1. Önportré, önábrázolás

Portré a nappaliban
Ebéd után. Ez az én másfél-két órám. Addig ők alszanak.

Egy ízig-vérig üzenet-jellegű kép, egy olyan fajta lenyomat, amiben jól és pontosan hajtja végre a feladatot az alkotó, hogy magáról, a maga privát környezetében küld egy fényképet. A szöveget olvasva következtethető, hogy ő most egy olyan életfázisban van, hogy anyukaként van jelen valamilyen környezetben, azon túl, hogy felfedezhetünk hátul könyveket vagy gyerekrajzokat, a falfelületen, nem tudunk ennél több konkrétumot a képből előbányászni. Azaz nem is annyira számottevő az, amit a szövegben olvashatunk, de az fontos, hogy a kamerába beletekintés, a majdnem középpontba helyezett, félrefordított arcban, könyöklő, de meghajolt pózban – az arcon, a tekintetben lévő létállapot, érzelem jól követhető, miközben a keresztbetett kéz véd is valamennyit az arcból. Az arc üzenete az a tekintet, lehet, hogy nem oly pontosan fogalmazza meg azt, ami a leiratban van, ha nem is olyan pontosan, de azért az mind ott van az arcon, egyrészt ott van egy keresés, egy kapcsolatkeresés, egy segítségkérés, egy szomorúság, és egy várakozás is, hiszen vállaltan, deklaráltan, az asztalra helyezett kamera elé bújik oda az alkotó. Ugyanakkor egy védfal is ebben a gesztusban jelen van a kétszeresen karba font kéz, amivel kicsit kitakarja az arcát is. Tehát látunk egy indulást, egy nyitást is, de ebben ugyanúgy ott van az is, hogy vissza is lehet csukni az ajtót. Egy ilyen fázist látunk ebben a portré leckében, ami mutat egy irányt, és később lehet eldönteni, hogy a további képek alapján milyen mélységekbe képes eljutni az alkotó. Két disznó, merthogy a képpel azért ne titkoljuk, hogy vannak technikai kérdések, ha van a gépnek keresője, abban lehet látni, hogy mi látszik, hogy látszik, miután exponáltunk lehet látni, hogy a fényviszonyok milyenek, tehát egy kicsit kiegyensúlyozottabb fényviszonyokat akár egy kislámpával vagy tükörrel is létre lehetne hozni, és akkor egy kicsit jobban élnének a szemek, ha oda több fényt tudnánk reflexeltetni, a háttér pedig, ahogyan dől, borul a szekrény a bizonytalanságot erősíti az üzenetben, ami nem biztos, hogy cél volt, azaz a fókuszt kicsit elviszi az üzenetről ez a bizonytalansági helyzet. (szőke)
értékelés:

pista.2
nemazigazi

Azt kell, hogy mondjam, a pista 2 portré kategóriában, fekete-fehérben a szobrász és a szobra, a valódi arc, ami beletekint az optikába és a szobor, aminél nem látjuk a szemgolyót nagyon érdekes párhuzam és nagyon érdekes, hogy egészen a háttérbe húzódva, nem túl erős fényekkel, majdnem tapétaszerűen az alkotó, a mágus a háttérbe húzódik. Talán annyi megjegyzés lenne, hogy a bal oldalon az alkotó arcából akár a neki jobb oldali részét ki lehetne takarni, és még jobban látszana ez a jövőbe nézés, még drámaibb lenne, mert most olyan érzésünk van, hogy ez a gipsz vagy agyagszobor mosolyog, valamiféle furcsa mosoly kunkorítja a bajusz szélét, míg az alkotó egy szomorú fájdalommal tekint felénk, és ez lehet, hogy még erősebb lenne, ha kevesebb látszana belőle. Tudjuk, hogy ez egy ismétlése egy feladatnak, és nagyon örülünk, hogy foglalkozott vele, de még visszaadnám ismétlésre, azzal, hogy három disznót adok érte, ha ezzel még tovább foglalkozik. Van egy technikai kérdésem, hogy Pista, te tényleg biciklit vettél azon a pénzen? Ez tényleg mobiltelefon? Mert lehet, hogy jó áron el lehetne adni azt a biciklit és venni egy fényképezőgépet. Miért is? Mert akkor részletgazdagabb lenne, élesebb lenne; és az a fotóeszköz nem áll olyan rosszul a te kezedben, nem kellene lenyomni magunkat, hogy nekem nem kell fényképezőgép, mert úgysem tudok – dehogynem. Fog ez menni. Vegyél egy fényképezőgépet és biciklizzél is. (szőke)

Tüzesvizöntő
Személyre szabott szatmári szilvák szenvtelen szimulákruma.

A Danitól már láttunk ezzel a két pohárral egy játékot, egy kompozíciós megfigyelést, ami egy nagyon pontos megfigyelés volt. Ez a kép csak egy tárgyi leltár szerint azonos kép, mert itt is látunk két poharat, de egy teljesen más érzelmi hátteret, üzenetet hordoz. Nagyon provokatív ez a kép, és érdekes, hogy a Dani felfedezte ezt a játékot, hogy amikor egy pohárba folyadékot töltünk, az optikaként működik, tehát mint egy tükör vagy egy lencse. Ugye a háttérben látjuk az arcot direktben, életlenül, és a pohárban a folyadékban látjuk tükröztetve az arc eltolódott verzióját, és tulajdonképen ez a kép lényege, mint egy furcsa, szürreális vasutas, akinek mint a vadakat terelő juhász úgy ragyog a szeme, és csillog, és ott van a torzulás miatt az átélés, hogy az előző poharat már megitta, és hú de nehéz ez a probléma amit a boszorkány feladott nekem ezen az életúton, megyek az üveghegyhez. Van egy olyan mondás, hogy az optimistának félig tele a pohár, a pesszimistának meg félig üres, és ő akár akarja, akár nem eljátszik ezzel a gondolattal, hogy van egy tele és egy üres poharunk, ami egy küzdelmi helyzet, dinamikus, mert egy történet közepén találjuk magunkat. Érezzük, hogy itt nagy dolgok történtek, és még nagy, drámai helyzetek is fognak, de ez egy öniróniával van kezelve, a színeket meghagyta, azok drámaiságát, és nem véletlenül helyezte a poharat, a fejét oda, ahová, mert gondolom nézegette ezt és nem egyből hörpintette ki azt a poharat, és egy olyan helyzetet választott, ahol horizontálisan elmozdult a feje, kettévált a feje, és az egyik feje csücsörít, a másik az néz felénk. Nézegette ő, mert ha a másik pohárból kiissza ezt az italt, akkor ennek a történetnek vége, mert azért azt sejthetjük, hogy ez egy alkoholos pohár, ez az egész álomszerű világ abban van benne, ami a másik világban egy tökéletesen hétköznapi, racionális környezetben, az OSB lapon könyökölve, egy ember kihörpint, és a mágia, a varázslatos világ ebben a pohárban van benn, és erre mondom, hogy a kompozíció ezt jól teljesíti. Egy dolgot áruljon el a Dani, hogy a szimulákruma az micsoda, mert én nem szoktam inni, biztos valami rum, amit szimulákkal kevernek, és a szatmári szilvának az egyik verziója, mert van kisüsti és van a szenvtelen, mert nálunk pl. az van kiírva a ház oldalára, hogy sör-bor-pálinka korlátlan kimérése, tehát van ilyen is, mivel ma már nem azok laknak ott, így nem tudom, milyen a korlátlan kimérés. (szőke)
értékelés:

Fényesnap-portré

A mai nap ilyen fényes ide oda lenn és fenn.

Nehezen szedtem össze a disznószámokat, vegyük úgy, hogy ismétlésre visszadobva.

Boxos
Odaát

Nagyon izgalmas az, hogy egy régi boxos doboz tükröződő tetejét használod fel, és ezt egy egészen extra vörös színű környezetben helyezed el, és van a képnek egy megjegyzése is, hogy ’odaát’, ami valójában a tükörre, a tükör mágiájára vonatkozik, arra a tükörre, amit a mágikus technikákban úgy fogalmaznak meg, hogy az a nyitókulcsa, a kapuja annak a fajta spirituális világnak, amit itt a hétköznapokban nem mindenki tud érzékelni. Ezért van a hitvilágban és a népi kultúrákban külön mitikus szerepe a tükörnek, mert varázserőt tulajdonítottak neki. Nem véletlen a híres mese a tükröm tükröm mondd meg nékem, ki a legszebb a világon, a Csipkerózsika? Nem, nem, a Hófehérke? Szóval ott sem véletlen, hogy a boszorkány is egy mágikus tükröt használja, de még sok más filmet is tudnánk idézni, ahol távollátó, beszélő, stb tükrök vannak. A tükör mindig más, hamis vagy torz világot mutat. És itt, ezen a képen, hát mivel a boxos doboz fedele nem elsősorban tükörfunkciót lát el, itt is egy kicsit elrajzolt, szinte viccújságba illő, vagy Lautrec-i gesztust mutat. Ez egyrészt egy erős görbe tükör magam felé, az üzenetem fel, másrészt irdatlanul erős önirónia. Ugyanakkor a képet jónak tartjuk, és a portré kategóriában jár érte a három citromdisznó. (szőke)
értékelés:

A hely, amit gyűlölök
Meg sem próbálom megérteni, ami velem történik. Időre van szükségem. Nem tudok számot adni. Nézni lehet.

Hála a jó istennek, hogy nem azt a helyet látom, amit te gyűlölsz, noha látom, hogy valami buszon ülsz, és a háttérben látni azt a helyet, ahol éppen jársz, talán Pesten, de egy sokkal fontosabb dolog előttem van, az, ahogyan elképzelem, ahogyan ülsz a buszon, és tartod a térdednél vagy az öledben a gépedet, ahogyan ez a gép és ezen keresztül mi felnézünk rád, és az alsó gépállás ellenére is látható, hogy ugyan a helyre utalsz a címben, amit gyűlölsz, nem elsősorban a helyből árad, hanem belőled. Az összevont szemöldök, és a határozott kérdéseket jelző szem, hát ezek nem örömet vagy boldogságot jeleznek. Mégis kedves nekem ez a kép, mert a benned zajló folyamatokat rajtad keresztül közvetíti. Ha én a Verát leradírozhatnám, mert olyan gépem lenne, semmit sem adna vagy jelentene az általam is használt autóbuszon közlekedés, mert én is éveken keresztül mentem a hetes busszal, az ötvenhatossal, a hatvannégyessel, és ez a kép onnantól válik fontossá, még ha a háttér miatt dekomponálódik a rendszere, nagyon is pontosan kiolvashatóan ott van egy létállapot, most már mindörökre azt kell, hogy mondjam, amíg ez a kép látható a külvilág számára, hogy akkor, ott abban a pillanatban mi volt az, ami benned zajlott. Én ezért örülök ennek a képnek. (szőke)
értékelés:

Tükörben
Még egy kísérlet a tükörrel...

A legizgalmasabb ügy ebben az egészben ez a barokk vagy rokokó, sok tükördarabból álló, talán bizományi tárgy lehet, mert a háttérben álló szekrény, mintha be lenne árazva, amiben ugyanúgy eladó szobrocskák vannak, tehát valami bolt árusítóterében lehetünk, talán a fotós is ennek az üzletnek az aktív résztvevője. Az én kérdésem igazából az lenne, hogy ez a barokk vagy milyen tükör, ami nagyon izgalmas látvány, részben vágva van, nyilván azért, mert sokkal fontosabb nekünk a portré, az alkotó, aki megkettőződve van jelen, hiszen erre láthatólag figyelt az alkotó, hogy a felső tükörrészben is megjelenjen, megduplázva magát, aláhúzva még egyszer, hogy ez én vagyok nektek, aki dokumentálom magamat. Annyit jegyeznék meg, hogy ha előzőleg kimondódik magamban az, hogy mi az én szubjektív üzenetem, ami ezekhez a tárgyi formák is hozzátartoznak, mégis most egy köztes létben áll a kép, ahol benne van egy kicsit a környezet, de mégsem, mert az alkotó magát is akarta aláhúzni. De nincs eldöntve teljesen, ezért pl. az alkotó egészalakos tükröződésénél a lábba belevágunk, a tükör formái balról metszettek. Szerintem még érdekesebb lett volna ez a kép, ha a keret még szűkebb, és még jobban erre a kettős portréra koncentrál, és csak megjelennek mellette ezek az aranyozott formák. (szőke)
értékelés:

Portré

Nagyon szeretem ezt a képet. Nem akarom technikailag elemezni, mert nagyon tévút lenne, hogy igen, a háttér fehérje kiégett, igen, nem éles a plüssfotel hátulja, igen, az arc egyik fele kiégett, ezek a technikai jelek ennél a képnél tökéletesen lényegtelenek, mert maga az az őszinteség, az a vallomás, amivel belenézel a kamerába, ez egy olyan erős kontaktust hoz létre közted és a néző között, közted és köztem, hogy ettől nem tudok szabadulni. Elpörgetem az oldalt és visszapörgetem. Mert igen, akarom érteni, akarom tudni, akarom a történetedet hallani, ez egy nagyon erős kép. Ebben segít a fekete-fehér is, mert nem visznek el a színek a szociofotó felé, hanem végig ez a fekete-fehér tónusvilág az arcra és a szemekre koncentráltat. Nagyon zavarbaejtő kép, mert nem tud az ember továbblépni, hogy folyamatosan visszatekint, hogy ugye elmozdul, ugye mond nekünk valamit, hogy miért néz ilyen kérdőn, esendőn de kicsit még vádlón is ettől sokkal összetettebb ez a kép, miközben ezek a formai jegyek nem érhetőek konkrétan tetten. (szőke)
értékelés:

Szemtől szembe

Az előző képem (Szem/pilla) értékelésében Szőke azt írta, hogy van "benne egy iszonyú erős, határozott birtoklás is, hogy ennyit, és nem többet adok nektek”, hát most többet adok, ahogy azt a feladat is megkívánja. Valamint azt is írta, hogy „folyamatosan próbáljuk a horizontális és a vertikális jobb oldali, függőleges keretrészt, és az alsó keretrészt nyitni, húzni, hogy valójában belenézhessünk ennek az embernek a szemébe, és ez nagyon erős feszültséget gerjeszt a képben”, most igyekeztem ezt a feszültséget feloldani. A háttérben látható maszkról csak azért nem mondanék semmit, mert kíváncsi vagyok, - anélkül, hogy bármi információt is adnék arról, miért is került oda – kinek mi jut eszébe róla.

Egy portrét látunk, egy nagyon erős, nagyon szép, érzékenyen beállított és világított portré, amiről teljesen leválik a háttér, és az ott lévő maszk, ami ráadásul ezzel a színezéssel jelenik meg, amit rövid időn belül már láttunk az estiskolán, amit nem indokol semmi. A természetben sem nagyon van ilyen helyzet, és esztétikai helyzetből is kiindulva, hogy egy fekete-fehér képben csak ilyen kis zöld foltocskák legyenek ott, ennek nincsen indoka. De. Felejtsük el a maszkot, és aki nézi, javaslom a tenyerével takarja is le a képnek azt a részét – és egy gyönyörű portrét kap. Egy nagyon őszinte, nagyon szép portrét látunk, mondja Hegyi. Én máshonnan közelítem meg, - így Szőke - azt mondom, hogy a képnek két része van, de nem ez vele a probléma. Hanem az, hogy a Mariann önarcképe, portréja nagyon erős, hiteles, pontosan értelmezhető, vállalható, és ezért nincs semmi ok az aggodalomra. Nincs szükség hozzá pótlékra, nem kell túlmagyarázni, a maszkot a maszk nélkül is lehet érteni. Mindaz, ami a kép jobb oldalán van, az a bizonytalanság. Ezért zavarja meg, és ritmizálja át a képet jobbfelé ez a neonzöld, miközben a baloldalon ott van minden, és ott érett üzenetként ott van a figyelés, a kétségek, a várakozás mind ott van, és csak megnyugtatni szeretném az alkotót, hogy nincs szükség mankóra, nem kell feliratozni a képet pluszban. Tehát nem a jobboldal formavilágával, a velencei karnevál hangulatával, szürrealizmusával, táncszínházi, és összetett üzenetével van a gond – csak nem kell. Tökéletesen működik a kép bal fele anélkül is. Két disznó, és szeretnénk bátorítani a Mariannt, hogy ebben a regiszterben maradva lépjen tovább, és ismételné meg ezt a portrét. (szőke)
értékelés:

Pista 2
Fel a fejjel.

Nehéz ezekről a helyzetekről beszélni, ugyanis, akárhogyan is nézem, egy bajszos, kalapos ember agyagportréját látom ami vagy gipsszel le van kenve, vagy maga egy gipszszobor, ugye azt látjuk, hogy ez megint egy szobor, de oly erős, nyilvánvaló a hasonlóság az alkotó, a szobrász arcával, hogy valójában a Pista 2 egy kettőződésként is értelmezhető. Ha ez elfogadható, akkor a kép valójában ketté is válik, színeiben is, ugye a szobor jobboldali, szinte sziluettes szemöldökcsont, járomcsont, állkapocsrésznél elválik, mert egy nagyon erősen színes, életteli – de azért én nem merném 100 %-ra mondani, hogy vidám – de kamerába tekintő arcot látunk és a többieknek mondom, hogy a szemét nézzétek, és láthatjátok az üzenetet, ugyanakkor az is érdekes, hogy a valós személy, a fényképész olyan, mintha a kistestvére, az öccse, gyermeke, fia lenne ennek a büszke fejtartású szobornak. Mégis, a nagy hasonlóság miatt mintha ugyanaz a két személy lennének. Mintha a lélek két különböző belső utcájába jutnánk el, miközben a kettősségben ott van az élő és a halott felület, hiszen a szobor még ha szól is az élet dolgairól, azért élettelen anyagokból van létrehozva. Tehát ezt a kettősséget érzem én itt nagyon fontosnak, és nagyon zavarbaejtő vállalkozásnak, mert ebben őszintének érzem ezt a munkát. Ugyanakkor ha ez kimondható és elfogadja az alkotó, akkor azt mondom, hogy az exponálás előtt ha ez sűrített módon önmaga számára megfogalmazódott, akkor nyilvánvaló lett volna, hogy esetleg a kompozíción megint kellene egy picit változtatni. Miért? Hiszen iszonyatosan sokat dolgozott ezen a szobron, nagyon sok időt, fáradtságot, örömet, élvezetet jelenthet egy térbeli alkotás létrehozása, sok munkája volt vele, a kalap tetejével is, a kalap karimájával is, a haj tincseivel is, amik a baloldali tarkórésznél vélhetően láthatóak. Abban a térben, ahonnan az üzenet jön, ebben a térben metszve van a jobboldali függőlegessel a szobor egy része, és metszve van a kalap felső szakasza. Aztán az élességet is kérdezném. Ha elfogadjuk azt, hogy István ezt mobiltelefonnal fényképezte, mert biciklit vett fényképezőgép helyett, akkor én az élességbe én nemigazán kötnék bele. Viszont mondok egy másik fontos dolgot. István szobrokat készít. Tisztában van azzal, hogy mitől lesz egy szobor térbeli, hogy hogyan kell mondjuk agyagból megformálni valamit, és azt térben, anatómiailag is helyesen jól megmutatni. A fotográfiánál sincs ez másképp, itt ehhez az eszközünk a fény, a világítás, és erre egy picit jobban kellene figyelnie, mert ezen a képen most ha megnézzük csak a szobrot, akkor a kép jobb oldala, ami a szobor bal arcfele, szinte részlet nélkül marad, ott már nincs húsa, nincs tere az arcnak, míg a másik oldal szinte kiég, tehát a felület plasztikussága kevésbé érvényesül. És ez világítással, derítéssel, árnyékolással oldható meg, tehát ezzel picit dolgoznia kellene; az, hogy az eszköz csak egy mobiltelefon, ebben ne akadályozza meg. Én még egy dolgot műveltem, ahogy itt nézegettem a képet, a kezemmel letakartam merészen, szemtelen módon az István fél arcát, sőt akár a szoborból is, a szemöldök sarkáig, iszonyatosan erőssé válik az a kiégett szobor, és nagyon erős kapcsolatba kerülnek ők ketten, nagyon sűrített lesz mindaz, ami így is érzékelhető. Egy disznó és kérnénk ismétlést, mert nagyon érdekes ez a párhuzam, és nagyon jó lenne ha ez a legjobb módon adódna át az estiskolásoknak. (szőke)
értékelés:

Önarc (május 10)

Nem tudom, hogy a Józsi elküldte-e annó a második leckét, vagy ismétel-e, de az biztos, hogy a címben jelzett időpont egy nagyon fontos lépcsőt is jelez, hiszen május 10.-én mi a táborban voltunk. És a táborban nagyon sok minden történt, beszélgetések, helyzetek, és nagyon sok minden nem táródott fel, mert rettentően kevés időt tölthettünk egymással. Nagyon sok kérdésre érkezett válasz és sokra viszont nem fogalmaztuk meg a választ. Egymás előtt. De úgy sejtem, hogy itt óriási küzdelmek zajlottak le a függöny mögött - akár emögött a függöny mögött is, amit itt látunk, mert úgy tűnik, hogy az az elmosódott forma valamilyen vásznat szimbolizál, lehet, hogy az volt a vetítővásznunk, amire vetítettük éjszakánként a fotókat, filmeket, a színpadi terünk, ahol megelevenedtek esténként a különböző produkciók. És ez elé a színpadi tér elé ült le Józsi, ahol nyilvánvalóan nem csak önmaga számára, hanem a nézők, az internet előtt, a mi kis képtáruk elé leülő idegenek számára is egy jelentést szeretett volna küldeni. És ez a jelentés nem véletlen, hogy a címben május 10-ét jelöli, ahol az emberi történetekkel kapcsolatban a fényképeken keresztül nagyon sok minden elhangzott. Az egy most egy nagy segítség volt, amit a Hegyi Zsolt nemrég megjegyzett, hogy ez a kép a Kepes József jelenlegi, eddigi látott mérnöki precíz, pontos rendszereiben, ami még akár a Macsek című képnél is megjelenik, szóval abban az átgondolt, rendes rendszerben, nem objektumokat, nem formákat, nem utcákat, fényjátékokat jelez, hanem saját magát használja felületként, és azt az állapotot jelzi, amiben most van, amiben az elmosódottság, nem csak egy technikai trükk, hanem mindazt az illékonyságot is ami a Józsiban jelen van, de nagyon nehezen megközelíthető, mert benne van egy csomó lágyság, finomság, ami ezzel az elmosódott, elmozdult hosszú expozícióval egy sokkal összefogottabb üzenetet küld, mert nem akar pontosabb lenni, vagy éles. Nagyon jó helyzetjelentés ez, lehetne ez is a címe a képnek. Nagyon jó helyzetjelentés arról, hogy az embernek vannak az életében dátumok, amiket így feljegyez, hogy ekkor volt a születésnapom, ekkor a házassági évfordulóm, és ezeket így dátumra tudja, hogy ez ekkor volt. És nagyon pontosan fogalmaz, és nem csak a címmel. Igen, ott, május 10-én ami a kép tanúsága szerint, és a képen nagyon jól látszik a változás, és itt nagyon fontos, hogy összehasonlítsuk vagy megnézzük, hogy milyen képek, milyen megfogalmazási rendszerek jöttek eddig, és ehhez képest ő elindult egy úton, vagy kinyitott egy ajtót. Nem látunk még bele ebbe az útba, ő maga sem látja, most nyitja ki ezt az ajtót, és ebben ez az ajtónyitás, ez az útkeresés, pontosabban az útkeresésen már túl vagyunk, és ekkor jött egy döntés vagy elhatározás, hogy lesz, ami lesz, én ezt az ajtót kinyitom, találom amit találok mögötte, de én ezen az ajtón át fogok menni. Ennek a lenyomatát látjuk. (szőke)
értékelés:

Én és a barátom
Latex Nyugtató Cumi 16 Hónapos Kortól

Egy portrét látunk, és ezen a fotográfus – egy anyuka - önmagát egy cumival a szájában ábrázolja, és erre a cumira mint humorforrásra, a leírás még rá is erősít, másrészt az alkotó is azzal, hogy a képet fekete-fehérbe emelte át mindenütt másutt, mint a cumin, sőt a cumi színéből még jut az ajkaknál körbe lévő felületre is. És én ezzel nem értek egyet, bátortalannak érzem magát ezt a színezést, vagy ezt a színesben hagyást. Ha a kép fekete-fehérbe kerül át, az egy jó döntés, de akkor a teljes képnek így kell megjelennie. Ismerjük azt a történetet, amikor az anyuka a kisgyerekkel utazva nem a megszokott környezetében van, nincs egy polc, és a cumit valahová tenni kell, és akkor az anyuka a szájába veszi a cumit, mert az egyetlen biztonságos hely, ahol nem kerül rá semmilyen baktérium vagy fertőzés, mert az anya ilyen szempontból ugyanabban a rendszerben van, mint a gyereke, tehát ez egy nagyon fontos üzenet ebből a szempontból, emellett egy teljesen külön üzenetet sugároz felénk a tekintet, a szemek, a félrebillent fejjel együtt, talán egy autóülésnek lehet támasztva, tehát ez a két dolog nagyon fontos üzenet, aminek a hatását ez a humorforrás gyengíti. Éppen elég szerintem, hogy a szádban van ez a cumi, nem kell még ráerősíteni. (szőke)
értékelés:

Lila akácos

Talán nagylátószögű az az optika, amit használ, vagy nagyon közel van a géphez, hiszen ez egy önportré, és megint a lila akáchoz kapcsolódóan tudott választani egy olyan ruhát, ami hasonlóan ritmizál az akácvirágokkal, és megint azt mondom, hogy itt egy görög színházi játékot látunk, a természeti tárgyak miatt. Itt is megfogalmaznám, hogy ebbe akkor a szemüveg, a nyaklánc nem kellene. Ugyanolyan színű drapéria, vagy a drapéria sem, valahogyan meg kellene oldani, hogy ne e kettő között legyen, hogy ne Vera Hityilova Egy faun megkésett délutánja c. filmjéből az egyik szereplő lépjen ki, mert valahol egy határvonalon mozog ez az egész. Szerintem ha egyszer kitalálok egy olyan történetet, hogy a fejemre teszek egy cseresznyefát, akkor az, hogy utána a fejemre teszem az akácfát, az nem ad többet, nem kevesebb, nem jobb. Tehát egy történetről egy bőrt lehet lehúzni. De ha én a fejemre teszem az akácot, akkor a mellemre is teszem az akácot, akkor nem fogok felvenni egy otthonkát, hanem vagy meztelenül lefotózom magam, vagy mindenütt akác van rajtam. És ez mind a két képre igaz, mert ez most így olyan, hogy mentünk a kiránduláson, a fejemre esett egy vödör akácvirág, és elkattintottam a gépet, mert ez jaj de vicces. Nekem ez a bajom vele. (szőke)

Ezen a képen
...meg a bajuszom.

Nagyon köszönjük ezt a képet, őszinte vallomás, és jó a fejtartás és a kompozíció is jó lenne, ha nem lenne ennyire szűkre vágva - vagy még radikálisabbnak kell lenni. Mégis inkább a bővítést választanánk, mert a szemed, az ajkaid fontosak, hogy befejeződjenek a képen, hogy egyensúlyba kerüljenek a többi formával is. Jó az irány, fontos az önvizsgálat, várjuk a többi képet. (szőke)
értékelés:

Minden szinten szinte minden
Ez egyhirtelen ötlet volt vonatozgatás közben :) A félreértések elkerülése végett én nem a vonat vagyok hanem az alak az üvegben tükröződve :):) Bicaj, táska, utazás, nem dohányzom. Ha az ég nem égett volna ki még jobban örülnék neki :)

Ez egy régi Skála reklámszlogen volt, egy retro vonatot látunk, a tükröződésekkel játszva ilyen kis torz lenyomattöredékekből áll össze a kép, van ebben egy furcsa kelet-európaiság is, ahogy az alkotók, de a stand-up előadók is, történetekben gondolkodnak, és a történetben mindig ott van valami melankólia és furcsa romantika. Itt is ez a jellemző, az utazás, amiben egy fura mozgófilm van összesűrítve, és miközben ez a portré leckére van elküldve, akár lehetne a mozgás is. Bele lehetne kötni, hogy bemozdult, de a ritmusok felülírják a problémákat, a vonat távoli képe mélységet ad, és őszinte hangulat jön át a képből. (szőke)
értékelés: