Az első komolyan békés estéhez járt egy üveg bor, némi fény csillogása és a feketébe hajló éjszaka.

Én ezt a képet szeretem, és nagyon örülök, hogy a Marczingós László elkezdett olyasmit küldeni, amiben az ő érzékenysége megjelenik, az a fajta érzékenység, amit a férfilélekben nem biztos, hogy olyan könnyű megtalálni, és nagyon jó az, hogy nem akar bizonyítani a borral, az üveggel, nem akar árlistát hozni, hanem az egészben elkezdi azt a fílinget, azt az érzést hozni, ami benne megvan, és hála a jóistennek, hogy a László női lelkét is látod végre, hogy érez, hogy van romantikája, érzelmei. És itt, a pohárban a trükkös alkotót, a piros pulóveres alkotót, aki Dürer-félén, nagyon finoman, meghúzódva de ott a kézjegy, de az a varázslat benne van, amit oly sokszor kérünk, hogy a saját életetek, a saját belső történeteitek fogalmazzátok meg, és miközben ott vannak a mindennapi életben ismert kommunikációs kódok, itt valójában egy egyszerű kis képen keresztül egy teljesen más, közelebbi, és nagyon érzelmes útra térünk, mert az alkotó ezt a fényképet használta erre. És így az ő valódi énjét látjuk ebben a mesevilágban. Én egyvalamit tennék még hozzá, hogy a kép jobb oldala engedne még egy pici vágást, mert van egy kancsónk, egy poharunk, de van egy gyertyánk is, ami fontos, és ami a baloldalra került, és az egész kép dinamikáját erősítené az, ha ez a tömeg kimozdulna még a kép széle felé, és akkor nyerne nagyobb hangsúlyt a baloldalon lévő gyertya. Nekem pl. Andersen meséi jutnak erről eszembe, és ami itt is érdekes, hogy Andersen miért kezd el meséket írni ott, akkor, abban a társadalmi közegben, struktúrákban, tehát érdekes nagyon a kép meseisége, és van benne még valami keleties is. (szőke-hegyi)
értékelés:

Nem véletlenül nem küldtem még be valódi házifeladatot a barátság leckére; nagyon nehezen megfogalmazható témának tartom, érlelem is már egy ideje. Ez úgymond egy első megfogalmazás, egy kiindulási pont; a barátság fogalmának mintegy kívülről történő megközelítése, a felületesebb, nem intim, hanem könnyed barátság, haverság, ismeretség felől. És csak egy tükörmennyezet kellett hozzá. :-)

Már láttunk ilyent valamelyik leckére, hogy az alkotó a tükröződésekkel, a plafonon lévő, talán üvegfelületekkel játszanak el, és mivel ezek a tükrök darabokból vannak, a kamera és a plafon közötti dőlésszög sem pontos, és emiatt a képen vannak torzulások, és ezt a puzzle-dolgot pont ez teszi érdekessé. Ráadásul attól, hogy ez a tükröződés jelen van, és a fotós ezt észreveszi, van az egészben valami furcsa helyzetjelentés, egy furcsa felülről érkező megfigyelés, ahogy látjuk ezeket a parányi embereket ebben a kis közösségi vagy házibuli hangulatát, hiszen valami étteremben van ez az egész történet, olyan, mintha belepillantanánk valahol egy privát környezetbe, és ez a mozaikszerű, mint egy kis képregény ez a megfigyelés nagyon izgalmas. Eszembe jut róla a Sas Tamás filmje a Presszó. Az egy nagyon furcsa film, ahol a Tamás azt csinálja, hogy a kamerát mint egy gyóntatószéket használja, és rengeteg vallomásszerű dolog történik benne, rég láttam, de ha jól emlékszem a kamera el se mozdul benne, hanem egy helyről dolgozik, ez azért érdekes, mert egy nagyon tehetséges operatőrről van szó, aki rengeteg helyen dolgozik, és egyszercsak hoz egy döntést, és egyszerűen puritán módon leszúrja a kamerát és egy helyről készít el egy komplett játékfilmet, ami hát színészileg sem egy egyszerű dolog. De ettől az egész olyanná válik, mint egy gyóntatószék, vagy akár egy tükör. Ugye a tükröket se nagyon helyezgetjük a lakásban, az ott van valahol és nagyon sok mindent lát, hiszen odamegyünk, belenézünk, és itt is valami ilyen játék zajlik. Miközben nem tartom valószínűnek, hogy ez a Közel-Keleten készült, mégis van az egésznek valami móros vagy algíri, egyiptomi hangulata, ezektől az izgalmas színektől, a kockáktól, a ritmusoktól, az egésznek van egy fura popos, hippis hangulata is, meg még Klimt is eszembe jut róla, ő is használja ezeket a formákat, színeket, vonalakat. Nincs annyi drámaiság a képben, mintha Schiele lenne, de szerintem ez egy jó kép. Én teljesen elfogadom ezt a barát kategóriába, ráadásul itt pont indokolt ez a kockák, mert itt igazából felfedezhetjük, hogy van ez a társaság, meg van itt egy pár is, a jobb alsó sarokban, meg egy másik társaság is a karosszékekben, a maguk történeteivel, ahogy beszélgetnek, összebújnak. Nagyon izgalmas ez a kép, sokáig el lehet nézegetni. Érdekes lehet nézni, keresni olyan sörözőt vagy nem tudom mit, és figyelni, hogy hogyan alakulnak ki ezek a csoportok, és itt is megemlíteném Muybridge nevét, akinek a Mozgásanatómiáját aminek két részéről tudok, az emberi és az állati mozgásról. És itt tulajdonképpen egy emberi mozgásanatómia-tanulmányt látunk, helyzeteket, csoportlélektant, hogy hogyan mozognak el, milyen mozgáskódokkal ülnek ott az emberek. (szőke)
értékelés:

Déligyümölcsfigurák: Citromdisznó, Mandarincsiga

Ha jól nézem, szorgalmira érkezett a kép, tehát nem háziállatként kell értékelnünk. :-) A Szőke-féle citromdisznó-vonalat kívánja erősíteni, és az ötlet jó, de a citromdisznónak van egy nagy előnye ezzel szemben, hogy tartósabb. Ha felteszem szekrény tetejére, nem fog megrohadni, ellentétben ezzel, ami hosszútávon azt hiszem nem fog megmaradni, de mint ötlet egy kedves és aranyos kézműves játék. Én megjegyezném még, hogy ha visszaemlékszünk, hogy aranymetszés, Fibonacci-szám, én elindítanék valahol egy rovatot ahol a geometriával foglalkozunk, akár a fraktálokkal kapcsolatban is, különböző geometrikus formákkal kapcsolatban, amit a természetből megfigyeltek az alkotók. Itt is egy, a természetből végzett megfigyelést látunk, a narancs belső struktúráját, a gerezdek formáját, de ha ez a fontos, akkor a kamera helyzetét kellett volna úgy megválasztani, hogy ez jobban kijöjjön. Jó a háttér, jó a kompozíció, fénytani problémái viszont vannak. Ez ugyanis egy cikkelyekből álló gömbforma, amire ráhengeredik, leválik ez a bőrfelület, de most a fény ahonnan esik, úgy esik. Ez valójában most a baloldali és felső keretezés felől, tehát valahonnan a képcím felől érkezhet, és egy szórt fény, ami nem segíti ennek a gömbformának az erősödését. Márpedig ha ezzel a természetbeli geometrikus formával akarunk foglalkozni, akkor olyasmi szabályok érvényesek itt, mint egy csendéletnél vagy egy arcportrénál. Tehát nagyon jó ez a kézműves ötlet, és a képzőművészeti, fénytani része nincs megoldva. Ha ez egy világított kép lenne, akkor a kéz struktúrái is kapnának egy más tónust, és így az egészből nem keveredne össze a tenyér és a gömbforma tónusértéke. Lehetne ezt világítani akár reflexpapírokkal vagy tükrökkel, vagy műteremben a megfelelő lámpákkal, hogy a gömbre koncentráljuk a fényeket, és ezzel a képet. Én ha jól látom, ez a mandarinhéj nem is ennek a mandarinnak a része, csak rátetted a megpucolt gyümölcsöt, és talán ha az a része lenne, akkor jobban szervülne egymáshoz az a kettő. Ez apróság, de erre ügyeljünk. (szőke)
értékelés:

Egy kis szabad strand, lángos, és water melon.

Egy klasszikus igazi ’nekem a balaton’ hangulat érződik ezen a dupla képen, ami egyből noha nem azzal a technikával készült, de az igazi sztereofotót juttatja eszembe, ez egy olyan duplafotó, amikor ha belenéztünk egy keresőbe, egy kicsit mindkét kép máshogyan volt fotózva, és egyszerre látva őket a szem bizonytalansága miatt térbelivé vált. Erre, vagy a kaleidoszkópra emlékeztet ez a kis mozaik, és ezt a bizonyos nyár-fílinget nagyon jól hozza ez a képpár, csak így tovább Sanyi, ez három disznó. (szőke)
értékelés:

A képet közös döntéssel áthelyeztük a gyermekkor leckébe. Egy egészalakos portrét látunk egy kislányról, feltehetően egy cirkuszi sátor vagy valami freskószerűség előtt, innen ezt nem tudom jobban eldönteni, hogy a lovak a képen, ami Russeau-i értelemben-hangulatban szerepelnek ezen a képen, és mintha figyelnék ezt a kislányt, az alkotónak egy nagyon jó döntése az, hogy a kislányt a képen hova helyezte el; ráadásul a lovaknak az íves formája által a csípőn és a testen is egy ilyen íves forma jön elő, a kislány kezében ha jól látom egy maci van, amit ő nagy szeretettel ölel át. A kép tehát ezzel a hármassal dolgozik, a két lófej és a kislány viszonyával, és ami egy döntési helyzet, amit talán máshogyan is meg lehetett volna oldani, gondolok itt arra, hogy a kislány cipője lemaradt, ami nem indokolt, és a jobboldali ló mellett van egy félig belógó oroszlánfej, ami nem igazán tűnik tudatosan komponáltnak, azaz így, ahogy most van, nincs szükség erre, vagy tágabbra lehetett volna venni a képkivágást. Ugyanez igaz a ló fölött, a valószínűleg a lovas részletére is, amiből ha csak az ajkat levágjuk, csak az áll marad, azzal is elérjük azt, hogy nem azonosítható könnyen egy emberi fejjel. A fényképezőgép helyzetét megválasztva, most egy perspektivikusan enyhén összatartó formát ad ki a háttér paravánja, ami ha a fényképész egy kicsit elmozdul magához képest jobbra, kiküszöbölhető lett volna, ráadásul ekkor a kislány és a ló feje nem olvad ennyire össze formájában. Tudom ugyanakkor, hogy ezek a pillanatok csak másodpercekig történnek, addig lehet lefényképezni őket, aztán a kislány elmegy, elfut, tehát ezek a gondolatok csak azért kerülnek elmondásra, hogy a kompozíciót értsük, és egyáltalán nem biztos, hogy ott a gyakorlatban megvalósítható lett volna, úgyhogy ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Gulácsi Lajos, aki a VIII. kerület Salétrom u. és a József u. mellett található épületben készítette a képeit, úgyhogy ha oda ellátogatunk, a mai napig nem érthető az a csodálatos álomvilág, azok az Olaszországot és Botticellit, tündéreket és angyalokat idéző világ, ami Gulácsit jellemezte. Ez a hangulat, ez az elrajzoltság, ez a grafikai elem jellemzi ezt a képet is. A pszichoterápiás gyakorlatokon van ez a festékfoltokból tintafoltokból szoktak belső beszélgetésekben elemezni, ahol az asszociációkból következtetnek arra, hogy a lelki életükben milyen történetek vannak. Itt is egy ilyen asszociációs játékot látunk, ahogy egy látszólag jelentéktelen vonal vagy repedés, amire talán pici manipulációval az ajakpír került fel, de igenis felfedezhető egy kicsit Krúdys, Gulácsi, vagy Csát Géza hangulatát idéző hölgy profilja, sziluettje. Az egész kép fekete-fehér, egy furcsa melankólia és dráma uralja ezt a grafikát, amit annak ellenére hívok így, hogy fotóeljárással készült, de ez egy tusrajz vagy szénrajzhoz közelít. Mondhatnám akár Szász János Ópium című filmjét, ami nagyon szépen közvetíti a Csáth belső világát ebben a filmben, mert ezt a furcsa, belső, zárt, metafizikus álomvilágot érzem megelevenedni ezen a képen, és nagyon köszönöm azt, hogy az alkotónak van bátorsága arra, hogy ezt az első leckére, a portré arc nélkülre küldje, holott tudjuk, hogy nagyon sokat és jól fotózó alkotóról van szó, egy síkra leredukált, puritán és mégis bőbeszédű, az absztrakciót átfordító anyagot küldött. (szőke)
értékelés: