1. Önportré, önábrázolás

"Tedd, hogy reggelente meglóduljon a nap,
s legyen honnan, s legyen hová..."
(Papp Márió)

Itt a kép tartalmaz egy szöveget is, mintha egy ilyen kis írógép gépelte volna oda a csempe fugájára és talán, mintha egy kollázs lenne ez a kép, ahol a női portré mintha bele lenne applikálva ebbe a kis tükröcskébe, de az is lehet, hogy ez egy fénykép ebben a tükörben. Egy furcsa szövegi és képi kollázst látunk, amelynek van egy nyelvezete. Én örülök, hogy kaptuk ezt a képet. Várom, hogy a Tímeának mik lesznek a további munkái. A kettő disznó az megvan erre a képre. Igazából azért tudok ehhez nehezen most hozzáfűzni, mert egy kicsit azt érzem, hogy két irányba indulhatna el az ember ezen a nyitott ajtón. Az egyik az, hogy nagyon izgalmas képek, nagyon izgalmas üzenetek fognak érkezni Tímeától, a másik pedig, hogy az önportrén belül ez egy védekező helyzet, ahol éppen annyira és csak annyira van egy szubjektív belső világ megjelenítve, amennyire a házi feladat ezt megköveteli. (szőke)
értékelés:

lfolyó Tér és Idő,
Roncsolt Én-kép
Úton,
Valahonnan Valahová...

Nagyon szeretem ezt a képet. Egyrészt azért, mert amikor Gergellyel együtt dolgoztunk a táborokban, az előző táborokban mindig és folyamatosan érzékelhető volt az a líra, az az elmélyülés, az a megfigyelői álláspont, ami belőle áradt. Persze természetesen nagyon sokszor viccel, kommunikációval ez el volt takarva, de én azért szeretem ezt a képet, mert itt ez az elmerengő, gondolkodó ember portréja jelenik meg. 100 százalékosan önportrénak gondolom ezt a képet. Talán egy vonat, elsuhanó erdő, fák látszanak, és azt mondhatnánk, hogy szólhatna erről ez a kép, de nagyon nagy ecsetvonásokkal valójában egy karakterrajz Csősz Gergelyről és egy nagyon jó kis házi feladat. (szőke)
értékelés:

Itt azt hiszem, hogy komoly párbeszédek zajlottak a hozzászólásoknál én mégsem avval szeretnék foglalkozni, hanem azzal a fajta fény, fekete, szürke és világosok ritmusjátékával, aminél nagyon érdekes, hogyha egy picit mondjuk ennél a képnél megpróbálunk hunyorítani, akkor abban a pillanatban az a fajta életlenség amit kereshetnénk és azt mondhatnánk, hogy - ez egy mondjuk úgy, hogy valamilyen analóg és valamilyen régi és rontott kép – érvényét veszíti. Ha megnézzük egy picit hunyorítva és úgymond a verbális megközelítést is félrerakjuk, nagyon izgalmas ritmusai vannak a baloldali sötét, talán függöny, belógó függönynek a mögötte falon jelentkező világos reflexnek, az alatta lévő világosszürkéknek, a szereplő jobb vállán lévő világosoknak, a homlok és az orron megjelenő erős világosoknak és a nagyon drámai sötéteknek, amelyből csak sejthetjük a fiatal női arc üzenetét. Egyszerre visszahúzódó és egyszerre erőteljes és drámai a fényhatások miatt a feketék és a fehérek és a szürkék ritmusjátéka miatt ez a kép. Én nagyon szeretem ezt a képet, még hogyha mondjuk ebből a képből nehezen lehetne azonosítani, ha keresnénk az önportré alapján a szereplőt. De a kép az működik kérem és a kép az egy erős érzelmi üzenet, úgyhogy a három disznó megvan. (szőke)
értékelés:

A kép tulajdonképpen egy dokumentumfotó, egy állapotfotó, az utazásról a háttérben lévő feliratokból, részletekből arra lehet következtetni, hogy valami vasúti kocsi belsőjében készült. Nyilván aki ezeket a szerelvényeket ismeri az arra következtethet, hogy például a fejre érkező megvilágítás az egyrészt egy belső neonfény, másrészt egy külső, kamera mögötti ablakfelületről érkező főfény, a belső és a külső fény összessége adja meg az arc árnyékait és ezt a fajta fényösszeget. Két irányt próbál vegyíteni az alkotás. Az egyik a szoció. Nyilván a szándék azért ez a méretű képkivágás, hogy nem csak a szereplő arcán jelentkező reakciókat, hanem a környezetet is megmutassa, hogy maga az érzelmi üzenet, az beágyazódjon egy történetbe. A történet az utazás története. A tárgyak, a neonzöld színű nylonzacskó a baloldali háttérben, talán kabát a széktámla mögött. Ezek a történet meséjéhez tartozó elemek, az elmondható elemek, a fikció részei. A másik iránya ennek az egész munkának az pedig az önmegfigyelés, az önportré, amit ugye a házi feladatra történő beküldés is indokol. Nekem igazából az a problémám a kép kapcsán, hogy nincs pregnánsan, markánsan két vonulat jól ritmizálva. Tulajdonképpen kicsit koszos a kapcsolatrendszer, az, hogy én most azokat a hosszú utakat, a hosszú utazásokat, amelyek a vonatozás világára vonatkoznak, vagy a belső útkeresésemet szeretném rögzíteni. Az arc az egyértelműen nem csak erről az egyszeri és hosszú vonatútról beszél, hanem a belső utazásokról. Ugyanakkor a külső forma az pedig egy picit mint egy védekezés jelentkezik ebben az üzenetben, hogy nehogy véletlen ki kelljen mondani önmagam számára, hogy megfogtam a kamerámat, az arcom elé helyeztem és a belső vonat utamat fényképeztem le. Én úgy érzem, hogy mindez a bizonytalanság esetleg abból fakadhat, hogy az Estiskolán akár az Ági munkái is az önmegismerésben nyilván hordoznak még valamilyenfajta "szégyenlősséget", valamilyenfajta zártságot. Ez egy nagyon nehéz műfaj és ezért vannak mellévéve kapaszkodók, hogy ne kelljen tetten érhetően azt mondani, hogy igen, saját magamat akarom értelmezni, hanem mellérakok egy kis köretként egy kis vonat utat, egy kis táskát, egy kis kabátot. Az én meglátásom szerint ez okozza, hogy kompozíciós rendjében, folthatásaiban, ritmikájában picit billeg, picit kusza a képrendszer, mert nem ritmusaiban keresendő itt a válasz, hanem gondolatiságában. Itt is szeretném ennél a képnél elmondani és nagyon sokszor elhangzott már, hogyha tudjuk, hogy mit szeretnénk közvetíteni, ha azt képesek vagyunk a képen, vagy a filmen kimondani, akkor nyilvánvalóan a forma azonnal hozzá fog rendelődni, és a formarendszer pontosodni fog. Természetesen ellehetne azt itt mondani, hogy egy picit a kamerával, ami talán egy ilyen dohányzóasztalra van elhelyezve, evvel tengelyben, akár a szemben lévő ülés felé kellett volna fordulni, hogy a bal alsó sarokban lévő fényforrás ne dinamizáljon ennyire, amit nem tud ellenpontozni az intercity oldalon lévő sötétebb folt. De még egyszer mondom, hogy nem biztos, hogy az a célravezető, hogy most ebben a képben keressük a ritmikai botlásokat. Hanem sokkal fontosabb az, hogy a saját üzeneteinket tisztázzuk. Kettő disznó, mert ennek ellenére én nagyon szeretem ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Ez a fotó, tisztelt Pádár úr, rossz. Életlen, sötét, nem tudom miért áll a fal előtt, és mindent el lehet mondani. Remélem Pádár úr megnézte a fotót. Tehát mikor leexponálta, utána visszanézte ugye, hogy ön van a képen? És biztos látható volt a gesztus is és minden más. Én úgy gondolom, hogy az Ádám azt is tudja, hogy nagyon sokan megnézik az oldalon elhelyezett képeket. Nagyon sokan kommunikálnak. Hála a jó Istennek egy nagyon erős közösség van itt, és odafigyelnek egymásra. Tehát ez egy nagy bátorság ezt a típusú, hadd mondjam azt, csehes, Szigorúan ellenőrzött vonatok hangulatú önmegmutatás, csak a vasutas sapka hiányzik onnan a tetejéről. Van az egésznek egy ilyen Capek típusú üzenete nagyon erős öniróniával. Hát én azt mondom, hogy egy ilyen helyzetben teljesen lényegtelen számomra az, hogy az milyen géppel, élességgel készült. Ott van benne az önportré, ott van benne Pádár Ádám és ott van benne az ő esendősége, ahogy vagy barkácsolás közben, vagy fűrészelés közben, vagy én nem tudom főzni akart Ádám, vagy dobolt, ráesett a dobverő, valami történt, de ott van, hogy kérem ez én vagyok. Úgyhogy én ezt a képet nagyon szeretem és remélem, hogy ezeket az üzeneteket Ádám tovább folytatja, ez egy három disznós kép. Arra kérném az Ádámot, hogy ne siessen a leckékkel, lesz még ideje, mert én érzem, hogy egy klasszikus érkezett közénk. Ne siessen a leckékkel. Én szeretném, hogyha az első három leckénél egy kicsit leragadna és küldene még képeket, már csak azért, hogy örüljek. (szőke)
értékelés:

Lehet, hogy még egy fél év vagy egy év, ha ilyen intenzitású információ mennyiség jön az Andrástól felém, az előbb-utóbb engem le fog dönteni és fejet hajtok és azt mondom, hogy akkor ez így van. Mert erősek a kódjelek, amiket használ. De még nem telt le ez a fél év és ez az egy év és még harcolok ez ellen, és továbbra is azt mondom, hogy nagyon trükkös és nagyon érdekes az, ahogyan folyamatosan szarkasztikusan dolgozik, nem másokkal, nem mások irányába, hanem önmaga felé. Most is azt érzem, hogy azon a határmezsgyén állunk, ahol természetesen ez mint meglepő és furcsa fotó működne, de valójában azt érzem, hogy egy óriási maszk, ami mögött az-az érző ember van, aki a lesiklópályát elkészítette - a címét azért mondom, hogy visszakereshető legyen a kép. És én azt tartom a számomra nagyon fontos Gimesi Andrásnak, mert a clown, a bohóc, a mímus, a buffó, ez mind úgy érzem, hogy végig egy álarc, ami erősíti a különlegességet. Miközben nem lenne semmi szükség rá, mert továbbra is azt tudom mondani, hogy azok az érzelmi folyamatok, amelyek az Andrásban zajlanak - és erre ott a bizonyíték, azok a képek, például amelyek az aktfotó táborban is készültek - ez mind azt mutatja, hogy nem kellene erre ráerősíteni, rendben lennének ezek a történetek, hogyha magával barátkozna meg.
   Azért egy dolgot én is hozzámondhatok? - kérdezi Zsolt. Én tudom azt, hogy az András beküldött erre a leckére, egy napon belül beküldött többet. Ebből én ötöt visszadobtam. Azt az András tudja pontosan, hogy miért. Egyrészt minden képnél, ezt mindenki tudja, hogy miért dobom vissza, tehát anélkül nem kerülnek vissza képek, hogy ne lenne hozzáfűzve legalább egy mondat. Másrészt az Andrással volt egy megállapodás még az aktfotó táborban, és én ehhez tartom magam. A megállapodás arról szólt, hogy aki ilyen képeket tud csinálni, mint amit az aktfotó táborban láthattunk, attól nem fogadom el innentől kezdve az egysíkú verbál fotós dolgokat. Amiért ezt a képet mégis föltettem, az-az, hogy talán ebben van egy pici abból, amit az András elmondott. Akkor én egy dolgot hozzáteszek, hogy ott matematika az egész, onnantól matematika, hogy az egyik szemét kinyitja, a másik szemét becsukja. Azért mert az ő kis sárkányának is az egyik szeme nyitva van, a másik be van csukva. Ez nekem matek. Ez az egésznek az esendőségét elrontja, és én azt mondom, hogy az Andrásnak igaza van abban, hogy ez egy álarc és mögötte ott van a mélyen érző Gimesi de azért hogyha sokat dolgozunk rajta, hogy ezeket az álarcokat magára erőltesse, akkor egyszer csak az ember azt mondja, hogy lehet, hogy ott van mögötte az érző Gimesi, de hogyha ennyire nem akarja, hogy ez kijöjjön, akkor én meg nem fogom piszkálni. Ez azért nem lenne jó, mert az érték meg ott van benne. Én szeretném azért, hogyha az András ezt a fotográfiát és ezt a közlési módot komolyabban venné abban, hogy ez nem verbális ügy és ez nem asztrológia, ahol számolom, hogyha hármat ugrik a Mars, akkor mi lesz a Jupiterrel. Itt intuíciók és érzelmek is vannak. És őbenne ez megvan, én bátorítanám. Hajrá. (szőke-hegyi)
értékelés: