Elemzés

Azért ezt a címet adtam a képnek, mert nekem valahogy mindig azt juttatja eszembe, mintha ez egy emeletes ház lenne ami fölött repülök (igen, elég beteg egy ötlet...) persze akár lehetne egy elfektetett zongora is... ki, hogy nézi.

Nagyon kedvelem ezt a képet, nagyon jó megfigyelés. Itt megint azt mondom, hogy a függőlegesek és vízszintesek viszonylatában a kép bal fele egy picit dől. Ezeknél a strukturális, grafikai játékoknál erre oda kell figyelni, ezt ki kell egyenesíteni, nincsen indok, hogy ez miért dől most. De abszolút egyetértek azzal, amit a leiratban is megerősít Tímea: itt lehet asszociálni toronyházakra, zongorabillentyűkre, sokmindenre, és nagyon köszönöm ezt a megfigyelést. Pontosan attól jó ez a kép, hogy nem valami nagyon kiforgatott történetet mutat meg itt nekünk, hanem a hétköznapokban tetten érhető valóságot forgatja úgy, hogy egy egyszerű nézőpontmegválasztással egy teljesen más értelmet ad neki. Ez egy nagyon izgalmas játék. Én azt mondom, hogy ha ez Tímeát érdekli, akkor ebbe az irányba is érdemes keresgélni. Három csillagot adok, azért azt hozzáteszem, hogy ezt a függőleges-vízszintes dolgot tessék figyelni, mert nem az első képe Tímeának, ahol ezzel van probléma. (hegyi)
értékelés:

Kóté Zsolt Mikszang című fotókiállításának megnyitója Szekszárdon, a művészkocsmában 2010. június 11-én.

Egy öt képből álló sorozatot látunk, ami, ahogy elindul, nagyon jól hozza a ritmust, megmutatja a helyet. Itt egy picit kérdéses számomra, hogy miért és mitől borul fel ez a drink-bár. Megint azt mondom, hogy a perspektíva és a horizont játékával lehet hangsúlyokat áthelyezni, de most ennél a képnél nem hiszem indokoltnak azt, hogy ez az épület miért dől balra. A második kép valószínűsíthetően egy baráti társaságot mutat. Itt már tulajdonképpen belülre kerülünk ebbe a kávézóba, és mivel a cím egyértelműen utal arra, hogy itt egy akció fog történni, egy fotókiállításnak a megtekintése, netán megnyitója. Tehát ezek a barátok valószínűleg erre az eseményre jöttek, és nagyon jó, hogy mind a hárman, bár egymással beszélgetnek, dehát főképp a piros pólós figura ebből a szituációból kifordulva figyeli, azt, hogy mi is történik idebenn, és fölfedezték a fotóst, és rajta keresztül minket is, tehát velünk, nézőkkel is történik egy kommunikáció. A harmadik képben nem vagyok biztos, hogy jó helyen van a sorozatban. Nekem ezt a képet mindenféleképp megelőzné a most negyediknek tett fotográfia, hiszen ezeket a barátokat látjuk újból megjelenni, tehát fontos lenne, hogy ne engedjük el a látogató kezét, és ne kezdjünk el egy másik szálat felvenni. Mert ha itt egyszer találtunk magunknak három szereplőt, akkor lehet, hogy érdemes lenne velük végigkövetni ezt az eseményt, még ha akár nem is úgy, mintha ők lennének ennek a valós és vállalt főszereplői, hanem mint megfigyelők, őket keresve meg ebben a tömegben. Tehát én azt mondom, hogy az első és a második kép abszolút rendben van, a negyedik kép az tökéletesen helyén való, jól mutatja ezt a helyzetet, hogy bejöttek a fickók, itt vannak, már megérkeztek, és tulajdonképpen keresik a helyüket. Az utolsó kép is akkor lenne nekem rendben, ha igazából ezeket a szereplőket tudnám ebben mozgatni. Nekem most a harmadik kép kakukktojás. Azon kívül, hogy aranyos a kisfiú, nem tudok vele mit kezdeni, hogy ő kicsoda, vagy kinek a kicsodája, és miért került a képre. Én azt mondom, hogy erre most kettő csillag, jó lenne ha a későbbiekben egy ilyen riportnál megszületne az a döntés, hogy én most a kiállított művekről szeretnék beszélni, vagy egy történetet találok ki magam számára, ami akár valós, akár fikciós, és ezeket mesélem el az esemény kapcsán, és csak egy kísérő történet az, hogy maga ez egy kiállításmegnyitó. Én azt gondolom, hogy egy picit jobban kellene fókuszálni, hogy mit akarok mondani. (hegyi)
értékelés:

A hozzászólásoknál elkezdtünk vitázni Gimével, hogy ő ezeket egyesével küldte be. Én mondtam neki, hogy egy kép nem riport, a riport leckénél képsorról beszélünk. Ha ez 20-as lecke, akkor nincsenek külön címek a képeknél, meg nem különálló képekről beszélünk. Ha meg különálló képekként akarunk velük játszani, akkor tessék külön beküldeni, de akkor nem a 20-as leckét fogja teljesíteni. Ezt csak zárójelben, mint indoklást mondom el.
   Ez egy hat képből álló sorozat, nekem egyébként a páros számú képekkel van egy pici gondom, dinamikában nehezebb összehozni szerintem, mint a páratlan számú képeket, mert a viszonyrendszerek másképp alakulnak ki. Én szépen sorba megyek, és nézem a képeket, és elmondom, hogy mit gondolok róluk, aztán a végén elmondom, hogy mit gondolok róla, mint sorozat.
   Az első kép egy nagyon izgalmas formai játék, és nagyon örülök annak, hogy Gime a fényképezőgéppel kezd el komponálni, és nem utólagos bindzsizéssel vágja ki azt, ami számára izgalmas, hanem ott rögtön a helyszínen exponál a megfelelő formai játékot felerősítve. Itt a háromszögek, körök, tópart és a kerékpár-kerék viszonyrendszere az, ami izgalmas, és én ezt nagyon jó játéknak tartom. A második képen ugyanez folytatódik: az emberi figurák, a jelzőtábla, a körformák, a vörösek ismétlődése, ahogy ez az egész kép létrejön egy nagyon jó dinamikai játék a formarend, a forma nyelvével. A harmadik kép a Gimesi-féle verbál humor ketegóriája nekem. Fotográfiában nem tartom annyira erősnek, itt most konkurál egymással a tábla, és a veszély, amire fölhívja a figyelmét. Hogyha ezt képsorozatnak fogom fel, akkor lehet, hogy ezzel lehet kezdeni egy képsorozatot, hogy ha több képből áll, mert ez magyarázza, hogy miről akar szólni ez a mese, amennyiben az árvízről, akkor ezt el tudom fogadni, de kompozícióban nekem akkor is billeg, és ráadásul meg kellett volna várni azt az időt, amikor az a másik tábla nem takar be, nem árnyékolja ezt a feliratot. Sokkal grafikusabb megoldás lenne. A negyedik kép a Parlament körüli helyen készülhetett, ahol a villamos bemegy a hídlejáró alá. Tényrögzítés szinten izgalmas a kép. Számomra ez azt a dinamikai játékot, amit az első két kép hordoz, olyan erősen nem hordozza. Nem tudom mit lehetett volna kezdeni ezzel, hogy létrejöjjön az a fajta erő, ami az első két képen megjelenik. Nyilvánvaló, hogy ez a háromszög-tábla adná magát, hogy elsőbbségadás kötelező, ennek a színe és formája mindenképp jelentős, csak nem tudom, hogy mi az, ami ezt a kép előterében dinamizálná vagy ellenpontozhatná. Az ötödik kép szinte egy ilyen kis családi kirándulásos fotó, kijöttünk a családdal piknikezni a Balatonpartra, és leültünk lógatni a lábunkat, a gyerekek majd dobálják a vízbe a kavicsot, elhozták a kis barátnőjüket is, azok valószínűleg megfázhattak, ott beszélgetnek a kőfalon. Szóval mindenféleképpen jó és humoros a megközelítés, pontosan attól, hogy mindeközben, hogy ha a hátteret elkezdjük értelmezni, a jelzőtábla megint az, ami átértelmezi ezt a helyzetet, fölébred, és létrejön az emberben az, hogy hoppá hoppá az emberi túlélési ösztön mennyire erős, hogy bár tragédia van, ömlik a víz, de a fiatalok megtalálják ebben is azt a helyzetet magunknak, amiben mint városi partizánok, szabad időben nekiállnak és keresnek kvázi egy városi tengerpartot, ahova kiülhetnek lazítani. Az utolsó kép visszatér az első kettőnek a strukturális játékához, és egy nagyon erős és izgalmas képet látunk. Ezt a képet is nagyon szeretem.
   Összefoglalva azt kell, hogy mondjam, hogy vannak a képsornak nagyon erős darabjai, főképp azok, amikben Gime mer elrugaszkodni a valóságtól. Ebből egy kicsit formájában kilóg az utolsó előtti kép, de témájában, tematikájában mindenféleképpen beletartozik. És vannak olyan értelmező képek, amik túlbeszélik ezt a történetet. Itt tulajdonképpen a harmadik és a negyedik képre gondolok, ami ehhez a képsorhoz szerintem szervesen nem tartozik hozzá. Amit még hozzá szeretnék fűzni, az, hogy itt most látunk egy olyan utólagos képmódosítást, amiben a tónusrendet, a tónusterjedelmet Gime módosította, redukálta, kvázi elvett azokból a középszürkékből, és nyilvánvaló, hogy a színes képeket is valamilyen szinten redukálta, ha nem is teljesen fekete-fehérré, de mindenféleképp színdinamikájában valami egészen szűkre szabott verzióvá. Én ezzel egyet tudok érteni, azt mondom, hogy ez egy izgalmas kísérlet lehet, csak akkor tessék eldönteni, hogy most akkor hagyunk meg színeket, mint a második képnél a vörös és a kék, és csak a többi színt vesszük ki, és akkor ezen érdemes végigmenni, és minden képen jelenjen meg egy vörös és kék. Ez a didaktika fontos lehet, mert ez adja meg az egésznek a játékosságát, vagy mondjuk mint az utolsó képnél csak egy tónusvesztést veszünk el, vagy az utolsó előtti képnél akár, hogy kivesszük azokat a középszürkéket, de minden mást meghagyunk, és szinte fekete-fehérré redukáljuk az egészet. Szóval most nekem ez olyan, hogy játszom utólag egy kicsit a fotosoppal, de nem tudom eldönteni, hogy melyik irányt válasszam, márpedig ezt nem árt eldönteni, mert nem baj az, ha egy ilyen képsor össze van rántva egy kupaccá. Tehát ha az utólagos labortechnikában bizonytalan vagyok, akkor akármennyire is feszes a képsor, ez a bizonytalanság lesz úrrá rajta. Én erre most Gimének azért adok kettő csillagot, mert van benne néhány olyan zseniális kép, amik önmagukban is megérnék a hármat, viszont a képsor és az ötletfelvetés nincs teljesen rendezve. (hegyi)
értékelés:

Nagyon szeretem ezt a képet, ezt a kis sunkófejű macskát, aki szemmel láthatóan valami utcai macska, a kis koszos, szötymös fejével, meg a göthös kis testével. És a gesztus is abszolút nem a házi, jól tartott macska gesztusa, hanem ez az utca-kölyök macska, aki minden egyes rezdülésre oda kell, hogy figyeljen, mert a túlélésért küzd. Ráadásul ezt erősíti a kerítés és az autó, tehát az a harc, amit ezek a kisállatok folytatnak a túlélésért ezen a képen nagyon is jól látszik. Egy picit sajnálom a fülét, hogy levágódott, dehát istenem, itt egy aktív helyzetet látunk, valószínű, hogy ez a cica nem egy kitömött példány, ebből kifolyólag neki dolga volt, és nem Gimével akart foglalkozni naphosszat. Beleszagolt az ő kis kamerájába, aztán ment tovább a dolgára, vagy az is lehet, hogy esetleg meg is támadta Gimét, ezt nem tudom, de nagyon kedvelem ezt a képet. Abban nem vagyok száz százalékig biztos, hogy ez a Házi kedvenc leckére jó, hogy ezt a leckét valósítja meg, dehát elfogadom. (hegyi)
értékelés:

Azért szeretem ezt a képet, mert Rozi egy olyan világba lép be, amit én fontosnak tartok, hogy a saját megfigyelései szempontjából mozogjon ebben a világban. Ez a közeli, apró megfigyelések világa, még akkor is, hogy ha egy pókot találunk. Én annyira nem vagyok a pókokkal kibékülve, enyhén szólva, sőt, biztos van, aki ezt szépnek látja, tőlem ez messze áll, mint szépségfogalom, de mint megfigyelés, abszolút rendbenlévőnek tartom. Nagyon jók ezek a kis repedések az ablakkereten, valami festett felület lehet, nagyon jók ezek a lepattogzások. Ezt a részét nagyon kedvelem a képnek, és nagyon jó ez a hideg kékes-fehér szín, ami dinamizál ezzel a barnás színnel, amiben ez az állat mozog. A póz, a gesztus, minden nagyon rendben van, érdemes ezzel foglalkozni. Úgyhogy hajrá, csak tovább! Egyetlen egy dolgot teszek hozzá, amiért ez kettő csillag lesz: ez az élesség. Hogy ha éles tud lenni az a háttérben lévő fakeret, akkor élesnek kellene legyen a pók is. Ez csak annyi, hogy hátrébb mozdulsz egy öt centit a kamerával, vagy még annyit se, és máris a pók lesz éles, vagy a pókica is éles lesz. Csak emiatt kettő kiscsillag, de egyébként nagyon köszönöm, az irány abszolút rendben van, hajrá! (hegyi)
értékelés:

Olyan egy picit nekem ez a fotó, mint amikor a suliban szünetben egy picit unatkozik az ember és előkapja a kis fényképezőgépét, és galád módon elkezdi ezzel szekírozni a másikat, aki áldozatául esik egy ilyen fotós játéknak. Persze ezeket mind erősen idézőjelbe teszem, mert ezek viccesek, és nagyonis jó hangulatú történetek lehetnek. Mint hogy ha itt ennek egy darabját látnánk. Maga a helyzet a keresetlenségével válik erőssé, ugyanis itt nem sokat lacafacázott Tímea, hogy a fiúnak a tarkójából kinő egy kis növény, az orra belefúródik egy vaslemezbe, vagy hogy hogy van elvágva a karóra a kezén, hanem elkészítette ezt a fotográfiát, mert neki maga a gesztus volt a fontos. Mint gesztus, én ezt értékelem, abban nem vagyok száz százalékig biztos, hogy azt a mélységet tudja hordozni, amit a portré, mint műfaj, megkíván. Tehát hangulatképnek, eseménynek én ezt abszolút el tudom fogadni, a portré másról szól egy picit nekem. Nem akarom ezt itt én túlkomolykodni, de a portrénál törekedni kell arra, hogy az ismeretlenek számára is egy embernek a habitusát feltárjuk. Nem vagyok száz százalékig meggyőzve, hogy itt most erről van szó. Látszik a fiú szemén, hogy ő mosolyog ezen a helyzeten, de nem túl együttműködő a fotográfussal. Odafordul ő a kamerához, de nem biztos, hogy komolyan veszi ezt a helyzetet. Nem azt mondom, hogy mindig véresen komolyra kell feszíteni egy ilyen történetet. Viszont azt is gondolom, hogy ezek az ellesett pillanatok akkor igazán erősek, hogy ha vagy olyan tevékenység közben lesünk meg valakit, ami rá nagyon is jellemző, és jól lefordítható a néző számára, vagy olyan mimikát, olyan gesztust hordoz, ami arról a szereplőnek a lelkivilágáról, az érzelmi világágól tud üzenetet hordozni számunkra. Itt most emiatt a zártság miatt nem biztos, hogy olyan nagyon előjön, mert lehet, hogy a fiú közben a nyelvét nyújtogatja ott a tenyerénél, nem tudhatjuk. Szóval én azt mondom, hogy ez így oké, a Portré leckébe. Magát a képet nem ismétlésre adom vissza, hanem magát a leckét. Mert szeretném, ha Tímea egy picit jobban elmélyítené magában. És még egy dolog: vannak itt lényegesen kisebb sorszámú leckék, gondolok itt az első háromra. Én azt szeretném kérni Tímeától, hogy az első három leckével próbálkozzon, az önportréval, mert az önportrén keresztül tudunk olyan megfigyeléseket magunkévá tenni, amik aztán később a portrés munkánál visszaidézhetőek. Elfogadom magát ezt a leckét, de erre most csillagot sem tudok adni, az értelmezési problémák miatt, és azt kérném, hogy ha lehet, hogy először próbáljuk meg saját magunkat a kamera elé hívni, és saját magunkon kísérletezni, mert ezek a tapasztalatok fogják megmondani, hogy mit várhatunk el a modelltől, milyen szituációban mit fog reagálni, meddig bír egy pózt, melyik gesztus mit jelent. Ezeket saját magunkon tudjuk jól kigyakorolni. Ismétlés. (hegyi)