portré

Kedves Krisztián, nagyon örülünk, hogy személyedben szintén egy új ideérkezővel találkozunk, nagyon szimpatikus a rendszere az egész képnek. Talán csak annyi lenne a megjegyzés, hogy fekvő formában a jobb oldali részt bővítenénk. 2 disznó, várjuk további házi feladataid. (Szőke)
értékelés:

vélemény a lakástavaszról
Ha a testem habból és könyvekből állna, nevezhetnénk egészalakos fürdőszobaportrénak is. 2 és feledik lecke készen áll!

Kedves Vera, magánemberként, látogatóként írok most. Ha egy ilyen képet látok, szívesen nézném az emberi arcot, tekintetet. Mivel látom, hogy nem mosolyog a száj, azt sejtem, hogy a lélekben zajló eseményeket tükrözheti a ráfényképezett kivehetetlen, valamilyen gépszerű formákat mutató szobabelső, de ettől elveszítem a kapcsolatot az emberi arccal. Az alsó traktus kétharmados oszata is belevág az állkapocs finom ívébe. Az egész kép tekintetében jónak érzem a kettős osztást és az álló képformátumot, de az esetleges véletlenszerűségek, ráfényképezések nem segítenek közelebb jutni a modellhez nézőként. Pedig szerintem ez fontos lenne. Magánemberként még annyi, hogy olyan jó lett volna látni, ha mosolyogsz. (szőke)
értékelés:

Lepel nélkül

A kép két nagy egységből építkezik, a figura és az üres bútorok kapcsolatából. A berendezés élei, polcok, sarkok, perspektivikusan minden a szereplő felé tart. Mégis billen a kép - a jobb oldali részből többet kellene hagyni azért, mert a szekrény üressége, lakatlansága, vagyis az az élettér, amibe a szereplő bele van helyezve, nem arányos egymáshoz. De ez csak javaslat, hogy még izgalmasabb lenne, ha ezekből az üres szekrényekből több lenne a magányos betmen körül. (szőke)
értékelés:

***

Nagyon örülünk, hogy megérkeztél ide hozzánk. A kép szimpatikus, a hetvenes évek landscape-típusú megfogalmazásaihoz kapcsolódik. Kompozíciójában a munka rendben van, talán csak azért nem három disznós, mert indokolatlan a jobb oldali szélső részen lévő feketék tömege. Emiatt a fekete tömeg miatt billen a kép balra a figurával, nincs, ami visszahúzza. (szőke)
értékelés:

Ági portré 4.

Annyira fújt ma a szél, hogy bemenekültem egy, na hova?

Kedves Ági! Két részletkérdésről szólnék és mivel ha jól sejtem, elektromos képeket csinálsz, mindkettő a számítógépeden korrigálható. Az egyik, hogy a folyosó a bal oldalon melletted sötétebb kellene, hogy legyen legalább két fényértékkel ahhoz, hogy ne uralja ilyen erősen a képet. A másik, hogy ennek ellentéteként a karodnál és hónod alatti résznél a kabátodba, ha van, több részlet kellene a sötét tónusokba, tehát azt világosítani kéne. Hangulatában nagyon jó kép. (szőke)
értékelés:

Antihős
Legutóbbi portrémra az ofő azt írta, fontos, hogy szerethető legyen a modell. Azóta ez motoszkál a fejemben, és ennek eredményeként született ez a kép is.

Kedves Gábor, megrettenve szeretlek - sajnos, akár akarom, akár nem, három disznós a kép. Egy megjegyzésünk azért lenne: az a kis cérna a fásliból, amely eldöntetlen. Ez azt jelenti, hogy vagy több helyen kellett volna meghasítani a fáslit, vagy a múmia szempontjából egységesen tartani a formát. Jót tesz a képnek a dekomponált beállítás, a csempe háttér visszaverő fényei a fej mögött. Esetleg a koponyából többet lehetett volna meghagyni fent. (Szőke)
értékelés:

hmm
Tudom, sok sebből vérzik. Mégis jobban bemutat engem egészalakosan, mint az amivel feltöltés előtt két órát szenvedtem.

Kedves Csaba! Elsősorban azért két disznó a kép, mert nagyon örülünk a bátorságodnak, hogy bemutatod saját magad, - ez vagyok én - de azért csak két citromdisznó, mert természetesen a képszerkesztés szabályai erre a munkára is vonatkoznak. Megjegyzés: a fölső részen sok a levegő a fej fölött, crepto budipapírok zavarják a figurát. Nekünk az tetszik, hogy az alvómatracod széle, az a szürke, az látszik, de a fejednél lévő nejlonzacskók nem segítik az értelmezést. Arra próbálunk utalni, hogy nagyon fontos a privát környezet jelenléte, de talán egy kissé ilyenkor érdemes manipulálni, és a figura körüli folthatásokat is kontrollálni. Hiszen a budipapír fontos, a kockás szivacs, a nejlon és a parketta is az, ugyanúgy a csatos papucs is. Ugyanakkor nem indokolt, hogy a jobb láb térd alatt csonkolódik és a jobb könyök is. Egy nagyon pici kompozíciós rendezettséggel ez a kép három disznós is lehetne. (szőke)
értékelés:

Kell é, hogy a földön járjunk?
Tudom... tudom: "Majom a fán, ember a földön". Nem tagadom szeretek majomkodni, könnyedén venni az életet és különleges perspektívából szemlélni az életet. Hát ez vónék én! Üdv Mindenkinek!

Kedves Tamás, hála a jóistennek a képed a szöveg nélkül is értelmezhető. És úgy tűnik egy megfejtése van is. Persze, hogy a saját karodat látjuk, persze, hogy fel van tűrve a kardigán, persze, hogy szöveget is írtál a képhez, hogy eltereld a figyelmet arról, hogy valójában egy abszurd vizuális kollázst látunk a női és a férfi princípiumok perspektivikus találkozásáról. Ha nem kellene itt elemezgetni, hanem egy kocsmában ülnénk és kávéznánk négyszemközt, akkor azt mondanám neked, hogy ez egy furcsa, amorf női comb, gyűrött mellkas, tetejére pakolva egy óriási férfi fejjel. De hát nem vagyunk kocsmában és nem is vagyok pszichoterapeuta. A fekete keret nem adekvát, a kép enélkül is megáll a lábán, mert fontosabbak rajta az ég kékjei, a fák sötét rajzolata és a marionettszerű figura, a fekete keret ezt bezavarja. A képhez tartozó írásaiddal ne kérj elnézést mindig magadért és a létezésedért, az írásaid önmagukban is jók, tehát önmagukban használd és azokkal ne minősítsd le a kompozíciós munkádat - csak ezért két disznó. Tessék visszahozni az önbizalmadat. Várjuk a továbbiakat. Szőke
értékelés:

cm nélkül

Kedves Gabriella, nagy öröm számunkra, hogy megint bővült az alkotásokat beküldők létszáma, és ez nem csak puszta számadat. A képed az első lecke kategóriájába tartozik és ezeket a kitételeket jól teljesíti. Úgy sejtjük, hogy itt valamilyen idegen nyelven írsz. Jól választottad meg a kamera szemszögét, a fekete-fehér kép sötét foltjai és világos felületei jól ritmizálnak. Kettő disznót tudunk adni azért, mert a következőkre még oda kellene figyelni a kép alkotással kacsolatban: azzal, hogy meghagyod a film szélét (ebből a szempontból mindegy, hogy ez a valódi filmé, vagy egy digitális imitáció) saját magadnak teremtesz nehéz helyzetet, mert így nincs módod vágással korrigálni a kompozíción, azzal kell megelégedni, amit kattintásnál láttál. Jelen esetben azonban ez csak részben jól megoldott, mert a bal oldali és alsó részén a képnek vágni kellett volna (megtartva a négyzet formát), hogy a kéznek, mint foltnak nagyobb szerep jusson. Szociofotósok szeretik a képhatár jelzésével erősíteni a nézői jelenlétet a történetben - és nem utolsó sorban, hogy komponáló tehetségüknek ezzel is jelét adják. Olykor valóban emeli a kép drámai erejét, de jószerivel divatról van szó. Várjuk további munkáid is. Érdekes lenne ezt a beállítást megnézni úgy, hogy a mélységélességet ugyanilyen szűken hagyva a fókuszpontot a kezed ujjára állítod és nem a betűkre. (-szőke-)
értékelés:

gyermek

Először is nagy köszönet a bátorításért, ránk is ránk fér, nem csak a diákokra. Ami a képet illeti, talán ha a világítással jobban spórolsz, az ajtórésen beleskelődő gyerek láttatása is jobban előjön. A vágásnál egy picit többet adtunk volna a szemöldök felett. A kép két disznó, a bátorítás még egy hozzá. És reméljük, hogy akik eddig csak figyeltek minket, valóban kedvet kapnak bekapcsolódni a közös munkába, ami inkább nevezhető közös felfedezésnek, játéknak talán.(szőke)
értékelés:

Ági szorgalmija - Gyula szorgalmijára

Kedves Ági, azt a részét nem vesszük figyelembe, hogy a Gyula képére küldted, mert az nincs lezárva, hanem azt a részét, hogy publikáltad az alkotásod az oldalon. Mivel úgy érezzük hogy ezt a képet értjük, érezzük a magányát, köszönettel írunk. A tükrök játéka, amely nagyon fontos része a képnek elősorban a barokk belsőépítészet fontos eleme. Annak örülünk, hogy az önportréban észreveszed azt, hogy a tükröztetés lényege csak részben a térnövelés, másrészt a tükröződő tárgyak sokszorozódása. Ehhez képest nagyon fontos döntés az, hogy a képen látható személy olyan pozícióban van fényképezve, ahol ő maga csak egyszer tükröződik. Ez a megoldás a kép filozófiai üzenetét erősíti az ember megismételhetetlenségéről, magányáról, egyedüllétéről. Egyedüli probléma az arc tónusa - talán ha közelebb állsz, a fejre is több fény kerülhet. (szőke)
értékelés:

Nem vagyok egy Van Gogh...
14 évnyi filmezés után kiégtem. 3 éve már csak fotózgatok. Ez az oldal mintha kicsit életet lehelt volna a filmes énembe. Viszketnek bennem új ötletek... Megpróbálom magamból kivakarózni...

Kedves Tamás, ne mindig a szemednek higyj, higyj a fülednek. Mert a füled jó. Jól van fényképezve. Időnként próbálunk a beküldött anyagokhoz tenni egy-egy javaslatot, amely kapcsolható az alkotáshoz. Andrea Mantegna Halott Krisztus című képe fontos, mert a perspektíva, mint eszköz nagyon jellemző erre a festményre. Másrészt pedig óriási bonyodalmat kelt annak idején a kép, merthogy nem piedesztálon ábrázolja Jézust, hanem emberi-halotti mivotában. Enyhén szólva a kép profán az adott időszakban, mert a sebei nagyok, a koponya sem szeretettel van ábrázolva, a szemérmét fedő vászon is inkább erősíti, hangsúlyozza a formát, mintsem eltakarna.
   Nálad erős az öniróniája a képnek a rövidülések miatt, ez fontos. Ne keseredj el miatta, nekem is így rövidülnek a lábaim. Jó, hogy közénk érkeztél. Első képre nem mindenki szokott 3 disznót kapni, úgyhogy a lecke fel van adva, tessék ezerrel dolgozni. (Szőke)
értékelés:

sejde
Virágmintás blues.

Kedves Gyula, ez az én szégyenem, de az én felelősségem is, hogy válaszolnom kell a beküldött munkákra - a szégyenem fogalom azt jelenti, hogy egy szót se értek a képből, a felelősségem fogalom pedig azt, hogy ami fölkerül az oldalra, arra megpróbálunk reagálni. Mivel a szégyen és felelősség szó egy mondatban helyezkedett el és összekapcsolódik, így a nem értem ezért nem tudok rá reagálni fogalom is összetartozik. A nem értem és nem tudok reagálni kapcsolathoz pedig sajnos csak azt tudom mondani, hogy így nem tudok adni disznót. Ugyanakkor ha úgy látod, hogy van megoldás az értelmezésre, akkor kérünk, segíts, nekem is és a többieknek is. (Szőke)

Anna meglátogatja Zolit, a torontói bőgők doktorát. Ne sírjatok, a bőgők meggyógyulnak.

Ajándék-kép Mártinak
Én már a parton állok, és nemsokára küldök valami jelet.

Szép a hajó, de nincs élet rajta, egy disznó a képi kommunikáció miatt. (szőke)
értékelés: