Elemzés

Pécs. Tettye.

Tamás tud meglepetéseket okozni. Szerénykedik ő, hogy ő ezt se tud, azt se tud, nem tudok műsort csinálni, nem értek hozzá, nem tudok fényképezni, nem értek hozzá, és aztán utána idetesz egy ilyen képet. Szóval én azt mondom, hogy óvatosan kell kezelni azt, hogy Tamás önmagáról miket állít, mert ez nem biztos, hogy mindig a valósággal találkozik. Nagyon szeretem ezt a képet, nagyon jó fotográfia. Millió szálon el lehetne indulni: azon a hármasságon, ami a természet, az emelt szobor, a Krisztus szenvedése és a tévétorony együttese, a három út; vagy lehetne arról beszéni, ami a felhők fölötti fény játéka, arról a nagyon furcsa fényviszonyról, ami vihar előtt szokott létrejönni, és nagyon nehezen utánozható. Lehetne mesélni az emberről, aki egy időn belül, egy időpontban képes transzcendens dolgokban hinni, és nagyonis racionális építményeket építeni. Szóval sok irány létrejöhet, és ennek a képnek szerintem ez az egyik nagyon nagy előnye, hogy a rácsodálkozások kívül, és azon a bravúron kívül, hogy Tamás talált egy ilyen pontot, ahonnan ezt a képet el tudta készíteni, azt kell, hogy mondjam, hogy itt nem csak az időzítés van a helyén, hanem az is, hogy Tamás, mint egy kvízkérdést, föladja nekünk itt a leckét. És aztán azzal a mosollyal, amit ismerünk Tamásnál, figyel minket, játszó gyerekeket, hogy na most ki mire jut ezzel a képpel. Azért azt hozzáteszem, hogy itt megint arról van szó, hogy nem hiszem el, hogy csak három hozzászólást ért meg nektek ez a kép. Tessék egy kicsit megerőltetni magunkat, és ne csak azokat a dolgokat nyitogassuk, bontogassuk és elemezzük, aminél szinte kész válaszaink vannak. A kétségeinket, a kérdéseinket is nyugodtan feltehetjük, úgyhogy én azt javaslom, hogy azért erről a képről lehet, hogy érdemes lenne beszélgetni kicsit itt a kommentárok alatt, ha gondoljátok. Én szeretném. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Ezt már sokszor elmondtam, hogy Barának nagyon jó modellje van, az ő kapcsolatuk nagyon speciális. És itt nemcsak azt értem rajta, hogy anyja-lánya kapcsolat, ez szerintem ennél sokkal sokrétűbb, sokkal mélyebb, és ez látszik ezeken a képeken. Hannának az arcán sokkal több minden tud megjelenni Bara fényképezőgépe által, mint egy átlagos gyerekfotóknál. Ez ezeknek a képeknek a nagy erénye. Ennél a képnél is ez a helyzet. Én azt mondom - és ezt már más képnél is mondtam -, hogy tessék letakarni a szemet, és megnézni miről mesél a száj, és aztán tessék letakarni a szájat, és megnézni, hogy miről mesél a szem. Itt vannak a mélységek ebben a portréban, ugyanis egyszerre tud megjelenni a felszabadult nevetés, az öröm, a vicc, és valami olyan megélt élmény, ami életkortól függetlenül megjelenik most itt az arcon. Szóval, mondom, nagyon szeretem ezt a képet. Itt is az a helyzet, amit más portréknál is mondtam, hogy vagy az utólagos laborálásnál egy picit kell engedni a szemre maszkolással, vagy ott a helyszínen kell megoldani azt, hogy egy picit több fény kerülhessen a szemre. Én egy kicsivel sötétebben tartanám a homlokot. Tehát az nekem, attól, hogy az közelebb van, és több fényt kapott, egy picit most sok. Ezek nüanszok, de a laborálásnál érdemes ezekkel eljátszani. Ettől függeltenül a három csillag megvan. (hegyi)
értékelés:

Fajtáját tekintve angóra tengerimalac.

Egy nagyon aranyos képet kapunk, ez tényleg egy szenzációs kis modell. Én mondjuk nem annyira ismerem ezeket a kis rágcsálókat, nem tudom megmondani, hogy ez egy hörcsög, tengerimalac, vagy micsoda, de tényleg zseniális. Olyan mint egy rocksztár. Egyetlen egy kis apró megjegyzés csak: egyrészt fölül picit talán több rész kellene, de nem sokkal több, csak egy fél centi, másrészt ott a szeménél keresztül megy ez a szőr. Én annyira nem értek ezekhez az állatokhoz, nem tudom, hogy ez mennyire kiküszöbölhető, hogy simogatásra hogyan reagál, hogy lehetne kisimogatni ezt esetleg, mennyire hagyja, hogy az ember játszon vele, és harap vagy nem harap, szóval innen most képernyő mögül könnyen vagyok okos, de azt onnan nem ártana valahogy kivenni, vagy pedig azt mondom, hogy tessék nekiállni és kiretusálni. Ezt nem csak a fotosoppal tudnánk megtenni, tehát a retusálás egy olyan eszköz, ami rendelkezésünkre állt az analóg technikáknál is, tehát nyugodtan meg lehet fogni azt a kis ecsetet, és kipingálni. Időt rabló munka, de megéri, mert most a szeme így kettévágódik, hasonlatosan az Andalúziai kutya című filmben Bunuel-nél, úgyhogy ez picit ott nekem zavaró, de ennyi. A három csillag az megvan, és nagyon örülök, mert ez egy nagyon jó megoldása ennek a leckének, nagyon aranyos kis állatot kaptunk. Ez a közeli felvétel ebből sokat elárul, hogy milyen kapcsolat van az alkotó és a kis állatka között. Ez egy nagyon bizalmi helyzetnek tűnik nekem, úgyhogy nagyon köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Itt egy jó, izgalmas képi megoldást kapunk erre a leckére, nagyon szeretem ezt a képet. A rezonancia ezen a képen többféleképpen is értelmezhető: egyrészt adva van egy víztükör, ez önmagában még csak egyik szintje a dolognak, a másik az, hogy a tükröződésben létrejövő formák, és formai játékok azok, amik izgalmassá teszik ezt a képet, és én nagyon örülök annak a személyességnek, amit a tükörben látható, vélhetően Bara árnyékát ábrázoló forma jelent. Ami még a képnél számomra fontos, hogy az a vízen úszó kis celofándolog azért fontos a képen, azért jó, hogy ott van, mert a valóságból egy darab. Hogy ha azt kivesszük, akkor csak egy víztükör játékot látunk, ami önmagában persze izgalmas, de az nem árt, hogy ha valami vissza tud minket hozni a valóságba, viszonyítási alapként szerepel. Tehát én azt gondolom, hogy ennek a képnek, még ha első megközelítésben hibaként is értelmezhető, ez a vízen úszó valami, ez az, ami igazán megadja a távlatait. Az már egy másik kérdés, hogy az ember hagyja, hogy egy ilyesmi önmagától valóan beússzon a képbe, vagy ő maga befolyásolja ezt a történetet, hogy szed egy falevelet, vagy hajtogat egy papírcsónakot, tehát ez mind-mind érvényes helyzet lehet. De én ezt is el tudom fogadni, amit most látok, úgyhogy a három csillag megvan. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Kedvelem ezt a képsorozatot, pontosan azért mert végre-végre Ágnes bátor. És végre Ágnes mer szakítani a saját konvencióival, nem is a fotográfusi konvenciókkal, hanem a saját konvencióival, hogy mi szerepeljen egy képen, és mi ne. Nagyon jó ez, hogy az első képen kapunk egy ernyőrészletet, csorog róla a víz, tehát funkcióba van hozva az ernyő, de csak egy részét kapjuk, az utca sem fontos, hanem formai játékkal játszik az alkotó. Nagyon jó ez a színdinamika is, nagyon erős, és hát ezek a napraforgók is a maguk szürrealitásukkal, hogy mit keres egy esernyőn napraforgó, gondolom valamilyen depresszió elleni kezelésnek fogható föl, hogy az ember ne őrüljön meg a sok esőtől, ezért erre vizuálisan is ráerősít az ernyők gyártója, de nagyon-nagyon jól mutat ezen a felvételen. Felismerhetővé teszi, mivel sztoriról beszélünk, a főszereplőt. Mert a főszereplő az ugye az ernyő. A következő kép egy elhagyott pad közeliből, és azt mondanám, hogy ez önmagában is izgalmas a háttérben lévő kis várral, mindennel, hogy hát esik az eső, és ezt a felvételt elkészíti az alkotó, dehát ott van a főszereplő, a kis ernyő. Tehát megint azt mondom, hogy nagyon jó, hogy ezt így fogta, és Ágnes oda ledobta a földre. Aztán megint ez az ernyő úgymond funkcióba kerül, és nézünk alóla egy szobrot, de megint beszédesen ott vannak a kis minták és a színek. És utána, a végén az alkotó is kapcsolatba kerül ezzel az ernyővel, összebarátkoznak, és elkészül az utolsó, úgymond záró kép, amin mint egy ilyen kis pukedli, egy előadás végén meghajol a szerző: hát itt vagyunk mi - Én és az Ernyő. Nekem egyébként ez nagyon franciás, nagyon el tudok képzelni hozzá ilyen harmonikás francia zenét, nagyon könnyed, nagyon játékos, nagyon szeretem ezt a képsort, úgyhogy, Ágnes, azt kell, hogy mondjam, hogy ez az irány abszolút jól áll neked. Az nagyon meglep, hogy egy hozzászólás van csak, és hát a pasikat sem értem, hogy ennyire nem veszitek észre, hogy itt most mire megy ki a fuvar? És azt az egy hozzászólást is Viki írta. Szóval nem értelek benneteket, GG, hol van az izgalom, tessék, tessék bekapcsolódni ezekbe a játékokba, Ágnes itt földobta azért nekünk a labdát. (hegyi)
értékelés:

Azok a gyönyörű szemek!

Csongortól nem az első portrét kapjuk gyerek témakörben, és én nagyon szeretem ezeket a portrékat, és Csongor nagyon jól választja ki azokat a pillanatokat, amikor exponál, ráadásul tónusban, színben is nagyon jól van tartva ez a forma. Én azt mondom, hogy a sapkából én kicsit sajnálom azt, hogy a képnek a bal oldalán az ív levágódik, a többi nem érdekes, ott lehetne szabadon hagyni ezt a vágást, tehát az ott most jól működik. De a képnek a bal oldalán az ív az most nekem probléma, hogy nem látszik. Még egy: hogy ezt most te így elmondod, hogy meggyevés után vagyunk, lehet, hogy most én ostobaságot fogok neked mondani, de hogy ha te ezt a meggyet valahogy meg tudod jeleníteni, akár egy pár szem meggyel, akár azzal, hogy mondjuk apa vagy anya a kezében ott tart egy párat ezekből a gyümölcsökből, akkor nekem ez egyértelműbb, és nem kell a címre hagyatkoznom. Ez most csak egy ötlet a sok közül, és nyilván számos más ötlet is van, dehát ez ezért kérdéses. Egyébként azért arra nagyon oda kell figyelni, hogy amikor úgymond evést, vagy evés utáni állapotot fényképezünk, akkor mi az, amit még megengedünk magunknak. Ez éppen a határon van, merthogy ha az étel, főképp ha az a szakállra, hajra, arcra, - és ez nem csak kisgyereknél igaz-, ráfolyik akkor az nem mindig gusztusos végeredményt ad. És ez kisgyereknél is igaz. Tehát attól amiért ő kisgyerek, tekintsük őt felnőttnek ebből a tekintetből, és nem biztos, hogy az mindig optimális, hogy a gyereket evés után milyen módon ábrázoljuk. Még egyszer mondom itt ez most alapvetően rendben van, de hát azért ennyit hozzá kell tegyek. Én erre most kettő csillagot tudok adni. (hegyi)
értékelés: