arc fölött be van kenve, ezeknek a formajátéka az nagyon jól tudna működni akkor, hogyha más megvilágítást kapna az emberi fej. Az egyik javaslatom az lenne, miközben megvan a három disznó erre a képre, hogy érdemes lenne a fényeivel játszani továbbra is az alkotónak az emberi fejen és esetlegesen, hogyha ez az anyag mint technika érdekli, akkor az emberi testtel kapcsolatban is érdemes lenne akár egy sorozatban gondolkodnia, de az irány jó és eléggé sokkoló és meglepő az üzenet. Ennek az egyik szintén, hogy is mondjam csak, könnyű titka az az, hogy az alkotó, vagy a modell nem néz a kamerába. Tehát nem csak attól furcsa a kép és nem csak attól van ez a halotti üzenete, mert a fej át van kenve valamilyen anyaggal, hanem mert nem néz bele a kamerába a modell. (szőke)
értékelés:

Fűben fekve
Áprilisi kép, iskola után a parkban fetrengtünk a fűben.

Itt több minden van, ami izgalmassá teszi ezt az alkotást. Egyrészt az, hogy a modell egy perspektivikus beállításban tekint bele a kamerába, talán annyit kellett volna egy picit játszani, vacakolni ezzel a képpel, hogy esetleg ez a kis fűszál a jobb szem előtt ne legyen ott. Megéri, mert egy nagyon hálás téma, Věra Chytilová Százszorszépek című filmjének a hangulatát idéző képet látunk. Jó ötlet és jó geg, hogy egy vízszintesen csíkos felsőt használ a szereplő. Jók azok a ritmusok is, ahogy az erős napfényben a kék szemet kitakarja. Talán egy nagyon picit szűkebbre vágtam volna a felső vízszinteseket, vízszintes keretet, hogy még kevésbé vetődjön az föl, hogy a könyök, vagy a térd, a bal térd vagy a bal könyök miért nincs a képen. Én ezt egy jó játéknak gondolom és azt gondolom... - Energikus – így Zsolt. ...hogy megvan ez a kis vidám, hogy is mondjam, kihívó játékossága a képnek, megvan a három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

többnyire vidáman, gesztikulálva-magyarázva, állandó mozgásban, nagy orral, mindig borzasan... és van, hogy nem mosolyog a szemem és csak nézek és fájok... én én vagyok...

Az ilyenfajta munkáknál, amire nagyon kell ügyelni, az az élesség. Ez egy majdnem profilos beállítás kicsit felső gépállásból és véleményem szerint a középpontban elhelyezett bal szem és a bal szem sarkában megcsillanó fény az elsődlegesen fontos üzenete és pillanata ennek a képnek, tehát ide kell megpróbálni elhelyezni az élességet, de ugyanakkor azt gondolom, hogy a két disznó megvan erre a képre és hajrá. (szőke)
értékelés:

Ikrek
Dr. Jekyll és Dr. Jekyll

Igen, fölvetődik ennél a képnél, hogy akkor Mr. Hyde hol van, és mivel tudjuk azt, hogy Gerlei Gábor iróniája tulajdonképpen végtelen, így van egy olyan sejtésünk, hogy a cím alatt elhelyezett megjegyzés, amely nyilván a két kínai golyóra utal, és mivel a cím aláírásban Jekyll neve hangzik el, így valószínűleg, bár ezt Gábor vissza fogja utasítani, de Hyde nézheti ezt a fotót, ahol Dr. Jekyll és Dr. Jekyll látható, amint önmagát egy torzító felületen elemzi. Jónak tartom azt a döntést, hogy két gömbfelületen fényképezi magát az alkotó, mert hogy a Gáborban is megvan az a kettősség, megvan a visszahúzódás és megvan a folyamatos játékosság. Nagyon jó az, hogy a két golyót egy ilyen íves felületen helyezi el, annak ragyogásai, a színtónusai azok folyamatosan erősítik ezt a nem párhuzamos elrendezést. A képet én jónak tartom, talán egy picit azt a fényt igazítottam volna meg, hogyha tudnék fénytechnikailag számítógépen keresztül belenyúlni a képekbe, amely a jobb fölső sarokban az asztallapjának lakkozásán keresztül tükröződik be, ezt a fényforrást csökkenteném - mondjuk az asztal lapjának fénye is lehetne lényegesen kevesebb - és akkor ezek a gömböcskék egy egész különleges állapotba kerülnének, a háttér szempontjából előre ugranának. De ez így is három disznós kép. (szőke)
értékelés:

Ágnes zavara
Hirtelen gondolattól ösztönöve Ágnes kipattan a padjából, és kisiet az osztály elé: - Csak akivel még nem találkoztam: Ágnes vagyok... - mondana még valamit, de nem jönnek szavak a szájára, ezért úgy dönt, hogy elvigyorodik, amiből végülis minden lesz, csak nem barátságos mosoly.

Le kell szögezni, hogy amellett, hogy természetesen Bartos Ágnes képe, második lecke, önportré kategóriában egy nagyon jó, humorral teli gesztus kép, rengeteg játékos elemmel, rengeteg színészi ambícióval, de emellett egy picit beszélni kell arról is, hogy akár spontán, akár véletlenszerű ez a kiválasztás, az emberi arcot, az emberi test részeit egy népi motívumokból álló faliszőnyeg, vagy szőttes elé helyezi, tehát beszélnünk kell arról, hogy ez miért fontos. Nem csak azért, mert azok a motívumok, azok a növénymotívumok jelen vannak és vibrálnak egy szürkés felület előtt, hanem azért is, mert ezek a tűzvörösek egészen másfajta egzotikus dinamikát adnak az amúgy clown-szerű, commedia dell'arte-os gesztusképletnek, amit alkalmazol itt az önmagadról készült képben. A külső körülmények, tehát a tárgyak, amik körülötted vannak, a felületek, a növény motívumok, azok segítik valójában azokat az üzeneteket, amelyek benned zajlódnak, de ezt nem láthatjuk, mert egy maszk, egy mimikai maszk mögé vannak rejtve. Mégis azt mondom, hogy az akár spontán módon kiválasztott háttér teszi beszédessé ezt a képet, ezt az üzenetet a te belső történéseidről. Azt sejti az ember, vagy reméli, hogy természetesen nem csak egy kép készült Bartos Ágnesről, hanem valószínűleg több helyszínen próbált önportrét készíteni, és nyilván az a kiválasztás is fontos, hogy Ágnes miért ezt a képet küldi el nekünk. Az a kiválasztás is azt sejteti, hogy igenis a képek kereten belül lévő motívumrendszerei, azok tulajdonképpen mindig összefüggnek mindazzal, amit az alkotó a szereplőről mondani szeretne. Magyarul, nem csak a szereplő a fontos egy ilyen képen, hanem az is, ami a szereplő körül van. És itt a szereplő körül lévő környezet erősíti föl ilyen meglepővé ezt a képet. Hova tovább megkockáztatom talán az élesség is igazából ezen a háttéren helyezkedik el. Ilyenformán a háttér főszereplőbb a szereplőnél. Pedig azért remélem, hogy a következő képekben az a bizonyos szereplő aki itt látható egészen fontossá fog válni a többi képben. (szőke)
értékelés:

Varázslat

Igazából zavarban vagyok. Mert ugye oda van zárójelben írva, ugye, hogy önportré és javít. Én pedig itt megakadtam, mert ugye a javítások akkor szoktak beérkezni ide, amikor valamit elrontunk, és azt mondjuk, hogy megpróbáljuk megismételni, megpróbáljuk jobban elkészíteni. Szerintem pedig a Varázslat című képnél nem egy javítás jött létre, hanem ugyanabban a feladatkörben az újabb és újabb mondatok, az újabb és újabb megméretések, az újabb és újabb befelé és befelé lépkedés ezen a furcsa belső folyosón, mélyebbre és mélyebbre halad az emberi lélekben az alkotó, és én úgy érzem, hogy magával a fotózás nyelvezetével ő nagyon is biztonságosan halad, miközben a bizonytalansága inkább a külvilággal jelentkezik, ahogyan ugye azt mondja időnként, hogy hát mostanában nem is megy úgy a fotózás, miközben a fényképek egyre jobban azt jelzik a Bara világában, hogy nagyon is jól és nagyon is pontosan közlekedik abban a belső rendszerben, de nyílván kell a külvilág jelzése, nyilván kell a külvilág visszajelzése, bókja, odafigyelése és ez szerintem egy teljesen természetes dolog. Így innen az Estiskola kiközösített területéről, ahol a Pedellus és az Osztályfőnök lakik, hiszen ott csak mindig egy ilyen kis ablakon keresztül így odanézhet rátok, ahol ti olyan boldogok vagytok nagy közösségben és alkottok együtt, mi pedig itten elemezgetünk, és ettől magunkat kitiltjuk a ti együttlétetekből, hát nem tudunk mást tenni, mint hogy azt tudjuk mondjuk, hogy természetesen Bara biztonságosan halad az útján és természetesen ez a kép nem egy javított kép, hanem egy újabb alkotás és ez az alkotás egy három disznós munka. És hogy nem is véletlen, hogy ennek a Varázslat a címe. (szőke)
értékelés:

Én lennék. Az önportré témakörben nem nagyon vagyok otthon, így sikerült, de föl lehet ismerni róla. :)

Egy majdnem négyzet alakú, picit álló formátumú képet látunk, ahol profilos megoldásban egy virágmintás háttér előtt látható a női arc. Nagyon-nagyon szép fényekkel, szép színekkel, nagyon életszerű, jó választás háttérnek ez a gobelin-szerű motívumrendszer, ami kellőképpen kiemeli, feldíszíti az arcon lévő fényeket, a szemöldök íveit, a szempilla sötétjét, az ajkak vonalát és nagyon szép, ahogy a kis áll ív a nyakkal találkozik, és ahogy a kis póló szürkéi jelentkeznek. Talán annyi megjegyzésem lenne, hogy sejthetően az a kis lófarok, vagy az a kis hajfelület, a nyak nagyon szép ívei a lánccal, ahonnan erőteljes fény érkezhet a baloldali részről, jót tett volna ennek a képnek nagyon szép lenne látni a csuklyás izom, a váll, a nyak fény íveit és ahogy ehhez kapcsolódik az emberi koponya mögött a haj ívének folytatása a lófarokkal. Tehát lehetséges, hogy egy jó döntés lett volna, hogyha ebből a képből egy fekvő formátumú alkotás születik, de nagyon szép, nagyon lírai, nagyon megejtő az egész képnek a hangulata. Van valami, nyilván a háttérdíszítés miatt is, van valami 20-as évekbeli, van valami nagyon regényszerű történetiség az egészben, úgyhogy reménykedve várjuk a további alkotásokat, és nagyon örülünk, hogy Viktória egy ilyen szép képpel jelentkezett. (szőke)
értékelés: