1. Önportré, önábrázolás

Ilyenem is van.

Ez a kép elsősorban a színek egymáshoz való viszonyával foglalkozik. Az egy másodlagos kérdés, hogy egy emberi alak fejformáján keresztül teszi ezt. Azért a színekkel kell elsődlegesen foglalkoznunk a kép kapcsán, itt ugye vagy egy negatív, vagy valamilyen játék, trükk van, de nem ez a lényeges ebben a képben, hanem a színek egymáshoz rendelése, mert ezek hoznak létre későbbiekben egy felületen, egy fotográfiai felületen, vagy képzőművészeti formán érzelmi hatásokat. Itt ugye egy eléggé erőteljes kék háttér egy nedvzöld felülettel, amely elsősorban a sejthetően arc, orr, fül részeinél jelen van, a zöld és a kék, a nagyon erőteljes kék és a törtfehér kapcsolódásai, a fehér színű hajszálak és a kék, a barnásvörösek és a törtsárgán villogó szemformák, ezeknek a kapcsolatait erősíti fel a kép. Egyértelműen expresszív hatású helyzetről beszélünk. Másrészt pedig a modell instrukciója, vagy a modell viselkedése még jobban ezt az extrém színvilágot próbálja felerősíteni. Nem barátságossá tenni, hanem mintegy sokkolni, például a nyitott szájjal, például a tágra nyílt szemekkel. Ilyen értelemben a kép, a képen használt színvilág, és egy picit az alsó gépállás is azonos gondolati utat mutat a címmel együtt is, hogy mindenféleképp figyelemfelhívással jelentkezzék, és mindenféleképp sokkoljon. Azért érdemes erről beszélni, mert adott esetben amikor színekkel fognak a többiek is dolgozni, és dolgoznak is, akkor mindig kell tudni, hogy a színeknek mennyire fontos szerepe van. Ugye a színek nagyon is tettenérhetően irányítják a képi üzeneteket. Jelen esetben, a második lecke önportré házi feladatnál, ahol András mostanában az ismétléseket, a saját feladataival kapcsolatos újramegfigyeléseit is végzi, fölvetődik az a kérdés, hogy vajon egy önmagam bemutatásával kapcsolatos elmélyülésnél miért lehet fontos az, hogy a közösség, a külvilág számára magamat ilyen erősen negligáljam, kvázi félelmet keltsek. Véleményem szerint amikor ennyire deklaráltan, tudatosan, szinte felkiáltójelesen félelmetessé van téve egy szignó, egy aláírás, saját magam aláírása, - ilyen értelemben a második lecke önportré lelki üzeneteit is próbáljuk értelmezni, és nem csak állandóan formákról beszélni, - akkor valójában egy nagyfokú jelzést, egy nagyfokú kiáltást is lehet érzékelni ennek a képnek a mögöttes tartalmában. Éppen azt, hogy figyeljetek már rám, foglalkozzatok már velem, érezzétek már azt, hogy bajban vagyok. Olyan erőteljesen van jelen a képen a dac és a sokkolás, amelynél ha a gyermeki világot megnézzük, mindig a rájátszás található meg valahol picit hátrébb. Éppen azért, mert ebből a képből úgy tűnik, mivel az önirónián túlmegy a kép, hogy az András nagyon is sebezhető, nagyon is, elnézést, hogy ezt mondom, gyengédségre vágyik, és ennek a fokozatait tehát a házi feladat szempontjából jól oldja meg, nem feltétlenül örömteli helyzetben, ha belegondolunk ebbe a képbe, az, hogy itt vagyok, közétek tartozom, és figyeljetek rám. Két dolog van, amit szeretnék a képpel kapcsolatban megjegyezni. Egyrészt azt szeretném mondani, hogy természetesen megvan a három disznó, azt is szeretném megjegyezni, hogy abszolút nem az én világom ez a fajta kommunikáció. Már csak azért sem, mert az Andrással találkoztam személyesen többször is, látom, hogy hogyan dolgozik, láttam azokat a munkáit, amelyeket itt készített az aktfotó táborban. Rengeteg érzelem, rengeteg szeretet van benne, és annak ellenére, hogy itt a három disznó megvan, afelé szeretnénk fogni a kezét és hívni magunkkal, hogy próbálja egy picit ezt a világot több bizalommal kezelni, és higgye el, hogy fontos és abszolút itt van közöttünk mindenfajta extremitás nélkül is a helye, merthogy ő szerethető.
   Én közben megcsináltam azt a cselt – fűzi hozzá Hegyi -, hogy visszaforgattam ezt a képet pozitívba. Azért tettem ezt, mert arra voltam kíváncsi, hogy a sejtésem mennyire igazolódik be. Van egy kérdésem Andráshoz. Amikor ezt a fényképet elkattintottad, akkor is már meghoztad azt a döntést, hogy ezt inverzbe át fogod tenni? Azért kérdezem ezt, merthogy ha igen, akkor egy megfigyelési szakasz kimaradt. Mégpedig az, hogy ha ezt inverzbe átteszed, az még csak az első lépcső, az egy tapasztalat, egy tanulmány, és utána jön az, hogy na jó, akkor ez nekem tetszik, és utána mit tudok ezzel kezdeni, mit hozok ebből ki. Nagyon egyszerű dolgot mondok. Van rajtad egy fekete póló. A fekete póló van most az átfordítással fehérbe áttéve. Lehet ez egy választás, hogy azt mondom, hogy a fehér hajnak a fehér póló az ellenpontja a képen, a kompozícióban. Ugyanakkor ha saját magadat ismered, akkor pontosan tudod azt, hogy a vállrésznél már megjelenik a testszőrzetnek egy olyan formája, ami erre a kompozícióra vagy erre a rendre ugyanúgy rárímelhet, és ugyanígy hozhatja ezt az ellenpontot, ami a hajadnál van, és az ugyanúgy fehérben meg fog jelenni. Tehát ezzel foglalkozni kell tovább, mint hogyha mindig egy lépést lépnél, és ott megállnál, elfogyna a türelmed vagy az energiád ahhoz, hogy ezt a lépést végig is vidd. Az első lépés megvan, - és ezt azért mondom most az Andrásnak, mert tudja, hogy kommunikáltunk a képeiről, - a második lépés meg hiányzik. Tovább kell lépni. Nem kötelező egy nap huszonhárom képet elkészíteni, de arra az egyre szánd rá még azt a plusz húsz percet, ami utána készre fogja ezt neked formálni. (szőke-hegyi)
értékelés:

A kép fotográfiai, exponálási szempontból lévő hiányosságait teljesen fölülértékeli a gesztus. Nagyon szeretem azt, ahogyan a Viktória mintegy ilyen észrevételt eljátszva benéz, rájön, hogy a kamera optikája meglesi őt, miközben természetesen a karformájából gondolhatjuk vagy érezzük, hogy magát az expozíciót ő készíti. Tehát nekünk mesél, nekünk játszik. Izgalmas és jó, ahogy ez az oldalra hajló gesztus, és ahogy ez a csücsörítő száj és a szemek mind nekünk játszanak. Azt mondanám, hogy ilyen értelemben ez a fajta priváét hangvétel, ez mindent, az orwo-sárgát és a kiégett felületeket is fölülértékeli. Valószínűleg a közeljövőben a Pedellus el fog indítani egy olyan mindenki számára megközelíthető táborformát, ahol klasszikus fővilágosítókkal, professzionális szakemberekkel szeretnénk a fényről, a világításról egy egész hétvégén keresztül gondolkozni. Tehát akkor érdemes szerintem majd ezeknek a képeknek kapcsán a fény szerepéről és a műfény és úgymond a műtermi helyzetek megvilágítási kérdéseiről beszélni. Én úgy gondolom, hogy a második lecke önportré házi feladatára ugyanakkor a Vikinek egy nagyon jó, ironikus és nem csak a mi kettőnk számára, hanem számotokra, az estiskolások számára is egy nagyon jó kis üzenetet, naplójegyzetet kaptunk, és én ezt a képet nagyon szeretem. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Áginak az előző beküldött munkájához kapcsolódik ez a mostani fekvő formátumú kép. Ugyanabban a helyzetben egy másik erőteljes és határozott gesztus és a kamerával szembeni szimmetrikus kompozíció az, amit az Ági beküldött. Egy zöldes lazúrhatás uralja a képet. Nyilvánvalóan ez a fajta zöld nem elsősorban egy békességet, hanem inkább valamilyen fura, a címre is utaló, inkább távolságtartó hatást szeretne létrehozni. Ugyanakkor én nem nagyon látom itt a részleteket, de talán egy guggoló, vagy ilyen összegubódzott pozícióban mintha egy olyan manót látnánk, aminek ilyen nagy hordó felülete lenne, pont azért, mert a részleteket nehéz kivenni a felhúzott térdeknél. Tehát így hunyorítva az egész képben a csukló alatti pulóver, az összehúzott test, a térdek, az egy tömeggé válik, hasonló színértékkel a fejen használt csuklyával, és az egésznek van valami furcsa misztikus jellege, olyan, mintha az elsősorban Hollandiában, vagy a germán mitologikus területeken használt manók, törpék világát idézné ez a kép. Visszatérve ide a képre nyilvánvalóan ez azt jelenti, hogy egyfajta mesei eszközrendszert használ ez az alkotás, ehhez hozzájárul ez a picit meglepődő, picit játékos, csodaváró tekintet is, és ez a tulajdonképpen a hetvenes évekbeli népi játékok stílusát idéző, szinte némafilmes gesztusvilág is, táncszínházi gesztus, ahogy a fejemhez teszem a kezemet, és azt mondom, hogy jaj, jajajajj, kedves nagyságos asszony, nem arra jött az a sárkány, minden egy picit teátrális. Ez igazából nem baj, pont azt erősíti, hogy megvan Bartos Ágnesben a meseiség, az elmesélés, és a tulajdonképpen instruált formájú színházi megközelítés is. Én ezt a képet három disznósnak gondolom. (szőke)
értékelés:

Egy fekete-fehér képet látunk, amit valószínűleg vagy egy erősebb fényforrással, vagy egy vakuval világít meg az alkotó egy centrális kompozícióban. Kicsit olyan, mint egy manó, de egy kicsit olyan is, mint egy vallatás. Az az érdekes számomra ebben a képben, hogy miközben van egy enyhe szocio hangulata annak a lambériasornak, amit a képen látunk, mégis attól, hogy a tónusokban ennyire csak a középpont az, ami értéket képvisel, és a ruha, a test formái a nyakrésznél már abszolút sötétbe fordulnak, ettől az egésznek van egy ilyen kukucskáló jellege, egy ilyen, mint az előbb mondtam, vallatásszerű jellege, de ez a vallatás nem egy külső vallatás, hanem egy saját magammal szemben létrehozott kérdezz-felelek játéknak minthogyha egy válaszát, egy végeredményét látnánk. Annak külön örülök, hogy mind a két kéz szerepet kap ebben a kompozícióban, és mint egy bábjátéknál, nagyon érdekesek azok a kis gesztusok, amik az ujjakkal létrejönnek. Ugyanakkor azt mondom, hogy ha érzelmileg kéne közelítenem ehhez a fotográfiához, akkor azt nem mondom, hogy könnyen birtokba vehető üzenetet látunk, mert ez csak az elsődleges réteg, amiről beszéltünk, de mindenféleképp van egy másodlagos réteg is, ami az önvallomás irányából közelíthető meg. Ennél az, hogy egy falhoz állítom magam, és szembevilágítom magam, az mindenféleképp valamilyen elszámolási helyzet, számvetés. Én azt gondolom, hogy ebben a formában ez egy jó megoldás, egy picit talán azt mondhatnám azért, hogy ugyanezt a tónusrendet megtartva talán a csúcsfényekből egy picit visszább véve technikailag egy könnyebben emészthető üzenetet kapnánk. (szőke-hegyi)
értékelés:

Béla, ez a kép jó, három disznó, csak így tovább! Szeretem a péküzemeket. Szőke vótam. (szőke)
értékelés:

jobb|bboj - normál - lab|bal
Az embereknek oly hasonló a két arcuk, hogy alapesetben fel sem tűnik a különbség. Azonban ha elővesszük a geometriai módszereket, akkor kiderül, hogy mindenki legalább kétszínű…
(az előző "tengelyes tükrözés" ismétlése)

András egy ilyen leckét már beküldött, és ez annak a javítása, az értékelés értelmezése utáni újbóli megközelítése ennek a témának. Én nagyon örülök annak, hogy az András komolyan vette azt, amit mi kértünk, és ez tükröződik is ezen a képen. Majdnem azt mondtam, hogy triptichon, de igazándiból mégsem az, merthogy ha nagyon megpróbálok elvonatkoztatni attól, amit ő mint technikai játékot mutat itt nekünk a tükröződéssel és a tükrözéssel, akkor azt mondom, hogy három különböző létállapotot látunk, három különböző Gimesit látunk. Nyilvánvaló, hogy ő segít ebben nekünk a leiratban, mégis azt mondom, hogy akár tudatos volt, akár a tudatalattija dolgozott abban, hogy milyen beállítást választ, és hogy ebben a beállításban az ő haja, ami nagyon jellegzetes dísze Andrásnak, hogy ő ezt hogyan állítja be, hogy ez mennyire beállított vagy mennyire spontán, azt innen nem fogom tudni megállapítani, de egy biztos: nagyon érdekes az, hogy ezek a formák miképp jelennek meg, merthogy ha tudjuk azt, hogy bizonyos nézetek szerint a jobb agyfélteke - bal agyfélteke milyen területekért felelős, akkor nagyon érdekes, hogy pontosan ezek a jelzések megjelennek a haj formáival, vagy akár a szem, a tekintet által, és ezt az ismétlés az, ami felerősíti és számunkra egyértelművé teszi. Tehát én nagyon örülök annak, hogy az András hajlandó volt ezzel a képpel, ezzel a megoldással ennyit törődni, és hogy tényleg komolyan vette az elemzést. Úgyhogy én megadom a három disznót. (szőke-hegyi)
értékelés:

Egy fekvő formátumú képet látunk. Nagyon határozottan vannak meghúzva a képhatárok, nagyon határozott ollómozdulatokkal van körbevágva ez a kép. Ezzel nem biztos, hogy minden ponton száz százalékig egyet tudunk érteni. Egyrészt a haj a kép bal oldalán nagyon szép eséssel, nagyon szép ívekkel végződne, hogyha nem lenne levágva. Ugyanez igaz a kép jobb oldalán a pólónál, vagy a kép tetejénél. Tehát hogyha meghozunk egy ilyen döntést, hogy vágunk, szívfájdalom nélkül, sokkal határozottabban kell vágni, akkor el kell döntenünk, hogy mi az, ami számunkra fontos ebből a képből, a többit kíméletlenül le lehet vágni. Ha viszont nem ezt a döntést hozzuk meg, akkor ezeknek az íveknek, ezeknek a formáknak jó, hogyha megadjuk a lehetőséget, hogy befejeződjenek. A másik, hogy érzek némi különbséget a kép címe és a kép tartalma között. A képnek ugye az a címe, hogy kedves, és nyilvánvaló, hogy maga az üzenet és a gesztus alapvetően erről szól, de hogyha letakarjuk a szájat, vagy letakarjuk a szemet, akkor a letakarással a két képfél másról beszél. Mást üzen a szem, és mást üzen a száj. A szájon van egy mosoly, míg a szemnél (lehet, hogy a félprofilos beállításból fakadóan, mivel a szeme sarkából tekint ránk az alkotó, és ez ráadásul egy szemüveggel keretezve is van) egy pici gyanakvás, egy pici távolságtartás is érzékelhető. Erre egyébként még ráerősít maga az, hogy a gondolhatóan a fényképezőgépet tartó kéz is egy távolságtartást mutat pont abból kifolyólag, hogy fölemelt kart látunk, még hogyha csak a vállnál csonkolva is. De mindenféleképpen egy nagyon erős és nagyon személyes üzenetnek gondoljuk, tehát nagyon jó az irány. Erre én megadnám a két disznót, de a két disznó mellett is ismétlést kérnék. A folytatásnál talán arra kell majd több figyelmet fordítani, hogy milyen környezetben mutatjuk magunkat, mert hogyha egy picit döntöm a kamerát, vagy picit emelem a kamerát, akkor lehet, hogy ez a csempesor például be tud fejeződni a kép tetejénél, és akkor nincs ez a vágás a kép hátterénél. (szőke-hegyi)
értékelés: