Szorgalmi

Értem az üzenetet, és tetszik is a dolog, de most minden rajta van a képen. Az összes regisztert egyszerre használjuk: a poharat az életlenségével, meg azokat a poharakat is, amik ezt tartják. Nyilvánvaló hova van állítva az élesség, persze oda is kell, de ebben a barna asztalformában ez, ami létrejön nekem nem annyira erős, és egyből azzal kezdek el foglalkozni, hogy de hát hogy öntötték ezeket a poharakat, mert ez nem is csiszolt, hanem öntött, meg hogy oké, de nem teljesen középen van az egész, szóval lekezdem szőrözni a képet. Ha ez valami olyan helyzetbe van hozva, akár azzal a kék lepellel, vagy bármi mással, ami ezt az egészet dinamikusan, robbanóan hozza ide, nem ebbe a visszafogott, fád színkörnyezetben, akkor a dolog máris működhet, utána, abban a környezetben már megadja azt, hogy hol is a lényeg, mi izgat ebben engem, hol hozom meg a vágást. Itt bátortalannak érzem azt, hogy sehol nem hoztam meg, szépen, iskolásan körbe van vágva az egész, minden megvan, minden formánk megvan, minek. Dönts, kérlek, hogy mi az, ami téged ebben érzelmileg izgat, és akkor arra vidd a fókuszt, nem elég csak a mélységélességgel játszani. Ismétlés. (hegyi)

Lehet, a természetfotó kategória jobb lett volna, de ide (Tökéletesslég) jobban illik.

Jó a kompozíció, szépek a fények, és örülök, hogy nem a Természetfotó leckébe került, mert ott én ezt szétcincálnám. Most ebben a leckében viszont értem az üzenetét, természetfotónak ez kevés lenne. Most megkérdezhetitek tőlem, hogy amikor kirakunk egy kiállítóterembe képeket, mi határozza meg őket, ott nincsenek leckék. Az, ami a többi képpel való viszony, hogy hova tesszük ezt ritmusban, milyen méretben nagyítjuk, hogyan kerül a falra, hányadik kép, mik veszik körül, az indokolhatja a falra kerülést, és behívhat egy történetet. Ott ez az, ami pótolhatja azt, ami nálunk a leckékkel meghatározódik, hogy egy viszonyrendszer kialakul. Köszönöm, István, megvan a három csillag erre a leckére. (hegyi)
értékelés:

2011. november 12-én (szombat) este 7-től tartjuk az Első Látszótér Találkozót. Mindenkit szeretettel várunk, fotóst, filmest, rádióst, látszóterest, látogatót és érdeklődő kíváncsiakat is egy kis kötetlen beszélgetésre, eszem-iszom dínom-dánomra. A helyszín a Drunken Tailor, ami egy étterem, jó konyhával, és Gonnok lesz a házigazdánk, ahogy azt a Rohamban is megszokhattuk. Azt kérjük, hogy itt a hozzászólásoknál jelezz vissza, hogy legyen listánk, hogy kikre számíthatunk, és azt is kérjük, hogy a hírt add tovább, akit elérsz, szólj neki, hogy jöjjön. Készülünk meglepetésekkel is, és természetesen az új oldallal, a közösséggel kapcsolatos dolgokat is módunk lesz személyesen megbeszélni. A cím tehát: Budapest, VIII. kerület, Népszínház utca 26. (közel a Blahához).

Mit lát a kiáramló égéstermék, mikor kijön a szabadba? A világot.

Olyan, mintha vidámparkban lennénk, nem tudom van-e még egyáltalán a vidámparkban hordó, volt egy ilyen játék, a bátrabbak beleálltak, és hagyták, hogy körbeforogjon velük a világ. Itt is valami hasonló élményt kapunk. Jó a kompozíció, és nyilvánvaló, hogy azt nehezen kérhetném Istvántól, hogy azt az ágyúcsövet vagy tolja kijjebb, vagy beljebb, mert adott, gondolom ez valami skanzen, ahol ilyen haditechnikai gépek vannak felsorakoztatva. Egy jó ötletnek tartom azt, hogy ő észrevette ezt az egészet, bebújt, és onnan készített egy fényképet arról a világról, amit látunk, és az is jó, ahogy ez az egész elforgatódik, és ettől van egy szürreális hatása a dolognak. Ez tetszik, jó irány, és a Köldök leckére is abszolút értem, hogy mit akar üzenni. Erre megadom a három csillagot, a kompozíció is egészen rendben van. (hegyi)
értékelés:

Róma, Ostia Lido Nord, 2011.04.18.

Az első képnél még egyedül voltam. Másfél perc telt el a második képig. Éppen elegendő idő arra, hogy a két ismeretlen megszólítson, megismerkedjünk, felépítsünk egy emberi kontaktust, kicseréljük a főbb életrajzi adatokat és egy portrét elkészítsünk.

Sándor bátyám, föladtad a leckét, mert a két kép tényleg olyan, mintha ezt a két figurát kivágtad volna, és utólag odaragasztottad volna, tényleg izgalmas az, hogy milyen változások jönnek létre a két képen. Mindezzel együtt én egy picit vitatkoznék veled abban, amikor azt mondod, hogy másfél perc elég arra, hogy létrejöjjön valamilyen kapcsolat. Valamilyen létrejön, az, hogy más kulturális környezetben élő embereket fotózunk, már eleve segít abban, hogy esetleg ezek az olasz figurák nyitottabbak, mint mondjuk a magyar társaik. Lehet, ha Magyarországon odamész egy ilyen bodegához, akkor nem garantált az, hogy fényképezés közben ne kerülj valamilyen agresszív interakcióba velük. Ők elfogadták a te jelenlétedet, de a zsebre dugott kéz, az, ahogy nagyon egymás mellett állva figyelnek téged, még akkor is, ha a mosoly ott van az arcukon, azt nem mondom, hogy ez a megismerkedés lenne. Ezt csak azért tartom fontosnak elmondani, mert gondolom, te pontosan érzed, és tudod, mint én, hogy a többiek ne értsék félre, hogy ritka az a helyzet, amikor másfél perc alatt érvényes portrét tudunk készíteni valakiről.
   Ami a képi megoldást illeti, az első képet elemezném a kettőből. Izgalmas ez a nagy kékség, főleg azzal a vörös autóval, meg a fával. Talán a parkoló autóból én többet adtam volna, aminek vissza van hajtva a visszapillantó tükre. Úgy jobban záródik ez a dolog, mert annak a színe nem olyan erősen üt el, mint a piros autóé, és a két autó jól ritmizálná ezt a képletet. Az előző képsorozatodat, amin a piacnál fényképeztél, és egy filozofikus megközelítését hoztad az időnek, erősebbnek tartom erre a leckemegoldásra, mint ezt, úgyhogy az első képet tudom igazán értelmezni, mint kompozíciós játék, az kap kettő csillagot. (hegyi)
értékelés: