Légy őszinte egy pillanatra
"Agyadból a tiltás fogalma
kihullana, és elfelednéd
azt a bemagolt, beidegzett,
belédnevelt sok kegyes leckét,
s föltámadna benned a rabló,
akit egy sejted burka rejtett, s ragadozó, portyázó vágyad
vihorászna, tombolna benned."
(Várnai Zseni)

Ha a figyelmem nem csal, akkor ez Taliándörögd felett a kerek fenyves, ahol egy ízig-vérig plen-air kép, a tájban magányos fenyők között egy ideiglenes ruhaszárítókötél a városi kultúra megjelenik, amelyen jól láthatóan egy férfi és egy női felső ruha van kiterítve száradni, és ezek a ruhák itt összekapcsolódnak. A férfi-női történet itt két látszólag jelentéktelen kis élettelen tárggyal de mégiscsak mesévé válik, és ez a mese itt az erdei háttérben hozza a szokásos Hityilova-i hangulatot. A vágy leckére szerintem egy konzekvens és adekvát verzió – a képből adódóan kicsit diszkréten, szalonképesen és szégyellősen meséli el ezt az üzenetet; nyilván valami családi kiránduláson a papa és mama is beleesett a patakba, és most itt szárítják a felsőruháikat. Egy jó hangulatú plen-air kép, aminek jót tesznek a többi fa miatt létrejövő hosszanti árnyékok, amik létrejönnek itt a pólókon, és ennek így van egy igazi természetkép hangulata, megvan rá a három disznó. (szőke)
értékelés:

Megszáradt, összerakott, működő fényképezőgép
Sikeresen összeraktam a gépet, de szokás szerint a szerelés után kint maradt egy csavar...

Újra elmondom, hogy nagyon örülök annak, hogy a géped ismét működőképes, és látom, hogy a kínai levesestálban azért maradt egy csavar, ami nyilván nem lesz nagy baj, köszönöm szépen, a géppel fotózz majd megint és ennyi. (szőke)

Így jár a fényképezőgép, ha beázik!
Augusztus 3-án délután a gépembe belefolyt a Rákos-patak, és valahogy rá kellett venni a vizet, hogy a lehető leggyorsabban eltűnjön belőle... ;-) Ma, aug. 6-án este lekpatam ezt a kis "csendéletet", mielőtt összeraktam volna... Először a csendélet leckébe szántam, de mégis inkább szorgalmi.

Alapvetően a leirat és a történet érthető, lényegében elfogadható; a mai fotográfia különböző Zoom meg ilyen magazinokban vannak ilyenfajta, ún. műtermi felvételek, ebbe a kategóriába helyezném el, a kínai levesestállal együtt, de megmondom őszintén, ennyi, és nem több ez a kép. Köszönjük, és remélem, hogy meg tudtad oldani ezt a feladatot. (szőke)

Kék pont

Egy valamilyen folyadékkal teli üvegen láthatunk át, és azon keresztül valami amorf tojásforma alakzatot látunk. Ettől az életlen áttört felülettől van egy szürreális hangulata a képnek, van egy kicsit emléknyom-szerű sci-fi hangulata is, és mint ilyen a színvilágában is jól harmonizáló, ezek a lágyított világoskékek, a bíborszerű, oldott rózsaszínekkel és csillogó fényfoltocskákkal – van az egésznek egy jó impressziója, azaz ez egy szép háttérkép, és ennek a feladatának eleget is tesz. (szőke)
értékelés:

Völgyvirág
Erőt adtál
Pedig volt még bennem.

Hitet adtál,
Pedig nem vagy Isten.

Szépnek láttattál,
Pedig szép sem vagyok.

Ifjúnak hitettél,
Pedig fiatal hitem azt hittem rég halott.

Köszönöm!

