Szakkör | Page 212 | Látszótér

Tanulmány

A csendélet készítésénél két problémával találkozunk. Az egyik az, hogy a kép nem elég bonyolult, a másik pedig az, hogy a kép nem elég egyszerű. Vagyis, megmarad a tanulmány szintjén. Az a helyzet, hogy elfogadható tanulmányt csinálni sem könnyű feladat ebben a műfajban. Hogy miért? Mert nincs érdekes esemény, nem elég a hirtelen felismerés képessége (ami a riporterek erénye), a dolgot ki kell találni, fel kell építeni és a legkisebb hiba is tönkreteszi. Vagyis, ez egy velejéig képzőművészeti műfaj. És ebben a festő sok előnnyel rendelkezik. A fotóst köti az objektív. Nem tudjuk egy kicsit itt megnövelni, ott meg lekicsinyíteni a tárgyakat. (Mármint, az exponálás után.) A gépi rögzítés kínosan nehézkes. Ha mestert és példaképet keresünk, a Látszótereseknek nem kell messzire menniük. Balla Demeter két képe az elég egyszerű és az elég bonyolult problematikáját is megoldja. Az egyszerűséget a Holdfénynél, a bonyolultságot a Csendélet esőben. Régóta ismerem ezeket a képeket, de még mindig katartikus hatással vannak rám. Itt megjegyezném, hogy nem vagyok egy hízelkedő alkat, ezt Zsolt igazolhatja. Azért írtam le ezen gondolataimat, mert nem vezet messzire, ha mindenki csak a saját képeivel törődik. Persze nem az a cél, hogy mindenkiből Balla Demeter legyen. De az lehetne, hogy közelebb kerüljünk a kiemelkedő művekhez, és talán az is, hogy magunkból kihozzuk azt ami adatott. Hogy legalább azt megkeressük, ami mi vagyunk.

Köszönöm Tamásnak azt, amit a leiratban megerősít, hogy van értelme annak, hogy egy új leckét indítottunk azáltal, hogy kibővítettük a régi Tisztelet Balla Demeternek leckét. A 35-ös záró lecke épp arra szolgál, amit Tamás a záró soraiban említ.
A beküldött Tanulmány című csendéletről örömmel készítek elemzést, mert az egyszerűsítés eszközeivel abszolút jó irányt mutat. Ráadásul - és ezért elnézést kérek előre Tamástól - némileg állatorvosi lóként is működik. Az első kérdés a tárgyak kiválasztása. Szerepe van annak és jelentéssel bír, hogy egy gyümölcs egészséges, ütődött, rothadó vagy mumifikálódott. Ezek mind-mind más és más tartalmát adnak a képnek. Ezenfelül szerepe van annak is, hogy az adott tárgy milyen beállításban adja a legszebb formáját. A szépség mindig hordoz szubjektív faktorokat is természetesen. Amikor Demeterrel a Vásárcsarnokban bolyongtunk, hogy csendéletéhez megfelelő alanyokat vásároljunk, hosszú időbe telt, míg megtalálta a kiszemelt áldozatot. Ennél a gépnél a két körte, főképp a baloldali olyan karcolásokat sérüléseket hordoz, amik elvonják a figyelmet. Abban sem vagyok 100 %-ig biztos hogy mindkét körte esetében optimális dolog, ha a szárát is kiemeljük. A másik fő kérdés megtalálni azt az alapot, ami úgymond kiszakítja a valóságból a csendélet tárgyait. Itt most ha jól látom, ez egy edény alátét lehet, vagy keleti hatású függöny, ami ha megfelelően van leterítve, fokozhatja a térélményt. De ahhoz, hogy ez érvényesülhessen a tárgyak elhelyezésével és méretezésével nekünk is segíteni kell. Mit helyezek közelebb és mit távolabb az objektívtől. A harmadik kérdés a tömegelhelyezés kérdése. Most az alma a maga gyönyörű tónusaival nagyon határozottan húzza a tömeget jobbra. Ezt mind egy mérleghintán, ki kell dekázni. Most a kép oldalirányban nem teszi lehetővé hogy ebben a képkivágatban egyensúlyba kerüljön a tömeg. A hiánynak, az üresen hagyott térnek is jelentése van. Mindezek ellenére és ezek mellett azt gondolom, hogy Tamás képe fontos mérföldkő, mert úgy érzem hogy kellő alázat vezette az alkotó kezét akkor, amikor a kép megalkotásába belefogott. Köszönöm, és azt kérem Tamástól, hogy ha lehet, folytassa ezt a munkát. (hegyi)
értékelés:

The lines of my hand

Ezen a képen kezet fogok Robert Frank svájci-amerikai fotóssal. Ő az egyik kedvenc fotósom.

Ildikó, üdv a téren, ez egy jó ötlet. Kicsit felszorultunk a tetőhöz, szinte már fájni kezd a vágás, de az üzenet pontos. Köszönet érte, ne várj rám, elemzek én, de ettől még tessen feltölteni, és felhívom a figyelmed a Napközire is! (hegyi)
értékelés:

Holsten

Ez így is megáll a lábán, erős fogalmazás, nem nagyon kegyes, de nekem tetszetősebb lenne, már ha van benne-körülötte még anyag, ha az asztal határozottan függőleges lenne, és ebből mozgatná ki a ritmust a fotel sötétje, mert a két sörösdoboz vissza fogja húzni, nem kell a függőleges elmozdításával erre még rágyúrni, mert az meg bizonytalanná teszi a formát nekem. De ettől még ez 3 csillag, apróság, csak báncsa a szememet. :) (hegyi)
értékelés:

Kettőskép

Kár, hogy a leckék között nincs képpár.

Azt az üzenetet, amit a két tér úgymond szociokulturális különbsége mutat, tökéletesen lehet érteni, de valahogy mégis olyan, mintha a jobb oldali kép az a bal oldali képből nyílna, mint egy lápcső alatti elzárt üres szoba a takarítóknak. Ugyanakkor egyik képnél sem érzem azt, hogy önállóan is megállná a helyét. Az elsőnél ez abból adódik, hogy olyan üres flekkek vannak, amiknél hiányolja a néző a történést, miközben a vágás a lépcsőnél esetleges, de a tábla meg nagyon erős, oda a lécsőhöz kellene még valami. A második a bonyolultabb ügy, ott én csak abban nem látom a dolgot, hogy miért onnan lett fotózva, ahonnan, mármint hogy a kamera magassága az nekem ezt látleletté emelné, de annyira meg nem vagyunk fent, hogy beindulhasson ez az elidegenítő hatás. Ha lejjebb lennénk, akkor működne ez a kép igazán, mert az asztal üres, a tér üres, tehát nincs igazi indoka a fentről fotózásnak. Nos, összességében pedig azt gondolom, hoyg két nem tökéletesen megoldott képből attól, hogy összepásszítom egybe, még nem lesz kész az üzenet, mert a két kép problémái nem egészítik ki egymást, nem oltják ki egymást, ezért inkább erősödni látszanak. Találtál valamit, az kétségtelen, fontos is lenne, de talán az idő volt kevés rá. (hegyi)
értékelés:

Kapocs

Sajnálom a nő karját, hogy így vágódik oldalról, ha az meglenne annyira, mint a pasié, akkor kiváló lenne, így se rossz, bár az a pici ami ott lemaradt az a tömegelhelyezés szempontjából is segítene egyensúlyozni.A meglátás fontos, jó, az ötlet is, az üzenet is egyértelmű, szóval én most e kis hibától függetlenül megadom a 3 csillagot, de erre figyelj. És Zoli, több képet akarok tőled itt látni. (hegyi)
értékelés:

Borostásan +1

Ez itt a Borostásan, +1 - vagyis: na még egyszer! Egyszerűbbnek tűnnek ezek a leckék, amikor meg csinálom kiderül, hogy mégsem. Na ez van, majd alakul. Mindent meglehet tanulni, csak akarni kell!

A bujkáló mosoly jót tesz, viszont a karba tett kéz elutasítás, hárítás, ha ehhez az enyhén lentről fotózott beállítást is hozzáteszem, akkor az összképben lesz valami fölényes, miközben azt gondolom, hogy nem ez a jellemző rád. A testtartás itt a jobb, az előző görnyedtsége nem olyan jó, viszont a karba font kezek itt visszatartanak. (hegyi)
értékelés:

Borostásan 2

Ma már színesebben látom a világot, elvégre már jönnek az értékelések a fotóimra. Köszönet a tanácsokért, igyekszem megfogadni és megvalósítani a javaslatokat.

Kedvelem a kép esendőségét, keresetlenségét, ugyanakkor érdemes elgondolkodni a formákon. Egyrészt hogy fenn hagysz egy égdarabot, ami nem biztos, hogy fontos. Főleg, ha azt is hozzáteszem, hogy karban hol vágsz, és mennyi helyet hagysz ehhez képest a fejed felett. De ez úgymond kompozíció, ami ollóval is korrigálható. Ami ennél fontosabb, hogy ez a szórt fény nem biztos, hogy a magunk fajta súlyfelesleggel küszködő pasik számára előnyös, ha ennyire sok fényt kap a fejünk. A mi fizimiskánk jobb, ha oldalról árnyékot kap, azaz a formát nem szemből toljuk telibe fénnyel, hanem elölről úgy, hogy a pofázmányunk ne kapjon ennyi fényt, és akkor ez úgymond optikai tunningként soványabbá tesz minket. A kérdés mindig, mi az, ami fontos, amit üzenni akarunk, érzés, gondolat, mert ha szomorúak vagyunk, akkor az adhat mélységet, de talán nem biztos, hogy ez az, ami téged jellemez. Nem tudom, ezt még nem tudom, de egy kevéssé szomorkás fej jobban illene a zöldek és az ing dinamikájához is. (hegyi)
értékelés:

Szedd a lábad!

Nos, itt az ismétlés, sietősre vettem az iramot, a lehűlés már érezhető. Lendületesebbé váltak lépteim.

A dolog határozottan jobb lett, formailag már nem zavarnak dolgok, amin még dolgozni kell, az a világítás. El lehet rejteni fényforrást akár a lépcsőhöz, de lehet máshogy is deríteni a lábakat, a lényeg az, hogy ne maradjanak ennyire sötétben, mert így mint egy inverz kép, az áttörések azok, amik a hangsúlyt kapják. Ez persze utómunkában is korrigálható, ha kijelölöd azt, amin világosítani akarsz és a kijelölés éleinek elmosásával aztán ez szelektíven rendbe tehető tónusban. Jó az irány! Ha érdekel még ez a lépcső, lehet vele dolgozni, de én azt mondom, haladjunk, keressünk más jellemzőket is, hiszen azt már értjük, hogy számodra a dinamikának van jelentése. (hegyi)
értékelés:

Energiaforrások

A képet egy téli, ködös napon, a déli órákban készítettem, mobillal. Miután a kocsim éppen szerelőnél pihent, gyalog indultam hazafelé. A magányos gyalogtúra, az egyedüllét is jól esett, ehhez a szakaszhoz érve csak sajnálni tudtam, hogy az ilyen kedvező fényviszonyok közepette csupán mobilfotókat készíthetek. Jobb, találóbb címet nem tudtam adni, várom hozzászólásaitokat, észrevételeiteket, javaslataitokat.

Érzékeny szemre vall ez a kép, nem csak egy téli hangulatot kapunk, bár az se lenne kevés, de egy látásmódból is ízelítő az, amit a kép mutat. A szokásosnak mondható javaslatom talán itt is segítene: ha picit lejjebb mégy a kamerával, guggolsz akár, vagy térdelsz (nekem is nehéz ez már pocakkal, de olykor meg kell tenni), akkor az arányok úgy változhatnának, hogy egyrészt az előtér bár megmaradna, de a hangsúlya kisebb lenne a közép- és háttér javára, másrészt talán a három főszereplő kevéssé tapadna össze. Ez főképp a kőkereszt esetében lenne szerencsés, ő most ebben a buliban nagyon beszorul. De ez olyan kérdés, ami másodlagos abban a tekintetben, hogy meg kell állni, ki kell szállni a kocsiból, el kell hagyni a komfortzónát és a lustaságot ahhoz, hogy a kép egyáltalán rögzítésre kerüljön és ne csak fejben maradjon meg emlék gyanánt, és ez mindenképpen dicséretes. Úgyhogy Feri én erre megadom a 3 csillagot, és egyben arra is felhívom a figyelmed, hogy a magadról készített önportré esetében is erre a fajta figyelemre és fogalmazásbeli szintre kell eljutni, mert aki ilyet tud, annak ezt a többi esetben is meg kell mutassa. (hegyi)
értékelés:

der – S
S / S
undorító SS
nem tetszik - akkor sem nev SS -
nincs több kérdés - hely S -
milyen érzés - szer SS –
ha nem találsz – ker SS –
megvakultam – vez SS –
szedd a lábad – fu SS –
ne szólj semmit – ku SS –
azért viszont nem jár ju SS –
furcsa rímek - hogy SS-ek hanyatt
szavahihetőségem terhe alatt –
magánzárka - cseppet sem fény S -
modernitásom jövőképe rém S -
ajtó csukódik - mozdul a zár nyelve – ka TT –
kiteszem a táblát - elég ebből mára -
nincs több rém-rím

- Z Á R V A -

Bad trip

Az az igazság Pista, hogy ennél a képnél nem tudom megállapítani, hogy mi volt az, ami a kép elkészítését indokolta. Lehet, hogy valamit ott a sötétben kellene megtalálnom, de akármennyire erőltetem a szememet, nem sikerül. Ráadásul van benne valami ferdeség is. Segítséget kérek ahhoz, hogy a kép címét értelmezni tudjam. (hegyi)

Estfelé

Van olyan, hogy az ember elforgatja a képkivágást és egy új belső rendet hoz létre, de ehhez az kell, hogy olyan koordinátapontokat találjunk, amik mentén ez az új rend megvalósulhat. Mindenkinek javaslom, hogy Féner Tamás képeit figyelje meg ebben a tekintetben. Itt én nem érzem indokát annak, hogy miért dől a kép. Javaslom Laci, hogy a csendélet leckeleírást tanulmányozd, igyekeztünk a dolgot pontosan megfogalmazni, mi az, ami működik mint csendélet. A kockaburkolat, a baromi kemény árnyékok szétverik ezt az egészet, az ellenfény miatt kopog a kompozíció. Érdemes lenne a klasszikus csendélettel foglalkozni és ha az megvan, onnan elrugaszkodni. (hegyi)

Portré

Laci, valahogy ezen a képen minden fordítva van, mint ahogy az egy portrénál lenni kellene. Ebben az értelemben ez egy antiportré. A fényekkel kezdem. A háttér falai vakítanak, a portré alanya sötétben, bebukva, erre még a sapka is ráerősít. Az alanynak semmiféle kontaktusa nincs a kamerával, így a nézővel sem. Az öltözék megjelenése esetleges, a zöld mellény olyannyira ordít, hogy szétveri a formákat. Az a helyzet, hogy így ez ott nem megoldható. Azt a fényt, ami a falon van, nem lehet kompenzálni, legfeljebb erős lámpákkal, de akkor se lenne a helyszín optimális, mert annyi biszbasz van, ami szétkalapál mindent, hogy így ez itt nem működhet. Értem, hogy kvaterkázás közben jött az ihlet, de akkor fel kell emelni a feneked és oda kell hívni a kúthoz a modellt, akkor a házfal mint derítőlap esetleg még segíthet is, és szűkebben tartva készülhet egy portré. Ilyen sildes sapkánál vigyázni kell, nem könnyű az árnyékvetését kompenzálni. (hegyi)

A szél, a Hold és az Idö

Borostásan

Borostásan - háttérben a borostyán kúszik fel s alá. Ha rendszeresen megmetszik, megfiatalodik. Ebből akár azt a következtetést is levonhatom, hogy hasonlóképpen járjak el a borotválkozással. Egyelőre nem teszem, vár rám a következő lépcsőfok!

Azon gondolkodtam, hogy mi lenne a célravezető, hiszen az első feltöltött önportrédról beszélünk, és arra jutottam, hogy az őszintesége miatt a képet elfogadom leckemegoldásnak, de kérek egy ismétlést is. A környezet nagyon hatásos, azt én megtartanám. Két dolgon kellene javítani az új képnél. Az egyik, hogy a figurát úgy érdemes elhelyezni, hogy ne szoruljon ennyire szélre, mert kell levegő neki, tér, felület. A másik a tónusterjedelem. Nem tudom, milyen környezetben dolgozol az utómunkát illetően, érdemes törekedni arra, hogy kalibrálva legyen a monitor, hogy ne csapd be magad a tónusokkal, ugyanis most annyira szürke az egész középtónus, hogy az arc szinte értelmezhetetlen lesz, egy nagy flekk marad csak belőle, a ráncok, a hús, a csontozat jellege elveszik. Várom az ismétlést. (hegyi)
értékelés: