1. Önportré, önábrázolás

a folytatás... ... alter módban (márcsakazértis) szorí a pixelekért, ez 1 kodekhiba vagy mi... cuppanjatok rá! kristálymadonnablöff

Egy nagyon jó megfejtést látunk Adriántól a második leckére, jól érzi a feszültségkeltést, jól alkalmazza a több részre osztott képernyőt és a vágást, jók a ritmusok, és a gesztusok is. A filmnek jól indul a belső ritmusa is, bár az a kék gömb, ami akár a Föld, vagy egy tabletta is lehet, szóval az számomra nem teljesen világos, hogy mi akar lenni és mi a szerepe, asszociálgathatok, de nem kapok a filmből erre magyarázatot vagy segítséget, de ez csak kis kötözködés vagy ha Adrián elfogadja, akkor a továbblépés útja is lehet, szóval jó a film belső ritmusa is, egészen a végéig. Ott is jó a kivárás, a nyitott, pásztázó szem, várjuk a drámát, a horrort, és mindehhez képest egyrészt technikailag idegen az, hogy teljes képernyőn jelenik meg az arc, mert megbontja a belső szerkezetet, azt, ami a három osztatban történt addig, kilép a ritmusból, ettől a feszültség is kienged, másrészt a film mintha nem lenne befejezve, ott mintha kifutott volna a fimtekercs a moziban és épp a legizgalmasabb résznél oltaná fel a lámpát a mozigépész. Tudom, hogy nagy munka ennyi vágást összehúzni a zenével, ritmusokat tartani és úgy egyáltalán, a filmes megoldás mindig sokkal időigényesebb és macerásabb, nem is akarnék telhetetlen lenni, de azért én megnéznék ebből a történetből egy egy-másfél perces verziót is, ami csattanóval van befejezve. És várom a további leckékre a megoldásokat. (hegyi) értékelés:

Ménesem ismétlés
Boldog lovak.

Anita lángoló hajú ménese mint bábjáték jelenik meg a képen, de ez a két figura csak mint mellékszereplő van jelen, a figyelem középpontja a fények és a hátrább helyezett térbeli elhelyezés ellenére Anitán van, az ő arcán. Három képsíkot különböztethetünk meg, az első síkban a két kézfej, a lepedő és annak gyűrődései szerepelnek, a második sík a két lovacska, és a harmadik sík a szereplő arca. Ebben a rendszerben azzal lehet izgalmas helyzetet teremteni, ha a világítást úgy állítjuk be, hogy az előtér, az első sík hasonló fényerőt képviseljen, mint a hármas, hátsó sík, ez tudná megbolondítani ezt a képet, ráadásul most a kézfejek túl is vannak világítva, miközben a fő motívum az arc, az üzenet Anita arca. Tehát a fények, árnyékok rendszerével kellene még tanulmányokat folytatni, hogy milyen változásokat hoz egy lámpa arrébb helyezése, egy árnyékot vető felület mozgatása, de nagyon szép az elrendezés, nyugalmas, mégis dinamikus a kompozíció és szuggesztív a tekintet. (hegyi)
értékelés:

Fura képződmény
Mi is ez tulajdonképpen...?

Ez András te vagy. :) Nagyon örülök, hogy tanulményozod ezt a technikát, mert sok mindenhez hozzásegíthet, hogy formákkal, helyzetekkel foglalkozz. Ilyen megoldásoknál az egyetlen mankó a kompozíció. Mit hogy és hová teszünk a képen. Ha ezt elfogadjuk, akkor el kell vonatkoztatni a konkrét alap szituációtól, hogy én most itt a fejem nyomom neki a szkennernek, és a végeredményt mint absztrakt képet figyeljük meg. A képen szerepel egy vöröses-rózsaszín forma, egy fekete forma, és egy szürkés csíkos forma. Ezeknek kell megtalálni a súlyát és helyét, ezekből kell rendszert kialakítani. Ha ezen a szálon indulunk el, márpedig sok más segítségünk nincs, akkor jelen képnél a szürke csíkos forma az, aminek a fekete viszonyrendszerében létre kell tudnia hozni valami ellenpontot vagy párhuzamot a fő motívummal, a testformával, akár sziluettesen, felelni rá, mert az összhatásból nem vonható ki az, ami a fényekkel és árnyékokkal létrejön. Nem azt mondom, hogy legyen homogén fekete a háttér, de értelmet kell nyerjen a szürke és fekete kapcsolódása is. (hegyi)

Organikus anamorf
Organikus anamorf
Organikus anamorf
önportré másképp

Azt már most leszögezem, hogy mindegyik képet önmagában is tudnám elemezni, és fontosnak is gondolom, és egy jó megfogalmazásnak, de így triptichonban is, mint egy akcióban vagy egy extázisnak az állapotai is nagyon jól van megfogalmazva, nagyon erős és bátor képeknek tartom. A középső képet ha nézem, még a Vörösmarty téren a karikatúrarajzolóknak a groteszkjét is felfedezhetjük rajta. A saját magunkkal való szembesülésnek, a saját magunkkal való kapcsolatnak, akár még úgy is mondhatom, hogy egy ilyen nárcisztikus helyzetnek a feldolgozását látom, nagyon nagy erő és vágy, vágykeltés is van nekem a képeken – amelyek mindenféleképpen a bezártságról és feszültségről is szólnak. Ezért az, hogy önportré-e, ezen lehetne vitatkoznunk, mert el tudom fogadni önportrénak is, de akár még vágynak is, sőt még akár a péntek délelőtt leckére is abszolút alkalmas lenne – ezt azért is mondom, mert úgy érzem van ezeknél a 21-22-23. leckéknél egy bizonytalanság, hogy mit akartak a Szőke-Hegyi ezekkel valójában, és ezt, ha odajutunk majd bővebben kifejtem – ami rögtön látszik ezeknél a képeknél, az az, hogy van egy archaizáló technika, vagy azt imitáló digitális megoldás, és én ezt abszolút helyénvalónak tartom, teljesen jól szervül, sőt, ezek a rontások, hibák, karcok és foltok nem lennének a képeken, akkor a maguk naturalitásában ezek a gesztusok nagyon egy síkon és nagyon egyirányban mozognának, azaz ezen roncsolások nélkül ezek a gesztusok nagyon primérek lennének. Még azt is mondhatom, hogy ezek a roncsolások és karcok védik az alkotót, azáltal, hogy a nagyon primer és egyértelmű üzenet mellett elindít ez a védelmi helyzet egy másfajta kapcsolódást is, az idővel is elkezd játszani az alkotó, és a jelenidejűség elvesztésével kialakul ez a fajta védelmi érzet. Ha a három képből kellene választanom, márpedig felmerül a kérdés, hogy a három kép egyenlő fontosságú vagy erősségű-e, akkor számomra az utolsó kép az, ami a legtöbbet mesél, ahol a leginkább tettenérhető a gyermekkorból a kamaszkorba, a kamaszkorból a felnőttkorba váltás lázadása, a találkozások amelyek egy ilyen lázadó helyzetben megtörténnek az emberrel, ezek a lázadó csodák, csalódások és ilyen tapasztalások. Nagyon furcsa ez a világ, én ezt három disznósnak tartom, és szeretném, ha a Sándor még többet mutatna magából, akár más képekkel, más képek által. (hegyi)
értékelés:

Vonalak

Sokat beszélgettünk már arról, hogy a kereten belüli keretezésnek milyen értelme van; de itt kicsit más értelmezése van, kicsit archaizál, kicsit a kézműves technikára utal, amikor az emulziót a fotópapírra kézzel visszük fel, ez az a megoldás, amit a Mariann mutat, és hát ezért mint egy rosszul sikerült régi levelezőlap formáját ezt a régies világot jól közvetíti – és ennek az ellentmondása az a fajta reális, éles közlés, ami nagyon is mai és egy nagyon is mai üzenetet mutat számunkra a kép értékelhető képkeretén belül, ahol két síkkal dolgozik az alkotó, az egyik sík a tenyér a jól látható vonalakkal, és valószínűleg erre is utal a kép címe, és a másik sík az arc és a szemek, amiből tulajdonképpen az alkotót az arc felismerhető részéből elég sok mindent kitakar a kezével, de mégis átkukucskál az ujjak között, és néz, bár nem a kamerába, hanem kicsit mellé. Ha a néző szempontjából nézzük ezt a történetet, akkor térbeli elrendezésében akkor valaki mással folyik egy kommunikáció; ez mindig érdekes kérdéseket vet fel, érdekes feszültséget vet fel a képen ha a modell nem a kamerába, hanem alá, fölé vagy mellé néz. Ugye arról is beszéltünk már, hogy a képen a tekintet hogy merről merre mutat az mit jelent, hogy a képen elhelyezkedő fej milyen irányba néz, és azt mondtuk, hogy a múlt általában a baloldalt jelenti, míg a jövő a jobboldalon van, tehát ha elfogadjuk ezt a szimbólumrendszert, akkor ebben van egyfajta múltkeresés, és ez itt visszaköt arra, hogy a múlttal való kapcsolat, és visszautalnék az elemzés elejére, hogy archaizáló technika. A kompozíció szempontjából az ujjak vágva vannak, ami ebben a formájában nekem azért kérdéses, mert nem határozott döntést látok. Nincs azzal problémám, ha ezek az ujjak vágva vannak, de akkor legyünk határozottak, és nyugodtan még az ujjakból lehetne vágni, tehát ha a tenyér közelebb kerülne a fényképezőgéphez, akkor egyrészt jobban érvényesülnének a vonalak, amiről a cím is beszél, és jobban indokolttá válna a vágás. Vagy pedig nem vágunk. Nyilvánvaló, hogy a méretezés miatt is választhatta az alkotó, hogy a hüvelykujjból vág, és ha már abból vág, akkor ez a döntés már meghozódott, és egy merészebb vágást is el tudnék képzelni megoldásnak. Ami pedig a második síkot jelenti, ott viszont nagyon jó ez a fajta takarás, merthogy az egyetlen kapaszkodó az érzelmi állapot rögzítésére a szem, pontosan azt a fajta pontosító gesztust, amit pl. a száj és a mimikai ráncok tud jelenteni egy arcnál, ez most sűrítve, csak a szemen jelenik meg, és ez izgalmassá, titokzatossá teszi ezt az üzenetet. Úgyhogy nekem ez a kép két disznós, a vágási problémák miatt, de mint üzenetet nagyon jónak tartom, és nagyon örülök, hogy a Mariann egy ilyenfajta világgal kezdett el foglalkozni. (hegyi)
értékelés:

Tükör
Gimesi Andrásnak volt a táborban egy képe, a Tükör által homályosan; na, az jutott eszembe, amikor megláttam ezt a kis tükröt a falon. Ennyire gagyi-ócska-foltos-homályos tükröt rég láttam, de akkor, ott érdekes volt benne magamat látnom.

Erről a képről első pillanatra rögtön az Alice csodaországban jut eszembe, az a fajta akár még gyermekinek is mondható világ, amit ezek a mesék hoznak bennünk elő, miközben a képen jól láthatóan a szereplő nem egy gyermek és nem gyermeki helyzetet mutat, és mégis, az a fajta világ, az a fajta képi megformáltság ezt a hatást erősíti. Talán ez annak is köszönhető, ami a tükrön lévő foltokból is adódik, hogy nem egy letisztított, nem egy szépítkező vagy borotválkozótükröt látunk. Az is hozzáad ehhez az érzéshez, hogy a szereplő háta mögött egy nagy fényesség látható, és ez az egész így együtt a tükörfelületen belül egy mesei, szürreális, álomszerű élményt mutat nekünk. A kép kettőssége pont abban rejlik – és ez az erőssége is ennek a képnek – hogy a tükör felületen kívüli rész, a keret ezekkel a havannabarna ragasztószalagokkal, a falfelület, a nem túl pontosan lefestett fa ajtókeret, ez mind-mind a realitást mutatja. És mégis van az egészben egy időutazás-jelleg is, abból adódóan, hogy ez a keret a maga sérüléseivel, a cukorspárgával javított felrögzítésével ezt a fajta régies vagy retró-érzetet erősíti. Ezt nagyon jól erősíti a tükörfelület foltossága is, maszatjai, azaz ez egy jól megfogalmazott és koncentrált üzenet. A kommentekből lehet tudni, hogy nem volt mód ennél nagyobb képkivágást alkalmazni, bár a kép alján látok egy fehéres csíkot, és jobb alsó sarokban is van egy kis rontás, tehát mintha itt valamilyen technikai ismétlés elkezdődött, ami nem lett befejezve – talán ezt nem ártott volna végigvinni. A portré kategóriára került beküldésre ez a kép, bár én el tudnám képzelni a gyermekkorban is, mégis egy szemlélődés, egy szemlélődő állapotot próbál az alkotó felénk közvetíteni, és ha ezt a Nóra vállalja, akkor ez az ő személyiségének egy része – ilyenténképpen abszolút elfogadható önportrénak is. Szerintem ez egy háromdisznós kép, pontosan azért, mert a személyesség jelen van a képen, és nem csak azért, mert az alkotót látjuk. (hegyi)
értékelés:

Zen önportré
Zen ön(gúnyos) portré.
"You are already complete. You just don’t know it."
Már teljes vagy. Csak még nem tudod.

Egy fekete-fehér képet látunk, ahol a Nóra megfigyelte, hogy azon a padkán vagy min van két lyuk, és ezt a két lyukat ő kiegészítette a sóderbe gondolom a cipőjével húzott mosolygós szájszimbólummá, és ezzel létrehozott egy üzenetet, ami egy hangulat, ezeket a netes kommunikációban hangulatjeleknek is hívjuk, smiley-nak, tehát egy ilyent hozott ő létre. Ami nekem egy picit kérdéses, az az, hogy ha ő belenyúl egy meglévő helyzetbe, amit én mindig szorgalmazok, hogy hozzuk létre azokat a dolgokat, amikre vágyunk, és azokat az üzeneti pontokat, akkor viszont ha már belenyúlt, és azt a szájat odarajzolta, akkor fontos lett volna, hogy a kép többi részén lévő helyzetet is kontrolláljuk. Értem ezalatt azon a kőpárkányon lévő nagyobb kődarabot, a száj sarkában lévő másik nagyobb kődarabot, vagy akár azt, hogy a két szemformánál jelentkezik egy olyan, mintha sírna az egyik szem, mintha könnyezne, úgyhogy ebben a helyzetben erre kellene figyelni, hogy ezek erősítik-e ezt az üzenetet. Ez az egyik része. A másik az az, hogy ezek jó játékok, de ennél nem biztos, hogy sokkal többet kapunk most, mint ezt a hangulatjelet. Ha ez volt a cél, akkor ezt teljesíti ez a fotográfia és itt megvan a személyes jelenlét ezzel a manipulációval; de a kérdés az, hogy igen, hol tudok esetleg még becsempészni valami kis trükköt, valami kis iróniát ebbe a történetbe. (szőke-hegyi)
értékelés:

Az utolsó portré
Az utolsó portrém sok vérrel és agyvelővel.

Egy színházi, színpadi helyzetet látunk, egy manipulatív szituációban, tulajdonképpen mint egy filmes standfotót küldi be az alkotó ezt a kreált helyzetet, amit dokumentumszituációt sejtet, nyilván mondom, hogy sejtet, mert ha itt egy baleset vagy bármi atrocitás történt volna, akkor a gerincoszlop a hetedik csigolyánál a vállak kapcsolódása az nem így stabilizálódott volna, a végpont után ennél a helyzetnél a fej elcsuklana, ezek olyan apróságok, amiket az ember színházi, filmes módon rekonstruálja, felépíti, ezt érdemes tesztelni. Nyilván nem így kell értelmezni ezt az üzenetet, hiszen ez egy sokkoló kép, az alkotó sokkoló gegje. Gondoljunk itt a becukrozott hajra, nekem ilyenem nincs, én nem tudnám megcsinálni ezt a taréjt, ez egy gesztusüzenet, a zsaluzott vasbeton lépcsőkön a borospincében vagy valahol ahol az alkotó megpihen. Ennek egy gesztusüzenete van, ezt vagy elfogadjuk, vagy nem. Ugyanakkor a baloldali kéz, ami szintén fontos része ennek az összességnek ujjakban vágva van, nem igazán indoklódik, hogy az miért van ott elmetszve, a jobb váll íve és az úgynevezett teherautósbarnulás, amikor a sofőrök karja barnul le, itt a nyak körül látjuk ezt a naturális barna foltot, talán ott egy szúnyogcsípés is megjelenik vagy nyolc is megvan az, és mindezek egy rendőrségi dokumentumfotóban fontos motívumok lennének, a kép baloldali függőleges felületén viszont ezt vágja az alkotó. Én azt mondom, hogy ha az ember veszi a bátorságot, és csinál egy kvázivalóságos helyzetet, akkor ezeket mindent le kell modellezni, tehát szerintem van egy irány, egy elég meglepő irány, ha elfogadjuk, hogy az alkotót ez az irány érdekli, de ehhez ugyanaz az alázat szükségeltetik, pontos, precíz szerkesztés, vezetés egy ilyen képnél is, ami bármi másfajta képnél is várható.
   Én két alkotót hívnék ide be, Tony Kaye Amerikai história X című filmje, abban van egy hasonló jelenet Edward Nortonnal (aki zseniális a filmben), és én javaslom, hogy nézzétek meg, bár nagyon kemény film, de az erőszakról szól, és a rendező ezt naturálisan ábrázolja, mint itt az alkotó, de ott nincs mellébeszélés. A másik pedig Gerhes Gábor festőművész, aki fotográfiákban álmodik meg beállított helyzeteket, de ő bevállalja, hogy ezek attól lesznek tragikusak és komikusak, de egyben nagyon erőteljesek és drámaiak is, hogy csináltak a helyzetek, tehát létrehoz egy történetet, és a modelljét abban úgy állítja be, hogy nincs kétségünk afelől, hogy az egy csinált helyzet. Itt pedig a kettő között vagyunk; csinált a helyzet de mégis valós akar lenni, és ezt a döntést kellene meghozni, ha a laci ezzel még foglalkozni akar. Én erre egy disznót adnék. (szőke-hegyi)
értékelés:

Becsuhéztam (javitás)

Sokkal jobb lett a kép, amit Anita alkotott és véleményünk szerint megérte változtatni, a kép alsó sarkán a felkar felülete egy picit a képet billenti, mivel túl sok rajta arányaiban a fény. Ezen többféleképpen lehet változtatni, részben az exponálásnál, mondjuk a fény útjába betakarni, nem túl közel a vállhoz, hogy ne legyen éles az árnyék határvonala, vagy utólag laborban, photoshoppal, de ez már nüansznyi világítási kérdés, a photoshopban pedig a többiek akár tudnak neked segíteni, hogy kell ezt megoldani. Ettől még ez a kép egy három disznós kép, és nagyon örülünk annak, hogy Anita foglalkozik ezzel a kérdéssel, hogy ha egy képénél valami észrevételt teszünk, akkor kipróbálja, megnézi magának, mi lenne, ha másképp közelítene egy megoldáshoz. (szőke-hegyi)
értékelés:

Harmadik szem
Ki vagyok én?

Hosszú expozíciós kép, a Barától már láttunk ilyent, bár a kép címe a harmadik szem, mégis a kép egyik főszereplője az nemcsak az emberi arc, hanem az a szőrmeszőnyeg-szerűség, vagy szőrmesüni vagy szőrmepocok? Amitől az egésznek van valami fura franciás, vagy berlinies, dizőzös, mulatószerű hangulata. Mintha a színpad mögött a táncosnő egy pillanatra kikacsintana ránk, és azok a kis bazári ruhaszélek, a letakart asztal, a használati tárgyak a jobb kar környékén, és azok a kör alakú függők ott, ezek is ezt a keleties hangulatot idézik, de mint egy színpadi vagy műtermi világban, és ez hozza ezt a operettszerű, táncosnőszerű hangulatot, és ezt szerintem jól működteti a szereplő, az egészben van valami Marylin Monroe-s valamilyenfajta kacérkodás, és ezt a kép jól árnyalja. Én esetleg a két könyököt bennehagytam volna a kompozícióban, meg esetleg ezt az árcédulát vagy mit itt elől ezt kivettem volna ebből a képből - így szól Szőke.
   Én most Tóth Gyurit hívom be ide az estiskolába - mondja Hegyi - mert ő az, aki többszöri expozíciókkal (hét darabot szokott elkövetni belőlük a képeinél) foglalkozott, hozott létre képeket, és a mozgást, és a mozgással együtt az időt próbálja meg a nézővel érzékeltetni, és nem kell őt utánozni, de ha már ilyen képeket készítünk, vagy hosszú expozícióba belevillantunk, akkor azt fontos tudni, és előre legyakorolni, hogy ezek a mozgások milyen intenzitásúak, mekkora helyet igényelnek, hova fog minden kerülni. Itt most szerencsésen ott van egy harmadik szem, igen, én ezt látom; csak azt nem tudom, hogy ez a harmadik szem mennyiben a véletlen szülötte, aminek utána örültünk, hogy jaj de jó, ott lett egy harmadik szeme. Mert nekem ez egy visszafelé gondolkodás, hogy születik valamilyen eredmény, és ennek örülünk, hogy jaj de ügyes vagyok, és hát közben ezt a véletlen hozza létre. Ezt a véletlent igába lehet vonni, csúnyán fogalmazva. Ez a véletlen a barátunk lehet, ez a véletlen a kezünkre dolgozhat; csak tudnunk kell, hogy – most ez kvázi ellentmondás – hogy ez a véletlen milyen szabályszerűségek alapján működik. És ehhez a megfigyelés is szükséges, hogy minél többször próbálgassunk. (szőke-hegyi)
értékelés:

Kalap

Karády Katalin megnyalná a kalap szélét, ha láthatta volna a képet. Van ebben egy harmincas-negyvenes éveket idéző hangulat. Nemcsak a kalapforma, és a kalap ferdén felhelyezett formája, de az arcot szegélyező tincsek, amelyeken szépen megjelenik a fény, ezek is erősítik ezt a múltidéző hangulatot. Még a tekintet is, ez a lesütött tekintet is ezt a szemérmes pillanatot erősíti. Amit én szeretnék megjegyezni, és fontos, az az, hogy nagyon szép a női arc, a női arc ritmusa, de ha itt a fényekkel lehetne valamit kezdeni, akkor nem indokolt az, hogy az arcfelületen az ajkak, az orr, a járomcsont felületén kiég a kép. Többet érdemelne, fontosabb azok a gyönyörű, egymásba csúszó domborzatainak az érzékeltetése, mint ahogyan részletgazdag a kalap, szép tónusokat kap a haj, nagyon finom az áll éle, és jó lenne ha picit több információ lenne a járomcsont, az orr környékén. De ettől függetlenül én ezt a képet három disznóra értékelem. És ez egy nagyon jó irány, és drukkolok, hogy még ilyen képek érkezzenek a Katalintól. (szőke)
értékelés:

Becsuhéztam

Ha a címet nézem, és az Anita mostani munkáit, akkor ez az irdatlan mennyiségű csuhé már egy sajátos csuhéfilozófiát vagy a csuhé, mint tudatmódosító szer kérdéskörét is felveti, de én ezt igazából egy öniróniának tartom, és egyetértek, néha én is be szoktam csuhézni. Ez mindenkivel előfordulhat, legfeljebb én nem csuhénak mondom. Magáról a képről egy afrikai termékenységidol hangulat jön le, és még így, ebben a szűk változatban is jól látható, hogy ilyen koronaként van megfonva, felrakva ez a fejfedő, ami felerősíti a szemöldököket, az arcot, a nyakon lévő árnyékokat. Alapvetően én ezt a képet szeretem, talán még jobban belenéztem volna a kamerába, és ez a nagyon közeli kép ami majdnem nagylátószögűnek tűnik az optika, még erősebben megforgatta volna a képet a középpont körül, ami a kép felső harmadában a jobb oldali szem körül van - így Szőke.
Nekem van egy kis problémám azzal, hogy ennyire szűken van vágva - mondja Hegyi. A kéz is olyan furcsán van vágva, a csuhé tetejéből is lehetett volna több – bár ez nem biztos, hogy jó lett volna meglátni fent, hogy meddig tart ez a rafiaszerűség. Másfelől meg a test miatt is nem biztos, hogy lehetett volna többet mutatni; nem véletlen, hogy takarja a felületeket. (szőke-hegyi)
értékelés:

Jómagam
Hát, jelenleg ezt tudtam kihozni magamból egy fáradt nap után!

Két dolog, ami nekem fontos, az hogy a kép gondolom otthon, a nagyszobában készült, azt nem tudom eldönteni, hogy tükörből, vagy a gépet maga előtt elhelyezve készíthette ezt a képet – és azért is mondom a tükröt, mert valamilyen roncsolás vagy sérülés az ott látszik, a szakállnál meg több helyen is kis életlenségek vannak, porszemcse vagy foltocska. Viszont az egész kép tekintetében az a fehér folt az eléggé uralkodó, azt meg kellett volna nézni előbb. Nem vagyok 100 százalékig biztos, hogy az a legjobb megoldás, hogy alsó gépállásból fényképezi magát a Csongor. Nagyon szigorúnak, fáradtnak tűnik ezen a képen, és nem vagyok benne biztos, hogy ez volt a vél vele, hogy egy ilyen szobor vagy manifesztumszerű jelenség lenne. Ez az én szubjektív véleményem - így Szőke.
   Én még azt mondom, hogy vonatkoztassunk el az arctól, és nézzük a formákat. Ugye vannak ezek a hasábformák a háttérben, balról növekvő méretűek, aztán a jobboldalon van egy ilyen trapézforma, és ebben a térben ezek adják a kép bázisát, és ebben a helyzetben egy ovális formaként jelenik meg az alkotó, és énszerintem ez egy jó meglátás, hogy ezekben a szögletes és kemény formákban helyezi el az arcot, és a megvilágítással ki is tudja emelni; bár ugyanabban a tónusban van az arc és a háttérben lévő fák vagy lambéria vörösese, és mégis a fény ki tudja ebből mozdítani az arcot, és ezt én a kép egyik erényének tartom. Kompozícióban a dolog rendben is lenne, itt szerintem csak a gesztussal van gond, úgyhogy én megadnám erre a Csongornak a két disznót. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ebihal
Úszás előtti ebihal állapotban.

Bogitól már láttunk egy hasonló megoldást, és úgy látszik, hogy ő szeret ezekkel a közelikkel dolgozni, vagy ezekkel a furcsa perspektívákkal. Egy nagyon jó megoldást látunk, és nagyon szuggesztív és meggyőző ez a kép, ráadásul a térrel is nagyon izgalmasan játszik, mert ugye így a szemlélő nem tudja, hogy hol van a fent és lent, és forgatjuk a fejünket, hogy megtaláljuk az eredeti állapotot, amiben az alkotó lehetett amikor a képet készítette, tehát minden nagyon jó, én két dolgot mondanék csak. Az egyik, hogy a medencénél, itt a hasi résznél az íveknek jó lenne, ha lenne befejezésük, tehát ez a vágás nem teljesen indokolt; és ugyanez a szemekre is igaz, hogy még az nem akkora kérdés talán, hogy az egyik szembe belevágunk, de legalább a másik szemnek a szempillarésze be lenne fejezve. Tehát ha a két szemből legalább az egyik meglenne teljesen, le lenne zárva rendesen, az az értelmezésben sokat segítene. Nagyon köszönjük a képet, és háromdisznós munka. És várjuk a további megoldásokat. (szőke-hegyi)
értékelés:

port-rém, karikatúrával
Egy villanyoszlop tetején, Völgy és Ég között.

Béla második képét látjuk, és én nem értek egyet a címmel, nem rém, és ez nem karikatúra, egy nagyon pontos üzenet, egy nagyon szép és őszinte áldozati üzenet. Akármilyen vasszerkezet az, amin a Béla ott a kerek fenyvesnél fekszik, a Szputnyik, az Űrtávközlési Földi Állomás látszik a háttérben, és ezek a kis kövek a megnyugvás, a nyugalom, a kitárulkozás, kint valahol a mezőn ez látszik, és egy nagyon szerethető, és sebezhető kép ez. Van egy áldozati jellege az egésznek, mintha az alkotó egy oltáron feküdne kiterítve, mintha egy kelta temetési szertartás lenne. Ami ezt az értelmezést egy picit megbonyolítja, az a nyugalom és a békesség és ez a mosoly, ami egy szeretetteli, kielégült mosoly, az, hogy a természetben van, hogy békességben van. És lehet, hogy a rém és a karikatúra szó az a mindennapok drámaisága, ami abban a furcsa árnyékalakban megjelenik, de mégis az egész képben van egy furcsa szentség. Mivel a képeket sorrendben látunk, így most fejtődött meg egy előző lecke, most vált értelmezhetővé az a forma, az arc nélküli portré leckénél, ami most látható, hogy ebből a képből került ki, vagy ebből a helyzetből továbbgondolva, és ezért mondom, hogy egy helyzet látszólag jelentéktelen változtatásával, de az alkotó szemléletének a változtatásával tök más üzenetet fog hordozni. (szőke)
értékelés: