Elemzés

Ha lenne ételfotó lecke, oda küldeném.

Végre, végre, végre. Végre valaki elkezd klasszikus tárgyakkal, klasszikus kompozíciós renddel dolgozni a csendéletben. Azt írja Gábor, hogy ha lenne ételfotó kategória, akkor oda küldte volna. Lesz ételfotó lecke, de az ételfotó lecke abban nem más, mint a csendélet, hogy ugyanazokat a kompozíciós szabályokat várja el. Annyiban lehet másképp értelmezni, hogy kifejezetten valamilyen ételnek a bemutatása, tálalása, „eladása” a feladat. Tehát, ha ez ételfotó lenne, akkor visszaadnám ismétlésre, mert ez nem egy étel, hanem egy fázisfotónak tekinthető az étel viszonylatában. Én örülök annak, hogy - bár nincs ételfotó lecke – a csendéletbe küldte Gábor, mert így szabadon, a csendélet jellemzőit figyelembe véve beszélgethetünk. Nagyon tetszik az a színvilág, amiben elhelyezi az ő tárgyait, modelljeit a szerző. Nagyon jók ezek a bordók, barnák és vörösek. Tehát azt mondom, hogy ezt mindenképpen célszerű megtartani. Talán, ahogy a képnek a jobb oldalán egy picit megcsillan valami ebből a háttérből, ezt érdemes egy picit még máshol is használni, valahogy a képnek az előterét és a hátterét ezzel jelezni. Ennél azért lényegesen nem erősebben, csak folthatásaiban ez jó, ha meg tud jelenni. A képen szerepel hagyma, fehérrépa, sárgarépa, paradicsom, gomba, petrezselyem, és talán még egy kis fokhagyma is. Ezeknek az elrendezésénél abból indulunk el, ami a talált képek sajátja. Tehát, hogy anya főzi az ebédet, apa kioson a konyhába, és ahelyett, hogy elmosogatná a szennyest, lefotózza azt, amit anya összekarikázott. De arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ebben van már legalább 1 határozott döntés, és ez pedig a hagymának a felállítása. Tehát az, hogy ezt a fél hagymát Gábor valamilyen módon úgy tudta beállítani, hogy az nem fekszik, mint a többi tárgy, hanem nagyon határozott formát mutat, és így, mint egy hirdetőtábla áll a képnek a bal oldalán. Ez az irány lenne a jó, és ha a Gábor ezt ennél az egy darabnál elérte, akkor a többinél is ezzel kéne foglalkozni. Magyarán, ezt a képet úgy kéne készíteni, hogy a többi tárgynál is ezeket a mozdulatokat ő megteszi. Tehát lehet, hogy ugrik a vasárnapi ebéd, vagy lehet, hogy neki kell felszeletelni reggel ezeket a zöldségeket, ahhoz, hogy nyugodtan tudjon dolgozni vele és nem kapjon a fejére egy kokit az asszonytól, viszont hatásosabb lesz a csendélet. Mire gondolok? Most a sárgarépa és fehérrépa darabkák nagy rendezetlenséggel vannak jelen. Itt eleve adódik az, hogy a színekkel és a formákkal tudunk játszani. Kétféle színt, egy fehéret és egy sárgát, és kétféle formát, egy körcikket és egy hosszúkás formát látunk. Máris adná azt, hogy valamilyen rendet próbáljunk kihozni ebből. Nem mértani rendre gondolok, de tömegelhelyezésben mindenféleképp jó lenne, ha rendeződnének itt a helyzetek. A kép előterébe például ide vannak dobódva ilyen kis cikkelyek, lehet, hogy az már nem is fehérrépa, hanem karalábé darab, nem tudom, de a lényeg az, hogy ezek a darabkák tömegükben nem tudják kompozícióban ellensúlyozni azt a lankát, ami a kép bal oldalán ezekből a fehérrépa darabokból képződik. A másik, hogy van egy petrezselyem, ami nagyon szép és gusztusos, de ott vannak azok a szárak. Lehet, hogy anya azt szeretné használni a levesbe. Akkor úgy kell eldugni, hogy azok ne szerepeljenek a képen. Mert most kandikálnak, mint a csigák szarvacskái, de hát ezek kompozícióban nem sok jót jelentenek, nem nagyon tartoznak oda. Aztán föltett a Gábor egy paradicsomot, ami nagyon jó, de az a paradicsom ott a narancssárgák között szerényen mosolyog, megbújik, ugyanakkor adná magát az hogy ez a paradicsom esetleg oda a kép jobb alsó részénél, a fatányér ívén lévő sötét folthoz kerüljön, ott gyönyörűen megélne. Vagy ez az egy szem gomba esetleg, ha oda lekerül, akkor ezt a fekete lukat betömi, máris nyugodtabb lesz a kompozíció. Nem akarnám én ezt sokkal tovább cincnálni. A lényeg a következő: ezek a tárgyak önmagukban gyönyörűek, de mindegyiknek lehet olyan része, amik ábrázolásra nem biztos, hogy alkalmasak. Tömegelhelyezés, színdinamika, kompozíció az, ami meghatározza, hogy milyen irányba kell elmozdulnunk. Most látunk egy nagy fehér flekket, ez a hagyma, aminek a tövéhez folyik egy nagy fehér háromszögforma, majd látunk egy narancssárga háromszögformát, látunk egy amorf zöld pamacsot, és még látunk ebből kikandikálni narancssárgát, pirosat, fehéret. Most ez nincs rendben, nincs átgondolva, hogy minek hol legyen a helye. Én azt tudnám mondani a Gábornak, hogy nagyon jól kezdi ezt az egészet azzal, hogy a hagymával elkezd dolgozni, ezt a hagymát tessék megfigyelni, és ezzel a hagymával kell indítani a következő megoldást, már úgy értem, hogy abba az irányba kell elindulni, ahova ez a hagyma lépked most. Én erre most adok egy csillagot a Gábornak bátorítás gyanánt, és azért, mert azt szeretném, ha tényleg elkezdene ezzel dolgozni. Én azt mondom, hogy célszerű, ha 4-5 tárgynál nem kezd többel foglalkozni, hanem azzal a 4-5 tárggyal kezd el zsonglőrködni, mert akkor annak a 4-5 tárgynak, ha megtaláljuk a helyét közösen egy képen, akkor utána a későbbiekben, más tárgyakkal hasonló eredményeket tud elérni majd. A végére egyetlenegy mondat. Akkor, amikor csendéletet vagy kompozíciót szerkesztünk, kicsit úgy célszerű csinálni, mint a vaksi, szemüveges ember, aki otthon felejtette a szemüvegét. Tehát, ha egy kicsit hunyorítunk, akkor el tudunk vonatkoztatni a konkrét formáktól, és a rendezésnek az elsődleges szempontjánál célszerű ezektől elvonatkoztatni, és azt mondani, hogy látok egy fehéret, egy narancssárgát, egy zöldet, egy pirosat, mert ezzel fogom tudni magát ezt a szín, forma- és tömegelhelyezést megoldani. Ennyi a javaslatom. Várom a folytatást! (hegyi)
értékelés:

Hát hogy elégedett-e a mosoly vagy nem, ebben 100%-ig nem vagyok biztos. Nagyon érdekes és nagyon jól használható modellt talált magának Tímea, csak egy kicsit az elhelyezés a képen bizonytalan. Jó ez a kerítés, jó hátul a bokorsor, csak egy kicsit nekem a vágás esetleges, hogy vállnál vágunk. Vagy közelebb megyek akkor egy picit, kevesebb is elég lett volna a környezetből, akkor a gesztusok jobban élnek, vagy pedig kezdek valamit akkor a karokkal is. Tehát most a kettő között állunk valahol. Ez az egyik része a dolognak. A másik az, hogy magát a portrét én jónak tartom, főképp akkor, hogyha ezzel a modell is egyetért, úgy értem, ha ő ilyen. Ezt Tímea jobban tudja. Van ebben az elégedett mosolyban egy pici cinizmus is azért, ha magát a mosolyt nézzük. Bár én ilyenkor mindig azt szoktam játszani, hogy letakarom a száját és az orrot, és csak a szemet nézem, hogy miről mesél a szem. Abban van egy nagy adag fájdalom, fáradtság, merengés. Utána letakarom a szemet, és megnézem, hogy miről mesél a száj. Hát ez egy teljesen más történetet mesél. Izgalmas ez a fajta dinamikai játék, a kérdés az, hogy mennyire stimmel ez a modellel. Kettő csillagot megadom, a kompozícióval nem vagyok megbarátkozva. (hegyi)
értékelés:

Én ezt a leckét visszaadom ismétlésre, azt is megmondom miért. Tessék elolvasni és megnézni azt a felhívást, ami a leckéhez tartozik. Nem elsősorban a barátot kell bemutatni. Ezek nagyon egyszerű megoldásoknak tűnnek. Tudom, nem könnyű belenézni a kamerába, de ez a puszi van az arcomra festve rúzzsal, meg nagyon öleljük egymást, miközben azért a kamerának is játszunk, gondosan belenézünk a kamerába, ez nem egy természetes gesztus, hanem a kamerának szóló játék. Én ezt el tudom fogadni, csak a barátság lecke a barátságtól szól, hogy mit jelent nekem ez a fogalom. Ez azért ennél szerintem bonyolultabb, mint hogy összepuszilgatjuk egymás arcát, meg megöleljük egymást nagy gesztusokkal. Szóval én várnám ennek a leckének legalább olyan szintű ismétlését, mint a magány. Aki tud olyat készíteni, mint az a fotó, annál ezt a képet én nem tudom elfogadni leckemegoldásnak. Remélem, hogy Tímea ezzel egyetért - saját képéhez, és saját munkájához mérem - nem csak a magányt mondhatom, hanem a telet is. Tehát, hogyha olyan szinten tudunk elvonatkoztatni, akkor tessék ezt tovább vinni. (hegyi)

Szeretem ezt a képet. Dinamikus, abszolút jó és mozgalmas. Nem tudok rá semmi olyat mondani, amibe bele tudnék kötni. Én elfogadom ezt a fajta tél értelmezést, hozzám a tél nincs közel ennyire, de abszolút értem, hogyha valaki kimegy a hóba és maga a hóesés helyzete is ennyire fel tudja villanyozni. Mert itt azért azt tessék észrevenni, hogy dinamikában itt nagy dolgok történnek, nem csak színdinamikában, hanem abban, hogy ezek a „hócsomók” nagyon jól felelnek arra a dinamikus formára, amit ez a kúszó tuja vagy fenyőág mutat. Szóval, nagyon köszönöm és nagyon jó megoldásnak tartom a tél leckére. (hegyi)
értékelés:

Ez egy 12 képből álló riport. Két eset lehetséges. 1. Tudomásul veszem és figyelembe veszem azt, hogy Bélának ehhez köze van, úgy értem, hogy a képen szereplő modell azért került ebbe az állapotba, mert ebbe a Béla is szerepet vállalt, magyarán, ő az apuka. Hogyha ezt én figyelembe veszem, akkor minden rendben van, és minden jól van így, és tökéletesen egyetértek az egész képsorral, mert az ember megpróbálja rögzíteni azt a pillanatot, ami nem csak az ő, hanem a világra jövő kis jövevény életében is egy fontos pillanat, és mint dokumentum minden megengedett. Ugyanakkor azt mondom, hogy ha egy kicsit szigorúbb vagyok és azt mondom, hogy de a Béla fotográfus, és ez a fotográfus van akkor ott jelen, és nem az apuka, akkor azt mondom, hogy azért vannak ebben képek, amik kihagyhatóak. Az első kép gyönyörű, szeretem ezt a képet, mert benne van az a fajta rákészülés, érzelmi helyzet és fizikai helyzet, ami egy eseménynél az anyát körülveszi. A második kép is abszolút rendben van, látszik, hogy itt egy csapat dolgozik azon, hogy ez a csoda megtörténjen. A harmadik képpel nem nagyon tudok mit kezdeni, ugyanis kicsit szemérmes. Tehát, ennek a képnek a főszereplője az anya hasa. Az a has, amiben még ez a kis lakó ott van benn. Ez az a pillanat, amikor elkezdődik egy műveletsor. Ugyanakkor azt mondom, hogy ezen a képen látunk valami vegyszert, ollót, ami fontos, de aztán már egy másik kezet is látunk, ami meg már nem fontos. Tehát itt a kép vágásával én nagyobb hangsúlyt adtam volna a testnek, és mellékszereplői hangsúlyt az orvosoknak. A negyedik kép nagyjából hasonló, mint a második. Persze lehet azt mondani, hogy ez egy ilyen ritmus, de ha ezt veszem, akkor ez nekem olyan, mintha egy leforgatandó filmnek lenne ez a storyboard-ja. Tehát én a négyes képet kihagynám. Az ötös kép izgalmas, csak az a nylon zacskó kicsit illúzióromboló, mindenesetre ez egy nagyon jó kép lehet. Mindehhez azért azt mondom, hogy talán a következő kép fontosabb. Tehát lehet, hogy én az ötöst kihagynám, és a hatodik képet tenném be. Utána a hetedik és a nyolcadik kép abszolút jól működik. A kilencedik kép beszédes az orvossal, aki tartja Budát a kezében. És én azt mondom, hogy ha én nagyon szigorú vagyok, akkor nekem a tizedik kép befejezi a sorozatot. Ugyanis a tizenegyedik kép már egy konvencionális szokásos kép: anya a gyerekkel, de ez az előző képen is látszik, csak egy kicsit jobban oda kell figyelni. Olyan, mintha a szerző bizonytalan lett volna abba, hogy érteni fogjuk-e azt, hogy mit látunk a képen. Márpedig néha nem árt dolgoztatni a nézőt, és nem mindent készen adni „tálalásra”. Az utolsó két képet lehagynám. Ugyanakkor azt mondom, hogy mindenképpen megvan a három csillag, mert az nem semmi, hogy valaki egy ilyen történetet megfotóz, és ezzel dolgozik, és utána megmutatja annak a közösségnek, amelyikben az ő közös történetük elindult. Én ezt köszönöm, és nagyon nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy nálunk ez a képsor megjelent. (hegyi)
értékelés: