Elemzés

Hasonlatosan az előző szituációhoz, itt megint elindul egy folyamat. Nagyon jó a meglátás, nagyon finom dolgokat vesz észre Eszter, nagyon szép ez a kék váza ezekkel a virágokkal, tényleg nagyon gusztusosan van összerakva ez a szárazvirág kompozíció. Kicsit mondjuk kiborul ebből a bödönből, de ez nem olyan nagy baj. Van alatta egy nádasztal, ez már nekem annyira nem fontos, főleg a vízfoltokkal nem. Oda azokra a foltokra valamit oda kellett volna tenni, például egy almát, vagy egy dinnyét, vagy egy dísztököt, vagy mindegy mit, ugye valamivel ezt célszerű lett volna eltakarni, mert ez olyan mintha az a macska, aki az előbb ott futott a kerítésnél, beszaladt, és odapisilt volna. Úgyhogy az ott most annyira nem szerencsés. És hát megint azt mondom, hogy az nem lett eldöntve, hogy mi is az, ami téged ebben izgat. Sejtésem van, hogy neked az tetszett meg, ami a falon történik: ez a nagyon szép árnyjáték. Dehát akkor erre kell koncentrálni, mit érdekel téged a bödön, miért fontos ez a nádasztal? Akkor azzal foglalkozz, ami a virág, és a falra vetett árnyékának a kapcsolata. Ezeket ki kell mondani exponálás előtt: hogy mi érdekel, mi izgat, mi az ami ebben neked felkeltette a figyelmedet. Ha ezt magadban így ki tudod mondani, így szépen, fizikailag, mondatba szerkesztve, hogy: én most azt szeretném csinálni, hogy... Akkor onnantól kezdve már tudod, hogy mire megy ki a játék, és azzal kezdesz el foglalkozni. Ezt visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Kapunk egy formailag jól megválasztott képet, aminél elindul egy izgalmas folyamat. Látunk egy vázát, aminek a tükröződése is egészen szenzációs tudna lenni ezen a bútoron, gondolom ez valamilyen fényes politúros lakk bútor. Az árnyékok is izgalmasak, ezek a hosszú árnyékok, talán valami szék adhatja ezt, valami széknek a háttámlája. Tehát nagyon jó az irány, és hát vannak rendetlenségek, ami miatt ez nem áll most össze csendéletté. Megmondom mire gondolok: ez a fajta formai játék ledobja magáról ezt a háncsból készült kis pártedlit, vagy nyakkendőcskét. Ez giccs. Ezt így adják oda a virágboltban, és beletesznek egy csokor virágot, és egy szép születésnapi csokor, dehát akkor, amikor a virág már ebből kipusztult, akkor az ember ezt le szokta erről venni. Nem biztos, hogy oda való, mert ez a forma önmagában szép, ez meg most így kettészabja, szétszabdalja. Nem igazán látom az értelmét sem, hogy mit akar ez szimbolizálni. Ő a férfi? Vagy mi az, ami miatt ő ezt a nyakkendőt megkapta. A másik az, hogy szó van a címben a gyertyáról. Valószínűsítem, hogy az a barna kis szakácssapka, ahogy ott megégve, a képnek a jobb oldalán van, az lehet a gyertya. Dehát ez csak ilyen következtetés, sokminden másra is gondolhatnék ezzel a formával, hogy az mi akar ott lenni, lehetne pecsételő, lehetne egy kis süteményből megmaradt darab, szóval én most nem akarok ezen az úton továbbmenni, de lehetne sokminden más is. Egy biztos: hogy ha a cím nem utal rá, én meg nem fejtem, hogy ez ott egy gyertya. Miért? Azért mert nem ég. A gyertya általában ég. Erről már volt többször szó az Estiskolán: gyertyákat láng nélkül fotózni nagyon ritka eset az, amikor érvényes képet ad. A gyertyának világítania kell, hát ettől van benne élet. És hát egy picit szűkre van most ez az egész kompozíció hagyva, ráadásul ugye elindulnak ezek a játékok a tükröződéssel, de ez csak jelzésértékkel van jelen, az árnyékok szépek lennének, de magán a váza testén egy nagy fekete folt maradt. Én azt mondom, hogy itt megint az a helyzet, lehet hogy rosszul érzem, és akkor majd Eszter kijavít, hogy nem nyúltunk hozzá ezekhez a tárgyakhoz, nem rendeztük be a mi ízlésünk szerint, hanem ezt ott így találtuk, rácsodálkoztunk, szép, lefényképeztük. Igenám, csak amikor elkészül a kép, akkor a néző egyből szőrösszívű, és elkezdi ezeket így szétcincálni benne, hogy mit keres ott az a kis kék folt a bal felső sarokban, mi a jobb felső sarokban az a feketeség, mi a háttérben az a fehér áttűnés, szóval ilyen kérdések vannak, és erre nem ad választ a kép. Eszter biztos tudja, hogy az ott egy ablak, az egy szekrény, vagy egy órának az alja, a másik az a falnak a díszítése, sok mindent lehet mondani, de ez nincs értelmezve a képen. Úgyhogy én ezt visszaadnám ismétlésre, mint lecke. Az irány jó, és a megfigyelés is jó, csak a megfigyelésnél nem szabad megállni, főképp a csendéletnél nem. Szinte nem nagyon fordul elő olyan helyzet az életben, amikor a csendéletet a sors, a Jóisten, vagy a szerencse úgy rendezné, hogy az úgy van kész, ahogy. Valamennyit általában azért hozzá kell nyúlni. Itt ezt most hiányolom. (hegyi)

Az első igazi tavaszi reggelt, napfényes pezsgőzéssel ünnepeltük.

Kitűnő kép, nagyon szeretem. Az ívekkel, a formákkal, a tömegelhelyezéssel. Szóval azt kell, hogy mondjam, hogy minden, minden zseniális. Még az sem zavar, hogy ott van ez a talán komposztáló, amiben az összegyűjtött levélhulladék van, mert az is egy formaként értelmezhető. Nagyon jól van kiválasztva az expozíció ideje, nagyon szépek a vetett árnyékok a padlón, nagyon szép az üvegnek, a poharaknak az árnyéka. Valami olyat talált Eszter magának, ami egy hibátlan megoldás. Én erre nem is nagyon sokat akarok többet modnani, mert nem lehet ezt jobban cincálni. Ez három csillag. (hegyi)
értékelés:

Van négy cicánk, ezt már szerintem majdnem mindenki tudja, ezért engem könnyen le lehet venni a lábamról a macskafotókkal. Én nagyon kedvelem ezt a képet, és én azt pontosan tudom, hogy a cicákat nagyon nehéz úgy lefényképezni, hogy minden alkatrészük meglegyen, és valamilyen jellegzetes macska-beállítást kapjunk. Itt ez majdnem sikerült is, és azért mondtam hogy tudom hogy ez mennyire nehéz, mert ahogy mi osonunk, ők ezt vehetik támadásnak is, utána befeszülnek, elfutnak, megijednek, tehát nem egy egyszerű helyzet a macskákkal való fotográfusi munka. Ami ebben most nyilván nehezen megoldható, az az, hogy a növényzet egy picit zavaró. Ha bujább növényzet lenne, és abból csak itt-ott feltűnne a macska, az is egy vállalható helyzet lenne, vagy hát hogy ha a macskára koncentrálhatnánk, anélkül, hogy ez az orgonahajtás, meg a kis gazok takarnának, az is megint jól lenne. Nekem nagyon tetszik az a drótháló-megoldás, amit itt látunk, dehát azért itt zavaró momentumok vannak a kép jobb oldalát illetően. Ezért kettő csillagot tudok rá adni, és azt mondom, hogy ha Esztert érdeklik a macskák, akkor ki lehet nevezni egy ilyen cicát, akit úgymond nyomon követek, és megpróbálni megtalálni azt a megoldást, ami jellemző ezekre az állatokra. (hegyi)
értékelés:

Ez a kép egyik legerősebb képe Viktóriának, és én ezt nagyon szeretem, és nagyon örülök neki, hogy elkezdett újra foglalkozni a leckékkel, és nem győzöm ismételni, hogy az ember nem egy állandó élményanyaggal, eszköztárral rendelkező lény, hanem az idő előrehaladtával a tapasztalatok, a lehetőségek változnak, és új és új lehetőségeket nyerhet ugyanaz a lecke. Egyrészt úgy hiszem, hogy az is egy elfogadható helyzet, amikor az ember azt gondolja, hogy van egy képmennyiség, amit már elkészítettem az életben, és utána ebből utólagosan azt mondom, hogy ez erre a leckére alkalmas, az arra a leckére alkalmas, és beküldöm. Ez az első szint. A második szint az, amikor elkezdek gondolkodni magán a leckén, és a leckére készítek megoldást, tehát hagyom magamon átfolyni azt az információt, amit a lecke hordoz, és megpróbálok rá érzelmi, szellemi, intuitív válaszokat adni. Ez a kép ebből a szempontból is nagyon erős, mert úgy oldja meg az első leckét, hogy a határon mozog. Ugye az első lecke felhívása az, hogy portré arc nélkül, és mégis látunk szemet, de annyira ügyesen árnyékol, annyira ügyesen vág, és keretez Viktória, hogy mégis elfogadható, mint első lecke, mert csak jelzésértékkel van jelen a szem, és a hangsúlyt az ujjak, és az ujjakon lévő kövömlakk viszi el, és maga az a gesztus, amit mutat számunkra ez a kukucskálós, rejtőzködős, de mégis kíváncsi állapot. Úgyhogy ez egy három csillagos kép, és azt mondom Viktóriának, hogy hajrá, csak így tovább. Annyi javaslatom van, hogy azt célszerű előtte belőni, hogy hol van az élesség, most egy kicsit billeg ez a része a képnek, tehát van ahol nagyon jól látszik az ujjakon az élesség, van ahol kevésbé. Ezzel jó lenne még foglalkozni, hogy olyan mélységélességet állítsunk be, hogy magával az élességgel is kiemeljünk, és a teret tudjuk érzékeltetni. (hegyi)
értékelés:

Régebben az egész nyarat kint töltötte.

Egy képsorozatot kapunk Gábortól, ami öt képből áll, és mint képsorozat, akár felfoghatnánk riportnak is, viszont Gábor az Eltűnő világ leckébe küldte, és én ezt abszolút el tudom fogadni. Jó meglátás, és örülök, hogy ilyen régi épületekre, régi történetekre rá tudunk csodálkozni. Az első kép a természeti környezetében ábrázolja ezt a, talán vadászlakot, talán valami kis vidéki házikót. Adottak ugye a fényviszonyok, adott az a helyzet amiből ki tudunk indulni, tehát tulajdonképpen nagyon nem lehet a szemére vetni semmit. Nyilvánvalóan más lenne a helyzet, akkor hogyha verőfényes napsütésben vagy egy lemenő napnál fényképezné, dehát ez most egy ilyen szórt fényben készült fotográfia. A második kép igazolja úgymond a kép címét, látjuk ezt a fába karcolt nevet, abszolút egyetértek ezzel a képpel is. Aztán látunk egy ilyen kis ablakocskát, ha jól tudom, majd cáfoljatok meg, az oroszoknál ezt hívták fortocskának, nagyon szép ez a struktúra, nagyon szépek ezek a régi pántok, látszik az, hogy aki ezt készítette, szeretettel foglalkozott ezzel a famunkával. Gábor rácsodálkozik ezekre a szép illesztésekre, ezekre a nagyon is precíz munkákra, még akkor is ha ezekhez a munkákhoz nem állt rendelkezésre a 21. század legújabb gépparkja. És ezt is el tudom fogadni, bár itt ennél a negyedik képnél azért jó lett volna ügyelni arra, hogy éles-e mindenütt ez a kép. Egy ilyen közelinél, ezek az életlenbe futó oldalak nem biztos, hogy annyira szerencsések. Majd látunk a sorozat befejezéseképp egy hasolóan szép sarokrészét ennek a háznak. Egyetlenegy problémám van: hogy azon kívül, hogy a képsor indításánál látjuk ezt a helyzetet abban a valóságban, ahogy ez a természetben fellelhető, utána ráközelítünk ezekre a közelikre, és Gábor annyira beleszeret ezekbe a közelikbe, hogy több totálképet, vagy több hangulatképet a házról már nem is nagyon kapunk. És én ezt hiányolom, mert ha megnézzük az első képet, ott azért vannak részek, amik az előtérnél fellelhetők, ha jól látom székek is egymásra vannak hányva, azok nagyon jól adnák magukat. Én ezt egy picit hiányolom, itt van egy létra, ami szintén látszik, nagyon jól mutatná magát, szóval, ha lett volna ideje Gábornak itt többet elidőzni, akkor azért ezzel még lehetett volna dolgozni. Másrészt azt mondom, hogy nem biztos, hogy minden egyes részletnél optimális az a megvilágítás amit kapunk. Még egyszer mondom én elfogadom, hogy ilyen fényviszonyok voltak, de nem árt ilyenkor ha az embernél van egy ilyen valami kis zsebtükör vagy lámpa, vagy valami, amivel egy kicsit meg tudja ezt bolondítani, mert a részletek (ez egy fotóstrükk) súrlófénynél sokkal jobban érvényesülnek: a fa erezetei, az amit az idő végez a fán, tehát ezek a roncsolódások sokkal jobban megmutatkoznak. De, mondom, nekem a ház hangulatából hiányzik még valami, tehát most nagyon szépen mutatja Gábor azt, ami a kézművesmunkája ennek az épületnek, a hangulatát az épületnek meg kevésbé adja vissza ez a képsorozat. Nem tudom, hogy Gábor fog-e még erre járni, ha igen, akkor én kérnék egy ismétlést, vagy egy kiegészítést. Érdemes lenne ezzel foglalkozni, sőt én azt mondom, hogy egy lényegesen nagyobb anyagot megérdemelne ez a ház, hogy dolgozzon vele. Nem tudom, hogy ez mennyire szabad, mennyire zárt, hogy ennek van-e gondnoka, magyarán, hogy be lehet-e oda esetleg jutni, hogy enteriőröket is meg tudjunk örökíteni, ez is fontos lehetne. Ha nem sikerül ezt megvalósítani, vagy nem lehet oda már legközelebb eljutni, akkor azt mondom, hogy most ez a sorozat nekem kettő csillagra értékelhető. Én szeretném, hogy ha Gábor azt megértené, hogy nekem ez nagyon tetszik ez a megközelítés, és én nagyon örülök annak a fajta tempónak, úgymond, amit diktál ezzel a képsorozattal, csak a hangulat is fontos, hogy a nézőt, aki ott nem járhatott, bevezessük ebbe a történetbe. Most azért nekem egy picit hiányzik, és egy kicsit játékosabbá is tenné ezt a sorozatot, hogy ha mód volna erre, hogy kicsit megbolondítsuk egy-egy tágabb értelmezéssel, vagy egy-egy kevésbé közeli felvétellel. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

ez is az egyik arcom, arc nélkül

Azt rögtön mondom, hogy az első leckét ez nagyon átértelmezve teljesíti, mert az első leckébe azért az is benne van, hogy legyen valamilyen testrészünk rajta a képen. Ez most itt nem teljesül. Talán ezt meg lehet oldani azzal, ha a kezébe fogja ezt a hangszert. Tehát ebben mondjuk esetleg egy pici javításra lehetne őt kérni. Viszont azt mondom, hogy mint csend lecke, én jobban el tudnám fogadni. Főképp úgy, hogy a csend leckére a hangszer, a kotta, és az, hogy érzékeltetem, hogy ez a hangszer most pihen, ez érzelmileg is lehet, hogy nagyobb ívet tud mutatni. Tehát én ezt az első leckéből lehet, hogy áttenném a csend leckére, hogyha Zsu ebben egyetért velünk. A képről azt tudom elmondani, hogy egy nagyon szépen, nyugalmasan megfogalmazott munka, nagyon tetszik az, hogy a mélységélességgel játszik az alkotó. Szép a hangszer, szépek rajta a fények. Talán egy picit a síp rész utáni résznél, mintha valami kis koszt látnék, azt lehet, hogy érdemes exponálás előtt letakarítgatni, de maga a kép nagyon is izgalmas, nagyon tetszik. Én nagyon szeretem ezt, úgyhogy ha Zsu hozzájárul ahhoz, hogy ezt a képet áttegyük a csend leckébe, akkor meg tudom adni a 3 csillagot, még akkor is, hogyha értem, hogy miért gondolta ő ezt 1. lecke, önportré arc nélkülre, de ha a kiírás az, hogy valamilyen testrészünk szerepeljen rajta, akkor én azt mondom, hogy érdemes ezzel foglalkozni. Tehát két út áll előttünk: csend leckébe áttesszük, és köszönöm; megismételjük az első leckére. Zsu, a te döntésed, hogy mit szeretnél. (hegyi)
értékelés: