Elemzés

Egy olyan fekete-fehér fotográfiát látunk, ami egy hangulatkép. Nagyon érdekes, tekinthetnénk városfotónak is, ugyanakkor nagyon jó az a fekete sziluettes figura, aki ezeken a homokzsákokon ül, és akit, hogyha levennénk a képről, akkor maga az, amit látnánk a fotón nem lenne olyan nagyon fontos, bár a történetében egyedi jelleggel bír, hisz az árvíz, az áradás mindig átformálja egy picit a környezetünket, és ez az átformálás a valósághoz képesti helyzetben hordoz érdekességet, izgalmakat is. Ez a figura az, aki dinamizálja ezt a kompozíciót, és egy viszonyrendszert hoz létre a maga tömegével, mint fekete folthatás, és a kép egyéb részein, főként a kép közepén és bal oldalán lévő víz szürke tömege viszonylatában. Talán annyit mondanék hozzá, hogy azt érdemes lett volna megpróbálni, hogy vagy mi megyünk közelebb ehhez a figurához, vagy a képkivágást úgy választjuk meg, hogy ő méginkább kitolódjon a kép széle felé. Tehát ezek a hozzánk közel lévő talán homokzsákok nagyon nem fontosak, és ezt a fajta tömegelhelyezési dekomponált hatást csökkentik. És ez igaz a kép előterében az alsó részen meghúzódó útra is, ebből is lényegesen kevesebb is elég lenne, ahhoz, hogy érezzük, hogy itt milyen szituációról van szó. Tehát ha ott a helyszínen ez megoldható lett volna, akkor én azt választottam volna, vagy utólag ebből picit lehetett volna vágni, és még dimamikusabb, még feszesebb lenne ez a kompozíció. De mindettől függetlenül a három csillag megvan a képre. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Hát így.

Szeretem ezt a képet, abszolút rendben van. Van vele egy nagyon pici problémám: mégpedig az, hogy Tamás fölteszi magára ezt a pilótaszemüveget, ami ráadásul belevág egy picit a szembe, és ez egy ilyen félprofilos állapot. Nem rossz, nem rossz, csak nem nagyon értem, hogy miért nem fordul ő most felénk. Nem mondom, hogy egy abszolút szemben álló portrét kéne csinálni, de most nem nagyon értem az indokát, hogy miért van ez az elforduló, magába zárkózó helyzet. Lehet, hogy ez jellemzi őt, és akkor el tudom fogadni. De hát itt vagyunk most az ismerkedés, barátkozás kapujában, most ez a zártság nehezíti ezt a kapcsolatfelvételt. Még egy dolog: egy picit kisebb mélységélességgel dolgoztam volna ahhoz, hogy a háttér jobban elmosódjon, mert azon most olyan gyűrősések vannak, amik nem nagyon tesznek ennek jót, elviszi a figyelmemet a modellről. Kisebb mélységélességgel létre lehetett volna hozni nagyobb térbeliséget. Kettő csillagot tudok adni, várnám a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Sok lábat láttam ebben a leckében, itt egy kissé absztrakt.

Azt mondja, hogy "Sok lábat láttam ebben a leckében, itt egy kissé absztrakt". Nézegetem, hogy ez milyen testrész lehet, az nyilvánvalóan látszik, hogy ez egy valamilyen emberi test, a bőrről, a bőrt borító szőrrétegről, és ez egy nagyon izgalmas dolog, de bármi más organikus formához is hasonlít, olyan is lehet, mint hogy ha ez valamilyen krumpli lenne. Ez egy érdekes torzó. Nem teljesen értem, hogy mi mivel és hogyan kapcsolódik, de ez nem biztos, hogy baj. Ugyanakkor azért, ha ez, tételezzük fel, egy mellkas, akkor a mellbimbót, hogy ha ábrázoljuk, akkor jobban látszik. Hogy ha ez valamilyen más emberi testrész, akkor meg azt. Lehet, hogy ez esetleg egy térd, én ezt is el tudom képzelni, csak hát most a vágással sikerült egy olyan absztrakt formát létrehoznunk, amit nehezen tudok visszafejteni, és ahhoz nem elég részletgazdag, és a világítása nem biztos, hogy optimális, hogy azon kezdjek el szemlélődni, ami a bőr struktúrája. Ehhez valószínű valami kevesebb fényt kéne adni, kicsit talán közelebb menni, és akkor a bőr pólusait jobban érzékelni, és így maradhat az absztrakció. Most a kettő között vagyunk valahol, hogy akartam is mutatni valamit, meg nem is, föl is dobtam a labdát magamnak, hogy na akkor én most lefényképezem a... kérdés, hogy ez micsoda, melyik testrészem. Még egyszer mondom, nekem lehet ez akár a mellkas, egy térd, sokminden más. Az első lecke önmagában is egy absztrakció, az, hogy úgy mutatkozunk be, hogy valamilyen testrészünket szerepeltetjük a képen, de egyébként nem egy szokványosan beazonosítható igazolványképet küldünk, tehát az előző képhez képest ez egy lényegesen közelebbi megoldása az első leckének, de jó lenne, hogy ha még ezen egy kicsit filózna Tamás, hogy az első leckét hogyan is oldja meg. Én erre most kettő csillagot adok, nagyon tetszenek egyébként a formák, nagyon jó, szép maga a laborálás, nagyon szép a technikai megoldás, ahogy ez most elénk kerül, csak egy kicsit jó lenne, hogy ha a nézőnek segítene. (hegyi)
értékelés:

Olvastam itt a gyér számú hozzászólásnál azt, hogy esetleg ez nem is biztos, hogy Portré leckébe való. Nem értek egyet. Ez egy nagyon jó megfigyelés, nagyon jó helyzet, és abszolút elvonatkoztathatunk attól, hogy ez milyen helyen történt. Aki ült már repülőn, az tudja, hogy ez egy repülőgép belseje, felismerhetően jellegzetes az ablak, de mégis azt mondom, hogy itt nem ez a fontos. A fontos az, hogy egy olyan intim, megfigyelői pontból tudta a fotográfus ezt elkészíteni, aminél azt mondom, hogy azért ritkaság, mert ha részesei lennénk ennek a történetnek, és nem valami elbújt helyzetből készítenénk a képet, akkor valószínű, hogy rögtön létrejönne egy viszonylag gyors és dinamikus tempós kommunikáció: hogy "nézd anya, ott lent van a tehén, hú most milyen kicsi, most már alig látom, jaj nézd, most megyünk át a felhőkön" - tehát valószínűleg valamilyen folyamatos kommentár-helyzet lenne. Most csak maga a csodálkozás, az ámulat az, ami nagyon erősen jelen van ezen a képen, és az a fajta intenzív élmény elraktározási helyzet, ami jószerével a gyerekek sajátja, mert őket érik a legtöbb új impulzusok, dehát azért mi felnőttek is fel tudunk idézni ilyen helyzeteket bőven. Formában is stabil ez a háromszögforma, ami itt most a képen létrejön: ez egy talpára állított háromszög, tehát a kép mondanivalójával ellentétpárt tud alkotni, tehát stabilizálja, nyugalommal telíti azt az egyébként izgalmas és feszült helyzetet, ami a megfigyelői helyzet, akár a kisgyerek, akár a fotós szempontjából. Nagyon jól alkalmazza az eszközeit a fotográfus. Én még egyszer mondom, abszolút egyetértek azzal, hogy itt nem történt valami nagyon elvont leckekeresés, hanem a Portréba tette ezt Ágnes, még akkor is, ha ez a kis modell valószínű nem egy szokványos sztenderd portré-beállítási helyzetben található. Nekem ez megér három csillagot. (hegyi)
értékelés:

Első látásra azt mondanám, hogy ez a kép inkább az első leckét teljesíti, a Portré arc nélkül leckét. Ugyan ott van egy hátizsák, ami indokolhatja a 17-es leckét, az Utazás és hazatérést, ugyanakkor, aki nem ismeri Ágnest, aki nem ismeri a történetet, az nem biztos, hogy ezzel együtt jól tudja értelmezni azt, hogy mitől válik ez utazási történetté. És azt ne felejtsük el, hogy ennek a leckefelhívásnak van egy zenei része is, ami úgy szól, hogy "Nagybátyám álmában, Sevró Impalában már nagyon régen balhézott velem, most tehát megteszi, hiányoztam neki, Nyújork bazmeg, Nyújork, de kurva jó", vagy valahogy így. Ezt azért idézem ide, mert szerintem (nem kötelező egyetérteni velem), azért jó, ha a leckéknél, még mielőtt elmegyünk más irányba, és elkezdjük a saját megfejtéseinket keresni, próbálunk valahogy ehhez az üzenethez is kapcsolódni. Mert nem véletlenül került oda. Ez az összes Utazás és hazatérés leckére igaz. Nem is nagyon tudom, hogy volt-e aki ezt a kis hozzáfűzést komolyan vette. És én ezt szeretném kérni, hogy ha lehet, örömmel vennénk, hogy ha ehhez valamilyen módon tudnánk kapcsolódni. Magáról a képről pedig azt tudom mondani, hogy ha Ágnes elfogadja, hogy ezt áttegyük az első leckére, akkor egy nagyon izgalmas képet kapunk, mégpedig azért, mert a folthatások, a formai megfejtések, és a színjelzések egy dinamikus, ritmikus, energiával, sőt, azt mondom, feszültségekkel teli képet adnak. Egy forgás jön lére a képen, az óramutató járásával ellentétesen, a rózsaszín ing, a hátizsák, az oszlop, és ez a króm forma valami asztal lehet, vagy hamutartó, aztán után a bal láb, és vissza az inghez. Egy ilyesmi irányú pörgést hoz ez létre, és nagyon jó, hogy mindez ráadásul meg van bolondítva azzal, hogy ezek a padló-lapok ilyen átlósan mutatkoznak, átlós irányban látszanak a fugái. Tehát azt kell, hogy mondjam, hogy egy nagyon izgalmas és dinamikus kép, én nagyon szeretem azt, hogy az önmagunk állandó értékelése és újraértékelése, a különböző helyzetekben való megfigyelések, az önmegfigyelések tudnak ilyen megoldásokat hozni. Ezt a képet most két csillagra értékelem, és azt is megmondom miért: mert az egy fontos következő lépcső lesz Ágnesnél, amikor az egyes leckéket kicsit mélyebben, elgondolkodva rajtuk, elkezdi önmagán átszűrni. Tehát azért mondom ezt most, mert abban egészen biztos vagyok, hogy Ágnes egészen rendben lévő Utazás és hazatérés leckét tudna csinálni, ehhez az kell, hogy azt az élményt, amit ez neki jelent, úgy tudja megosztani a nézővel, hogy akár egy fotográfiára rátekintve, akár egy képsorozatot megfigyelve, akár egy filmet megnézve, a néző, anékül, hogy kérdéseket kellene feltennie, ezt az élményt átélhesse. Vagy a saját magában meglévő hasonló élményt felszínre tudja hozni. Mondom, értem, és értelmezhető a hátizsák, de ahhoz, hogy ez egy nagyon erős üzenet legyen ebben a leckében, ez most így kevés. Átteszem az első leckébe, köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Megint egy nagyon személyes üzenet Ágnestől. Látunk itt valamilyen táblát, amin különböző színek vannak. Ez olyan, mint egy kapcsolótábla, nem tudom, és aztán látunk egy asztal, ami mellett Ágnes ül, és beletekint a kamerába, és ott van az a bizonyos piros fésű. Nem árulok zsákbamacskát, ez a kép nálunk készült, de azt gondolom, hogy az értelmezésben erre nagyon nincs szükség, hogy ezt a titkot leleplezzem. Könnyű, könnyed, Ágneses megoldás. Talán annyit, hogy én értem, de aki nem tudja, az nem fog rájönni, hogy ez egy társasjáték. Pedig ez lenne az kulcs, hogy ez miért a barátság leckébe érkezett. Tehát lehet, hogyha azt az állapotot rögzíted, amin ez a társasjáték egy lejátszott meccs után látható, akkor ez lehet, hogy jobban értelmezhető a többieknek is. (hegyi)
értékelés:

Van egy izgalmas helyzet a képben, hogy valamiért sikerült egy olyan formát megtalálni Eszternek, hogy nem tudja az ember, hogy mi van kint és mi van bent, vagy melyik fal darab hova tartozik. Itt két sík is van, az első a külső a fal, a másik a benti világ, és mégis, valahogy ezt sikerült megbolondítani, ezért izgalmas nekem ez a kép, és nagyon tetszik. Eltűnő világ... hm... értem én, de azért ezt én inkább épített környezetbe tartozónak érzem, mert az eltűnő világ leckében a személyességnek nagyobb szerepe van. Ebben azért van egy távolságtartás. Ahogy a leckeszámok növekednek, azért ebben előjön az is, hogy a személyesség, az áttételes üzenetek azok, amiket keresünk. Nekem ez inkább 13-as lecke. (hegyi)
értékelés: