Elemzés

Tekintetek

A képet közös döntéssel áthelyeztük a gyermekkor leckébe. Egy egészalakos portrét látunk egy kislányról, feltehetően egy cirkuszi sátor vagy valami freskószerűség előtt, innen ezt nem tudom jobban eldönteni, hogy a lovak a képen, ami Russeau-i értelemben-hangulatban szerepelnek ezen a képen, és mintha figyelnék ezt a kislányt, az alkotónak egy nagyon jó döntése az, hogy a kislányt a képen hova helyezte el; ráadásul a lovaknak az íves formája által a csípőn és a testen is egy ilyen íves forma jön elő, a kislány kezében ha jól látom egy maci van, amit ő nagy szeretettel ölel át. A kép tehát ezzel a hármassal dolgozik, a két lófej és a kislány viszonyával, és ami egy döntési helyzet, amit talán máshogyan is meg lehetett volna oldani, gondolok itt arra, hogy a kislány cipője lemaradt, ami nem indokolt, és a jobboldali ló mellett van egy félig belógó oroszlánfej, ami nem igazán tűnik tudatosan komponáltnak, azaz így, ahogy most van, nincs szükség erre, vagy tágabbra lehetett volna venni a képkivágást. Ugyanez igaz a ló fölött, a valószínűleg a lovas részletére is, amiből ha csak az ajkat levágjuk, csak az áll marad, azzal is elérjük azt, hogy nem azonosítható könnyen egy emberi fejjel. A fényképezőgép helyzetét megválasztva, most egy perspektivikusan enyhén összatartó formát ad ki a háttér paravánja, ami ha a fényképész egy kicsit elmozdul magához képest jobbra, kiküszöbölhető lett volna, ráadásul ekkor a kislány és a ló feje nem olvad ennyire össze formájában. Tudom ugyanakkor, hogy ezek a pillanatok csak másodpercekig történnek, addig lehet lefényképezni őket, aztán a kislány elmegy, elfut, tehát ezek a gondolatok csak azért kerülnek elmondásra, hogy a kompozíciót értsük, és egyáltalán nem biztos, hogy ott a gyakorlatban megvalósítható lett volna, úgyhogy ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Megtört valóság
Van, hogy a tárgyak állják útját a szándéknak

Nagyon jó ütemben induló estiskola-tagot köszöntök itt újra, és valószínűleg valamilyen szállodai térben, a tagokra oly jellemzően ő is talált egy tükröződő felületet, és itt Bergmann Tükör által homályosan című filmjét is idézhetném, tehát Laci egy izgalmas torzulást, egy tükörjátékot talált meg, André Kertész Distorsion munkáit említhetnénk meg itt, akár kiadva Lacinak, hogy a neten rákeresne, akkor jó irányokat fog tudni kapni az ő 30-40-es években tükrökkel végzett kísérleteiről, művészeti munkáiról. Jónak tartom ezt a házi feladatot, hogy úgy keresi meg ezt a törést a tükröződésben, hogy pont a fejnél, ami mindannyiunknak olyan fontos lenne látni, az alkotót, aki ugye szemérmesen magával a géppel is kitakarja az arcát, tehát pont ide helyezi a tükör torzítását, ebben van elég nagy adag humor is, hiszen kellett látnia azt, hogy a tükör alsó része úgy torzít, hogy a nadrág és a tévénézőizom is felerősödnek. Ilyenformán az egészalakos portré, ez a megtört valóság egy nagyon jó színvilágban is jelenik meg, ez a tört kék és ez a fáradt bordó az erős zölddel, egy erős olaszos, bertoluccsis hatást kelt, és megvan rá a három disznó. (szőke)
értékelés:

Kalapos hölgy

Gulácsi Lajos, aki a VIII. kerület Salétrom u. és a József u. mellett található épületben készítette a képeit, úgyhogy ha oda ellátogatunk, a mai napig nem érthető az a csodálatos álomvilág, azok az Olaszországot és Botticellit, tündéreket és angyalokat idéző világ, ami Gulácsit jellemezte. Ez a hangulat, ez az elrajzoltság, ez a grafikai elem jellemzi ezt a képet is. A pszichoterápiás gyakorlatokon van ez a festékfoltokból tintafoltokból szoktak belső beszélgetésekben elemezni, ahol az asszociációkból következtetnek arra, hogy a lelki életükben milyen történetek vannak. Itt is egy ilyen asszociációs játékot látunk, ahogy egy látszólag jelentéktelen vonal vagy repedés, amire talán pici manipulációval az ajakpír került fel, de igenis felfedezhető egy kicsit Krúdys, Gulácsi, vagy Csát Géza hangulatát idéző hölgy profilja, sziluettje. Az egész kép fekete-fehér, egy furcsa melankólia és dráma uralja ezt a grafikát, amit annak ellenére hívok így, hogy fotóeljárással készült, de ez egy tusrajz vagy szénrajzhoz közelít. Mondhatnám akár Szász János Ópium című filmjét, ami nagyon szépen közvetíti a Csáth belső világát ebben a filmben, mert ezt a furcsa, belső, zárt, metafizikus álomvilágot érzem megelevenedni ezen a képen, és nagyon köszönöm azt, hogy az alkotónak van bátorsága arra, hogy ezt az első leckére, a portré arc nélkülre küldje, holott tudjuk, hogy nagyon sokat és jól fotózó alkotóról van szó, egy síkra leredukált, puritán és mégis bőbeszédű, az absztrakciót átfordító anyagot küldött. (szőke)
értékelés:

Égi kapcsolat
Békásszoros, 2008

A sajtófotó-szemlélet, ami a Gáborban megbújik, hogy dokumentálja az élet abszurditását, jelesül a pléhkrisztus és a Satcom vagy ilyesmi cég parabolája, és a csodálatos kétszintes faház viszonyát érzékelem itt feltűnni a kép címválasztásában. Ugyanakkor az épített környezet kategóriájában szalonképesen, távolságtartóan rögzítődik az alapszituáció, amiben nem biztos, hogy kivágásában jól, azaz a gép megfelelő helyre, magasságba, mélységbe helyezése történt meg. Mert listaszerűen tényleg el lehet mondani, hogy igen, a képen tényleg van faház, tényleg van pléhkrisztus, erős színekkel kifestve, tényleg van rajta szatelitantenna, és az egész tényleg szürreális. Valóban van itt egy olyan galéria fából, aminek az egyik oldalán van bejáró, a másikon öt méter magasból a patak fölött egy nagy átlépéssel lehet a bejárati ajtóhoz átjutni. Ezek mind felsorolásszerűek, megtalálhatóak a képen, de szerintem a fotográfia nem elsősorban tartalomjegyzék, nagyon köszönöm ezt az üzenetet onnan, de még várom majd a képeket az épített környezetre. (szőke)
értékelés:

Türelem

Kedves Dénes, a képet szorgalmira átteszem, értem a képet, ez egy útikép, egy bicikli, amit leszartak a galambok, akár Hollandiában is készülhetett volna, nagyon köszönöm, és türelmet kérek a vágy kategória eléréséhez, ahová még várom a lecke megoldását. (szőke)
értékelés:

Önkép 1
Ösztönösen belémötlött ötlet, mi önkép lett.

Egy önportrét látunk, amiben az alkotó egy homogénnek mondható háttér előtt egy szemmel láthatóan erős fotoshop-hatással létrehozott egy olyan maszkolást, amiben szinte az utolsó szőrszálacskát is élessé tette, nem értek annyira hozzá, hogy ezt hogyan lehet, de a képen akár egyenként meg lehetne számolni a hajszálakat. Az optikába tekint az alkotó, egy furcsa, majdnem személyigazolványképre emlékeztető képet látunk, valami egészen furcsa álomképpel vegyítve. Egy olyan fajta megmérettetésnek tűnik, egy olyan üzenet, ahol minden pontos, minden precíz, és mégis van az egészben valami őrült, valami einsteini, és talán ha a szemeket nézzük, a tekintet látszólag bátornak látszik, mégis egy kissé riadtnak tűnik, sőt, mintha a két szem nem azonos üzenetet közvetítene. Egészen biztos, hogy ezek a folthatások tudatosak, ahogyan az alkotó alkalmazza, és tudja, hogy a kép erős önironikus hatást kelt. Ugyanakkor ez az önirónia egy erőteljes belső szomorúságot is palástol, és ezzel azt az üzenetet próbálom a kép mellé küldeni, hogy nyilván el fogunk jutni arra a pontra is, hogy az András ezeket a maszkokat megpróbálja majd félretenni, amit technikával hoz létre, és a valódi Gimesi Andrást fogjuk látni. Ettől függetlenül a képet jónak tartom, és jár érte a két citromdisznó. (szőke)
értékelés:

Venci bácsi
Talán nem bánja, ha barátomnak tartom.

Fontos az, hogy néha a barátsághoz az is hozzátartozik, hogy akit tisztelünk, szeretünk, arról azt mondjuk, hogy a barátunk, még ha ő esetleg nem is biztos, hogy ugyanezt gondolja felénk. Bár a barátság akkor a legerősebb, ha mindkét oldalról ugyanolyan szinten értelmezik ezt. A Venci-bácsi kép alsó gépállása a régi kockás terítőt láttatja a dolgozószobában talán, ahol az asztalon hozzám közel a szemüveg, mintegy varázsszemüveg jelenik meg, Venci bácsi kezei éppen mozdulnak, és fantasztikus az, ahogyan az ő mosolygó szemei, a hosszú életútja látszik rajtuk, és mégis ott van benne a bölcsesség is, de a fiatalos-optimista derű is. Nagyon jó dolog az, és nagy öröm, amikor az alkotó egy ilyen helyzetet el tud csípni. Trükkös a helyszín is, mert Venci bácsi pozdorjalemezekből épített könyvespolca a háttérben zöldes laminációval faragott fa domborműveket is rejt, arcokkal, és nem kell ahhoz nagy tudás, hogy lássuk, hogy Venci bácsi több különböző formában jelenik meg bennük önportréként. Nagyon jó összegzésnek tartom ezt a képet, nagyon jó időben és helyszínen is készült, ez az oldalról jövő megvilágítás, talán a délelőtti nap hangulatával, és azt gondolom, hogy a barátom lecke kategóriájára a Gábor egy nagyon szép üzenetet küldött, bár lehet, hogy ez is a nyár turisztikai történetei közé tartozik, de mégis itt a Gábor ezen túl tudott lépni, és nem egy albumképet készített. (szőke)
értékelés:

Ereim
A vér áramlása az ereimben, hogy mozogni, élni tudjunk.

A leirat szerint, a vér áramlása az ereimben, hogy mozogni, élni tudjunk, azaz először ezzel a hozzáfűzéssel kezdeném, mivel a vér áramlása az a saját mozgásom és a saját élni akarásom amit azért pontosítanék, mert szeretném megerősíteni, hogy a vizuális döntéseid, a kiválasztásaid nagyon is helyénvalóak, és erősíteni szeretnélek, hogy a bátorságodat, azt amit képileg elgondolsz, nyugodtan és bátran lépd meg, tedd meg, mert érthetőek. Nem a mások mozgása és élni akarása itt a fontos, hanem az üzeneteiden keresztül majd mások fognak élni és mozogni és elgondolkodni, a te hátrahagyott munkáidon keresztül. Vállald magad, mert megtenni és kimondani amit érzel. A képen itt egy emberi torzót látunk, a jobb váll és hónalj, a csuklyásizom táját, mindebbe különleges felületként egy vékonyka arany nyaklánc és egy kis darab háttér jelenik meg, ezért az egész képnek a lényege a test maga. A test fordulatai, az érhálózat, a bőrfelület, ebben a megvilágításban egészen naturális és sokkoló. A kép, annak ellenére, hogy nem kihívó, hanem kitárulkozó, nem vágykeltő, hanem őszinte, és mégis tele van érzelemmel, hiszen a sejthető pozíció majdnem krisztusi, ahogyan a jobb kar így látható, kitárulkozik, mint egy korpusz, ami mögött akár azt a mondatot is lehetne sejteni, hogy ilyen vagyok, így teszem, így nézek ki, így fogadj el mindenemmel együtt. Azért próbálom ezeket a mondatokat így a kép kapcsán elmondani, merthogy a megvilágítása nem a súrlófényekre épít, hanem a fények jól láthatóvá teszik a bőr pórusait, foltjait, valódivá és ez kitárulkozóvá teszi a képet. A másodlagos nemi jelleg attribútumai nem láthatóak a képen, engedtessék meg, hogy ezt szégyellősen így fogalmazzam meg, mégis a kép hordoz magában ugyanannyi életörömöt, érzelmet, vágyat az utalásrendszere miatt, pedig nincs rajta fej, csak a nyak darabja, nem látunk melleket, köldököt, kihívó részeket, mégis a mindennapjainkból építkezve hordozza a nőiség teljességét. Továbbra is azt mondom neked, hogy azok a munkáid, ahol pl. a Kékfestő vagy ez, egy olyan új állomásra érkeztetett, ahol a saját önmagad számára emeled egyre feljebb a lécet, a feladatokat, és én csak bátorítalak abban, hogy ezt merd így folytatni, továbbvinni, kitartást, és őszinteséget kívánok neked magad felé, hogy tovább tudj haladni ezen az úton, hogy el tudj mélyülni ebben és magadban, hogy a nőiséged kérdéseit is tudd magadban továbbvinni. (szőke)
értékelés:

Merülés

Valószínűleg egy gyorsfolyású, hínárral teli folyót láthatunk egy hídról, ahol talán az alkotó párja, vagy valaki más egy nyári, női kalapot elejtett, beledobott a vízbe, és pont tűnik el a kalap. Ugyanakkor a kép egy csillogással, ragyogással próbál dolgozni, mint egy szőnyegháttér egy reklámfilmben, amiben felbukkanva csillogva megjelenik ez a női kalap, tehát akár egy fabulonreklám is lehetne, mondván, ha Fabulonnal kezeli a bőrét-haját már kalapra sincs szüksége, azt akarom mondani, hogy szorgalmiként az egy disznó megvan és további jó munkát. (szőke)
értékelés:

A Zóna központi szobájában a legbelsőbb vágyak teljesülnek. Azok, amikről tán nem is tudunk... (Andrej Tarkovszkij, Eduard Artyemjev, a Sztrugackij fivérek, valamint a Stalker című film emlékére)

A leiratból egyértelmű, hogy Tarkovszkij Stalker c. filmjéhez vagy annak kapcsán készült ez a kis főhajtás, ugye itt a Sztrugackij fivérek könyve volt az indítólökés Tarkovszkij szerintem legfontosabb filmjéhez, egy olyanfajta furcsa sci-fi ez, ahol szinte semmit nem látunk a félelmetes szörnyekből, amik más sci-fi filmekben megjelennek, és éppen ez a döbbenetes, ahogyan a csernobili történet víziója hangokkal, orosz színészekkel szinte értelmezhetetlen környezetben, ahol semmi nem történik, és mégis végig óriási feszültség van jelen. Valahol a metafizikus Tarkovszkij is ennek az üzenetnek a része. Itt az alkotó erre a filmre utal, egy kis folyó vagy patakmeder az, amit itt látunk, amin elég gyorsan halad át egy vízsodrás és egy hínárszerű vizinövény a zenével hasonlatosan folyamatosan himbálózik, elmozog. Mivel ez a felvétel egy kézikamerával időnként svenkel, pluszban is mozgásban van és ezek a kézi kameramozgatások olykor bizonytalanok, és a víz belső mozgásrendszeréhez közel érkezve a növények elmozdulnak, érezhetjük ezt a furcsa, tarkovszkiji metafizikát. Amikor a kamera egy kicsit kijjebb nyit, akkor az alkotó nem bízik abban, hogy az önmagát ismétlő és mégis folyamatosan változó mozgás el tudja vinni a filmet, és ő kezd egy kicsit a kamerával mesélni, felfelé svenkel, hogy megmutassa, ott is van ez a patakocska, a hínár, lefelé is, ezzel rántja vissza a filmet a naturálisba, a reálisba, ebből a metafizikus történetből, és ettől veszti el a kézi expozíció a maga megismételhetetlen báját, és lesz az egész egy amatőrfilmhez közelítő ujjgyakorlat. A másik gond az, hogy nincs filmi lezárása a szerkezetnek, ezért én azt kérném, hogy a vágy kategóriában ismételjen. (szőke)

Parabola
y(t) = b-(a-v*t)^2

Sejthetően a színes kép alatti felirat a parabola matematikai leírását jelzi; a képen pedig egy mozgássort látunk, ahol egy állóképen belül az adott gyermek elrugaszkodva a különböző mozgásfázisait egy képen örökíti meg az alkotó. Az 1880-as években, Amerikában, nem szegény polgári környezetben, urak jókedvű társaságában egy fogadás köttetett, amiben az volt a téma, hogy a ló négy lába futás közben teljesen elhagyja-e a földet vagy sem. Ezt bizonyítandó egy egészen különleges eljárást találtak ki, hiszen a mostani modern fényképezés még nem létezett, ez a gazdag úr megszámlálhatatlan fényképezőgépet vásárolt, és az exponálógombjaikat parányi cérnákkal összekötötte, háttérnek milliméterpapírt helyezett fel, és egy hosszú úton, ahol a hátteret és a fényképezőgépeket a cérnák kötötték össze, lovakat, futó embereket majd más mozgást végző embereket indított el, és így fényképezte a mozgásanatómiát, mivel ezzel egy olyan revelatív sorozat született, ami magával rántotta az alkotót, ezt a mozgásanatómiai munkát tehát Edward Muybridge úrnak köszönhetjük, akinek két könyve elérhető ma Magyarországon, az állatok mozgása és az emberi mozgás, ezek alapvető, fontos szakmai anyagok a mai napig. Nem véletlenül mondtam ezt el, hiszen ha Muybridge ezt a képet az égből láthatná, megnyalná mind a tíz ujját, hiszen itt egy ilyent láthatunk, csak hát ő ezt nem egy képen, hanem képsorozatokban oldotta meg, itt a gép, a modern technika tulajdonképpen egy mozgófilmet ad ki fotóra rögzítve. Valójában a mozgófilmezés lényegét mutatja ez a stúdiummunka, hiszen az amatőrfilmezésben másodpercenként 18 vagy 16 kocka sebességgel működő vetítőgépeknél ezek az állóképek, itt a képen 7 fázist látunk, ez kb fél másodpercnyi látvány, amit itt látunk, azaz ez fél másodpercnyi mozgókép lenne. Ebből, az állóképekből van ugyanis a mozgókép illúziója létrehozva, a fénykép alapötletét létrehozva. Nagyon szépen, és a nyárhoz jól leképezve a gyermeki test mozgásait egy jól komponált képen mutatja meg ezt a mozgásanatómiát az alkotó, így a Csaba a mozgás leckét jól teljesíti, azért zárójelben megjegyezném, hogy amennyiben ez a téma izgatja, ezt a stúdiumot tovább is lehetne folytatni, nincs meghatározva, hogy nem szabadna tovább folytatni egy-egy házi feladatot, és látszik, hogy az alkotó itt egy olyan dolgot talált, amivel jól lehet kísérletezni. Javasolnám tehát, hogy a három citromdisznós értékelés mellett nyugodtan folytassa ezeket a kísérleteket. (szőke)
értékelés:

Tiszai pu

A fekete-fehér kép, a Tiszai pályaudvar általában a pályaudvarokhoz, a magyarországi pályaudvarokhoz kapcsolódó asszociációs rend, megélt anyag, elsősorban a 70-80-as évekre vonatkozóan mindig a várakozáshoz kapcsolódik, arról szól, az elmenetelről, akár Cseh Tamás vagy Bereményi Géza történeteit nézzük, és mindig valami furcsa a hontalanságról is szól, ami ennél az épített környezet képnél hozzájárul ez a nagyon is furcsa, zsaluzott vasbeton, huzatos, törött üvegtáblás, ez a furcsa retróhangulat. A pályaudvarok nagyon kevésszer és rövid ideig szólnak a megérkezésről, az örömteli eltöltött időről, inkább a várakozásról, a félelemmel teli továbblépésről, ez a formavilágból is adódik, a sínek alatti átjárók vagy az itt is látható lépcsősorokból, Ennek a képnek az az érdekessége, hogy mindez a megszokott értelmezés jelentkezik, nem színes, hanem fekete-fehér, tehát egy dramatikus üzenet, mégis az alkotónak egy nagyon érdekes játékot, egy üzenetátfordítást sikerül létrehoznia a kép felső szakaszában, ahol a nap a lépcsők mélyére besüt, egy fehér folttal abba a formába egy karakter, ami akár lehetne egy buddhista templom tornya vagy egy sapka is, süvegforma, egy szimmetrikus forma belehelyeződik. És ez a hullámzó tónusok, a lépcsők felfelé szűkülése igazából akár egy kínai kolostorra vagy buddhista formára utalna. Nem erőltetem ezt a filozófiát, csak az árnyjátékkal, a beállítással, a szemmagasság elhelyezésével, a fekete-fehér kép mégiscsak létrehoz valami harmóniát, valami olyan életörömöt, amire nem konkrét tárggyal, hanem az árnyékok-fények összekapcsolásával utal, és a pályaudvarok általános hangulatától eltérően egy egészen másfajta áttételt hoz létre, ami az alkotóból is árad, tehát nagyon jól oldja meg az épített környezet leckét, mivel a Tiszai pu címmel még jobban egyszerűsíti, profanizálja az üzenetrendszert, hogy itt nem egy mesei történetet fogunk látni, ennek az ellenetétpárjából mégis nagyon jól lavíroz, és egy egészen más oldalt is kapunk ebből a világból. Az alkotói személyiség itt teljesen át tud formálni még megszokott üzenetrendszereket is. (szőke)
értékelés:

Oldódás

A hosszúkás, szinte templomüveg-ablak szerkezetű kompozícióban egy nyári emlékképet látunk, egy örömteli pillanat jelenik meg a homok és a test kapcsolatában, a gyermeki öröm a szülő alkotásán keresztül, ami mindannyiunk emlékeiben ott van, a homokfürdő sem véletlen, ami már felnőtt emberek agyából kipattant és nekik, a felnőtteknek hozzáférhető, hiszen látjuk itt, hogy a mi emlékeinkben is a bulgáriai nyaralás (még ha ez nem is ott van), az öröm, a homok, a nyaralás nagyon jól érződik a képen. Csodálatos bizalom és kitárulkozás van a modell és az alkotó között, ez nyilván a szülői attitűdből is jön. A szituáció rögzítése zseniális, töltéssel rendelkezik. De ha ez mind kimondódik az alkotó számára, mert mindig kell egy kicsit skizoid módon távolságtartónak is lennie, hogy a kép éles legyen, hogy a vaku megfelelő időpontban villanjon, és ne csak az átélésből építkezzen, ha nem tud alkotás közben technikai ember, egy külső dramaturg is legyen, akkor a kép, az események elsodorja. Nagy gond, ha a modellünket, sőt az eseményeket, mint az oldalfényben gyönyörűen rajzolódó árnyékokat pl a jobb láb árnyéka, vagy akár a karok, a jobb kar, a bal kar árnyékai csonkolva vannak. Nagyon fontosnak tartom, hogy ilyenformán a alkotói szempontból a modell és az ő jelenségei képzőművészetileg nincsenek megtisztelve, és túl szűkre vágott nagyon is csonkolt a kép. Ennek lehet szakmai oka, pl. valaki nyaral a kisgyerekkel, aki belátszana a képbe, vagy olyan privát tárgy, ami nem lehet itt, de igazából az alkotás szempontjából nem nagyon lehet elfogadni érvnek, mert itt az uralkodik a kompozíciós rendben, amit látunk. Tehát nem lehet ezt megtenni, pusztán egy zavaró elem miatt, ami a mostani képhatáron belül volt. Tehát kérem Dénes, és ezt fontosnak tartom, hogy ismételj, vagy a Balatonon, vagy az Omszki tónál, vagy a kertben vagy ha a kép újrakomponálható, vágható, mert jelenleg túlságosan is csonkolt a kép. Az irány az nagyon jó, de ismétlést kérek. (szőke)

Első lecke

Egy felső gépállást látunk közeliben, egy nagyon érdekes, asszociatív képen. Apokrif töredékekből építkezik, és a brüsszeli csipke hangulatát idézi a féligáttetsző forma, ami még befejezetlenségében is uralja a képet, és amiből egy testfelület sejlik át. Érdekes módon ezek az áttört formák szinte visszavisszhangoznak a testet átölelő elforduló csipkeformával, ami szarkasztikusan fogalmazva a 70-80-as évek tört műkő konyhai padozatát idézi, ahol nagy divat volt az elhasznált, törött csempéinket is felhasználtuk és egy mozaikszerű rendszert készítsen belőlük betonnal a konyhában, lépcsőn, egyéb helyeken. Természetesen az akkor építőanyagok nagyrésze ezt a tört fényvilágot tudta produkálni. Ugyanakkor ez a színvilág nagyon jól kapcsolódik a kicsit lazúros csipke kódrendszeréhez, és az egész képen ez a hangulat egy Klimt-es, aki az osztrák szecesszió és expresszionizmus határán mozgó sikeres festőművész, aki Egon Schiele mentorának tekinthető, ő az, aki a női lélekkel a bécsi hangulattal, a keringők, a bécsi polgári világ belső érzelmi fülledtséggel nagyon is szalonképesen foglalkozott. Ahogyan Klimt régi képein érződik ez az érzéki-élveteg hangulat, ugyanúgy valami hasonló érezhető ebből a képből is. Holott látszólag ezen a képen egyáltalán nem jelentkezik semmi olyan, ami érzékiséggel, érzelmekkel, testiséggel összefüggne. Mégis, másoktól is jött az az asszociáció, hogy akár egy dekoltázs felülnézete is lehetne a képen, és ez is arra utal, hogy holott a képen egy női bal láb, és azt takaró kis báli cipő formáit látunk, tehát semmit sem látunk, ami az érzelmek fülledt világával foglalkozna, mégis erősítenünk kell ezt a fajta döntést azzal, hogy a kép sárgás, napsárgás hangulata, áttört formái ízig-vérig egy női történetet hordoznak, benne van a női szexualitás, az a fajta érzékiség, ami Krúdy Szindbád útjában az ő gondolkodásában a nőiséggel kapcsolatban megkeresendő örökérvényű mondataival – hogy mindig a sejtetés hozza létre a vágyat és soha nem a kézzelfogható, a profán, a natúr. Ez a fajta vágykeltés ezekben a pici mozaikszerkezetekben az absztrakt formanyelv ellenére benne van ebben, tehát az első leckére nem véletlen, hogy a Vera ismételt, mert sejthetően az ő személyiségében meglévő ragyogó nőiség igazán átszűrődik ezen a házifeladaton. (szőke)
értékelés:

Szimbólum
Keresztek hegye, Litvánia. Egészen különleges hangulatú hely.

Az útiképek kategóriájában, amik most érkeznek, a csendéletre érkezett ez a dolgozat. Litvánia a leirat szerint, és valószínűleg egy keresztény temetkezési hely fekete-fehér képen, fekvő formátumban. Vagy egy domboldalon vagyunk, vagy alsó gépállásban, hiszen a szürke háttér előtt életlenben nagyon sok keresztet láthatunk, mint egy Golgota-dombon, és sejthetően a kép közepén áthaladó forma, ami szinte szénfekete itt nálam, ez is egy kereszt oszlopa lehet, és ezen majdnem szupermakróban egy ilyen nyakék, egy csont vagy műanyag keresztforma látható. A kép elsődleges dinamikája ez a fekete-fehér ellentét, egy elég közérthető szimbolikával, a fehér kereszt és a szénfekete háttér, ez elsősorban a kép legfontosabb üzenete, egyfajta dialektikus ellentétpár-képlet, ami az alkotóra, az ő alkotási folyamatára nézve az útiképekhez képest igenis hordoz egy egészen különleges, személyes hangulatot, a képből árad a hit, a hittel kapcsolatos kérdéskör, az önértékelés és az önálló útkeresés. A kép alapvetően pont ezekkel a földből lándzsaszerűen kiálló formáktól, a sok helyütt megtalálható hegyes záróformákból adódóan – kör alakú, megnyugtató forma tulajdonképpen csak kettő van, a harmadik kis gyöngy már vágódik – ezek az éles-hegyes formák határozzák meg a kép hangulatát, az égre meredő, keresztényi formákon túl egy sokkal éteribb keresést is mutatnak, ezek az egyenesek, rudak, a kör, a magába záródó egység ellentétformái, folyamatosan egyfajta személyiségkeresést jelentenek. Ezért nagyon fontos egy a kép, hogy miközben egy utazás, egy körút során egy idegen ország bejárása során úgy érkezik ide hozzánk egy alkotás, hogy az 100 %-ig átszűrődik az alkotó belső személyiségén, belső keresésein, a nőiséggel, a világgal való alapvető kérdések keresését, egy ettől teljesen távol álló formavilágban is tudja adoptálni. Ezért ez a kép három disznó. (szőke)
értékelés: