halik

Jó ez a gubbasztós ügy, a nő, aki belesimul a háttérbe és közben ott vannak a gyönyörű lábai és ott van a sok-sok muskátli, ami nem hagyja őt egyedül borozni, iszom a muskátlikkal, nagy bánatomban, közben a postás ottfelejtette a biciklijét, abszolút jó, mondjuk a bicikli elől a kukákat elhúztam volna, hogy a bicikli jobban érvényesüljön. Azt a széket egy kicsit odébb rakom, hogy ott legyen bicaj, akkor még szürreálisabb lenne ez az egész. Ilyen apró nüanszokra azért érdemes figyelni, mert képalkotóelemmé válik minden és a bicaj, mint geg teljesen jól működne, azt kár kihagyni. A lényeg az, hogy ez egy mesélhető kép, nagyon tetszik. De hogy mi az a Halik, fogalmam sincs. (hegyi)

Asztalom

Saját oldalamról loptam le ezt a képet (talán a mérete még pont belefér a minimum méretbe), mivel időközben a regisztrációm után nem sokkal elszállt a számítógépem - talán még megmenthető a tartalma.Ez a kép egyébként NikonD3100-as géppel készült, egészen jól jellemez, hiszen rajta van csomó dia kép, diakép nézegető, Mads Mikkelsen sokszorosan, tea - sokszor ennyi elég nekem a boldogsághoz. :)

Andi, alig vettem észre a lábacskáidat, de ott vannak, majdnem azt mondtam, hogy nem vagy képen, de szerepelsz, szóval ez jó. Kicsit csálé a teteje, ha jobban billentesz a kamerán, akkor többet kapnánk a lábadból, nagyobb lenne a hangsúly és ez nem sokkal több billentés, csak annyi, hogy annak a parafatáblának a teteje már nem annyira fontos, tehát egy nagyon minimális döntés kellett volna. El vagyunk fordulva, erre is érdemes odafigyelni, ugyanakkor azt gondolom, hogy ez egy abszolút bátor és vagány önportré, szóval köszönöm. (hegyi)

Telibevakuzott tulipánok

Mostanában olyan divatos a telibevakuzás. Na ez nem azért készült, de úgy. Egy ideje kerülgetem, és a maga túlhúzott giccsességével mégis tetszik nekem. Ezt onnan tudom, hogy vagy egy hónapja kerülgetem már, és még mindig elkap. Talán mert kicsiben olyasmi, mint egy ügyetlen gyerekrajz. És a fény és árnyék leckéből azért talán a fény igaz... :)

Az van, hogy itt is ugyanaz a baj, ami volt, hogy ott vannak azok a szár darabok, azok oda nem kellenének meg ez az ismétlődés ott az nekem nem működik, de ez a telibe vakuzás, amiről írod, hogy divat, engem nem érdekel, hogy mi a divat vagy mi nem az, mert nem az felé megyünk, mert nem az határoz meg, ugye ezt már a Pajor Tamás is megénekelte. A kép az működne, tehát abszolút jók ezek az ordító színek, ezek a nagyon harsány jelenléttel bíró formák, jól működik, az egy másik kérdés, hogy egy kis rendezés ráférne. Az a fáklyavivő ott hátul sokkal fontosabb, mint a többi bohókás, őt előre rendeztem volna, hogy ne ő legyen takarásban, ő a főnök, a vezető és ehhez képest kellett volna a többi meghatározni ahhoz a függőlegeshez képest, nem elrejteni hátul. (hegyi)

BKV hajón

Hangulatos és tetszik, abszolút rendben van, nekem egy picit sok, mert hogyha egy fél ujjnyi van vágva alulról és a két oldalról, akkor még jobb lesz az atmoszférának a hatása, most túlságosan ki lett nyitva ez a tér, ettől nem érzem magam odabent a hajón, nem tudom, mennyire érthető, amit most mondok. (hegyi)

Szögek

A bezárt és nyitott szögekre gondolok a címmel. A modell az Erzsébet híd.

Igen, azok. István megint azt mondom, halló, telefonos vagy közönség segítséget kérek, mert nekem ez így nem működik. Azért nem működik, mert önmagával a képpel akarok dolgozni és nem egy ilyen digitálisan eljátszott színpadias geggel, hogy beleforgatok az egészbe és akkor abból majd mi lesz. Van egy amatőr fotográfusunk, aki elég messze jutott a fotós szcénában mindamellett, hogy megmarad örök amatőrnek, és Jánosnak is volt egy ilyen korszaka, amikor mindenféle pirosakat meg nemtudommiket húzott bele a képbe, az is borzasztó volt. Szóval ez akkor működne jól, ha önmagában a kép ezt megoldaná, de te is érzed, hogy önmagában nem oldotta meg és akkor erre elforgatjuk, hát így se lesz jobb, akkor inkább már forgasd el a képet magát, érted, de az megint olyan, hogy annak különös indokának kell lennie. Sokszor elmondtam már, hogy el lehet forgatni egy horizontot, de csak akkor, ha egy új belső harmóniát, egy új belső rendet hozol létre, de itt most nem hoztál létre új rendet, nem lesznek új vízszinteseink, nem lesznek új függőlegeseink, csak egy picit, de azért minden eltér ettől. Valamire rá kell tenni a nyomógombot, hogy ez lesz az új rend, az új világ és akkor ehhez képest kell elfogadnunk azt, amit kapunk, de nem így. (hegyi)

zöld

István, ez zöld, ez igaz, ezzel nem vitatkozom, azzal viszont igen, hogy kimész a kertbe, szedsz valami gyöpöt és oda a fülhöz betűzöd, tehát valami még csinálsz, játszol vele, odadobod a padra az összegyűjtött szintén zöld kis növénykéidet vagy bármit, szóval még dolgozz ezzel, mert ez így önmagában még kevés. (hegyi)

A huszonegyedik adást egy kép alatti beszélgetés, Farkas Ildikó munkája ihlette, a téma pedig a mondanivaló. Pontosabban, hogy szükséges-e, hogy a fotós mondanivalója találkozzon a nézővel, és hogy mindez mennyire fontos, és az elsajátítás folyamatában milyen helyen szerepel. Szó esik még a külső kontrollról, a feladatokról, tématartásról, valamint a szituációktól való elvonatkoztatásról. Továbbra is várjuk a hozzászólásokat, kérdéseket, az előző műsorokat pedig a HetiHegyi kategória alatt találjátok.

2016. június 5-én vasárnap délután 3-tól a Látszótér csapata ismét, immár hatodszor, Szentmihályi lecsót főz a Tilos Maratonon, curryvel, baracklekvárral, ahogy eddig is! A helyszín a Dürer-kert, (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.), mindenkit várunk szeretettel! Lehet jönni segíteni, kóstolni, aprítani, beszélgetni, inni, enni, együtt lenni. Családi és gyereknap lesz a Tilos programjában, jöhet az egész család, barátok. Kérjük, hogy mindenképp jelezz, ha tudsz jönni segíteni, itt a hozzászólásoknál a videó alatt. Számítunk rád!

Tangram újrafotózva

Nekem ez a tangramos dolog nem működik, az agyam ehhez nem áll át, és bosszant is a dolog, hogy miért kellett szétvagdosni egy képet, ez nagyon paraszt megközelítés tőlem, tudom, de azért merem elmondani, hogy érzékeljétek, én sem tudok mindennel mit kezdeni. Lehet, hogy van, aki ezt zseniálisan le tudná elemezni, de az nem én vagyok. Nekem ennél a fotó sokkal kevésbé szabad, tehát, vannak keretei, amik között dolgozunk, a szétvagdosom-szétnyiszálom az egészet, az már nem. Viszont érdekes, hogy amikor széttépted a fényképet, annak volt értelme, de ennek a fajta játszadozásnak nincs, ez egy öncélú dolog nekem, ad hoc jellegű az, hogy hol történnek a vágások, a darabok önmagukban nem állnak meg, a szembe belevágsz, az orrnál, a kéznél, mindenütt esetlegesen jön ki és tudom, hogy ez annak köszönhető, hogy a mértan felülírja a tartalmat, de ez baj. Tehát ha ezzel akarok dolgozni, akkor olyan fotót kell választani, ahol ez jól jön ki. Tudom, hogy ez iszonyú meló lenne, de akkor ne csináljuk. Ez így nem áll meg. (hegyi)

Hallgatnak csak, hiszen elméjükben
leomlottak már a válaszfalak.
Az óra, hogy őket megértsük, nem
várt ránk és tovaszaladt.

De mikor az ablakhoz lépnek,
egyből mindent megszépít.
Bölcsőt ad a tétova kéznek,
szívük szárnyal, benne zsoltárének,
és békésen szemlélik

a kertet, milyen vad és zabolátlan,
- pedig a környék rendszerető,
nem fél más világok árnyékában
önmaga lenni, egyre csak nő.

---

Und die schweigen, weil die Scheidewände
weggenommen sind aus ihrem Sinn,
und die Stunden, da man sie verstände,
heben an und gehen hin.

Nächstens oft, wenn sie ans Fenster treten:
plötzlich ist es alles gut.
Ihre Hände liegen im Konkreten,
und das Herz ist hoch und könnte beten,
und die Augen schauen ausgeruht

auf den unverhofften, oftentstellten
Garten im beruhigten Geviert,
der im Widerschein der fremden Welten
weiterwächst und niemals sich verliert.

Csősz Gergely fordítása

Szirmok

Ez, István, önmagában még kevés, a szirmokat jó megtartani, ezek néhány napig még megtarthatók, de azért nagyon hosszan nem, de gondolkodni lehet már előre, a virág pusztulása közben, hogy fogok majd ezzel kezdeni. Önmagukban a szirmok így leesve még nem fogják képpé szervezni magukat, ráadásul benne van a vázának egy darabja, valamihez képest kell, valamihez viszonyítva kell ezt megmutatnod. (hegyi)

Őzek

Dolgoztál te már ezzel, jobban örülök most ennek, mint az előzőknek, sokkal személyesebb az egész ebben a házikabátban, benne van a merengés. A középtónusaid furcsák, nem tudom, ez minek köszönhető, hogyan dolgozol a fekete-fehérre konvertálásnál, kicsit határozatlan lesz ettől, bizonytalan, hogy minden ennyire ki van meszelődve a középtónusnál. Szépek a mélyebb tónusaid is, tulajdonképpen a fényeknél is megtalálod azt, ami a lényeg, de valahogyan a középtartomány az most nem oké, de maga a gesztus rendben van. (hegyi)

Wichmann-etűdWichmann-etűdWichmann-etűdWichmann-etűdWichmann-etűd

Beszéltünk már erről a képről korábban, hogy problematikus nekem ez a vastag nyakú férfi, mert ez önmagában nem adja ki a történetet, beszéltünk a cigarettázó lányokról is. Semmi értelmét nem látom most annak, hogy bizonyos dolgok miért lettek színesben hagyva és bizonyos dolgok miért lettek fekete-fehérek, semmi nem igazolja azt, hogy a színeseknek színesnek kell maradni, én ezt még pontosítanám. Azt hiszem, hogy kapkodsz és nem fordítasz elég figyelmet arra, hogy te fotózol, hanem ez egy másodlagos cselekvéssor nálad, még inkább el kell abban merülj, hogyha dolgozol, akkor szűnjön meg az idő, szűnjön meg a környezet zavaró hatása, akkor kerülj abba az állapotba, ami ezt az egészet utána már neked magadnak egyértelművé teszi, hogy mikor exponálsz és mit. A közhelyeket nyugodtan elfelejtheted, engem nem érdekel a rántott húsos szendvics, nem tartozik a dologba, ráadásul miért ezzel indítunk, abszolút kihagyható ebből a sorozatból, ki is ugrik belőle. A vastag nyakú férfi, aki a másik enteriőr, onnan még hiányoznak képek, ott még lyukas a történet. Van egy ismétlés ezzel a szatyorral és lábakkal, ott vannak egy előző képen, az nem tesz hozzá, döntsd el, hogy neked melyik tetszik, ezen van még mit melózni. (hegyi)

Szabad a gyakorlat

Mindkettőtöknek köszönöm a hozzászólást, kedvet is kaptam szabadon gyakorolni.

Érdekes ez a kép, mert olyan kisherceges-vágyálomos képnek tűnik nekem, ismerve valamennyire már Feri korpuszát és felépítését. Azáltal, hogy ennyire lehagytad a kontúrokat csak a leglényegesebb aspektusaid maradtak meg. Amitől ez félelmetessé válik a számomra, az a szemöldök hiánya, arról nem beszélve, hogy a (nekem) jobb szemednél van valami kis háromszög csücsök, akkor már azt is tessék eltakarítani, ilyenekre ügyeljünk, az ilyen koszokra, de szemöldök nélkül ez ijesztő, nem tudok erre többet mondani. Érdemes ezzel próbálkoznod és játssz még vele, de azért figyeld meg, hogy mi marad meg és mi veszik el. Ennyire muszáj, hogy elvesszen a lényeg vagy a lényegnek a díszítése? Az oké, hogy elhagyod a fej kontúrjait, de nem kell elhagyni minden mást is, most a veszteség túl sok. (hegyi)

kotró és galamb

2x2 információ. A kifakult kotró a homokszínű acélszerkezetes ház előtt. Az árnyék határt átlépő galamb és végül a tükörképem a kotró ajtajában.

Itt kutatom, hogy hol vagy te, valószínűleg valahol ott a kotróban tükröződhetsz, ha jól sejtem, de azért ezt önarcképnek kevésbé fogadnám el, az egy más kérdés, hogy téged - ez már a 365 alatt kiderült - érdekelnek ezek a régi masinák, és ennek örülök, mert magam is ebbe a csoportba tartozom, aki szereti a gépeket. Egyébként ez egy érdekes kép, ha egy kicsit vársz még és az a galamb kijön a fényre, akkor még jobb lenne. Ezek azok az apró nüanszok, amikre figyelnie kell a fotósnak és megint az a baj, mint az előző képednél, ahol ennyi vízszintes és függőleges van ott tessék már úgy állni, hogy ne dőljön-boruljon az egész, ez megoldható, mert most kifordítva skurcban fotóztad ezt, tessék erre odafigyelni, mert kezecskédre csak, hogyha ennyire csálé egy építésznek a fotója. Én értem, hogy neked a fejedben ez egyenes lesz meg a struktúrát, de a nézőnek is egyenesen kell látszódnia, különben csak egy képi jegyzet marad. (hegyi)