Megint egy olyasmi irodalmi megközelítést olvashatunk a címben, ami valószínű valamiért Andrásnak fontos. Lehet, hogy az én műveltségem kicsi ahhoz, hogy ezt rendesen vissza tudjam fejteni, de nem biztos, hogy teljesen értem, hogy miről van itt szó a címet illetően. Ami a képet illeti, egy erősen roncsolt képi világot kapunk, és lassan beletörődök abba, hogy Andrásnak ez a fajta kép manipuláció valamiért becsípődött. Nem tudok túl sokat mondani, hozzám ez nem áll közel, de ez van, ezt kapjuk. Én azért csendben reménykedem abban, hogy egyszer csak András belátja, hogy vannak témák, amik szerintem ledobják magukról a manipulációt. Ez is egy ilyen téma. Nem akarok nagy szavakat használni, de az a helyzet, amit ő lefotóz, így egy elég slendrián helyzet. El is van fordulva a kép, a horizont nem vízszintes, találomra készült az exponálás pillanata, mert a szereplők, akik a képen vannak, nem biztos, hogy mind optimálisak. Miközben a kép bal oldalán nagyonis jó, és élvezetes az, hogy nyílik a tér, és egy utcarészlettel a végtelen térbe tudunk eljutni, aközben van egy ormótlan, nagy autó, és egy hölgy figyeli, hogy András mit csinál, mint fotós. Ez a bácsi, aki tulajdonképpen a kép főszereplőjének gondolunk, mindezek miatt veszít az erejéből. Más pillanatban, kicsit megvárva azt, amíg tisztul a helyzet, lehet, hogy ez erősebb közlés lenne. Ráadásul, én, ahogy látom, ez a bácsi húz egy öregasszony-kerekesszatyrot is magával, ezt se ártott volna, ha megmutatja nekünk András. Nem egy egyszerű eset, de a 38-as lecke, a Magány jobb, ha ennél kicsit zártabb értelmezést kap. Mert ez most egy hangulat, egy városfotó. Ezt a hangulatot el tudom fogadni, de a Magány leckére a pontatlan fogalmazás miatt a komolyságából veszít ez a dolog. Értem én azt, hogy miről beszél itt András, tökéletesen érthető az, hogy a nagyvárosban egy idős ember miként magányosodhat el, de ezt egy olyan képi eszközzel kell megfogni, amiben ez úgy tud működni, hogy ne kalandozzon el a néző. Ezt is mondtam Andrásnak, hogy adott a fotós testmagassága, és általában a fotómasinát a szemünkhöz emelve exponálunk, ezért ez ad egy nézőpontot, egy olyan horizont-beállítást, ahonnan ezt az egész eseményt szemléljük. Ez általánosságban elfogadható, mert mindenkinek nagyjából 10-20 centi különbséggel azonos ez a horizont-magasság. Ugyanakkor egy ilyen helyzetben, amikor érzékelhető az, hogy maga az alany alacsonyabb nálunk, kvázi az objektív torzítása miatt a perspektivikus torzítások miatt ő alacsonyabbra fog kerülni a távolságból kifolyólag, akkor nem árt mérlegelni azt, hogy az ember egy kicsit roggyant, vagy nagyobb terpeszt vesz, és lejjebb kerül az objektív. Ez azért fontos, mert a nézőponttal tudjuk ábrázolni azt a viszonyt, ami az alkotó és a modell között van, és azt a viszonyt, ami a modell és a néző között is kialakul ezáltal. Ha fentről fotózok, az alávetett helyzetet hoz. Erre nem árt figyelni.
   Nem tudom, hogy arról lehetne-e szó, hogy András elkezdje az első leckétől ezt az egész folyamatot. Én neki ezt kifejezetten javasolnám, hogy próbáljon meg ezen az osztályozós sorrenden végigmenni, átgondolva ezt az egészet, letéve magáról az összes olyan sallangot, amit „mankóként” maga köré teker, mert én hiszek abban, hogy nagyon kicsi hiányzik ahhoz, hogy időtálló munkák jöjjenek létre. András, ha egyetértesz, én várnám az első leckére a megoldásodat, és próbáljunk meg egy kicsit koncentráltan beszélgetni erről. Nem kell olyan nagy sebességgel haladni, és nem biztos, hogy az az optimális, ha rögtön világgá kürtöljük a megoldásainkat, mert általában a néző nem szakavatott szemlélője egy fényképnek, tehát ő – főleg ha hatásvadász elemeket használunk - meg fog ezzel elégedni, és azt mondja, hogy milyen ügyes vagy, és ez el is altathat téged. Jó lenne, ha kevésbé arra figyelnél, hogy a nagy többség mit beszél mondjuk a facebookon, vagy mennyire van elragadtatva attól, amit csinálsz, jó lenne, ha te magad fontolnád meg ezeket az ügyeket, és nem a külső véleményeket vennéd elsősorban figyelembe. Itt szakmai kérdésekről is beszélek. András, én ezt a leckét visszaadom, nem érzem megoldottnak. Ismétlés. (hegyi)

Alapanyagok, csuhét langyos vízbe beáztatom.

Fejkészítés: vattagömböt beletekerem a csuhélevélbe, majd az egyik végét raffiával átkötöm.

Fejkészítés: a megkötött végen a levelet ráfordítom a fejre, és alul a nyaknál elkötöm.

Szárnykészítés: két csuhélevelet külön-külön félbehajtok, de a hajtást nem "élezem" le. Egymással szembe fordítom, kicsit alácsúsztatom, majd középen átkötve ekészül a szárny.

Test: a nyak alá beillesztem a szárnyat.

Test: derekánál átkötöm.

Szoknya: az 1. levelet a test elé teszem, a 2. levelet a test mögé. Majd a 3. levelet egyik oldalra, a 4. levelet a másik oldalra teszem.

Szoknya: derekán összekötöm.

Angyal: lehajtom a szoknyarészt, amit egy raffiával lazán át is köthetek. Így megszáradáskor a szoknyarészek rögzítve ottmaradnak, az ideiglenesen átkötött raffiát pedig levágom. Száradás után a kész mű.

Ha kedvet kaptatok az angyalkészítéshez, készítsük el együtt! A banita69@gmail.com címre gyorsan küldjétek el lakcímeteket, és én angyalkészítő csomagot küldök nektek. December 21-én este fél 8-tól pedig hallgasd a sulirádiót, ahol még hasznos tanácsokat adok a figura elkészítésében, és az adás alatt együtt is elkészíthetjük a karácsonyi angyalt. A pedellus kérése, hogy az angyalokról készítsetek képet és küldjétek el, Hegyiék már biztos, hogy beszállnak az angyalgyárba.

Az első képkocka az analóg Nikon F2-es géppel, filmbefűzés gyanánt.

Jó ez az egész, de egy picit azzal van problémám, hogy érzek egy bizonytalanságot a kép bal oldalán. Ugye lehetett volna ott meghozni egy döntést, hogy még a fényes résznél vágok, ott, ahol fény éri a havat, és akkor ez egy jó kis nonfiguratív valaminek tűnik. Vagy azt mondom, hogy oké, akkor legyen ott benne ez a kékes szín, de az arányoknál legalább az aranymetszés felé valamilyen szinten el kellene mozdulni. Most ez nem történik meg, esetlegesnek tűnik a kép bal oldala. A gondolattal abszolút egyetértek, talán nem használtam volna ekkora perspektíva-dőlést, hogy a kamera ilyen szögben legyen a kép fő motívumának síkjával. Kicsit talán a merőlegeshez közelebbi meglátást kellett volna adni, a térbelisége akkor is meglenne. Annyit még, hogy ez így háttér, és a történet kellene még hozzá. Ismétlés, lehet? (hegyi)

Amióta ez a kép fölkerült, Gábor küldött egy másik verziót is a Szorgalmiba. Érdemes azt is megnézni. Azt gondolom, hogy a kettő között van valahol az igazság. Nem mondom, hogy erre a képre szükséges lenne bármilyen különleges effekt, egyszerűen tónusban kellett volna gatyába rázni. Értem én, hogy ebben a közegben ennyi fény van, és a gép abból a fényből ennyit tudott megörökíteni, de azért ez egy kontrasztosabb megoldást igénylő meglátás. Azért, mert ha megfigyeljük, akkor van ugye maga a hab, a habnak az árnyéka, és az alap, ami a kád felülete. Ez három féle tónus. Hans Arp festészetben volt fontos, képeit érdemes megnézni, az interneten rákeresni. A kép a Rezonancia leckét jól teljesíti, azt nem tudom, hogy most ott a lefolyónál nem volt-e még egy kicsi hely, hogy ami ott örvényként keletkezik, abból még kapjunk valamit, ott nekem a vágás furcsa, de nagyrészt a tónussal van bajom. Gábor, szerintem fogsz te még fürdeni, és ha így van, akkor tedd már meg, hogy ezzel még játszol egy kicsit, mert szerintem ez tök jó irány, és ezzel érdemes még foglalkozni, főleg úgy, hogy látod, hogy ez gyönyörű amőbákat eredményezett, úgyhogy mutass ebből még egy kicsit. Próbáld még magadban egy picit ezt rágni, és egy ismétlést kérek, még mielőtt magamban lezárnám ezt a vonalat. Ismétlés. (hegyi)