Egy többszörösen vicces képi geg látható, ugye látszik ez a csuhéból készített virágforma, amin átlátunk és mögötte egy férfialak néz át a lyukakon, és mosolyog, így a virágforma közepén mint egy furcsa vicsorforma jelenik meg ez a pár fog, amitől az egész képnek azért nem 100 %-osan vidám, hanem egy kicsit meglepő formája is van; játékként, gegként érdekes az üzenet, lehetséges, hogy ha a barátom kategóriát akarom megérteni, a cím ellenére, én az élességet mégiscsak áthelyezném a háttérben lévő modellre, hiszen mégiscsak ő a barátom; míg ha azt fogadom el, amit a képen látok, hogy ez a csuhévirág van élesben tartva, az azt mondja, hogy talán mégiscsak nem a barátom a legfontosabb. Azaz egy ilyen apró döntés, hogy hova helyezem az élességet, az teljesen megváltoztathat egy képi üzenetet. Most, attól, hogy az élesség itt elől van, maga a virágmotívum is úgy működik, mintha egy grafikai beavatkozás lenne. (szőke)
értékelés:

Tükör

Egy talán napozóágy egy terasz, ahol lehetünk, és nyilván a tükör arra a torzulásra utal, ami a kép baloldalán a haj mellett látható, lehet, hogy az alkotó egy tükörből fényképezett. Itt ha a felső záró világoskékeket mint záróelemet tekintem, akkor egy ízig-vérig home-fotót látunk, annak minden dekomponáltságával. Most a középpontban női haj, homlok és a kis hajcsatok amik a tincseket összefogják a főszereplői a képnek, és a kép alsó szakaszában női szemek, szemöldök, máshová tekintenek, nyilván a tükröződés miatt a kompozíciót figyelik, hogy az hogyan áll össze. Miközben ez egy izgalmas utazási üzenetnek tűnik, pont az alsó szakasza nem eldöntött, hogy miért, mennyit vág le a képből az alkotó, miért pont ott vágódik, ahol. Itt a szemöldök alatt az orrcimpa még éppen látszódik, de már nincs benne az ajkak. Az optika torzítása miatt is a fejtető és a haj a főszereplője ennek az üzenetnek, ugyanakkor az erős nappali fény a fejformának nem ad különleges tónusértéket, és egy kicsit hezitálva, hajreklámszerűen látszik a fejtető. Nem érzem olyan erősnek a belső érzelmi átélését ennek a képnek, olyan, mintha kamerapróbálgatás lenne vagy magamról készített képek próbálgatásai közül egy kockát látnánk. Én ezt visszaadom ismétlésre. (szőke)

Portré arc nélkül
Lehet hogy mégis a ruha teszi az embert. Néha ilyen szúrós vagyok.

Maga az ötlet nagyon jó, nagyon érdekes felvetés, és az első leckére egy jó megoldás. Nagyon tetszik az az ötlet, hogy kétfelé vágom magamat és a kétféle megközelítést, egy korrekt öltönyös, vagy nadrág-szíj-inges felvételt mutatok, miközben a másik oldalon ennek az ellentétpárját. De ha ezen a felvetésen indulunk el, hogy a munka és szabadidő vagy lazaság és az elvárások teljesítése, tehát nagyon sok ilyen ellentétpárt tudnánk felállítani, és elindulok fentről lefelé, ing és az ellentétpárja a meztelen felsőtest; akkor a hosszúnadrágnak az ellentétpárja a rövid sortnadrág? Merthogy én legalábbis nem szoktam rövid sortot hordani a nadrág alatt, akkor ez egy kérdés, hogy ez az ellentétpár vajon pontosan van-e megfogalmazva. Akkor nem az kellene, hogy a felső ruharéteg alatt, ami van, az helyezkedjen el a másik oldalon? Vagy számtalan más lehetőség is lehetne; ez itt talán nem a legjobb megoldás, elgondolkoztató számomra. Nem zavar a vakuzás, nem zavar, jó is az, hogy ebben a privát környezetben készül a kép, és a kompozíció is ezzel az előretartott kaktusszal nagyon jó, a takarás is jó, mondjuk maga a kaktusz szimbolikája is felvet érdekes gondolatokat, tehát minden nagyon szép és jó, csak itt mintha egy kicsit megrettentünk volna ettől az ellentétpáros feladattól és túl korrektek akartunk volna lenni – de hát akkor meg pont az ereje veszik el a megoldásnak; ha már elindulunk egy úton, akkor menjünk már végig rajta, én két disznót adnék, és ha a Sándornak van kedve ezzel még egyszer foglalkozni, akkor azt megmutathatná nekünk és a többieknek is akár. És köszöntünk téged az estiskolások között, és várjuk a további leckéidet is. (szőke)
értékelés:

382
kilométert kellett biciklivel lenyomni ahhoz, hogy ideérjünk. Egy Nemo nevű tankhajónak álcázott épület tetején csörgedező (mű)patak partja, simogató esti nap, s alattam a város 'a piszkos mélybe vész'.

Azért azt előrebocsátom, hogy nem volt célzatosság abban, hogy ez a két kép egymás mögé került, ez csak a véletlen játéka. Nekem ahogy most elolvastam a hozzáfűzött szöveget még az jutott eszembe, hogy akár a 382-es szoba lakója is lehet a szállodából. Azt értem, hogy a Jóska szereti a fekete-fehér kompozíciókat, de nem vagyok benne 100 %-ig biztos, hogy ez itt most indokolt. Ugye nagyon szépek, egységesek így a szürkék-fehérek, főleg ezzel a balatoni képeslapokon sokszor ábrázolt csillogással, ugye ez a műpatak ez egy szivattyúval megoldott történet, ahol ebben a wellness központokban gyalogolni szoktam, és kis kavicsok vannak benne. Alapvetően a nyárnál és a talpnál is egy jó, elfogadható történet, bár valamit én nem tudom miért, de igazítanék a képen, nekem jólesne talán, ha a lábból valamivel többet lehetne látni, vannak más próbálkozások is, hiszen sokan foglalkoznak ezzel a kérdéssel, lehet, hogy jót tenne ebben az épített környezetben, ha az emberi test még jobban látszana, még nagyobb biztonságot adna nekünk, nézőknek, hogy igen, ez itt van, azt sejtem azért ezzel a keresztbetett lábbal, hogy azért ennek van oka, hogy egy diszkréciója, hogy magából a lábból térd felé miért nem látunk többet, de ez csak egy sejtés. Önmagában a kép elfogadható, és nem tudom megindokolni jobban, hogy miért, de a kép korrekt. Így is és úgy is lehet érteni, van egy távolságtartása, egy szégyellősége, hogy hova tettem a lábamat, hiszen ott van egy víz, ami szinte kívánja, hogy akcióba kerüljünk vele, hozzáérjünk, és ez a víz megfagyottan szinte, mint egy befagyott tó - ez a rövid expozíció miatt is van - csak ott áll, de ha nem akarok belelépni, akkor is ha kicsit előrébb viszed ezt a széket, amin ülsz, és a háttere ennek a dolognak még inkább a víz felé van, nem vág bele a sarkadba a part, ha a két láb nem így kerül egymásra, hanem fordítva, tehát amit András is mondott, hogy a távolságtartás nem tesz jót a képnek. (szőke-hegyi)
értékelés:

Előtt

Szeretjük ezt a képet, Dani már kimondhatjuk, hogy nagyon erős grafikai jelekkel dolgozik. Tárgyszerűen felsorolva van egy úttest, egy zebra, és egy dió vagy gesztenye, vagy kis gömb. Ez egy nagyon érdekes filozófiai-történeti felfedezés, nagyon érdekes, hogy ugye keressük a gyereket ezen a képen, és csak a gyerek jele, ez az elgurult golyó, miközben a Danii jelzi, hogy az úttesten vagyunk, tehát ebből egy egészen drámai végkifejlet felé is elindulhat a fantáziánk, vagy akár efelé a snúrozás felé is, hogy a gyerek elment mert vacsoráznia kell, és otthagyta a labdáját. Ami itt felmerül, hogy a fenti résznél azt a zebracsíkot, ami félig van meg, én levágnám, hogy szürkével fejezzem be a képet, három zebracsík után, és ez így kompozícióilag is nagyon rendben van. Három disznó, és köszönjük szépen. (szőke)
értékelés:

Csend

Kedves István, én azt mondom, hogy egyrészt tanulmányozd a csendélet fogalmát, ez nem azt jelenti, hogy kültéren nem lehet csendéletet fotózni, de ez nem az, ez egy tárgyfotó, másrészt ellentétben van a háttérben ez a pop-történet, a felfújható medence és a tologathatós műanyag talicska, ami ott beszúródik a faállat mellé, és az előtérben ez a régi faszerkezet, ez nincs átgondolva ez a kép. Én el tudom fogadni, hogy ezt a szobrot te csináltad, de a képnek vannak szabályai, és ez ezeket nem teljesíti, a csendélet kategóriában ez a kép visszaadva. (szőke)

A nagy melegben kell a folyadék!
Ez a leckém kétszeresen is 18-as: egyrészt a 18. lecke, a nyár témájába küldöm, másrészt a kép tartalmára (gyakorlatilag eléggé felismerhető) ráillik a 18-as karika. ;-) A folyadék segít a nagy melegben, hiszen általa izzadunk, aminek párolgása hűti testünket (vízhűtés), így bizonyos mennyiség esetén "virtuálisan árnyékol" is...

Itt igazából egy hetvenes évekbeli plakátot látunk, a Szyksznian Wandának voltak ilyen plakátjai, de akár egy mozgalmi plakát is lehetne, hogy igyál Salvus vizet és jöjj a kis-Balaton lecsapolásához, tehát az egésznek az alsó gépállás, az ellenfény, a Napot kitakarva látjuk ezt a kezet, és ettől az egésznek van egy munkásmozgalmi hangulata. Nyilván a plakátművészet a 1910-es, majd a 40-50-es években nagyon is tudatosan használt olyan beállításokat, olyan grafikai elemeket, amelyek mozgósítottak, magasztossá tettek egyszerű helyzeteket, kalapács, munkásember tartja a téglát, békekölcsön, Moszfilm eleje főcím, megemlíthetjük Uitz Béla plakátjait, vagy Berény Róbert Fegyverbe, fegyverbe plakátját – csak akkor azt kérdezem, hogy a nyár leckéhez és Gimesi András házi feladata, azon túl, hogy felemeli ezt az üveget és elindul ez az asszociáció és ez egy jó stílusgyakorlat, hogy plakátot készítek, hol szűrődik át, minősítődik át, hiszen most csak annyit kellene csinálnom, hogy grafikailag ráírom az akkori szövegeket, és az isten nem mondja meg, hogy ez nem akkor készült. Még a szöveghelyek is ott vannak rajta, és mindig mondjuk, hogy a ti belső történeteitek erősödjenek fel a munkákban. És az a kéznyom is hiányzik a képről, mitől lesz ez Gimesi Andrásos, mitől a te üzeneted? A plakátszemlélet mint irány jó, de én ezt a képet visszaadom ismétlésre. Figyelemreméltó, és esetleg elgondolkodhatsz azon, hogy a mostani plakátművészet is ezeket a mozgósító-elemeket használja, csak burkoltabban. Ezeknek az erkölcsi üzenetéről viszont érdemes lenne a fórumban vagy az estiklopédiában beszélgetnünk, több plakátjellegű anyag van, és ennek a nyelvezete, a hatásai fontosak, tehát egy jó téma az, amibe itt belecsippentettél, csak aztán kiöntötted a mosogatóvízzel együtt, csak ebben el kellene mélyülni. És még egy dolog a kompozícióról; nézzük meg egyszer ezt a Vera Muhina szobrot, és magát a mozdulatot vagy akár egy mai söreklámot is. Az egy függőlegesbe hozott, stabil helyzet itt pedig el van döntve a sörösüveg, és a kéz is picit oldalról fogja meg az üveget, holott a példák (Szabadság-szobor, Osztyapenkó) azt mutatják, hogy a mozdulatot az dinamizálja, ha a kéz a mozdulat előrefelé mutat. Tehát az üveget még lehetett volna dönteni, és a kézből még többet láttatni, hiszen az is fontos. (szőke)

Buksi bétóven
A kutya

Elsősorban, és nem is akarok a kutya fajtajellegéről, a megvilágításról beszélni, a kompozícióról akarok beszélni, valahogyan a Buksi szeme bekerült a középpontba, egy picit talán az alá is, és ennek én nem nagyon látom, hogy mi az oka, a kutya feje fölött nagyon sok hely van, annyi, mint alatta, csak ott egy kutya is van. És ennek nincs különösebb értelme, szerintem a kép felső részéből vágnék. Igenám, csakhogy lehet ugyan ollóval is vágni, de ha a kamerán döntök, akkor a Buksi testéből is láthatnánk valamit. Pl. legugolhatott vagy feküdhetett volna oda kutya elé az alkotó. Itt a kérdés mindig az, hogy mit akarok ábrázolni. A felülről fényképezés az mindig ha a kutya-ember viszonyát ábrázolom, egy parancsoló, a modellt alárendelt helyzetbe hozó viszony – ez egyébként kisgyereknél is igaz. Ha lemegyek az ő szintjére, akkor magamhoz emelem, egy szintre kerülünk, és közelebb is kerülök hozzá. Nem azért mondom, mert nagyon sok kutyaképet szeretnék nézni, de én ezt visszaadnám ismétlésre. Itt most az történt, hogy kicsit lehajoltál, és lefényképezted a kutyádat, aki ráadásul ki is van kötve; ettől a Buksi nem lesz különösebben boldog. Mi lenne István, ha lefeküdnél a földre, és hagynád, hogy a Buksi összenyaljon, miközben a kezedben van a fényképezőgép? Mert úgy tűnik, hogy azért ezt a kutyát te szereted, hiszen az a neve, hogy Buksi bétóven. (szőke-hegyi)

Csendélet
Azt nem állítanám, hogy nem készítek többet, de mostanra kicsit elegem lett a csendéletfotózásból. Kicsit nagyobban itt.

Azt írja Feri, hogy kezd elege lenni a csendéletfotózásból. Kedves Feri. Dolgoztunk mi itt együtt a táborban csendéletekkel, amelyek hamarosan fel fognak kerülni az oldalra és a többiek is láthatják őket, én akkor ott próbáltam neked abban segíteni, hogy egy úton elindulj, erre te a következő képnél azt mondod, hogy kezd eleged lenni a csendéletekből. Hát szerintem picit korán adod fel a dolgot, és ezzel nem azt mondom, hogy most hetente három csendéletet be kell küldened, de én nem érzem azt, hogy elértél volna az út végére. Ennél a kompozíciónál nagyon érdekes az a játék, amit itt látunk, gondolom azt a hosszú expozíciós, fényfestős játékot látjuk megvalósítani, amit itt is gyakoroltunk, mégis, szerintem ezeknél a helyzeteknél, amikor a fényt kreatívan használjuk, tehát nem konkrét, fix megvilágítással dolgozunk, pl. főfény és derítés mellett, akkor mindig az a kérdés, hogy mivel mi állítjuk elő, mi mozgatjuk, használjuk a fényt, ezért a mi döntésünk az, hogy mit emelünk ki, és mit tartunk sötétben. Itt a kép közepénél nagyon erősen, majdnem fehérre égve, sziluettként jelennek meg a virágok, míg a szélén a virágok feketén, szinte bebukva a háttérbe látszanak, illetve alig látszanak. Már csak ha ezt a két részletet is vesszük, akkor is azt mondom, hogy nem eldöntött az, hogy most túlvilágítva sziluettekkel akarok dolgozni, vagy éppenséggel a túl sötéttel, mint egy low key helyzetet próbálok megmutatni. Így kissé esetleges, nem eléggé koncentrált, az a világíts, ami ha nem koncentrált, akkor értelmetlen is, merthát akkor miért nem egy lámpát használtam.
   És ez az egész onnan jön, amit a leirat is mond, hogy elfáradtam, abban, hogy feladatot csinálok, pontosan azt kellene elmosni, hogy feladat legyen, és visszatérni az élvezethez. Ezen a képen az látszik, hogy ez egy feladat, egy stúdium, a hervadt virágokból is az az üzenet jön át, hogy kínlódsz, küzdesz, mert valamit meg akarsz oldani, és elveszett belőle az élvezet. Abban a pillanatban, ahogy ezt újra megtalálod, és nem túl akarsz lenni egy feladaton egy lépcsőn, akkor megtalálod a csendéletet.
   Még egyet tennék hozzá, ez a váza, erről akkor is beszéltünk, hogy ez egy kicsi, borulékony váza, amibe próbáltunk belegyömöszölni ilyen hatalmas virágokat, ez ennél a képnél nagyon látszik, hogy arányaiban sem egy jó dolog, ezen is lehetne gondolkodni. A kezedben van egy kulcs, és a te döntésed az, hogy mikor nyitod ki vele az ajtót, én nem tudtam mást tenni, mint ezt a kulcsot a kezedbe adni. Mikor, hol, hogyan, mire használod majd, az a te dolgod; egyáltalán nem biztos, hogy csendéleteket kell vele csinálnod, a csendélet annyiból jó, hogy a száraz virágnak sokkal több türelme van, mint a Józsi bácsinak a szomszédból, tehát gyakorolni alkalmasabb a csendélet, mert nem fog orrbaverni, hogy tíz perce ott állsz és még egy kattintás sem történt. (szőke-hegyi)
értékelés:

Mesemondó
Illa berek, nádak, erek...

Az afrikai szobrászat és az afrikai primitív rituálék, de akár dél-afrikai, polinéz, tongai, melanéz, mikronéz szobrászati szellemiséget is kereshetünk ebben a formavilágban, amit csak felerősít az alsó súrlófény használata megvilágításként, ami az egyenetlenségeket, a rusztikus, egyszerű szobrászati módszereket felerősíti. A szobor jobb alsó sarokból van megvilágítva, és ez azt jelenti, hogy a négyzetes kép bal oldalán ez a drámai sötét átkúszik, áttöröl a teljesen elkészült szobor balfelére, és igazából ezzel az expresszív, dramatikus fénnyel azt a mitológiai világot, ami a barlangok mélyén élő primitív népek termékenységi vagy más varázsláshoz kötődő totemfiguráihoz kapcsolódik. Mindenféleképpen van az egésznek egy szakrális, liturgikus szerepe is, a megvilágításnak és az ilyen képképzésnek. Tehát az irány az nagyon izgalmas, és különösen, hogy a barátom leckére érkezett ez, a Mesemondó címmel. Ezt én úgy fordítanám le, hogy tulajdonképpen az ember olyan helyen él, ahol régi tárgyak, emberi kéznyomok vannak, ajtókon, ablakokon, falakon, ott gyakran elhangzik viccesen az a mondat, hogy ha ezek a falak mesélni tudnának, és ezt idézi fel számomra ez az üzenetrendszer. Ebben az esetben viszont még ha az üzenet nagyon is jól sűrített, és átjön a filozófiája, a lényege, mégis a kompozícióra akkor is ügyelni kell. Miért van ez a gyönyörű szoborforma vállban vágva? Tessék ezt a képet megismételni, pontosan azért, mert nagyon fontos az, amit üzenni akarsz. Gondolkozz el a szakralitáson, a Gólemen, a bálványon, a tessék ebben elmélyedni, különösen hogy ő a barátod, hidd el, segíteni fog. Természetesen ehhez egyedüllét kell, nyugalom kell, és hallgass a belső hangjaidra, és tessék megtisztelni mindazt, amit szemléletében, meseiségében, víziójában itt van. Két disznó, de csak akkor, ha megismétled. (szőke)
értékelés:

Osztályfőnöki óra
Mindenki menjen Dörögdre, tök jó a program.

Akik voltunk Taliándörögdön az Ősök Háza fesztiválon, tudjuk, hogy ez a kép az ottani színpadon készült, ahol András előadást tart, kezében a kávéval, cigarettával, idézhetjük Jim Jarmush Kávé és cigaretta című filmjét is, amit javaslunk megnézésre mindenkinek - ennél a képsorozatnál is az a helyzet, hogy inkább egy filmet látunk, és Gábor erre még rá is erősít, ugyanakkor egy filmnél a kiragadott helyzetek vannak megmutatva, akárha egy forgatókönyvet látnánk, ahol a jelenethatárok vannak megmutatva, nagyon fontos lenne, hogy melyik képeket válogatjuk be. Mer igen, az első képen kevergeti a kávét, a másodikon meg kávéval a kezében gesztikulál – vajon melyik a fontosabb? A 3.-on előveszi a cigarettát, a 4.-en mutat valamit, de ez a kép mennyiben erősebb vagy miben módosítja az előző kép irányát? Ahol a kezébe veszi a cigarettát, a negyedik kép, ha kimarad, az utána erősítené a cigaretta üzenetét. Az 5. távolabbi kép, a 6., 7. 8. megint a cigarettával foglalkozik, tehát ugyanazokat a gesztusokat látjuk ismétlődni, de pl. a távolabbi kép négy képpel később megismétlődik, aztán még kettővel később megint, ezek a gesztusok vajon erősítik-e ezt a helyzetet vagy gyengítik? Ha én lennék Gerlei Gábor, akkor én biztosan feszesebbé tenném ezt a dolgot, mert ezek az ismétlések nekem egymás ellen dolgoznak. A szorgalmira tehát megvan az egy disznó, de amikor képsorokkal dolgozunk, nagyon fontos, hogy milyen képeket tartunk meg, és melyeket vetünk el. (szőke-hegyi)
értékelés: