Egy pantomimes helyzetet látunk, régi filmeken vannak ilyen helyzetek, amikor a főszereplő gesztusokkal mutat valamilyen helyzetre például. Itt most a mi kis modellünket látjuk ennél a graffitinél, és a mozdulat, a testhelyzet azt mutatja, hogy itt valamilyen drámai szituáció van, véleménye van a szereplőnek erről a helyzetről. Olyan mint egy szembesítés, hogy "Na kislányom, meg tudod-e mondani, hogy melyik bácsi volt, aki elvitte a táskádat, vagy eltolta a biciklidet?" És akkor egy ilyen helyzetben, mint egy ilyen szembesítésnél, ez a gesztusrendszer abszolút létrejöhet. Azt nem teljesen értem, hogy miért éppen az Eltűnő világ leckébe van ez beadva. Nyilvánvaló, hogy a graffiti az már csak ilyen, hogy egy ideig megtalálható, aztán szép lassan fölülírják más rajzok, vagy elbontják azt az épületet. Nekem egy nagy szívfájdalmam az, hogy az Örs vezér térnél, a Sugár melletti egyik aluljáróban, ami az áruháznál van, ott nagyon hosszú ideig volt egy graffiti, ami a Piedone-t ábrázolja egy kis krapekkal a karján, és én azt nagyon szerettem azt a stencilt. Ez hosszú hosszú évekig, évtizedekig ott volt, aztán valamelyik barom elkezdte ilyen tagekkel, betűjelekkel felülfirkálni. Hogy ennek mi az értelme, nem tudom, hogy ha minőségben nem tudok olyat létrehozni, akkor miért kell a graffitinél is a rongálásnak, a marhaságnak létrejönnie. Ez most egy ilyen zárójeles megjegyzés volt, de azért tartom fontosnak, mert a graffiti önmagában is egy megosztó műfaj. Én azt gondolom, hogy igenis történik értékképzés, bizonyos szituációkban nagyon is odavalónak és helyénvalónak tartom ezt a fajta kifejezési formát, ugyanakkor borzalmasan értelmetlennek és buta dolognak tartom ezeket a betűrajzolásokat, úgyhogy azt gondolom, hogy a kettő nem egy kategória semmilyen szinten. De vissza a képhez: nem igazán tudom, hogy miért az eltűnő világ, dehát nem firtatom, lehet, hogy ez az épület lesz lebontva pillanatokon belül. Szeretem, ezért elfogadom Bara döntését, megvan rá a három csillag. (hegyi)
értékelés:
Ő
Hova?
Pécs. Tettye.
Tamás tud meglepetéseket okozni. Szerénykedik ő, hogy ő ezt se tud, azt se tud, nem tudok műsort csinálni, nem értek hozzá, nem tudok fényképezni, nem értek hozzá, és aztán utána idetesz egy ilyen képet. Szóval én azt mondom, hogy óvatosan kell kezelni azt, hogy Tamás önmagáról miket állít, mert ez nem biztos, hogy mindig a valósággal találkozik. Nagyon szeretem ezt a képet, nagyon jó fotográfia. Millió szálon el lehetne indulni: azon a hármasságon, ami a természet, az emelt szobor, a Krisztus szenvedése és a tévétorony együttese, a három út; vagy lehetne arról beszéni, ami a felhők fölötti fény játéka, arról a nagyon furcsa fényviszonyról, ami vihar előtt szokott létrejönni, és nagyon nehezen utánozható. Lehetne mesélni az emberről, aki egy időn belül, egy időpontban képes transzcendens dolgokban hinni, és nagyonis racionális építményeket építeni. Szóval sok irány létrejöhet, és ennek a képnek szerintem ez az egyik nagyon nagy előnye, hogy a rácsodálkozások kívül, és azon a bravúron kívül, hogy Tamás talált egy ilyen pontot, ahonnan ezt a képet el tudta készíteni, azt kell, hogy mondjam, hogy itt nem csak az időzítés van a helyén, hanem az is, hogy Tamás, mint egy kvízkérdést, föladja nekünk itt a leckét. És aztán azzal a mosollyal, amit ismerünk Tamásnál, figyel minket, játszó gyerekeket, hogy na most ki mire jut ezzel a képpel. Azért azt hozzáteszem, hogy itt megint arról van szó, hogy nem hiszem el, hogy csak három hozzászólást ért meg nektek ez a kép. Tessék egy kicsit megerőltetni magunkat, és ne csak azokat a dolgokat nyitogassuk, bontogassuk és elemezzük, aminél szinte kész válaszaink vannak. A kétségeinket, a kérdéseinket is nyugodtan feltehetjük, úgyhogy én azt javaslom, hogy azért erről a képről lehet, hogy érdemes lenne beszélgetni kicsit itt a kommentárok alatt, ha gondoljátok. Én szeretném. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:
Földiekkel játszó...
Első ránézésre az az érzésem támad ettől a képtől, mint amikor a Discovery tévécsatornán délutánonként szoktam látni ilyen viharvadászokat, és akkor így mennek az úton, mindenféle ufó-szerkezetekkel fel van szerelve az autójuk, és aztán nagyon hirtelen ott találják magukat a vihar közepében, és kiugrálnak, felvételeket készítenek, méréseket végeznek, az egész nagyon dinamikus és nagyon macsó. Valamiért nekem ennél a képnél ez ugrik be, és mielőtt még bárki belekötne ebbe a horizontba, azt kell mondjam, hogy ennél a képnél tökéletesen jól működik az a három villanydrót, ami ezt az egészet visszabillenti. Ha ez egy teljesen szabályos horizonttal elkészült kép lenne, akkor engem nem is annyira izgatna. A dinamikája, és ez a történet amit én elmeséltem azért jön belőlem elő, mert pontosan az a minimális információ, hogy az egy autó-visszapillantótükör, és ez a dőlő horizont, elégséges ahhoz, hogy az utazás közbeni helyzetet és a rácsodálkozást szemléltesse. Nem is nagyon kívánok ennél többet mondani, én szeretem ezt a képet. (hegyi)
értékelés:
Mosoly
Ezt már sokszor elmondtam, hogy Barának nagyon jó modellje van, az ő kapcsolatuk nagyon speciális. És itt nemcsak azt értem rajta, hogy anyja-lánya kapcsolat, ez szerintem ennél sokkal sokrétűbb, sokkal mélyebb, és ez látszik ezeken a képeken. Hannának az arcán sokkal több minden tud megjelenni Bara fényképezőgépe által, mint egy átlagos gyerekfotóknál. Ez ezeknek a képeknek a nagy erénye. Ennél a képnél is ez a helyzet. Én azt mondom - és ezt már más képnél is mondtam -, hogy tessék letakarni a szemet, és megnézni miről mesél a száj, és aztán tessék letakarni a szájat, és megnézni, hogy miről mesél a szem. Itt vannak a mélységek ebben a portréban, ugyanis egyszerre tud megjelenni a felszabadult nevetés, az öröm, a vicc, és valami olyan megélt élmény, ami életkortól függetlenül megjelenik most itt az arcon. Szóval, mondom, nagyon szeretem ezt a képet. Itt is az a helyzet, amit más portréknál is mondtam, hogy vagy az utólagos laborálásnál egy picit kell engedni a szemre maszkolással, vagy ott a helyszínen kell megoldani azt, hogy egy picit több fény kerülhessen a szemre. Én egy kicsivel sötétebben tartanám a homlokot. Tehát az nekem, attól, hogy az közelebb van, és több fényt kapott, egy picit most sok. Ezek nüanszok, de a laborálásnál érdemes ezekkel eljátszani. Ettől függeltenül a három csillag megvan. (hegyi)
értékelés:
Tüzeket raknak az égi tanyák
Picit gondolkodom a kép elemzése előtt, mert azt próbálom magamon átszűrni, hogy ez mennyire csend. Merthogy sem a vörös szín, amit ez kapott, sem a formák nem igazán nyugalmasak. Lehet azt mondani, hogy igen, vihar előtti csend, de valamiért nekem most ez nem illik annyira bele. Ugyanis sokkal dinamikusabb annál, hogy a csend jusson nekem róla eszembe. Szeretem ezt a képet, azt nem tudom, hogy ez a vörös, ez mennyire kellett ehhez plusszban. Valamiért nekem olyan érzésem van, hogy egy picit nekem a sárgákkal, a narancsokkal, tehát egy kicsit a narancs fele elvíve izgalmasabb lenne. Azt is megmondom miért: ugyanis nagyon hasonlatos ez az egész ahoz a világhoz, amit Turner festő festett, mint viharképeket, ugye ismerjük, vagy tessék utánanézni az interneten, hogy ki az a Turner. Ő volt az, aki egészen extrém szintig fejlesztette azt, hogy felhőket, vizeket, tengereket, tehát olyan formákat festett meg, olyan erővel, olyan dinamikával olyan színeket, olyan élményeket hozott a festészetbe, amit előtte nem, és azóta se igen láthattunk. Nagy erénye ennek a képnek is, hogy a távlatok, a díszítések, a színek játéka, a dinaminkák tudnak annyira izgalmasak lenni, hogy mindig újabb és újabb részleteket fedez fel rajta az ember. Mondom nekem a színnel egy picit problémám van, én erre kettő csillagot tudok adni. (hegyi)
értékelés:
Kócos
Fajtáját tekintve angóra tengerimalac.
Egy nagyon aranyos képet kapunk, ez tényleg egy szenzációs kis modell. Én mondjuk nem annyira ismerem ezeket a kis rágcsálókat, nem tudom megmondani, hogy ez egy hörcsög, tengerimalac, vagy micsoda, de tényleg zseniális. Olyan mint egy rocksztár. Egyetlen egy kis apró megjegyzés csak: egyrészt fölül picit talán több rész kellene, de nem sokkal több, csak egy fél centi, másrészt ott a szeménél keresztül megy ez a szőr. Én annyira nem értek ezekhez az állatokhoz, nem tudom, hogy ez mennyire kiküszöbölhető, hogy simogatásra hogyan reagál, hogy lehetne kisimogatni ezt esetleg, mennyire hagyja, hogy az ember játszon vele, és harap vagy nem harap, szóval innen most képernyő mögül könnyen vagyok okos, de azt onnan nem ártana valahogy kivenni, vagy pedig azt mondom, hogy tessék nekiállni és kiretusálni. Ezt nem csak a fotosoppal tudnánk megtenni, tehát a retusálás egy olyan eszköz, ami rendelkezésünkre állt az analóg technikáknál is, tehát nyugodtan meg lehet fogni azt a kis ecsetet, és kipingálni. Időt rabló munka, de megéri, mert most a szeme így kettévágódik, hasonlatosan az Andalúziai kutya című filmben Bunuel-nél, úgyhogy ez picit ott nekem zavaró, de ennyi. A három csillag az megvan, és nagyon örülök, mert ez egy nagyon jó megoldása ennek a leckének, nagyon aranyos kis állatot kaptunk. Ez a közeli felvétel ebből sokat elárul, hogy milyen kapcsolat van az alkotó és a kis állatka között. Ez egy nagyon bizalmi helyzetnek tűnik nekem, úgyhogy nagyon köszönöm. (hegyi)
értékelés:
Sugár
Azt hiszem, hogy ez a kép nagyon sokmindent elmond, nem kell ehhez sok duma, mert minden eszköz egyszerűen, jól felismerhetően a képen szerepel: a felirat, amiről beazonosítható ez az áruház, az erre asszociáló szivárvány, tökéletesen jó meglátás, nagyon jól működik. Mint reklám is teljesen jól használható. Ha ez egy megjelenés lenne, a két kék felület alkalmas arra, hogy feliratként használható legyen a helye, oda el lehessen helyezni valami verbális üzenetet, ha erre szükség van. Tehát ez teljesen rendben van. Egy picit annyi megjegyzésem van, hogy a horizont az nem vízszintes, egy-két fok eltérés maximum, ami lehet. Ezt nem árt majd kikorrigálni, valószínűleg ez abból adódik, hogy nem tökéletesen szemből sikerült ezt a dolgot lefényképezni, és perspektívatorzulás van, dehát ezen egy kicsit lehet segíteni, ennyi a fotosopba is akár belefér, ha ez perspektíva, akkor azt korrigáljuk, vagy a horizontot egyenesbe hozzuk, nem nagy ügy, úgyhogy ez nem jelentős. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:
Kör
Itt egy jó, izgalmas képi megoldást kapunk erre a leckére, nagyon szeretem ezt a képet. A rezonancia ezen a képen többféleképpen is értelmezhető: egyrészt adva van egy víztükör, ez önmagában még csak egyik szintje a dolognak, a másik az, hogy a tükröződésben létrejövő formák, és formai játékok azok, amik izgalmassá teszik ezt a képet, és én nagyon örülök annak a személyességnek, amit a tükörben látható, vélhetően Bara árnyékát ábrázoló forma jelent. Ami még a képnél számomra fontos, hogy az a vízen úszó kis celofándolog azért fontos a képen, azért jó, hogy ott van, mert a valóságból egy darab. Hogy ha azt kivesszük, akkor csak egy víztükör játékot látunk, ami önmagában persze izgalmas, de az nem árt, hogy ha valami vissza tud minket hozni a valóságba, viszonyítási alapként szerepel. Tehát én azt gondolom, hogy ennek a képnek, még ha első megközelítésben hibaként is értelmezhető, ez a vízen úszó valami, ez az, ami igazán megadja a távlatait. Az már egy másik kérdés, hogy az ember hagyja, hogy egy ilyesmi önmagától valóan beússzon a képbe, vagy ő maga befolyásolja ezt a történetet, hogy szed egy falevelet, vagy hajtogat egy papírcsónakot, tehát ez mind-mind érvényes helyzet lehet. De én ezt is el tudom fogadni, amit most látok, úgyhogy a három csillag megvan. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:
piros fehér zöld
Nagyon szeretem ezt a képet, mert sok-sok játékosságot hordoz magában, még akkor is, hogy ha maga az alapmegfogalmazás, az nagyon jól behatárolható tájkép-fotós irány, tudnám itt akár említeni Ansel Adamsot is. Nagyon szépek a tónusok, nagyon szépek az árnyékok, a fények, és Dani segít nekünk, mint nézőknek a képcímadással, hogy felfedezhessük azt a zászlót, és aztán ennek átellense pontján egy figurát is látunk a padoknál. A magány leckébe küldte Dani ezt a felvételt, és azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon is jól értelmezhető a két üres paddal ez a szituáció, önmagában már ez is magát a leckét teljesítené. Az a nagyvonalúság ebben a felvételben, és amitől számomra egy nagyon kedves kép lesz, hogy Dani nem elégszik meg azzal, hogy két üres pad, és két várakozó ember ott a barlang szájánál neki elég legyen, hanem észreveszi ezt a százlót, észreveszi, azt, hogy ebben van az igazi dinamikai játék, hogy ez a magány ettől a tértől, ettől a magasságtól, ettől a különbségtől lesz igazán ordítóan nagy. Ez az ami igazán visszhangot ad ennek. Én nagyon köszönöm ezt. (hegyi)
értékelés:
Az út
Előrántottam Nektek az arhívumból egy filmet, ami soha nem készült el.
Egy mozgóképet látunk, egy kis etüdöt. Az a felvetése ennek a filmnek, hogy ez egy elrontott film, mert nincsen hangja, aztán persze lebukik az alkotó, hogy azért ő is gondolkodott utólag ezen, és valamicske hangocska azért mégiscsak akad majd a film során. Egy felirattal indul a film, aztán ahogy távolodik a kamera, látjuk, hogy az egyik szereplőnek a hátára az van ráírva, hogy MÚLT, és egy másik szereplő mint egy varázsszőnyegen valami játékot játszik, később már azt is látjuk, hogy építőkockából épít magának egy várat. Aztán ez a figura, aki a múltat személyesíti meg a kis rövidgatyójában, szandálban, zoknival odamegy a szereplőhöz, és elkezdi nézni, hogy ő mit csinál. Nagyon jó vágásokat látunk, változik a kamera nézőpontja, felülnézetből is látjuk ezt a helyzetet, aztán feliratként megjelenik az első mondat, úgymond, hogy "Szia! Szépet építesz. Segíthetek építeni?". És ez egy filozófiai helyzet, ugye, gyerekjátszótéren is látunk mi ilyet, hogy a szereplők nem nagyon engedik egymást közel a játékhoz, és itt is ez a helyzet. Ez a figura, aki a múltat személyesíti meg, ki van zárva ebből a játékból, és szomorú. Ez nagyon jól átjön a filmen. Aztán egy leblendével azt látjuk, hogy a mi kis szereplőnknek megváltozott a pólója, most már ő a jelen, és ő is elkezd játszani az ő kis saját területén, és a másik szereplő is építi a maga kis játékát. Többféle értelmezés létezik, képzelhetjük magukat ennek a szereplőnek a helyébe is, mi vagyunk ezek, akik építjük a magunk kis légvárait. Megfontolt mozdulatokat látunk, nagyon szakszerű építés, tehát a gyerekkor, vagy a gyerek megközelítés azért itt eléggé erősen látszik, hogy ez csak egy felvezetés, vagy ez csak azt a célt szolgálja, hogy hamar képbe kerüljön a néző, hogy mi ez a helyzet. És aztán a film közepén eljutunk egy konfliktushelyzethez, amikor beigazolódik az a tézis, ami a filmnek az elején volt, és ez a figura, aki a múltat, a jelent, és későbbiekben a jövőt szimbolizálja, felrúgja a játékot, elrontja a várat. Még egyszer mondom, játszótéren hasonlatos helyzetek vannak, csak ilyenkor a szereplők rohannak a mamához, hogy segítsen. Utána megint vált a kép, és a harmadik történet van, már kitaláljuk, hogy ez a figura lesz a jövő, aki építget, építget, de kis bénán. Itt el van nagyolva egy kicsit ez a bénázás, ez a magányos szerencsétlenkedés, mind a két szereplőnk a maga dolgával van elfoglalva, dehát elég jól látszik, hogy a rövidnadrágos szereplő nem igazán boldog, és a saját játékát is elrontja dühből, csalódottságból, ez nem egészen biztos, de az látszik, hogy ő valamilyen célt el akart volna érni, de ez nem nagyon sikerült neki. És megint egy interakció jön. Tehét megint a szereplők interakciójához jutunk, amikor megint hasonló a szituáció, mint a többi snittben is, egy felirattal támogatott párbeszédes helyzet jön létre, és a konfliktushelyzet megoldódik azzal, hogy közös játékba fognak a szereplők. Nagyjából röviden ez, ami a filmből elmondható, már így tételesen felsorolva, és akkor most jönne az a rész, ami a film értelmezése az én szempontomból.
Az Árpi saját munkáihoz képest nagyon örülök annak, hogy egy olyan egyszerűsített képletet kapunk, amiben az eszközök a minimálisra szorítkoznak, tényleg a két szereplő, és a konfliktushelyzetet hordozó fa játékkocka, és a varázsszőnyeg az, ami igazán látszik a képen, és egy erősen túlvilágított háttérrel, egy fehér háttérrel tulajdonképpen egy légies, könnyed helyzetet kapunk, ami nagyban segíti azt, hogy a néző már rögtön az első kockáktól kezdve érezhesse azt, hogy ez egy filozófiai megközelítés lesz, és nem a valós történet az, ami a lényeg. Múlt, jelen és jövő többféle értelmezést kaphat, a saját feljődéstörténetünkről is beszélhetünk ezáltal, de tulajdonképpen a "nem lépünk kétszer ugyanabba a folyóba" esete is előjön, hogy mennyire ismétlődnek azok a sémák, amiket megélünk, és a fő üzenet nyilvánvalóan az előítéletről szól, a konfliktus verbális kifejtése ezt mutatja. Ami nekem egyetlen problémám ezzel a filmmel, az, hogy ebben a helyzetben számomra a két szereplő megcserélendő lenne. A kis rövidgatyós szandálos úriember lenne számomra az, aki a főszerepet vihetné a játékkal, és a másik szereplő lehetne az, aki úgymond a külső behatoló. Alkatilag is azt gondolom, öltözékben is, és jelrendszerben is számomra ez közelebb álló megoldás lenne. A helyzet az, hogy a film szempontjából arra a kérdésre, ami a múlt, jelen és a jövő megfogalmazása, a végkifejlet egyszerűbb, mint amit ez az egész eszköztár és ezek a jelrendszerek sugallnak. Ha én egy viszonylag egyszerű fickó vagyok, akkor könnyen megértem az előítéletről szóló üzenetet, ugyanakkor az a szál, ami a múlt, a jelen és a jövővel kapcsolatos szál, az csak jelzésértékkel van jelen, és el is van engedve, mint szál, a film végén. Tehát a tanmesénk olyan, mint hogy ha nagyobb készletet markolna ki, és kevesebbet mutatna a végén meg, mint amennyi ebből kihozható. Nem tudom, hogy Árpi mennyire ért velem egyet, ez a film egy jó alapkiindulás, csak azért ezeket a jelzéseket, ha már egyszer használtuk, akkor értelmezni sem árt. Ha már ennyire didaktikusan értelmezzük magát a játékszituációt, akkor a múlt-jelen-jövő szituációját is értelmeznünk kéne. Legalábbis szerintem. Amikor a három snittet végignézi az ember, akkor azt mondja, hogy nekem a végkifejlet szempontjából nincs szükségem erre a verbális információra, erre a múlt-jelen-jövő információra, sőt, talán azt mondom, hogy még a feliratra sem. Tökéletesen jól működik ezzel a két zörejjel, ez a film mint némafilm, bár én azt mondom, hogy ha már dolgoztunk vele, valamilyen kis zajt, zúgást nem árt odatenni, már csak azért is, hogy ne higyje a néző, hogy az ő számítógépével, vagy az ő lejátszórendszerével van probléma. Ez lehetne akár csak mint egy vetítőgépnek a zúgása, nem használnék zenét, de valamilyen sercegés nem ártana hozzá. Nagyon kedvelem egyébként ezt a filmet, annak ellenére is, amiket mondtam, hogy számomra értelmezési problémát okoznak, de most azt mondom, hogy én az Árpi helyében én ezzel még dolgoznék, akár utómunkában is. A négy csillag megvan rá, és köszönöm szépen. (hegyi) értékelés:
ablak előtt
Igen, igen, itt most az van, hogy ez most egy fénytani játéknak illik bele inkább, azért mert maga a portré-beállítás jó, rendben lévő, mondjuk azért ennyire én nem torzítanám az arcomat azzal, hogy így ráteszem a kezemre, de ettől még ezt is el tudom fogadni. Viszont itt azt a kísérletet folytatta le Csongor, hogy mi van, ha ellenfényes kompozíciót készítek. A benti fény lényegesen kevesebb, mint ami kintről érkezik az ablakból, és én azt mondom, hogy ez most egy félkész kép, és ezt vissza is fogom adni ismétlésre, mert nagyon kevés hiányzik ahoz, hogy ez egy teljesen jól működő, kész ábrázolás legyen, mégpedig azért, mert csak annyi kellene, hogy abban a szobában fel kell gyújtani valami villanyt: egy íróasztal-lámpát odafordítok az arcomba, kicsit távolabbról, nem kell szétvilágítani a fejem, de azért hogy ott látszodjon valamennyi abból az arcélből, a szemből, a fülből, a hajból, tehát valamennyit ott azért ebből kapjunk. Mert most ebben a helyzetben maga a portré alanya, az ami itt elkészült mint felvétel, az nem igazán jól értelmezhető. A másik kérdés pedig az, hogy lehet, hogy ha ezt mondjuk egy esős időben ismétled meg, ahol kevésbé jellegzetes, kevésbé felismerhető az utcán lévő helyzet, és csorog az ablakon az eső, akkor az jobban enged minket koncentrálni rád. Próbáljátok ki, hogy kézzel letakarjátok azt a kinti világot, és máris jobban elkezd élni az arc. Ez mind bebizonyítja azt, hogy a világítással kellene módosítani valamit, és azt is, hogy a mélységélesség megválasztásával, ha kisebb mélységélességet használunk, akkor a kinti világot úgymond elmoshatjuk, és csak jelzésértékkel van jelen. Ezt mindenféleképp szeretném, ha Csongor ismételné. (hegyi)
Egy ernyő élete
Kedvelem ezt a képsorozatot, pontosan azért mert végre-végre Ágnes bátor. És végre Ágnes mer szakítani a saját konvencióival, nem is a fotográfusi konvenciókkal, hanem a saját konvencióival, hogy mi szerepeljen egy képen, és mi ne. Nagyon jó ez, hogy az első képen kapunk egy ernyőrészletet, csorog róla a víz, tehát funkcióba van hozva az ernyő, de csak egy részét kapjuk, az utca sem fontos, hanem formai játékkal játszik az alkotó. Nagyon jó ez a színdinamika is, nagyon erős, és hát ezek a napraforgók is a maguk szürrealitásukkal, hogy mit keres egy esernyőn napraforgó, gondolom valamilyen depresszió elleni kezelésnek fogható föl, hogy az ember ne őrüljön meg a sok esőtől, ezért erre vizuálisan is ráerősít az ernyők gyártója, de nagyon-nagyon jól mutat ezen a felvételen. Felismerhetővé teszi, mivel sztoriról beszélünk, a főszereplőt. Mert a főszereplő az ugye az ernyő. A következő kép egy elhagyott pad közeliből, és azt mondanám, hogy ez önmagában is izgalmas a háttérben lévő kis várral, mindennel, hogy hát esik az eső, és ezt a felvételt elkészíti az alkotó, dehát ott van a főszereplő, a kis ernyő. Tehát megint azt mondom, hogy nagyon jó, hogy ezt így fogta, és Ágnes oda ledobta a földre. Aztán megint ez az ernyő úgymond funkcióba kerül, és nézünk alóla egy szobrot, de megint beszédesen ott vannak a kis minták és a színek. És utána, a végén az alkotó is kapcsolatba kerül ezzel az ernyővel, összebarátkoznak, és elkészül az utolsó, úgymond záró kép, amin mint egy ilyen kis pukedli, egy előadás végén meghajol a szerző: hát itt vagyunk mi - Én és az Ernyő. Nekem egyébként ez nagyon franciás, nagyon el tudok képzelni hozzá ilyen harmonikás francia zenét, nagyon könnyed, nagyon játékos, nagyon szeretem ezt a képsort, úgyhogy, Ágnes, azt kell, hogy mondjam, hogy ez az irány abszolút jól áll neked. Az nagyon meglep, hogy egy hozzászólás van csak, és hát a pasikat sem értem, hogy ennyire nem veszitek észre, hogy itt most mire megy ki a fuvar? És azt az egy hozzászólást is Viki írta. Szóval nem értelek benneteket, GG, hol van az izgalom, tessék, tessék bekapcsolódni ezekbe a játékokba, Ágnes itt földobta azért nekünk a labdát. (hegyi)
értékelés:
Új élet
Az egyediségét keresem ennek a képnek, hogy mitől más ez, mint bármi más ilyen helyzet, amikor kicsit omladozik a vakolat de van előtte egy fa. Mert most nagyjából ennyit látunk. Omladozik egy kicsit, lejött azért már onnan a plezúr, de azért ott van egy fa is. Igen, ezt lehet így is értelmezni, hogy új élet, óva intek mindenkit, hogy az MGTSZ betűszót mögé tegye, de ennél azért nagyon sokkal többet most én ebből nem kapok, megint azt mondom, hogy az Eltűnő világ leckének a felhívását tessék megfigyelni, hogy miről is szól. Én örülök, hogy ebbe az irányba elkezdtünk keresni, de azért egy picit a személyesség ehhez kell, tehát nem lehet teljesen elvonatkoztatni attól, hogy most akkor minden vakolathiányos fal alkalmas arra, hogy demonstrálja ezt az élményt. Ez sajnos nem így van. Ebből most nekem nem nagyon jön át Eszter. Ezt én most visszaadom ismétlésre. (hegyi)
Meggyevés után
Azok a gyönyörű szemek!
Csongortól nem az első portrét kapjuk gyerek témakörben, és én nagyon szeretem ezeket a portrékat, és Csongor nagyon jól választja ki azokat a pillanatokat, amikor exponál, ráadásul tónusban, színben is nagyon jól van tartva ez a forma. Én azt mondom, hogy a sapkából én kicsit sajnálom azt, hogy a képnek a bal oldalán az ív levágódik, a többi nem érdekes, ott lehetne szabadon hagyni ezt a vágást, tehát az ott most jól működik. De a képnek a bal oldalán az ív az most nekem probléma, hogy nem látszik. Még egy: hogy ezt most te így elmondod, hogy meggyevés után vagyunk, lehet, hogy most én ostobaságot fogok neked mondani, de hogy ha te ezt a meggyet valahogy meg tudod jeleníteni, akár egy pár szem meggyel, akár azzal, hogy mondjuk apa vagy anya a kezében ott tart egy párat ezekből a gyümölcsökből, akkor nekem ez egyértelműbb, és nem kell a címre hagyatkoznom. Ez most csak egy ötlet a sok közül, és nyilván számos más ötlet is van, dehát ez ezért kérdéses. Egyébként azért arra nagyon oda kell figyelni, hogy amikor úgymond evést, vagy evés utáni állapotot fényképezünk, akkor mi az, amit még megengedünk magunknak. Ez éppen a határon van, merthogy ha az étel, főképp ha az a szakállra, hajra, arcra, - és ez nem csak kisgyereknél igaz-, ráfolyik akkor az nem mindig gusztusos végeredményt ad. És ez kisgyereknél is igaz. Tehát attól amiért ő kisgyerek, tekintsük őt felnőttnek ebből a tekintetből, és nem biztos, hogy az mindig optimális, hogy a gyereket evés után milyen módon ábrázoljuk. Még egyszer mondom itt ez most alapvetően rendben van, de hát azért ennyit hozzá kell tegyek. Én erre most kettő csillagot tudok adni. (hegyi)
értékelés:
Kancsó és váza
Na végre. Nem azt mondom hogy ez száz százalékosan kész. Fogok majd megint mondani olyan csúnyákat, hogy mit, hova meg hogyan. De végre valami önmagában arról szól amiről, és nem találok benne olyan idegen tárgyakat, amik zavarnák a koncentrációt, vagy zavarnák az élménynek a befogadását. Látunk két kerámiaformát, látjuk ezt a nádasztalkát, és valami hátteret. És nagyon szépen monokrómban van ez az egész tartva, egyszínű, sárgás, kicsit melegebb tónus mint a sima fekete-fehér, tehát egy kicsit sárgásabb színben. Nagyon szép, és nagyon térbeli plasztikus ez az egész. Nekem egy picit itt most az a bajom, hogy ha én csinálom ezt a képet, akkor a két tárgyat kevésbé ragasztom össze. Azt is megmondom miért: ha azt mondom, hogy az egyik nőies forma, a másik egy férfias forma, talán nem járok messze az igazságtól. Ezeknek ugyan van egymáshoz köze, és az nem is baj, hogy ha van, de azért valamilyen döntési helyzet van, hogy én most kinek drukkolok. Most a férfi formát nagyon szétmetszi ennek a kancsónak a füle. Ezen lehetett volna talán valamennyit módosítani, nem azt mondom, hogy teljesen különálló két tárggyal kell dolgozni, lehet összekapcsolni ezeket a formákat, csak nem biztos, hogy ez a fül a szerencsés megoldás. Azt is lehet, hogy ha ezt elforgatom ezt az első edényt, akkor is egymáshoz tudnak úgymond simulni ezek a formák, és kevésbé kérdéses ez a fajta érintkezés. Egy picit szűkre van nekem ez most komponálva, egy kicsit nagyobb levegőt kéne talán hagyni. Lehet, hogy ha ezt a füles kancsót egy kicsit közelebb hozod a kamerához, akkor ott az előtérben a tér az jobban kitöltődik, és lehet egy kicsit nagyobb levegőt hagyni oldalt legfőképp. Nem sokat, egy picit mindenféleképp. De azt gondolom, hogy az előzőekhez képest ez nagy előrelépés, nagyon köszönöm, és ez egy abszolút jó irány. Tehát ha izgat téged, és ha érdekel a csendélet, és én azt remélem, hogy igen, akkor ez az irány az, amiből el kell indulni. És akkor ezzel lehet elkezdeni játszani, hogy erre forgatom, arra, ilyen megvilágítás, olyan, és akkor magad gyűjtöd a tapasztalatot, hogy mi hogyan változik ezáltal. Ezektől függetlenül, amiket elmondtam, pontosan azért, hogy érezd, hogy ez az irány az az irány, ami igazán működik, én erre most megadom a három csillagot, nem azért mint hogy ha nem lehetne ezen javítani, vagy változtatni, hanem azért, hogy hajrá, hajrá, ebbe az irányba menj tovább. (hegyi)
értékelés:
Hozzászólások
Török József
2024. 12. 30. - 21:27
"Se está acabando ya." "-És a fiúk. -Na pufff. -Ági és a.fiúk. -Az már félig Kontroll csoport…
Bartos Ágnes
2024. 12. 29. - 15:34
Én is meghallgattam,köszi Gabri és Gyula. Szépszomorú volt valóban, mint minden mostanában.
Aureliano
2024. 12. 28. - 13:14
Na, ezt is meghallgattam. Izgalmas az olasz kaland, érdekes lett volna hallgatni a felújításról.…
Aureliano
2024. 12. 28. - 12:15
Meghallgattam. Csodálatos borsodi japán halandzsareppet is tartalmazott, ami tetszett. Gyula is…
Nagy Zoltán A.
2024. 12. 27. - 21:16
Jelezném, hogy az árnyas patakot szeretném elkérni háttérképnek. -- az a Sagittario folyó egyik…