Cipők

Azt hiszem, az a bajom, hogy feleslegesen túl közel mentél ehhez az egészhez. Másrészt nem tudom, hogy mobillal csináltad-e, mert ott a cipő orránál ott eléggé eltűntek a tónusok, mert bár ott szürkének hat, de valójában ki van égve. Igazából azért zavar, hogy túl közel mentél, mert a cipőfűző, a fűzőnek a masnija elég brutálisan vannak elvágva, főképp a fölső cipőnél. Nem azt mondom, hogy minden ívet vissza kell 100%-ig adni, az első cipőnél nekem bőven elég, hogy a fele megvan, akkor már a másik felét oda tudom képzelni, de ha a fele sincs meg, akkor ott probléma adódhat. (hegyi)

Turiszt 2.0

Azt hiszem, hogy ez Vasarely lova és amennyiben ez így van, akkor valószínűleg a turiszt arra vonatkozhat, hogy ez egy Vasarely kiállítás lehetett és a turisták kedvéért még ilyen árnyékolók is be van vetve, ami tök jó és ezért is tetszik ez a dolog, hogy mennyire egyszerű ötletből megoldható egy ilyen, hogy valamennyire szűrjön a fényen. Az jut eszembe erről, nem tudva, hogy milyen színűek voltak, hogyha nem nagyon cseszi el a fényviszonyokat, akkor ezek a leplek úgy működnek, ahogyan a napfényműtermek működtek régen, hogy adnak egy szórt fényt, tudod, amiben gyönyörűen lehet dolgozni portrékkal, tárgyakkal. Ez azért is jó, mert kinyújtja azt az időintervallumot, amikor fotózhatsz és nem lesz nagyon kopogós az árnyék. De ez most csak egy ilyen kis technikai kitérő izé volt. A kép maga az tetszik, szeretném tudni, hogy hol készült. (hegyi)

52/05 hátulról - Parabolák a város fölött

Three Rock Mountain tetejéről eszelős a panoráma Dublinra és környékére, de van ott pár antenna is.

Én ezt kedvelem, ez jó. Itt is a függőlegesek-vízszintesek a problematikusak, mint az minden ilyen képnél megszokott, mert azzal nem foglalkozunk eleget, de tulajdonképpen maga a fotó és amit ábrázol az zseniális. Azért azt most elmondom, hogy egy ilyen képnél ezek a piszlicsáré dolgok, amin elcsúszik, ezek hatványozottan bosszantanak, van egy majdnem jó kép és azt miért nem lehet jóra csinálni, miért csak majdnem? Nem tudom, hogy hol voltál, hogy ezt le tudd fotózni, de gyanítom vagy remélem, hogy lehetett volna egy lépést tenni, hogy ne skurcba legyen ez lefotózva és akkor már ez az egész kiadja, hogy vízszintesek-függőlegesek stimmeljenek, de ha ez ott mégsem történik meg, akkor fogod szépen és a fotószerkesztőben kijavítod, ez a dolga a fotósnak, Gábor. Tudom, hogy rúgkapálsz ettől, hogy ne kelljen hozzányúlni. Valószínű, hogy a te ideológiagyártásod a lustaságból is fakadhat, de én nem tudom ezt a lustaságot elfogadni. Az nem elég a néződnek, ha felvázolsz egy ötletet. Ez egy zseniális kép slendriánul megoldva. (hegyi)

Giccs

2016. augusztus 12-én készült képem.

Ez az utóbbi képek közül való, amiket Demeter most a nyáron készített és inkább ilyen ismeretterjesztő jelleggel mondanék hozzá pár szót, ha már ti nem kommenteltek, ami szégyen. Demeter unokaöccse és a lánya voltak itt vendégségben és a Zsuzsin volt rajta ez a nyaklánc és Demeternek nagyon megtetszett, tényleg nagyon attraktív darab volt, és ott volt ez a friss gyümölcs. Zsuzsi kérdezte, hogy odaadjam? Demeter levettette vele, rádobta a szőlőre és elkészült a kép. Tulajdonképpen a gondolat és a megvalósítás között nem telt el kettő perc sem. Az a lenyűgöző ebben, és szerintem példaértékű, hogyha megvan a gondolat, hogy mit akarsz csinálni, vagy ha megvan az, hogy mi izgat, mint ahogyan Demetert izgatta ez a nyaklánc, ennek a ritmusa és ennek egy ellenpontot keresett, akkor már a kép is egy másodperc alatt magától van meg, szóval amikor arról beszélek, hogy érdemes előre elgondolni, hogy mit akarsz csinálni, mire megy ki a fuvar, akkor körülbelül erre gondolok. (hegyi)

Augusztusi reggel

Van ennek egy ilyen perzselő-sercegő hangulata és ez nagyon tetszik és ez kell, a vízszintes is kell, mert most egy kicsit ferdék vagyunk. Értem én ám, hogy a háttér az eleve egy ilyen körív és abból egy szelet az ferdének fog mutatni, de ezt valahogy vissza kell hozni és ellene dolgozik még ennek az egésznek az a sötét rész ott a bal oldalon, ezért mindenféleképpen érdemes lett volna forgatni, körülbelül egy fokról beszélünk, nem többről, hogy ez egyensúlyba kerüljön, egyébként oké. Még valamit: a 4:3-as vagy 3:2.es arány nem véletlen, ez a panorámához közelítő vágás szűk, inkább filmes, mint fotós megközelítés, én fenn is és lenn is bírnám még, hogy több legyen. (hegyi)

GG 52/05 - Hátulról

"Pater and Ned" már húsz éve tanakodnak, hogy még ezt a cigit elszívják és aztán vagy vissza kéne menni a kocsmába, vagy haza az asszonyhoz, de még nem jutottak dülőre. én meg három hónapja kerülgetem a szobrot, hogy hogy kellene lefotózni (nyilván elölről) de macerás a háttér meg a fényviszonyok. Eddig nem jutott eszembe megcsinálni hátulról. Köszönöm.

Igen, ez egy érdekes feladat volt és persze félre lehet érteni vagy értelmezni, ha az ember akarja. A kompozíciódat nem értem, most minden el van rendezve oda bal oldalra, a jobb oldalon semmi nem történik, húzódik lefelé bal oldalra. Ez nekem egy rejtély, hogy hogyan lehet így komponálni. Szürkék is vagyunk egy picit - nyilvánvaló, hogy miért vagyunk szürkék, mert akartad, hogy lássuk a szobornak a struktúráját, de ha más időpontban fotózod, amennyiben ez a szobor fontos, akkor ez a probléma valószínű megoldódik. Szóval érdekes, érdekes, de ahhoz nem elég érdekes, Gábor, mert összezsúfoltál mindent, hogy ez jól tudjon működni. Ha annyival oldalt mégy, hogy ezt a két fehér figurát belekomponáld ebbe a nagy fehér semmibe, ami az épületnél van, akkor lehet, hogy működne. Mellesleg azt is meg lehetne próbálni, hogy mi van, ha emberek is vannak a képen. (hegyi)

Beton és Levegő

Kicsit lejt, a horizont nincs rendben, de ettől még én kedvelem ezt a képet, van hangulata, történik valami, benne vagyunk egy filmben, de azt azért tegyük hozzá, hogy tetszene enélkül a szépia nélkül is. Szerencsére nem annyira brutális, mint amennyire a szépiázás szokott lenni, mert nem baj az, ha van egy pici tónus, el lehet vinni egy melegebb irányba, de akkor ennek a fele is elég lenne ebből. (hegyi)

Cuha patak - Csesznek

Nem tudom, hogy mennyire jár ott nap, vagy tud-e ez csillogni, de most pont a pataksága, a csillogás az, ami nincs meg. Ha nem akarom keresni a patakot, akkor tulajdonképpen az egésznek vagy egy meseisége, de van három figuránk, ami elviszi a tekintetet. Az egyik ez a fából készült krokodil, ami áll a parton, vele szemben ott van valami mókus-madár figura, ami nézi őt meredten, ez a kettő nekem elég lenne, de a krokodil oldalán ott van még egy ilyen kígyófejű teknős kő, az már nekem sok, az már nem kellene, mert az első kettőnek a párharca az tök jól mutat. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy hülyeség, amit mondok, hiszen az csak egy kő, de mégiscsak kiadja ezt a formát, tehát annak a kettősnek a harca itt a folyócska két kis oldalán az jól kijön. A másiknál az a kérdés, honnan jön a fény, ha jól látom onnan bal felől jöhet a fény, kicsit nehéz is lett volna megoldani a takarást, hogy ott a krokodil fánál ez ne legyen probléma, de utómunkában lehet azt a krokodil fát kicsit világosítani, a tövében lévő nagy követ sötétíteni és akkor megvan az egyensúly. Csak annyira sötétíteni, mint ott annál a viaskodó farkas-mókusnál a másik oldalon lévő kő, ott annak is a térdénél van egy, tudod, látod ott azt a farkast, ugye, és ott mellette még egy madárka is ott ül. De ettől még szeretem ezt a képet, van meséje. (hegyi)

Banán és késBanán és kések kék alaponBanán és késekBanán és nutella

Dolgoztál ezzel rendesen, azt látom, tulajdonképpen feláldoztál egy banánt, kiszedted a belsejét, meghagytad a héját egyben, azt is összeszeletelted, majd újból összeraktad és ez önmagában tök jó lenne akkor, ha nem lenne ott a kés. Most első sorban az első képről beszélek, számomra az első kép a legizgalmasabb, messze kiugrik a többi közül, mert ebben a szép fényben ezek a szeletkék tök jól működnének, persze azt ne kérdezd meg tőlem, hogy hogyan lehet megcsinálni, hogy ne boruljon szét, de valahogy ez a belerejtett kés nekem már sok, már egy lépéssel több, mint az az információ mennyiség, amit egy képen el lehet helyezni. Egyetlen egy dolog, ott az a kiflittyenő beltartalom az olyan, mint egy kukac, azt ha máshogy nem, akkor ki kellene retusálni. A következő kép az már olyan, mint egy késtartó, értem én, hogy a sok éhes kés, mint egy rítus, föláldozza ezt az egészet és nekiesik, és szétzabálja. A harmadik kép ez egy formajáték, fontos tanulmány, de önmagában nem működik, a nutellás háromszög az már megint sok, így szétrakva ez már nekem matek, itt már elmúlt azt a varázslat, ami az első képen ott volt, szóval mindenféleképpen az első képre szavazok. (hegyi)

finomság

Kedvelem ezt és ez egy jó irány. Picit most laposak vagyunk, úgy értem, hogy a nézőpont laposan van. Vagy feljebb kellett volna menni a kamerával vagy még inkább alátámasztani ezt a deszkát, mert az a pacsmag, amit odatettél, talán valami lekvár lehet, áfonya vagy eper, az most kevésbé működik. Azon még elgondolkodtam, hogy kell-e egyáltalán oda a kanál? Tulajdonképpen nem rossz, hogy ott van, picit még döntöttem volna a deszkán és akkor rendben van. (hegyi)

Sziluett az esőben

Én erről nem akarok sokat beszélni, ez egy nagyon szép kép, egy szép lírai megoldás. Lehet, hogy én még egy 5 centivel lejjebb mentem volna, annyival csak, hogy a cserépnek a teteje egy vízszintes vonallá váljon, nem kell nekünk oda belátni, nem kell érzékelnünk ezt az ívet, és akkor még magasabbra kerülhetett volna ennek az elszáradt fűszernövénynek a teteje, de én ezt a képet nagyon szeretem, még akkor is, ha azt mondom, hogy vágható lenne ott, ahol az üvegen van két ilyen vízszintesebb vonal fönt. (hegyi)

Szomjazom

Mi az az oszlop, mert azt nem értem megint. Érdekes, hogy rövid idő alatt ez most már a második olyan képed, amit függőlegesen valami kettévág. Volt az a mezőn a fatörzs, most itt van ez a függőleges oszlop, és engem zavar, mert azt a nyugalmas dolgot szétfeszíti, és ezzel nem is lenne baj, ha érteném, hogy miért. Ezt a miértet a képnek kellene megmondania. (hegyi)