Feladatmegoldás

Első Estiskolás internetes távfilm. Rendező, operatőr: Vedres Ági Vágó: Madár András Zene: P. J. Harvey Üzenet mindenkinek, aki szerelmes, aki lesz, aki volt, aki most, aki szeretne, aki szeretne szeretve lenni, elhagyottnak és hűtlennek, megcsaltnak és plátói szerelmesnek, vágyakozónak és beteljesedettnek.

Ez egy három disznós film és ami felvetődik bennem és ami meglepő, hogy ha már a Hajdú Jóska szóba került, azt kell tudnunk ezekről a filmklubokról és filmekről, hogy a szuper8 egy némafilmes technika volt. Nagy vágy volt bennünk, hogy egyszer végre a szereplők hangját is hallhatnánk, de akkor az állt rendelkezésre, hogy hangaláhúzásokat használtunk, szalagos magnóról, szinkronjelekkel egyszerre indítottak egy magnót és egy vetítőgépet. És mivel itt egy aláhúzott zene van, ugyanakkor egy melankólikus utazás Pest éjszakai világában egy buszon, asszociációkkal, az a furcsa, hogy teljes egészében a 80-as éveket idézi ez a film. Arra nem tudok rájönni, hogy ez egyszerűen csak ösztönösen ennek itt van az ideje, vagy csuda tudja, de nagyon jó látni egy olyan időutazást, ahol benne van ebben a filmben a Trabant, és egy Mész András nevű rendező Meteo című filmje. Azt tudjuk felajánlani Vedres Áginak, hogy azon túl, hogy ez a film elkészült, ha megtalálom, megkaphatja a Meteo című film bakelit lemezének cédé átiratát. Ez egy korszak volt, nem csak a Meteo, hanem Szász János korai filmjei, Xantus filmjei, itt volt egy nagyon markáns vonulat akkor, amihez ez kapcsolódik, és a Balázs Béla stúdió is, Ács Miklós Sőn és grósz című filmjét is szeretnénk megemlíteni, amit nem nagyon lehet beszerezni sajnos. A film ebbe a fajta melankólikus filmversbe belehelyezkedik, van eleje, van vége, és benne van az a vízió, ami a képen látható személyhez kapcsolódik. Ez egy nagyon furcsa, szomorú, szókimondó film, jók az asszociációi. (szőke) értékelés:

Atád
Nekem ő a szívem csücske. Látjátok hogy fénylik? Mindig ezt csinálja, mikor boldog :)

Mindketten külön-külön úgy jártunk ezzel a képpel, hogy sokáig kellett néznünk, mire rájöttünk, hogy ez egy kutya. Zsolt hajoló öregasszonynak nézte, én már meg nem mondom, minek, de nagyon érdekes, miért van ez az asszociáció. Nagyon jó kép, és a legtöbb ilyen magazin, ufómagazin, ahol lefotózták mondjuk jorksír szellemét, vagy valami más ilyet, az valójában ilyen érdekes kombinációs helyzetből adódik, ahogy itt most összetükröződik két látvány. A fotó, mint varázseszköz megszületésekor is felkeltette az érdeklődést, természeti népek a mai napig idegenkedve fogadják a fényképészt. De beszélhetnénk a montázs technikájáról is, vagy a véletlen filmhibákból adódó olykor egészen szürreális eredményekről. (szőke)
értékelés:

Barának barátsággal

Ezeket a fotókat február 2-án készítettem, nem tudom, hogy a Bara mikor, de nem bánnám, ha pont egyszerre készítettük volna.

Rendben van, hisz a tulipán éppúgy a nőiségről és a szexusról szól, mint a vörösre rúzsozott száj, miközben a szájat ha megnézzük, az nem egy érzéki és dús, hanem egy föltupírozott száj, olyan, mintha egy kislány száj lenne. Itt van valami furcsa érzéki játék. Felidézhetnénk akár Mapplethorpe virágjait is, bár ő nyíltabban vállalta a szexuális párhuzamot, direktebben fogalmazott. Érdekes, ahogy a virág ellentétes oldalról jön be, mint ahonnan várnánk, talán éppúgy ellentétes, mint maga az alkotó, az ő attitűdje. Itt azért azt el kell mondani, hogy arra kell törekedni, hogy lehetőleg a fotónál egy képbe próbáljuk meg sűríteni azt, amit el szeretnénk mondani, ne két fél fotó adjon ki egy egészet, ha nem feltétlen szükséges, egyszerűbben fogalmazva, különbséget kell tenni aközött, hogy a képsor indokolt egy történet elmesélése okán, vagyis képriport, avagy több képre esett szét az üzenet. Itt a virág önmagában is érdekes lehet, ha a kép be van fejezve, a száj a szőrmesállal is izgalmas és erős, önálló üzenet, ha pontos a fogalmazás, a kettő együtt viszont egy harmadik, nem elkészített képre utal. (szőke)
értékelés:

Az Óperencián innen
Barbarának

A kép balra dől és ennek az oka az, hogy nagyon izgalmas a kisfiú, ahogy ezen a szemetes kukán ül és a sérült palack nézi, távolba tekint, és ez egy izgalmas képlet, de túl sok az információ a kép alján. Két út van. Az egyik, hogyha a horgászós képhez hasonlóan lenne komponálva, vagyis a kép négyzet formában jobb oldalon még kapna a nonfigurális térből, akkor ez a tér tömb egyensúlyba billentené a bal oldal jóval kisebb de tónusában sötétebb és formájában zaklatottabb egységét. A másik verzió, hogy a kisfiú lába alatt vágunk és lemondunk a szemetes szatyrokról. Gábor saját teljesítményéhez mérve ez egy disznó. (szőke)
értékelés:

Lájosbá a zenész
"Szeretném elmuzsikálni, hogy él még a vén cigány, öreg cigány, a vén cigány."

Áttettük a képet a barátom kategóriába, mert az mégsem megy, hogy ez csak egy szorgalmis egy disznót kapjon. Volt már egy hegedűs képünk, ennél a képnél a fotográfus megfigyelése egy lélektani folyamatot is jelez a zenészről, nem vonja el a figyelmet maga a zenei eszköz arról, hogy mi az elsődleges üzenete a képnek. Ez az üzenet nem más, mint egy ember története, ami a mimikával megjelenik az arcon, és az emberre koncentrál a kép, miközben hagy annyi motívumdarabkát a képen, hogy sejtjük, hogy ez egy népzenész a kis vászonzsebkendő ott az áll alatt, ami erősíti a hitelességét, az arcon ott a sok megélt év és tapasztalat, ami fontos dokumentációja a belső történéseknek az arcon keresztül. Jók a tónusok, jó a kompozíció, jó a zsebkendő világosa, ami tónusban el tudja választani a formákat. A fotósnak egy adott pillanat rögzítésekor több mindenre kell figyelni és csak akkor jó és sikeres a fénykép, amikor ez a több különálló feltétel egyszerre teljesül. Ennél a képnél egyrészt a hangszerszám gesztusszinten jelen van, jelzi a foglalkozást, de fontos, hogy ki tudta várni azt a pillanatot, amikor a vonó fönt van, az is fontos, hogy a világítás rendben legyen és az is, hogy a gesztus, ami az arcon megjelenik, azt időben kapja el. Tehát sem nem akkor, amikor már befagyott az arca, belemerevedett egy gesztusba, ami a beállított képeknél sokszor hibaként előfordul, sem nem akkor, amikor még nem elég érett a gesztus ahhoz, hogy hiteles legyen. Itt ebben a helyzetben benne van egy melankólikus, fáradt helyzet, és ettől szinte halljuk azt a zenét, amit a bácsi húz. (szőke)
értékelés:

tanitoneni

Vágy
Messze valahol, az óperencián is túl, ahol a kurta malac is túr...

A perspektíva és a padnak a fordulása a tekintettel együtt, a test bal oldalra nyitottságával együtt nagyon fontosak a feketék a jobb oldalon, de egy picit tolnánk ezt a bal oldal felé, akár még úgy is, hogy ezt a kiégett Balatonból még többet hagynánk, mert fontos a távolba tekintés, amit a fehérek és a sötétek arányaival lehet elérni. Így most a kép borul. Azért egy disznó, mert az alkotó olyan szintet üt meg, hogy ha képes olyat csinálni, mint az előzőnél, akkor tessék ezt is ugyanazzal a precizitással végigcsinálni. (szőke)
értékelés:

Melankólia
Ő is a barátom.

Nagyon jó az, hogy használja a fekete-fehéret, elsősorban azért, mert ez elősegíti a formai játékokat. Egy kerítésrészt látunk, ami körbekeretezi az arc részét, de érdekes módon ez a franciás simléderes sapka, olyan csibészesen, kanyargósan nagyonis beleilleszkedik azokba az ívekbe, amelyek aztán ritmizálnak az áll alatt a kardigán gyűrődésével, és ezek jól erősítik a bal oldali arcél elhajló formáját. Így az egész a félárnyékban tartott arc kap egy forgó keretet, ami beszív minket középre, és vágyódunk, hogy csak egyszer láthatnánk a tekintetét. Annak ellenére, hogy a képnek az a címe, hogy melankólia, de nekem ez a kép nem szomorú, hanem van egy furcsa időmegállítás, ahol nem tudom elképzelni, hogy a következő pillanatban nem néz fel és kacsint ránk, és mondja, csettintve az ujjával, hogy figyeljetek, én csak vicceltem, szevasztok. Van az egészben valami olyan lebegés, ami nem a melankólia felé, hanem abba a keserédes Szöszi szerelmei ízt ad neki. Ugyanakkor nagy titkok is vannak itt a száj mögött. Aláhúzandó, hogy ma nem ilyen világ van, és nagy dolog, hogy meri idedobni ezt az érzést, ezt a gondolatot. Az első pillanatban azt mondtuk Zsolttal, hogy de jó modelleket talál ez a lány. Aztán rájöttünk, hogy nem is ez a lényeg, hanem hogy nagyon jól dolgozik a fénnyel, a világítással, jól érzi ezt a helyzetet, amitől az emberek széppé, különlegessé válnak. Mindegy, ki a modell, az alkotót látjuk itt, aki tudja, mit akar üzenni. Közben Demeter is megnézte a képet és ő azt mondta, hogy ha felül azt a belógó ívet a jobb oldali hegyessel együtt levágjuk, nyugodtabb, még jobban az arcra koncentráló képet kapunk. (szőke)
értékelés:

Nagyon fontos megjegyzés ehhez a filmhez, hogy a látszólagos egyszerűsége mellett is van dramaturgiája, és ez építkezik egymásra, még akkor is, ha ott van benne az a bájos irónia, ahogy az alkotó küzd azzal, hogy a prágai OBI-ban vásárolt ablakfátyol úgy szaladjon le a kis madzaggal, ahogy kell, én is szoktam ezzel küzdeni, ezekkel a drótokkal. Nagyon emberi és nagyon gazdag ez az üzenet, amit ő küldött és azért, mert a legminimálisabb eszközökkel, a háttérzajjal azt a furcsa japán hangulatot hozza be egy egyszerű hanggal egy olyan térbe, ahol amikor a függöny fölemelkedik, akkor sejtjük, hogy ez egy lakótelepi lakásnak a sarka, szóval az urbanizáció kellős közepe, és ugyanaz a játékos módon megfogalmazott elvágyódás vagy repülés van ebben az alkotásban is, mint amit az előző tengeres képsorban kaptunk. Fontos dolog, hogy van az anyagaiban szarkazmus, ahogy itt is elcsúszik a függöny és egyszercsak ott van egy korrekt tárgyilagos üvegcsendélet, van is ebben egyfajta pimaszság, de nagyon szerethetően, nagyon olyan módon építve, tálalva, hogy egy pillanatra sem merül fel bennünk, hogy velünk van a baj és ránkborították az ebédet, hanem ott van egy üzenet, hogy a négy fal között a panelban van egy csoda, egy költőiség, miközben ha mindezt mérlegre tennénk, akkor azt kapnánk, hogy ez csak két darab függöny, két darab fölhúzókar, egy darab tapétázott sarok, két madzag, egy darab délután és még egy darab üveg, mosás után. És az egész elkezd lebegni, táncolni, van vége, eleje és története. Zsoltnak eszébe jutott erről André Kertész, aki élete utolsó tekercs filmjén, amikor már nem ment ki a lakásából, a lakásban található tárgyakat fényképezte az ablakban, ez majd látható lesz a Galériában is, és ami azért is érdekes, mert bár ő nem tudta, hogy az utolsó tekercs filmje, mi tudjuk és mégis ez egy egészen furcsa egyszerűsítés és sűrítés, lezárás. Ez az egyszerű beszédforma nagyon sűrített, és tág is egyben, miközben nem tudsz semmi konkrétumot mondani, és mégis lebeg az egész, valószínű azért, mert Márti tudja, mit akar. (szőke) értékelés:

Underground

Egy ritmikai játék a mozgás leckére, de a két fölső neonnal van baj, ott valahogy a kép fölső része elvarratlan. Ez a ritmus lenyomja a kép aljára a tekintetet és meghagyva a perspektívából a valós iránynak hiányzik a képből egy olyan képelem, ami megtörné a rendet. Ez lehet akár egy személy a kép jobb alsó sarkán háttal, vagy más ilyesmi. Féner Tamás készített ilyen képeket, ahol Budapestet egy egész kötetnyi képen keresztül úgy ábrázolta, hogy a képeken nem volt egy darab ember sem. Fénernél egy nagyon pontos kompozíciós rendet látunk, ő mindig ügyel arra, hogy egy grammnyi hiba se legyen ebben, mert különben nem áll meg a kép, bele lehet kötni. Nagyon nehéz helyzet, lehet, hogy ha 180 fokkal megfordul a kép, eladhatóbb lenne... Így most ez egy ötlet alap, kiegészítésre vár. (szőke)
értékelés:

Visszatekintés

A képen talán egy szociografikus alapot láthatunk és egy épületbelsőbe tekintünk be, a kamera közelében egy összetört ablakon át látunk be egy belső térbe, ahol egyértelműen egy óriási ütés betörte ezt az ablakot és a kompozíció ügyesen és jól úgy van létrehozva, hogy nem is tudjuk levenni a tekintetünket erről a Roncsfilm darabkáról, hogy Kisjuhász Béla épp most dobta ki a feleségét leves evés után az ablakon. Ami a viccelődés mellett érdekes a képen, azt lehet rá mondani, ha itt egy előző vitára gondolok, amit Marczingós barátunk kapcsán folytattatok arról, hogy a fotó semmi mást nem csinál, mint a valóságot rögzíti, hogy bár nem szoktam ilyennel példálózdni, de ahhoz a fotósnak is meg kell látnia az összefüggéseket és nyilván nem véletlen az, hogy ez a fényképezőgép itt ezen az ablakon keresztül kattintódott el. Mire akarok kilyukadni? Vérvörös színű az a szúnyoghálós ajtó, és egyszerűen ilyen festéket nem lehet az OBI-ban kapni, mint amilyen festékkel ennek az asztalnak az alja le van festve, elég intenzíven, mert még az asztalkeretnek az aljára is jutott, és ez a vörös nagyon beszédesen kapcsolódik ehhez a törés állapotához és így a vörösből asszociálunk arra, hogy mi történhetett itt, miközben ezen a képen semmit nem látunk, mert ezen a képen csak a hiány van. Nem látjuk az ütést, nem látjuk a halott embert, nem látjuk a véres fejet, de mégis a háttérben lévő vörös és az egész képen jelenlévő szürkés rózsaszínek vibrálást hoznak létre, egy szinte egy akár New Yorkban megszokott verekedés utáni állapotot. Ezt a képet nagyon jónak tartjuk. (szőke)
értékelés:

Ábránd

Egyes és kettes lecke egyben = 2 az 1 ben :)

Egy témának háromféle feldolgozását, amit az alkotó kérésére egyben közöltünk. Így most a három kép kívülről szemlélve valójában fényképezőgéppel írt film, nem a triptichon fogalmát közelíti meg számunkra, hanem a filmét, egy olyan filmét, aminél a három képet tekintve nem 100%-osan közelíthető meg a történet, és részben ez a plánok ide-oda ugrálásából adódik, másrészt ha a kamerával dolgoznánk, innen hiányoznak képi sarokpontok a történethez. Nehéz megfejteni, hogy a kiemelés a középső képben mit jelent, mitől haladunk befelé az eltakart száj felé és aztán mitől látjuk utána az optikától elfordulva az arcot. Én mégis azt csinálnám, hogy a képeket különválasztva, önállóan elemezném, külön próbálva befogadni.
Az első kép, aminél a szájat takarja egy sál, ott számomra a háttér nagyon fontos, az a nonfigurartív valami, ami előtt a modell van, az a villámszerű jel, ami mindenképp azokat a szép barokkos hullámokat, amit a hajkorona rajzol, erős kontrasztba helyezi. Ez a kontraszt a színekben is megjelenik, a háttér hideg, taszító felületéhez az előtérben a vörös és annak árnyalatai dominálnak. A második képen mindez a háttér csak egy parányi mennyiségben van jelen, de ez a pici szürke nagyon jót tesz a vörös és testszínek dominanciája mellett, amiben mindenképpen a száj uralkodik, az a száj, ami itt különleges jelentőséget kap és túllép a fogalmon, elsősorban az ajakra helyezett erős vöröses festék miatt is, mindenképp egy külön felhívó jelként, egy manifesztumként van jelen a képen, ez uralkodik. Ezen a képen is van egy erős disszonancia, mégpedig a testékszer, amely ugyanolyan ezüstösen, furcsán, gömbszerűsége ellenére is testidegen módon van jelen, középpontozva, amely nyilván az ajak átszúrásával ott van egy markáns és meghatározó és harmonikus arcon, ez felfedezhető az orron is egy hasonló kis ékszerrel. Olyan, minthogyha ez a két disszonancia a képen ellentétben lenne azzal az érzéki és érzelemdús, szinte kiáltó vörössel szemben, ami az életről, az érzékiségről szól, talán ezt is feltételezhetjük, hogy pont ezért van ilyen határozottan metszve a portré és ezért nem láthatjuk a szemeket, amelyek oly beszédesen jelen vannak a felső képen és olyan határozottan válaszokat várva néznek bele az opikába. A második kép tulajdonképpen egyfajta áldozati állapotot is jelez, a száj vöröse ellenére kiszolgáltatott a második kép és ennélfogva sokkoló is. Teljesen más minőségben jelentkezik a második kép üzenete, mint a kezdő kompozícióé. Ugyanígy nagyon erős a kép harmadik kompozíciója, ahol a grafittik, mint egy afrikai rajz töredék a nagyvárost, urbanizációt, mint egy rituális üzenet jelzik a maguk törésvonalaival és ebben ugyanolyan játékosan, de tele szomorúsággal ott van mindaz, amit talán egy régi kép kapcsán Boticelli Vénusz születése képen a festő megfestett nekünk. A harmadik képnél ez a párhuzam, ami nagyon fontos arányaiban is, az alkotó jól komponál, metsz, bele a koponyába, a szélben lebegő hajkoronába, de teszi ezt azért, mert a tekintet és az arc nyitottsága bal felé, efelé az urbanizált háttér felé tekint nem éppen boldogan, melankólia, beletörődés jellemzi a képet. Nyilvánvalóan akkor közelíthető meg a három kép összessége, ha elfogadjuk, hogy van mögötte egy történet. A nehézséget az okozza, hogy érezhető, hogy a történet egyértelműen súlypontos, nagyon nehéz megfejteni úgy, hogy valójában nem sokat tudunk meg az alkotóról. Azt mindenképpen lehet érezni, hogy így, azzal a döntéssel, hogy a három képet küldte be együtt, a kiáltás vagy a felhívás, a mesélni akarás a legerősebb motívuma a három képnek. Itt vagyok, ez vagyok, lássatok, mesélek. Én mégis azt mondanám, hogy emellett bízhat az alkotó nyugodtan abban, hogy ezek a képek önállóan is megállják a helyüket, talán még erősebb is egyesével a bennük lévő üzenet, ha majd egyszer meri vállalni az alkotó, hogy ezeket önállóan is kiállítja. (szőke)
értékelés:

Frank
Hogy miért Franknek hívják? Szép név. Robin Day sündisznóját is Franknek hívták.

Ó, Lajos Krisztina... Attól, mert teknőst vagy embert fotózunk, ez bizonyos szemponbtból teljesen mindegy. Itt most egy teknőst látunk, de valamiképp a tekős, Frenk fejecskéje nem válik el a teknőspáncéltól, és függetlenül attól, hogy ez egy közeli kép, én mégis úgy érzem, hogy vagy a fények miatt, vagy a beállítás miatt nem választódik le egymástól a két dolog, viszont a páncélba belevágott az alkotó. Ha erre koncentrálunk, hogy Frenk kire hasonlít, hogy néz ki, melyik ismerősünkre, vagyis ha a fej fontos az alkotónak, akkor billen most a kompozíció, nem értelmeződik az egész, mint ahogy a macskák, kutyák sorozatban fél éve mondom a pedellusnak, hogy elemezd már te, merthogy nekem is van egy teknősöm, Lajos Krisztina, és azon túl, hogy le tudnám esetleg fényképezni, attól félek, hogy én is csak ilyen képet tudnák róla csinálni. Mert az csak egy kiindulási alap, hogy Lajos Krisztina, vagy Pulika, akkor is kell, hogy a kompozíció, a vizuális élmény, hogy mitől válik ez képpé, az benne legyen az alkotásban és ne csak annyi történjen, hogy van egy fényképezőgépem, ami képes exponálni és én az örökkévalóságnak Frenk fejét beleraktam az elektronikába. Már az is sokat segítene, ha a páncél sötétebb lenne, most ez a kép arról szól, hogy Frenket lefotóztam, de hát azért ezen már túl vagyunk. (szőke)
értékelés:

Titkos vágyak
...nyilvánosan.

Egy jól komponált képet látunk, a kreativitása fontos, ráadásul azért, mert a kinyitott könyv, aminek ívhajlata pont olyan árnyékot hoz létre, amiből ez a játékos népi asszociáció létre tud jönni. Abban nem vagyunk biztosak, hogy jelrendszerében a szerző azt akarta mondani, ami látszik, és azt mindenképpen meg kell jegyezzük, hogy a világítás és fényelés, a sárgás tónus, a lágyítás itt a képet elviszi a giccs irányába, ahonnan valahogy vissza kéne azt hozni. (szőke)
értékelés:

Zuhanórepülés
kis Sziámi idézet, ha szabad:

Sodródni kell
Sohase tudni a célt
Behunyt szemmel
Adni egy esélyt
Célozni nem kell
Sőt, nem is szabad
Gondolkozz egész testtel
Engedd el magad

Egy mozdulat csak
Épp a megfelelő
Pillanatban
Apró, de számottevő
Célozni nem kell
Sőt, nem is szabad
Gondolkozz egész testtel
Engedd el magad

Látod, ez már pont az:
Zuhanórepülés
Leépülésből
Lefelé felépülés
Célozni nem kell
Sőt, nem is szabad
Gondolkozz egész testtel
Engedd el magad

Két kép összefűzését látjuk, ha nagyon sarkalatosan néznénk a lecke kiírását, akkor azt kellene mondanunk, hogy a képekből a portré kategóriájában csak a fölső értékelhető, de egészen biztos, hogy itt nem tévesztés történt, hanem tudatosan küldte egyben az alkotó, tehát igazából a portré fizikai és pszichológiai megközelítését is vállalta. Ha a népköltészetet vesszük alapul és az óvodai életünkből egy ismert dallamot idézünk fel, ami ha jól emlékszem így szólt, hogy nyisd ki rózsám kapudat, kapudat, hadd kerüljem váradat, váradat, szita szita péntek, szerelem csütörtök, dob szerda - amely egyrészről egy mágikus dallam, és ugyanabba a körbe tartozik, mint az Illés zenekar üzenetei. A néprajz elismert személyiségei szerint a virág szimbolika egyértelműen a szexus, a nemi identitás, a termékenység képzőművészeti megfogalmazásához tartozik. Ha visszatérünk az eredeti feladathoz és a felső képet próbáljuk értelmezni, ahol erősen vágva van a koponya, a dekoltázs nagyon erősen megmutatkozik, a ruha pántjai, sötétkékje határolja a kép alsó felületét és ez az ing teljesen lazán szétnyílik, mintegy kitárulkozik a modell az optika felé, ugyanakkor a tekintetben, van valamifajta gesztus nélküli, picit marceau-i clown jelzés nélküli arc, mintha azt közvetítené ez a testkód, hogy tessék itt vagyok egy képen keresztül, de nem tudtok jobban megközelíteni, ha ezt feltételezzük, akkor ilyen értelemben nagyon fontos az alsó képpel együtt foglalkoznunk az üzenettel. Jelesül, hogy a nőiség, a nőiség identitása az, amit portréban megjelenít A és B verzióban nagyon is provokatívan. Maga a kettős osztat is egyfajta provokáció a maga ellentétpárjával, ugyanakkor a mi konzervatívabb gondolkodásunkban, ugye hisz a Pedellus és Szőke már nem húsz évesek, azt kell, hogy mondjuk, hogy adott esetben a felső képből is átsütne, jelen lenne ez a fajta üzenet. Minden, ami a nőiséggel, a szexussal, a kitárulkozással, a Marilyn Monroe-i fetisizálással jelen kellene hogy legyen, az megtalálható a felső képen is, véleményünk szerint a felső kép is megérdemelné a három disznót önmagában állva. Zsolt mondja, hogy Diane Arbus. Csak hogy ha azt mondjuk, hogy Arbus, akkor több önfegyelmet várunk Verától, mint fotográfus. Demeter is megnézte a képet és azt mondta, hogy egy kicsit a mellrésznél nyaktól lefelé sötétebbre kellene venni a tónust, hogy jobban éljen az arc. (szőke)
értékelés: