Erika, érdemes lenne az a kisebb számú leckékkel egy kicsit többet foglalkozni, és azon a vonalon még mozogni, mert ha bele-bele csipkedünk ide-oda az egyes leckékbe, akkor az a bázis, ami a biztonságot, és a rutint adja, nem tud kialakulni, mert nem tudunk elég tapasztalatot gyűjteni, és nem fog az egész koherensen összeállni egy rendszerré, vagyis, ha mindig azt csináljuk, amihez éppen kedvünk szottyan, és a másik dolgot meg félbe hagyva otthagyjuk, mert meguntuk, akkor nehezebb építkezni, és egy helyben járás lesz a vége. Az első három lecke arról szól, hogy az ember megmutassa saját megát, ebben elindultunk, el is jutottunk valahová, de jó lenne folytatni tovább, ugyanis ez a lecke annak a tapasztalataira épülne, mert én most azt gondolom, hogy maga az ötlet jó, a helyszín is jó, a modelljeid is jók, sőt, még a kamera sincs nagyon rossz helyen, de a kompozícióval van probléma. Egyrészt, ha lejjebb mentél volna, és kicsit elmész a papír felé, akkor nyílna a tér, nem lenne ennyi takarás, mert most a fickó válla nagyon beletakar a modellbe. Másrészt szűkebb lehetne az egész, ami nem azt jelenti, hogy le kell vágdosni a szélét, hanem azt, hogy közelebb kell menni. A festő épp elég, ha a képhatáron van, vagy valamennyi belőle, mert a főszerep itt most a modellre, és az ő róla készülő ilyen, vagy olyan (mindegy) rajzra esik. Amit ábrázolsz, azt ugye mindannyian tudjuk, nem kell túlmagyaráznom, hogy ez egy giccs előállítási metódus, nagyipari méretekben űzik ezt különböző városok főterén, és ez egy bevételi forrás, amiből aztán reményeink szerint az aktuális festő, vagy rajzoló a saját valóban értékes munkájára tudja megkeresni a betevő falatot. Értékképződés itt ritkán történik, de az egy fontos dolog, hogy legyen egy véleményünk erről, tehát nem kötelező, hogy ez legyen a véleményed, amit mondtam, bármi si a gondolatod, de add át. Ha kritikád van, akkor azt. Önmagában ezt leképezni, ezt a szituációt, ha maga a modell sem, és a róla készülő kép sem eléggé jellegzetes és nem érezni azt, hogy ez egy átütő erejű alkotási folyamat lenne, akkor nincs értelme, akkor nem lehet ezt ilyen távolságtartóan megmutatni. Azt mondom neked, hogy ha ez izgat, ez a téma, érdemes lenne vele foglalkozni, adok 1 csillagot neked, mert jó a nézőpont arra, hogy honnan kell ezt megcsinálni, de ha ez érdekel, vagy izgat, akkor érdemes lenne ismételni. Talán még nem késő, talán még a környezetedben fellelhetőek ilyen portréfestők. (hegyi)
értékelés:

Megkaptad a magyarázatot, hogy mi ez, ami engem is érdekelt, mert valami ilyesmit lehet kapni a boltban, ami elég drága, de nem tudom, hogy ugyanaz-e ez, mert nem mertem még megkóstolni se a boltit, ezt meg főleg nem. Nagyon szép. Gábor megint elbátortalankodta ezt az egészet, és csak szorgalmiba küldte, mert neki a kérdés a fontos, nem a fotó. Jó lenne Gábor, ha kicsit komolyabban vennéd magadat, mert azt gondolom, hogy életkorban is ott tartasz, hogy ennek meg kellene történnie, és szerintem ideje is lenne, ugyanis az, amit most mutatsz, az tónusban, formában egy nagyon jól megfogott ügy. Az egy másik kérdés, hogy így idebaszarintva erre a polcra, vagy nem tudom mire, ez így önmagában kevés, de azért is emeltem be, hogy tudjak beszélni arról, hogy a világítás, és a tónus nagyon rendben van. Ha berendeznéd ebben a környezetben ezzel a világítással, ezzel a szituációval elkezdenél tovább gondolkodni, és berendeznél magadnak egy csendéletet, az tökéletesen jól tudna működni. Nagyon jók a fényeid, nagyon jók az árnyékok, megvannak határozottan, de nem túl erősek, szóval én biztatnálak, hogy használd ezt ki. 1 csillag mindenféleképpen jár ezért. (hegyi)
értékelés:

Az a helyzet, hogy ebben a tónusban nem nagyon értem, hogy mi történik. A nyakkendőhöz hozzá van kötve a virágcsokor, és mellé van téve a lámpás, együtt vannak a fallikus, és a női formák, mind a két üzenet egyszerre működik, ami nem baj. Technikailag viszont annyira agyon van verve ez a kép, hogy sajnos ez nagyon sokat ront most az élvezhetőségén. Egyrészt, mintha bemozdult volna, és utólag lenne élesítve, másrészt nagyon belementünk ebbe a furcsa szürkeségbe. Nincsen húsa az egésznek, nincs dinamikája, nagyon le lett fojtva a tónus. Olyan erősen, hogy bizonyos dolgokat nem is értek, miközben szolarizációs hatásokat is észreveszek, szóval elég sok minden dolgozik itt, de ezek most nem a kompozíció érdekében történnek, hanem olyan, mintha valamit, amit a helyszínen nem oldottunk volna meg, utána a terepasztalon kezdenénk el boncolgatni. Ezt visszaadom azzal a tiszteletteljes kéréssel, hogy gondolja újra ezt az egészet, és próbálja meg egyszerűsíteni, és közelebb hozni a nézőhöz, hogy értsem, hogy miről akar mesélni. (hegyi)