Szakkör | Page 729 | Látszótér

Hangulat

Bara nagyon szépen tud dolgozni ezekkel a fényekkel-árnyékokkal, és gondolom ez annak is köszönhető, hogy ad magának időt, hogy ezekkel találkozzon és ne csak találkozzon, de ezeket magán át is tudja szűrni. Nagyon jót tud tenni a képnek, ha az alkotó tudja, mit akar. Itt azért én kompozícióban annyit hozzátennék, hogy ha a Bara egy picit elmozdulna a fa körül az óramutató járásával egyező irányban, talán csak egy lépésnyit, és megtartja a irányt, tehát a fa körüli kőből kirakott védőformáját a felső sarkba teszi ki és az árnyékot a sarokba futtatja ki, akkor izgalmasabb, koncentráltabb helyzet alakulna ki. Nyilván ezt a helyszínen lehet látni, hogy esetleg milyen tereptárgyak lógnának akkor bele, ami miatt ezt a kompozíciót mutatja a Bara, mert itt elindulnak vonalak a kép határain kívülről, másrészt nagyon érdekesek az árnyékok, és az utca felületén ezek a roncsolódások is, tehát ez talán kompozícióban úgy jobban összefogódna, de azért szerintem ez is egy háromdisznós kép a nyár leckére. Bár lassan ez már kezd az ősz leckébe is belelógni. (szőke)
értékelés:

Az ég két fele

Nagyon szeretem ezt a képet, és nagyon sokáig kellett azon gondolkodnom, hogy milyen trükköt alkalmazott az alkotó, aztán egyszercsak beugrott, hogy jahát ez egy visszapillantó tükör, mégis attól válik a dolog izgalmassá, hogy ezt a képet kompozíciójában, tónusában és élességében is olyan szinten tudja tartani az alkotó, hogy nem bukik le egyből, nem konkretizálódik a belső tér, hogy ülök a kocsiban és nézem a vihart meg az alkonyi eget, hanem egybekomponálódik a két tér, a két sík, az előttem és mögöttem lévő történet – ennek van egy filozófiai mondanivalója is számomra – mindenesetre szerintem egy nagyon jó és sokáig nézegethető képet kaptunk. Pont az benne az izgalmas, hogy a két világ, a fekete és a sárga, az előttem és a mögöttem, nagyon nagy különbséggel, de mégis a kompozíció és Vera segítségével közös képpé szerveződik. David Lynch filmplakátja is lehetne. (szőke)
értékelés:

Kapocs

Sejtésem szerint ez vagy egy vitorláshajónak vagy egy hegymászókötélnek valamilyen szerkezete; nem tudom megmondani, hogy mi mert egyik szakmához sem értek. Azt fedeztem fel, hogy a feszítőkötél és a szerkezet, hasonlóan az utóbbi néhány munkához megint egy mechanikai rendszer, de ahogyan az anyacsavaroknál is beszélgettünk erről, nagyon érdekes, hogy itt az emberi jelenlét is megjelenik ennek a formának a középpontján, mégpedig egy emberi ujj, ami lefogja a kötelet, és még a köröm formája is látható. Akár egy koronaként is felfogható ez a sérült forma az ujj körül. Annyit mondanék, hogy nagyon közeli a kép, és ettől elmosódott a háttér, és ez jót tesz ennek a képnek; talán a fényekkel lehetett volna még foglalkozni, az ujjnál, hiszen ez egy gömbforma, ha ott egy picit meg tud jelenni a térbeliség, mint ezen a bakelit vagy milyen sérült formán, akkor még jobban főszereplővé vált volna ez az ujj. De egy disznó megvan rá. (szőke)
értékelés:

A common road - közös út
Régebben sok hasonlót csinálgattam, de egy ideje nem foglalkoztam a ps rétegekkel, és montázsok készítésével, sokat felejt az ember, azt hittem kijöttem a gyakorlatból, így is volt... nehezen, de annál nagyobb örömmel áltam neki a készítéséhez, hogy milyen lett? Szeretném megtudni tőletek?!

Tarkovszkij Stalker című filmjét is idézhetnénk itt, nem tudom, ez a Margit-híd, vagy mi, van ott egy átjárója vagy vízáteresztője. Ez egy Photoshop-munka, ahogyan leírja az alkotó, azaz egy technikai sportág csúcsát látjuk itt – azért mondom ezt így, mert ezeknek a képeknek mindig megvan egy olyan alaphangulata, hogy a fotós kitalálja, hogy mit akar mondani, és ehhez mindenféle technikai segítséget felhasznál, amit mi régen szendvicsnegatívokkal és labortechnikával alkottunk meg, azt ő itt a fotoshop segítségével mutatja meg, hogy ő mire is képes, milyen hangulatot tud előállítani, és én azt gondolom, hogy ez nagyon jó megoldása ennek a fajta technikai játéknak. Ha mint fotográfiát próbálom elemezni, és így próbálok kapcsolódásokat találni, akkor egy dolog van, ami nekem egy picit sok, az a fény az alagút végén. Igen, szoktuk így mondani, és ez egy közismert mondás, csak attól, hogy ez a fény ennyire erős, attól ez az alagút lerövidül, ami perspektívában amúgy is rövidre van fogva. Másrészt ő feltett itt egy csillanást, ami egy körforma pluszban itt az emberek körül, és ez a csillanás a valóságban nem teljesen így történik meg. Tehát ha próbálunk létrehozni egy képzeletbeli fantáziavilágot, abban fontos, hogy ezek a helyzetek mennyire kötődnek a valósághoz. El lehet menni egészen a szürrealitásig, amint azt egyébként Boris Vallejo csinálta, és a régi IPM magazinban sokszor lehetett látni a képeit, és ő ezt a fajta világot egy ún airbrush technikával hozta létre, tehát az ő munkái kézimunkák voltak, mégis nagyon hasonlatosak ehhez a fajta világhoz, de azt tudni kell, hogy ő nem általlott olyan anatómiai és történelmi részleteket alkotni, amelyeknek a valósághoz vajmi kevés köze volt. Ez a kép itt nekem nem erről szól, az ott már egy picit sok. De a szorgalmira az egy disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Kalap

Karády Katalin megnyalná a kalap szélét, ha láthatta volna a képet. Van ebben egy harmincas-negyvenes éveket idéző hangulat. Nemcsak a kalapforma, és a kalap ferdén felhelyezett formája, de az arcot szegélyező tincsek, amelyeken szépen megjelenik a fény, ezek is erősítik ezt a múltidéző hangulatot. Még a tekintet is, ez a lesütött tekintet is ezt a szemérmes pillanatot erősíti. Amit én szeretnék megjegyezni, és fontos, az az, hogy nagyon szép a női arc, a női arc ritmusa, de ha itt a fényekkel lehetne valamit kezdeni, akkor nem indokolt az, hogy az arcfelületen az ajkak, az orr, a járomcsont felületén kiég a kép. Többet érdemelne, fontosabb azok a gyönyörű, egymásba csúszó domborzatainak az érzékeltetése, mint ahogyan részletgazdag a kalap, szép tónusokat kap a haj, nagyon finom az áll éle, és jó lenne ha picit több információ lenne a járomcsont, az orr környékén. De ettől függetlenül én ezt a képet három disznóra értékelem. És ez egy nagyon jó irány, és drukkolok, hogy még ilyen képek érkezzenek a Katalintól. (szőke)
értékelés:

Hajnal a vizesés mellett

Abban a helyzetben vagyok, hogy a Vera utazási történetének képeiből kaphattam ízelítőt, amikből a Vera rámbízta, hogy mi az, amit ide beemelhetünk, és abban talán megegyezhetünk, hogy ez egy fontos kép. Itt egy enteriőrt látunk, ez egy lakóautó belseje, amiben egy reggeli közbeni állapotban vagyunk, kakaóval, kávéval, pirítósokkal, és ezt az alkotó az előtérben tartja, hogy igen, ezt ettük, de ugyanakkor az ő szeme által a mi szemünk is elkezd az üvegen, ezekkel a párafoltokkal, vízcseppekkel tarkított üvegen keresztül a tájra kinézni – és érdekes, hogy pont középen, ahol akarnánk kinézni, ott van egy osztat és pont ott nincs letörölve a pára. Nyilán ez azért is van így, mert ebben a reggelizőszerepben ez a két ember, aki ezt a reggelit elkölti, a maga kis részét tisztította meg, ezek a kéznyomok látszanak, amivel a pára el van törölve, és ettől egy nagyon személyes hangulatot, kötöttséget kap a kép. Szerintem ezek a struktúrák mutatják legszebben az alkotói jelenlétet ezen a képen, én nagyon szeretem ezt a képet, és hozzám nagyon közel áll. (szőke)
értékelés:

Emlékezés
"Men are haunted by the vastness of eternity. And so we ask ourselves: will our actions echo across the centuries? Will strangers hear our names long after we are gone, and wonder who we were, how bravely we fought, how fiercely we loved?"

"Az embereket megrémíti az örökkévalóság végtelensége. Magunktól kérdezzük hát; fognak-e a tetteink visszhangozni az évszázadokon át? Idegenek felismerik-e majd a nevünket, miután mi rég elmentünk, és fognak-e azon elmélkedni, hogy kik is lehettünk, milyen bátran harcolhattunk, és milyen szenvedélyesen szerethettünk?"
/Trója/

Mivel én tudom, hogy hol készült a kép, felismertem a valós helyszínt, ugye ezt fontos elmondani, hogy a taliándörögdi zsidó temető, ahol hosszú éveken keresztül ifjúsági táborokban próbáltuk ezt a temetőt is annyira megközelíthetővé tenni, látogathatóvá tenni, amit a lehetőségek adtak, és mára ez már ugyanannyira jelen van ezen a kis településen, mint a keresztény temetők. És amit itt látunk, az valójában egy székesfehérvári barátunknak, a Zolinak köszönhető, hogy azoknál a síroknál, amiket megtaláltunk, de már az eredeti sírkő nem volt fellelhető, ott acél formákkal, virtuális formákkal helyettesítettük. Ezek épített formák ebben a környezetben. A Nóra fontos döntése az az, hogy a temetőbe beérkezve a sírkőformák keretein keresztül, hiszen több ilyen van a temetőben – sőt akár ha még egy is lett volna a háttérben, akkor egyfajta utat, belső utat kezdett el ábrázolni, ahol az erős fényben a vasfelületek mélysötétjei egy ilyen álomszerű érzést hoznak létre. Szerintem, én ismerem ezt a területet, de ha nem is ismerem, akkor is nagyon szuggesztív ezektől a fekete ritmusoktól nagyon szuggesztív maga a kép, és az üzenete, ami itt jól van sűrítve, ebben az alkotásban. Én ezt a képet átemelem az épített környezetbe, és talán esetleg a felső felületből lehetett volna egy parányit vágni – bár ha ott vágja, akkor elveszti azt a szép ívet, amit ott a faágak adnak. (szőke)
értékelés:

Majdnem

Köszöntünk az estiskolán. A korai estiskolás munkák között volt már az írással, írásjelekkel foglalkozó munkákat, és én ezt egy nagyon izgalmas dolognak tartom. A kéz, a kéz cselekvésének ábrázolását ebben a fotóban is látom, és ez nagyon izgalmas, még ha a szöveget is próbáljuk elolvasni, akkor van egy kis kellemes-kedves bevezetése annak, hogy miért fogott ő tollat – ami viszont a kompozícióban számomra nem teljesen eldöntött, az az, hogy hol van a dolognak a fókuszpontja, most itt nem a technikai fókuszt értem ez alatt, hogy hol éles, hanem, hogy hova fókuszál az alkotó. Most mintha minden benne akarna lenni, de semmi sem lenne teljesen ott. Benne akar lenni a füzet, de vágva van, a toll is, de nincs meg a kupaknál, benne akar lenni a kéz, és még az van a legjellemzőbben benne, tehát szerintem ez a fajta kompozíciós helyzet az megkívánja, hogy eldöntsem, hogy a kézzel akarok-e foglalkozni, az írással, vagy a tollal, ami ezt elvégzi, tehát én két disznót adnék rá. (szőke)
értékelés:

Párolgó erdők

A nyár leckéjére nem véletlenül mondtam pár képpel előbb, hogy igenis a Vera tud higgadt, tud úgy zavarbaejtő lenni, hogy egy képen belül sűrít. Ehhez olyan szituációk kellenek, hogy a belső létállapot is megfelelően működik. Az biztos, hogy ebben a képben ott van a Vera-féle szarkazmus, hogy a nyár kategóriájára küld egy akár még angol tájképfestészetben megjelenő, őszi hangulatot tükröző fénytant – ettől függetlenül a párák és fényeik jelen vannak a nyárban, tehát jó, hogy nem a bícs and szansájnt küldi el, hanem ezt a tónusvilágot, mert rá ez jellemző, belőle ez tükröződik. A másik meg az, hogy úgy fényképez, hogy valójában tényleg egy XIX. sz-i olajfestmény lazúrokkal, foltokkal, erről beszél Leonardo a Trattato della picturában, hogy levegőoszlop, fátylak mögött fátylak, ahogyan a szufi költészet is jelzi a teret, megfigyelhetjük, hogy ugyanazok az erdők, egy-egy hegy, egy következő völgy és hegy kapcsolatából létrehoznak egy ilyen árnyjátékszerű játékot, ritmust. Én ezt a képet jónak tartom, három disznó. (szőke)
értékelés:

Lepke
Kis hajó az élet tengerén...

Kis hajó az élet tengerén... nincs végig odaírva a dal. Nagyon szép... noha én nem tudom eldönteni, hogy autóbelsőből, vagy ablaküvegen elfolyó kis vízcseppek erősítették itt ezt az utat, tengerpartot, lepkét, nem tudom, hogy a tükröződés maga hogyan jön létre – de az biztos, hogy attól, hogy ezt a valóságban fedezi fel és nem egy elektronikus, számítógépes technikával hoz létre egy kvázi kollázstechnikát, azzal megtalálja a festőiséget, megtalálja az abszurdot, a valódi formákat, az asszociációkat, a világban körülöttünk lévő jelenségeken, akár egy ablaküvegen. Én ezt egy érett munkának tartom, három disznó véleményem szerint. (szőke)
értékelés:

A harmadik tábor lakói
Balról jobbra (fent): Gerlei Gábor, Bobák Csaba, Gimesi András, Szőke András (plakát), Gulyás Ákos, Hegyi Zsolt, Illés Zsuzsa; (lent) Mácsai Ferenc, Nádasdy Nóra, Medvegy Bara, Juhász Dániel. Nagyobban itt.