Elemzés

Stég
Részlet a Veresegyházi tavak egy stégjéről...

Sándor eddigi munkáiban is azt láttuk, hogy bár kérdésként felvetődött, hogy a Sanyinak úgy mondják, hogy elsült a keze, és lett egy-két jó képe, vagy egy olyan szemlélet munkál alkotói viszonylatban a képein, ami egy tisztázott gondolkodást jelent. Pont itt, ennél a képnél azt kell, hogy mondjuk, tudja, hogy mit csinál, mit akar üzenni, hiszen ha ennek a képnek szikár módon, előképlet nélkül nekiállunk az értelmezésnek, akkor az derül ki, hogy absztrakt ritmikai kompozícióra épülő, szürkés-világosok és különböző foltrendszereknek a dekomponált képletét látjuk itt. Ez egy absztrakt kép. A cím, és egy-két térbeli szerkezet, pl. a cölöpök utalnak arra, hogy itt ne csak egy síkbeli felület tónus- és ritmikai játékát lássuk, hanem valóságban, a valós térből kimetszve, abban meglátva, azt értelmezve, rá kell találni a látás által létre kell hozni egy fontos üzenetet. Pl. ha félreteszi valaki azt a kérdést, hogy miért érkezett ez a kép az épített környezetre, hiszen ezen nincs más, csak egy, a fagytól szétrepedezett betonstég, két vízvezetékcső, amit leütöttek, a tócsa széle, meg egy kis fűcsomó látszik. Hol vannak ezen a barokk oszlopok, a reneszánsz festéknyomok, a bauhaus? Mégis, itt egy ember által készített használati tárgy, egy monstrum, a természeti közeg, a víz tónusa, ami a szürkéi miatt egy melankóliát is hordoz, alapvetően egy szemléletbeli állapotot tükröznek, és ehhez az állapothoz megtalálja a természetben az ember által használt formát és a természeti közeget, és mindezt eszközként, nyelvként használja fel a benne zajló érzelmi üzenet kifejezésére. Ezért fontos és egzakt ez erre a leckére, mert jelen van benne az Orosz Sándor, mert ugyan nem látjuk benne a fülét, a kezét, de látjuk benne a szívét, a lelkét, és ott van az üzenete, ami benne 2008-ban zajlik. Nagyon köszönöm ezt az üzenetet. (szőke)
értékelés:

Kékfestő csendélet
Kelmefestéshez használt szerszámok a sarokban

Megmondom őszintén, egyszer már elemeztük ezt a képet, nem is röviden, de a technika ördöge miatt ez elveszett, így újra meg kell tennünk. Egy nagyon fontos dolog, hogy az elmúlt időszakban ha visszatekintünk és megnézzük az Anita eddigi munkáit, képeit a kezdeti szakasztól idáig, hogyan fejlődnek, alakulnak, akkor azt sejtem, hogy ez a kép egy nagyon fontos állomás, amihez az Anita itt elérkezett, és nagyon büszke vagyok arra, hogy az Anita ezt a munkát elkészítette, és el is küldte. Ugyanis nem nagyon tudok mást mondani, mint hogy ez a munka egy minden ízében-porcikájában átgondolt, élvezettel elkészített és jól megtalált képzőművészeti forma, amit ő beküldött. És nem azért fontos ez a kép, mert képzőművészetileg, festészetileg rendben van, ezek a kékek, okkeres-barnák és fojtott fátylas szürkék hihetetlen festőiséggel bírnak, plusz a formák is nagyon izgalmasan ritmizálnak, mint egy kis menüett – de nem is ezek a legfontosabbak, hanem az, hogy az Anita eddig munkálkodásában amelyet láttunk, követtünk itt, nagyon konzekvensen összeáll valami abból az emberből, aki a külvilág számára nehezebben megközelíthető, és ez a kép azért ennyire hatásos és könnyen befogadható üzenetként, mert az is érződik rajta, hogy az alkotó mindenfajta skrupulustól mentesen, élvezettel, sőt ÉLVEZETTEL készítette el ezt a munkát. Ez a kép egy érzéki kép. Tudom, látszólag egy festékesvödör, egy sokat használt seprű, egy másik rúd, egy régi kemence széle meg egy felmosófa látszik a képen festékfoltok, piszok, múlt – mégis a kamerán keresztüli kiválasztás, a fotós szeme, az a szem, ami az eszközön keresztül meglátja a világban a sűríthetőt, a versszerűt, az összefoglalót, az a szem itt nagyon jól döntött. És ez a kép igenis hordoz mindent, ami akár a nőiséggel, az ehhez kapcsolódó teremtő-befogadó rendszerrel és a hozzá kapcsolódó férfioldallal is jelen van. Ha megnézzük az Anita régebbi munkáit, és látjuk, hogy nagyon sokszor versszerű üzenetek érkeznek, ezek közérthető formában mondják el az Anita állapotát, az ahhoz vezető utat, az üzenetet; akkor a többihez képest itt nagyon kevés a verbális pótlás. Tulajdonképpen szokatlan az is, hogy Anita itt szárazon, csak egy egysoros üzenetet ad a képhez. Szerintem ez nem véletlen, hiszen olyan biztonsággal, nyugalommal van jelen ez a fotó, hogy Anita is érezte, hogy nem kell hozzá mankót készíteni. Nyilvánvalóan arra kell, hogy ösztökéljük itt, az estiskolán, hogy ezt a fajta bátorságot tartsa meg, sőt, ezután a kép után ez már kötelezi őt erre a fajta őszinteségre, elszántságra a munkáiban, merthogy kiderült, hogy az a vizuális nyelv, amit használ a fotóban és a képzőművészetben is, hiszen ezek a figurák, modellek képzőművészeti alkotások, szóval megtalálta ezt a nyelvet, és szerintem a további alkotásokat is ezen a szinten kell tartani, mert nem az adottságtól, a technikai tudástól, hanem az alkotási folyamathoz viszonyuló őszinteség a lényeges. Ez a kép az három disznó, és fogadd el Anita, hogy innentől kezdve ha tévesztesz, akkor kell, hogy határozottak legyünk veled, mert ez a kép bizonyítja, hogy képes vagy nagyon szép munkákra. És köszönöm szépen ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Szárd portré

Fekete-fehér, majdnem négyszögletű formátumú képet látunk, egy család együttesét egy hegyes tájban. Valószínű legalábbis, hogy család, a mozgásokból, gesztusokból úgy tűnik, hogy ők hárman egy közösséghez tartoznak. Domináns itt a férfiszereplő, és ebből arra is következtetnék, hogy nem a portré, hanem a család házifeladatban kellene ennek a képnek szerepelnie, ezért innentől ezt ha Dénes is egyetért, a család kategóriában elemezzük. A kép elsődleges megközelítése az, hogy szerintem pontos karakter és jellemrajzot ad erről a családról és erről a home vagy emlékfotóról, mert nagyon jól érzékelhetőek a családon belüli pozíciók ebben az üzenetben. Egyértelműen a prímás, a főszereplő ebben az üzenetben az apa, aki picit teátrálisan kritikusan, bizalmatlanul beletekint a kamerába, felénk, és a többiek pedig kontráznak ennek a zenekarnak ők is fontos résztvevői, a nagybőgő, a cimbalom, gondoljunk itt a pár, az anya szerepére, aki ebben a kompozíciós rendben csak félig került a képre, a tekintetét amiről többet lehetne tudni a trióban megtalálható szerepéről, az el van takarva, ő csak egy alkalmazottja ennek a képnek, a férfi mintegy ránehezkedik, az alul felfedezhető kislánynak így az ő szerepe is pontos, sőt ő olyan, mintha szenvedő alanya, vagy irányított résztvevője lenne a képnek, kinéz a képből, apa-anya adja, hogy ez a közös fotó elkészüljön, amit apa a fejébe vett, fontosnak tart, hogy az egész utazás is aszerint a ritmus, a szabályok szerint megörökítődjék. A kép ugyanazzal a kódrendszerrel dolgozik, mintha 1967-ben vagy 75-ben a felmenőim, a Néhaiaim, vagy más képeket is említhetnék, egy dokumentáció, de 2008-nak a saját hangulatát is hordozza. Nem azért, mert fekete-fehér vagy színes, hanem ugyanúgy egy múltból küldött üzenetként van jelen és egy helyszínrajzot küld, nemcsak a helyről, hanem a család állapotáról. És ezek szépen és egyszerű nyelven vannak közölve. (szőke)
értékelés:

Kerti Kép
Édesanyám kertecskéjének csendes kis zugában, a napon sütkéreztem...

Nem fogadjuk el csendélet kategóriába, a csendélet az más, kérjük, hogy az Estiklopédiában nézd meg, hogy mi az, de a képet elemezzük, merthogy áttesszük az egészalakos portré kategóriájába. Ez a kép nagyon is fontos és jó alkotás, de az is fontos, hogy azért ezeket a kategóriákat azért próbáljátok már meg jól behatárolni. Tehát. Egy archaikus technikát alkalmazó (vagy azt idéző) képet látunk, ami kompozíciójában dekomponált megoldás, a főalak a jobbszélen tartása, a bokor struktúrájának jobbszélre mutatása a kép baloldalán lévő nagy, homogénnek mondható tér rántja helyre, és ezek a kis puszpángbokrocskák (a puszpángból furulyákat is csináltak a barokkban – dörögdiesen kruspáng) ezek a formák billentik helyre, ráadásul az egész színvilágában egy földöntúli vagy egészen szürreális világot hoz létre, mintha szolarizálva lenne, mintha az atomvillanás utáni utolsó felvétel lenne Hiroshimában, amikor az árnyékok beégtek a betonba, tehát egy nagyon erős kép, és annyit azért kérnék a Sándortól márcsak a többiek kedvéért is, hogy erről a technikáról akár a fórumon nyitna egy topicot, hogy magát ezt a technikát amivel ezeket a képeket készíti a többiekkel megosztaná, az nekünk nagy segítség lenne. (szőke)
értékelés:

A tavasz 1 pillanata
...mondotta Stirlic

Az idő sohasoha megnemáll, az órákróják szüntelenaz úttyukaaat - [Szőke és Hegyi énekel] Taliándörögdön, a körtefa alatti idillikus környezetben látunk egy párt, egy férfi és női alakot, akik a XIII. századi templomromot nézik; és a kép egy nagyon jó perspektíva-játék hogy a méreteket így az objektív torzítását felhasználva és a mélységélességet ilyen tágra véve tulajdonképpen egy síkba hozta a három elemet, a fát, a két embert és a rom síkját, mert ez egy közösséggé formálja ezt a három embert. Ugyanakkor kompozícióban azt mondom, hogy ugyanezt megtartva a kép két oldalából vágni kellene. A fatörzs mellett újra felbukkan az ég és a fatörzs formái ezt zavarossá teszik, és elviszik a figyelmet, míg a másik oldalon a visszafelé hajló ágnál szintén vághatnánk, mert ott is megtörik a forma. Tehát ha ezt a két vágást megtennénk, máris jobban fókuszálna ez a történet a két ember és a rom viszonyára, és a fa mint struktúra, mint díszítés funkcionálhatna. (szőke-hegyi)
értékelés:

A különbség: 35
Akkor és most... Az egyik kép 1973-ban, a másik 2008-ban készült.

Gondolom a két kép közti különbségre utal a szám, és nagyon örülök, hogy egy hasonló pozícióban, pózban egy korabeli kép, ahol egy kerámia nyuszi van a kisgyerek kezében, a másik kisgyerek kezében meg egy festett cica, és a két beállítás egészen hasonló. Egy másik kép kapcsán felvetődött, hogy hogyan lehet fedésbe hozni a jelent a múlttal, és látszik, hogy ez érdekli az alkotókat, az átalakulás; ez egy jó ötlet, hogy nagyjából hasonló pozícióban akarjuk ezt létrehozni, viszont kérdésessé teszi ezt a kép keretezése, ami egy látszólag régi, tépett fotósarok-forma, gondolom fotoshop trükk, de azt az egyszerűséget, amit az A-B verzió a mostani időszakban több ilyent is fogunk látni, ahol az alkotók akár társaikkal akár tükrökkel maguk megfelezése időben játszanak el ezzel a kollázstechnikával – de ez szerintem nem igényli ezt a maszatolást a kép szélén, mert ez egy bizonytalanság, amit ráadásul kétszer aláhúzok. Még Tóth József (Füles) nevét említeném meg, aki egy egész albumot szentelt annak, hogy felkereste a fotós kollégáit, kért tőlük gyerekkori képet, és beállította őket ugyanabban a pózban a jelenkorban, és nagyon érdekes képpárokkal dolgozott. (szőke)
értékelés:

A betű szerint

Egy belső térben készült fotót látunk, ahol nagyon jól tagozódik a tér hármasa, mégpedig azzal, hogy van a kép felső negyedén egy közeliben és élesben tartott, fröcskölt falfelületű talán ajtómélyedés, aztán van a kép fő témáját bemutató falfelület, majd a kép bal oldalán kinyílik egy fényformával, a háttér jelzésértékűen megjelenik. Ez egy nagyon jó kompozíciós helyzet, bár annyit megjegyeznék róla, hogy nekem nem eldöntött, és nem érzem, hogy súlypontjában és folthatásában a helyén volna, ez az imakönyvtartó kis állvány, a könyvvel, nekem ez ha a teremőr nem néz oda, áthelyezhető lett volna, ahhoz, hogy ez bemozgassa a kompozíciót, de ettől még ez egy jó kép, és meglenne rá a három disznó is. De ez a lecke a család kategóriára érkezett, és ugyan látjuk, hogy itt van a kategóriákkal egy játék, hogy milyen értelmezéseket adunk, és ez mennyivel másabb, mint a másé, és ez már szinte egy verseny, de attól, hogy van egy sajátos értelmezésünk, és beemelünk egy más alkotónak a művét, ami a családról szól, hiszen itt Máriát látjuk a kisjézussal, ettől ez még nem válik a többiek a néző által elfogadható értelmezéssé, mivel ez a történet nem szűrődik át az alkotón a család témájában; az illusztrációnál több, de az önálló alkotásnál kevesebb. Ez a kép megoldásként az épített környezet leckére fogadható el, ha a mi kategóriáinkat fogadjuk el, és nem a családéban, mert ilyen alapon akár azt is lehetne mondani, hogy jól van, lehetne akár csendélet is, meg akár vágy is, de szerintem próbáltuk elég jól megfogalmazni, hogy melyik lecke miről szól és a család lecke a mi viszonyunkról szól a családdal, és ebből a képből nem derül ki Dénes viszonya a családdal, a szakrális megoldásban. Szerintem ez az épített környezetbe kerüljön át, és ott megvan rá a három disznó. (szőke)
értékelés:

Ugye mindenki szereti a csokoládét...

Egyértelműsíthető, hogy az az alaptörténet, hogy ő a csokijából nem ad nekünk. Neki jó, de nekünk nem ad, ami utal persze a film síkra redukált sajátosságára is, hogy egyenlőre még virtuálisan a technika azt még nem találta ki, hogy a csoki hogyan jöhet ki a térbe a vetített képből, és ezt az István dramaturgiailag felhasználja. Ez egy jó geghelyzet, mert a személyes gesztusaiban ábrázolja Istvánt, ebben a térben, amit már láthattunk tőle, azt is, hogy ő hogyan kommunikál, hogyan mozog, milyen gesztusai vannak, és ez a film egyharmadáig jól építkezik, amikor átlép a képsor abba a kategóriába, ahol egy szakmai kérdés merül fel; ezt színjátszásnak vagy színészetnek hívják. Mert addig egészen jól építkezik a történet, aztán egyszercsak kifúj, kifullad, mert nem tud ezen a csokoládén még csavarni, nem keni össze csokival az optikát vagy valami. Viszont az is látszik, hogy megpróbálkozik a helyzet megoldásával, nem állítja le a kamerát, vagy nem küldi el nekünk a filmet, hanem a kamera megy tovább. És ettől a film második kétharmadában benne van egy kiszolgáltatottság, egy áldozati szerep is, hogy igen, én megmutattam a csokimat, igen, itt vagyok, és egyedül eszem a csokimat, és szeretném tudni, hogy ti tudtok-e arról, hogy én itt vagyok. És az utolsó harmadban ezért erősödik fel a történet újra, hogy még ott sem vágja el István ezt a helyzetet, hanem hagyja, hogy az eredeti vonulat leüljön, és még a privát megjegyzések is, hogy ’ennyi’, és ’vége, nem mondok nektek többet’ ezek egy üres szobában, ahol nem kezeli más a kamerát, ebben a szobában elhangzanak. Kinek mondja az István, hogy ennyi? Saját magának. Részben ez a fontos ebben a filmben, hogy a játékosság, a maszk ellenére is érződik az egyedüllét, a kapcsolódási vágy, és mégis azt mondom, hogy szakmailag azt a középső harmadot meg kellett volna oldani. Nem arról van szó, hogy az irány nem jó, hanem bármennyire is valósnak és natúrnak és egyszerűnek tűnik egyedül ülni percekig a kamera előtt, igenis ezeket is le kell próbálni, ki kell találni, mert a mozgófilmes történetek is sokszor a fotók is, amelyek valósnak látszanak, sokszor csak illúziók. A képen ha megjelenik a gyilkos, a karatehős, a jó hős, a negatív hős, ezek csak illúziók egy szakmai munka eredményei, és a néző majd azt hiszi, hogy Uriel az angyal megjelent, mert lebeg ott a szoknya. De ehhez nagyon sok munkát oda kell tenni, például olyan gépeket, amelyek szelet hoznak létre vagy hangokat, amiktől aztán az illúzió teljesen a nézőé lehet. Ezért három disznó. Még egy dolog, hogy most a kamera le van téve, és így a szereplő mozgatásával lehetne a teret dinamizálni. (szőke) értékelés:

Homokóra

Nem tudjuk eldönteni, hogy ez itt vajon egy performance része vagy egy utcakép, de egy nagyon jó meglátás maga az, ami a térbeliséggel, a perspektívával, a formákkal, az emberi alakkal a háttérben itt létrejön. Az is nagyon jó, hogy az előtérben van itt egy gyertya, amivel be tudjuk azonosítani, hogy ezek a kis fénypontok hogyan jönnek létre, és hangulatában is nagyon jó és nagyon szép. A kategóriával megint van egy kis problémám, a képértelmezéseket lehet szabadon használni, de a kategóriákat azért használjuk már annak, ami, nem tudom én ezt csendéletnek elfogadni, mert nem teljesíti semmilyen formában sem a csendélet kritériumait – azért mert csend van, vagy mert lírai még nem válik csendéletté. Tehát én áttenném az épített környezet kategóriába, mert annak nagyon is el tudom fogadni és három disznót kap. (szőke)
értékelés:

Felhő-karcoló a Lágymányosi híd közepén, az északi járdáról.

Saját hatáskörben áttenném szorgalmiba ezt a képet, mivel az épített környezet leckét visszaadnám ismétlésre azzal, hogy szűrd át magadon a lecke üzenetét, és igazából ezt a képet most hadd ne elemezzem annál jobban, hogy egy olyan képet fényképeztél, ami neked tetszett, és várjuk az épített környezet leckédet. A kép önmaga egyszerűen nem ad magyarázatot arra a néző számára, hogy miért készült el. (szőke)

Game
Visegrádi Dunaparton...

Tisztelt Orosz úr! Azt most mondom, hogy ne értsük egymást félre, hogy ez egy háromdisznós kép. Nekem az az igazán izgalmas ebben a képben, nem tudom, hogyan lehet ezt létrehozni, hogy az előtér és a háttér és minden életlen, és olyan gyönyörűen visz, és nem a szokásos perspektívával az emberi esendő mozgással pontosan ott van az élesség, ahol kell, fantasztikus a zeneisége. És szerintem a Sándor biztosan tudja ezt, bár lehet véletlen is, hogy az az alak, a teljes test formája sehol nincs csonkolva, vágva, bele tudott férni a világosabb háttérbe, a víz háttérrészébe, tehát nem úszik bele a sötét tájrészletbe. A méretválasztás is, ez a furcsa, majdnem négyszög, de tágra hagyott, és ebben nagyon jók a ritmusai ennek az átlós előtérnek. Beszéltünk ugyan már arról, hogy méretezzük a képet és ennek a képnek pont a méretezése nagyon furcsa, attól, hogy ilyen óriási előterünk van, és ennyire életlenben van hagyva, és ettől az élesben lévő figuráról nem tudjuk eldönteni, hogy ez egy makett, vagy egy óriás a törpék birodalmában van, aki éppen beosonni próbál éppen a törpék tavába, vagy pont fordítva ez egy kis törpe aki az óriásvilágban ilyen kis mikroméretű, tehát pont ez az izgalmas benne, ez a méretjáték, hogy minden méretezést segítő forma életlenben, lágyan van hagyva, ettől jön elő ez a trükk vagy hatás. Nagyon jó megoldás. Egy kérdés, hogy a mozgásra ez mennyire az... de én elfogadom, hogy ez mozgás. Nagyon érdekes ez, mint a Frank Zappa, Csend című lemeze ami természetesen, hiszen ő komolyzenével is foglalkozott, egy olyan lemezt adott ki, amin nincs semmi. Tehát valójában és tudatosan a csenddel foglalkozott, és valójában a hiánnyal jobban megközelítette azt, amiről a zene, a hangok birodalma szól, és miközben mondhatnánk, hogy ez mitől mozgás, az emberi alak mozgása a modern kontakttáncok és táncszínház ezzel foglalkozik, de hát ott van egy nagy, fodrozódó ív, amit az első láb mozdulata vagy talán egy kavics létrehozott, és ez úgy hozza létre a mozgás asszociációját, ahogyan mind gyerekkorunkban kacsázgattunk a tavon, és minden olyant hoz asszociációval, amire mégsem tudom azt mondani, hogy egy bicikli átsuhan a színpadon. A képnek előnye az, hogy nem tudsz tételesen kimutatni nyolc pontot, hogy ez mozgás, mert szalad a vakond itt elől, hanem mindenében, megélt valójában hozza ezt. Még egyszerűbben: ez egy korhatáros kép. És nem azért 18-as karikás mert valami őrületes testi dolog látszik, hanem ahhoz meg kell élni történeteket, hogy ez a kép az üzenetét elkezdje mesélni. Gyerekkort, barátságot, nyarakat, őszöket, csendeket, visszhangokat, és ezt a mozgás leckét így teljesíti. (szőke)
értékelés:

Egyedül
Szegény punk, minden igyekezete ellenére inkább volt szomorú és elhagyatott, mint feltűnő vagy polgárpukkasztó...

Elsőre az jutott eszembe, hogy Nóra valószínűleg azért utazott el Észtországba, hogy megkeresse a vágyait, tehát itt tulajdonképpen Nóra alteregóját látjuk, hogy milyen haja lenne neki, ha szabadon száguldozhatna – lehet, hogy ez egy önarckép csak Nóra nem merte arra a kategóriára beküldeni? :-) – nagyon remélem, hogy nem egy korai kép, ahol a Nóra punk korszakából látunk itt egy emlékképet... vagy lehet, hogy ezt ő ott kint be merte vállalni – de félretéve a viccet szerintem a leirat nélkül is – ami itt abszolút arról beszél, mint a kép is – ez a kép nagyon is erősen beszél, erős közlés arról a helyzetről amit a Nóra itt meglátott, talán egyetlen egy megjegyzésem lenne, persze itt nyilvánvaló, hogy... nekem itt a felső részből hiányzik még. Ez a kép kibírna akár egy négyzetes formát is, úgy, hogy a felső részhez adjuk hozzá a teret. Persze ehhez kell az is, hogy ott felül legyen még annyi szabad tér, ezekkel a macskakövekkel, hogy ne legyen ott más tárgy, ember semmi, hanem legyen tere ennek a helyzetnek, és akkor a kompozíció jobban tudna mozogni, jobban tudva érvényesülni, tehát most egy kicsit szűkre van komponálva a dolog. De ettől függetlenül egy nagyon jó meglátás, és nagyon jó elbeszélő portrét látunk itt. Nekem lenne egy címötletem erre a képre; a szomorú napsugárlány. Mert itt a napsugárnak a kis rajzolt íveinek csak a fele látszik csak, de nekem olyan az egész, mintha egy ilyen mese lenne, egy rajzolt napocskával ott a fej körül. A szorgalmira az egy disznó abszolút megvan. (szőke)
értékelés:

The door
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel...

Amin rögtön az elején szeretnék túllenni az az, hogy igazándiból, aki nem beszél jól idegen nyelveket, hogy miért használunk, és miért adekvát az idegen nyelv a képcímekben, ennél a képnél én nem igazán értem a szükségességét, ez egy gótikus kapu, már stílusában sem, kulturális vagy más kapcsolódásaiban sem érthető, hogy miért kell az angol szöveg hozzá. Ami a képet magát illeti, egy nagyon szép tónusú kép, bár nem tudom, hogy ez egy kirándulás, vagy milyen esemény alkalmával készült ez a kép, de talán meg lehetett volna várni egy olyan helyzetet ebben a világítási tartományban, amikor kevésbé felhős vagy komor ez a szórt fény, akár súrlófénnyel vagy máshogyan jobban kijönnének a struktúrák, a domborulatok, a falnak, magának a kapunak, hiszen itt egy előző kor építészete kiemelkedik ebből a vakolatból, sőt ott oldalt az a kis ablak, az egy másik kor, talán román kori, aszimmetrikusan. Ezek síkban nem egyforma szintként vannak jelen apokrifként ebben a felületben, és ezt egy súrlófénnyel ez a domborműszerű formajáték sokkal jobban visszaadható. Most ebben a szórt fényben formailag látjuk ennek az egésznek a ritmusát, de két dimenzióban, tehát igazából ellaposodik, úgy van most világítva ezzel a szórt fénnyel. A másik a kompozíció. Ez a kompozíció most számomra igényelne még egy szereplőt. Itt most egészében látunk egy kaput, a lépcsőt, még az utcából is látunk valamennyit, egy centrális kompozícióban, amit ez a kis oldalablak vagy benyíló bont meg, de ennek nem látom az ellenpontját a képen. A befelé menő helyzet nincs megoldva, hanem mintha egy félig kész kép lenne, mondjuk akár éppen a Bara hiányzik róla. Vagy valaki, aki a teret értelmezi. Ha ezt a kompozíciót nézzük, nngem az izgat, hogy ez az oldalsó kis befalazott rész hogyan kapcsolódik ehhez az íves formához, akkor azt mondom, hogy egyáltalán nincs szükségem az ív másik oldalán a befejezésére, akkor akár annyira közel is mehetnék, hogy csak egy fél ajtót lássak, abból én már be tudom fejben fejezni, és egy teljesen más kompozíciót kapunk, ami a tömegében és folthatásában kiegyensúlyozottá válik, és nem hiányzik róla az ember. Itt megint a személyességre utalnék, hogy ennél a kompozíciónál maga a személy hiányzik, az élő emberi forma, ami mint Szőke Ház képénél is elhangzott, méretezi is a teret, a képet, hogy mekkora ez az ajtó, amit ha jól sejtek a kilincs magasságából egy picike ajtó. A másik helyzet pedig az, hogy ha közelebb megyek, az megint személyesebbé válik, attól, hogy kiválasztottam, hogy meghoztam egy döntést, hogy ebből engem mi izgat. Hogy ki merem mondani, hogy engem ebből csak a kilincs, a lakat, a zár, a félív és a befalazott kisablak izgat, akkor ettől a döntéstől válik személyessé, és ezáltal a döntés által kerülök rá a képre. Épített környezet leckére ez egy nagyon jó kép, de ezek miatt a döntési helyzetek miatt egy disznót adnék rá. És hogy Bara, az alkotó a rajta átszűrt üzenet, az nagyon kellene hozzá. (szőke-hegyi)
értékelés:

Fényfonal

Nagyon szépen köszönjük az üzenetet, de ez nem a csendélet kategóriájába tartozik, szorgalmiba áthelyeztük a képet, és a szorgalmi kategóriájában, ezekben az útiképekben az egy disznó rá megvan. (szőke)
értékelés:

Beteljesült vágy
Lágyan ölelt át, félszegen
Vigyázva, nehogy eltörjön a pillanat
(Én írtam)

Anitától már több csuhébábu-képet kaptunk, de eddig ezek a képek mindig egy statikus és egyedüli helyzetet mutattak, illetve a csuhébabából eredő mesei helyzetet, hogy egy valódi emberi alak, és egy nagyon jó és fontos előrelépésnek tartjuk, hogy saját magát is belekomponálja a képbe, mint háttért, és a kezével nyújtja felénk, mintegy piedesztálra emelve ezt a két figurát, és ezzel magát a gesztust is piedesztálra emeli, amit ez a két figura bemutat, ezt a párkapcsolati helyzetet. Ha a verset is megnézzük, az is egyértelműen utal arra, hogy az emberi párkapcsolatról kaptunk egy üzenetet, az egész az érzelmekről nagyon is pontosan és őszintén szól. Tehát a kép üzenete elsősorban az emberi érzelmek és a párkapcsolati történetek összefoglalója, és eszerint kell értékelni a képet. Ami pedig a formavilágát illeti a képnek, ugye látunk egy hátteret, egy festett falat napocskával vagy virágokkal, és ez a struktúra nagyon jól keretezi-emeli ki az emberi testet, ha a kart megfigyeljük, a kar és ennek a kékes háttérnek a kontrasztja nagyon finom. A csuhébaba, ami a tenyéren felénk van nyújtva, ez van az előtérben, és egy világos, csontszínű-barnás színvilága van, ami nagyon jól illeszkedik az emberi testhez, ami jól látszik a nyaknál, ahol a csuhébaba feje és a nyakrész látszik, kontúrok keletkeznek, és ezek a kontúrok nagyon szabályosan és természetesen szervülnek egymáshoz, márcsak a természetes anyagok, a csuhé és a test anyagai miatt is. Ebből adódik az, hogy a továbblépés hogyan lehetne még erősebb, még koncentráltabb, akkor itt a gesztus az nagyon pozitív, a háttér és a test nagyon jó formavilággal harmonizál, a csuhébaba és a test is nagyon jól harmonizál, és ezekből csak a ruha, a piros pöttyös fehér ruha az, ami kilóg, ami idegen, ami anyagában, színében, mintájában idegen, ráadásul a csipkeszegély ketté is vágja a baba feje mögötti teret – és most ettől zavaros a kép, nem az üzenet az, ami nem jó. Tehát akár ugyanebben a beállításban, egy olyan megoldást kellene találni, ahol ez a ruha nem szerepel, csak az emberi test és a két csuhébaba látszik, és a maga szemérmességében megmaradhasson ennek egy nagyon egyszerű megoldása van; a tenyeret a kamerához még közelebb hozva a babák nagyobb méretben jelennének meg, és a takarásuk megoldaná azt, hogy ne egy primer üzenet keletkezzen ebből. Tehát a fotós ki tudja azt a helyzetet alakítani, hogy a háttér lenyugodna, és a két baba takarna annyit, hogy megmaradjon a kép intimitása és szemérmessége. Ezt érdemes lenne kipróbálni szerintem. Két disznó, és ha tud még vele foglalkozni az alkotó a maga rendszerében, akkor meglehet a három. (szőke)
értékelés: