Egy frame.

Most előre elnézést kérek, hogy az elemzést én összevonnám. Nehezen tudok mit kezdeni némelyik ötlettel. Nagyon nem egyenletes a szintje ezeknek a közléseknek. Mielőtt nekiállnék egyesével a képeket elemezni, annyit engedjetek meg, hogy elmondjak, hogy azt én tökéletesen megértem, hogy ha van egy alkotócsoport, akkor az együtt dologzik, és közösen sír meg vigad, dehát ez itt egy kicsit más történet. Itt kérdés merült föl arról, hogy ki minősül az alkotónak akkor, amikor egy ilyen helyzet van, hogy van egy rendező, aki beállítja a dolgot, és akkor ezt valaki elkattintja. Én azt gondolom, hogy ez a fotónál eléggé egyértelmű: az az alkotó, aki az exponáló gombot megnyomja, kevés kivételtől eltekintve. Bár értem azt a helyzetet, amit itt akart Árpi és Ákos ezzel közölni, hogy ők ebben a projektben egyenrangúként vettek részt, én mégiscsak azt gondolom, hogy ezt ők legbelül tudják, hogy ki mennyire hódolt be a másik akaratának, ezt a részét ők kettejüknek kell magukban egyenesbe hozni. Most ezeket a képeket Ákos munkáiként fogom értelmezni.
   Az látható a képeken, hogy ezek filmből kivágott képkockák, és ez az aláírt értelmező szövegből is kitűnik: egy frame, még egy frame. Nincs ezzel túl sok baj, bár a fotós attitűdtől ez azért áll távol, mert a tudatosságot csökkenti elég erősen. Ugye az szokott kérdés lenni a régi időkben is a filmes gépeknél, amikor elkezdtek a motoros gépek elterjedni, hogy x mennyiségű képkockát exponál másodpercenként, akkor most melyik képkocka az, amelyik értelmezhető, ráadásul akár digit, akár analóg, az sorozat expónak is van egy ritmusa, és korántsem biztos, hogy az lesz az optimális pillanat, amit épp a sorozatvető ellő. Én most is azt tudom mondani, hogy a filmes rögzítő eszközök, még a digitálisok is, mondjuk 25 képkockát rögzítenek másodpercenként, ebből a 25 ből kell választani. Ez egy kvázi csendéletnél, mint az első kép, kevésbé kérdéses, mert nem történik mozgás. Ha a kamera stabilan van tartva, akkor ez a 25 képkocka ugyanazt fogja mutatni. Az első képnél a gondolattal tökéletesen egyet tudok érteni, a vágással nem. Ez a technikából adódik. Ez a szélesvásznú technika, ez a 16:9-es képarány annyira idegen most, hogy ez a kompozíció több részénél nincs befejezve: az asztalterítő sarkánál a lelógó rész, és a képhatár viszonya, nincsen tisztázva a váza teteje és a virág közötti viszony. Ez egy kicsit pontatlan, de az ötlet maga rendben van. Erre az első képre egy csillagot tudok adni. (hegyi)
értékelés:

Falusi környezet, és az alkotó viszonya, keresi a maga helyét. Ennél a képnél szinte teljesen révbe értünk. Hurrá, ez az! Itt egyrészt a kompozíció is egyben van, egy centrális kompozíciót látunk, jelzésértékkel az utcából is annyit kapunk, amennyit kell, és mondhatóan jól van mérve az, ami a környezet és a fő motívum közötti arány. Ami egészen őrületes, az az a pillanat, amit megtalált és megfigyelt Ágnes, hogy itt évszaktól függően, mondjuk délután 4-kor van ilyen surlófény, és ezek a fények a köveket nagyon érdekesen helyzik térbe. Ha az ember hirtelen ránéz, akkor nem tudja eldönteni, hogy ezek most befelé mélyednek, vagy kifelé domborodnak, és ezért sokáig tud gyönyörködni a képben. És itt van ez a velocipédes ember, ami olyan grafikai ábrázolás, ami a groteszksége mellett fontos irányt mutat, és ez az archaizálás, a régies mód. Régi kerékpároknak voltak ilyen iszonyatos méretű kerekei, és ült rajta egy pöttömnyi, kis pici ember. Ezt a hatást hozza vissza ez a kép. Annyi talán, amire azt mondom, hogy 98 százaléknál tartunk, hogy egy lehelletnyiből több a fölső részből most jó lett volna még. A kerítések ott vannak, de talán ezeknek a ritmusa még beleférhetett volna. Ez tényleg nagyon kevés, és nagyon kicsi szöszözés a részemről, ez egy erős kép. Hajrá, Ágnes, ez az irány jó irány. (hegyi)
értékelés:

Ágnes megfigyelése könnyen értelmezhető, és jól látható: a repülőgép által húzott kondenz-csík és a villanyvezeték közel párhuzamos vonala az, ami elindította ezt a képi folyamatot benne, és ezért is működik ez jól a Rezonancia leckére. Mondhatjuk azt, hogy nagyon egyszerű eszközökkel dolgozik: egy átlós kompozícióval, fölfedezte ezeket a vonalakat, ezeket kellett csak elrendezni, és már kész is a kép. Ugyanakkor azt elmondanám, hogy a gyakorlatban ez úgy működik, hogy az ember egy ilyet meglát, és egyáltalán nem biztos, hogy előveszi a fényképezőgépét, mert sok esetben el van foglalva a saját dolgával, és azt mondja, hogy majd máskor, most éppen nincsen erre időm. De ha elő is veszi a fényképezőgépet, ahhoz kell valamiféle képi látásmód, és kell türelem, hogy azt, amit lát, ne csak dokumentálja, és rögzítse, hanem esztétikai formába csomagolja. Szerintem itt ez Ágnesnek nagyon jól sikerült. Jó a két ellentétpár: az égen lévő felhő vöröse, és a fa tetejének ágai, amik belógnak a képbe, és az átlón helyezkednek el. Jók ezek a vonalak, annak is örülök, hogy nem csak ennyiből áll a dolog, hanem egy vékonyabb vonal még keresztülhúzza ezt az egészet, tehát a játékosság is megvan, ki is billenti ezt a nyugalmat, dinamizálja ezt a rendszert. Én nagyon örülök annak, hogy most már gyűlik Ágnes tarsolyában a témák csoportja, ezek ilyen kis dobozok, és arra szeretném Ágnest ösztökélni, hogy ezekbe lehet tölteni a tartalmakat. Egy ilyen doboza volt az, amikor a falusi környezetben próbált a fényekkel játszani, de elbeszélő jellegű képeket küldött, egy ilyen helyzet volt például a macskás képsora, és most ez megint egy ilyen doboz, amibe bele lehet pakolni nagyon sok mindent. Az a jó, hogy abszolút nem a figurális megközelítés az, ami itt fölkeltette az érdeklődését, hanem a színtiszta kompozíció. (hegyi)
értékelés:

Telihold a decsi nyugdíjasházban.

Az izgalmas ezen a képen, hogy úgy hoz egy hangulatot, ami a csendre, a magányra, sokmindenre rímelhet, hogy mindezt a világítás teszi jól értelmezhetővé. Ha megfigyeljük a képet, akkor egyrészt látunk egy fő fényt, amit a hold felhők mögé burkolózó fénye ad, és ez tükröződik az alumínium asztalon, másrészt, ahhoz, hogy a kép meseisége is működhessen, látunk a képen egy sárgásabb fényt, amit az utcalámpák adnak. Így az előtér és háttér viszonya egy folyamatos, dinamikus mozgásban van tartva. Miközben nyugalom van, és csend, eközött a két hangulat között ingadozik az ember. Ez az, ami nem hagy minket nyugodni, és nem hagy minket békésen szemlélődni. Érdekes próba lenne, hogy mi van akkor, ha csak ez a kékes holdfény, és ennek a tükröződése látszana a képen. Ez talán egyszerűbb üzenet lenne. Én kifejezetten örülök annak, hogy itt nem csak sziluettek vannak, hanem konkrét formák is megjelennek a tűzfallal, a kis utcával, az utcalámpákkal, a fenyővel. Ez az egész olyan hatást kelt, mintha lenne egy színpadrész, ahol ez a történet elindul, és lenne egy páholy, ahonnan mi ezt nézzük. Nagyon tetszik, köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Utálatos, locsogó-tocsogó, esős hétfő.

Azt elmondom az embereknek, hogy Anna ezt a képet szorgalmiba küldte, amit én nem is teljesen értek, miközben leírja azt, hogy milyen egy hétfő neki, és van ilyen leckénk. Nem tudom miért nem oda merte beküldeni. Én nagyon kedvelem ezt a kompozíciós játékot. Most, ebben a helyzetben visszakanyarodnék a kettővel ezelőtti képhez, ahol nagyon bátor a November képed. Itt most ez a bátorság mintha alábbhagyott volna. A kompozícióban elbillentetted az egészet a szabályos és iskolás megoldástól, és ez egy jó irány, aminek én örülök, de még egy picit több kellett volna. Ha már egyszer úgy döntök, hogy a modellt kiküldöm a képből, és megy kifele a térből, akkor menjen mégjobban. Nekem a kép jobb oldalából még hiányzik, oda még egy kicsi nekem kellene, ahhoz, hogy ez a kompozíció igazán húzós legyen. De a három csillag megvan. (hegyi)
értékelés:

...mert ez a kép talán jobban tükrözi az ősz hangulatát, mint az előző.

Azt mondja Anna, hogy talán ez jobban tükrözi az őszi hangulatot. Nekem az előző is tükrözte, ebben van egy 1973, Népliget, lekéstem a buszt élmény, vagy hozza azt az élményt, amit az akkori divatfotók, ezek a Fürge Ujjak címlapfotók tudtak hozni. Amikor próbálták elsummantani azt, hogy konkrétan mutassák azt az adott pulóvert, hogy hogyan is néz ki a valóságban, és odatettek egy kreált történetet, hogy most akkor anyuka fut a mezőn, és mindjárt beér a kertbe, satöbbi. Tehát mindig voltak valami sztorik mellé téve. Ez nagyon hasonlatos itt is. Ez egyáltalán nem baj, én ezt abszolút kedvelem. Ami nekem a figyelmemet fölkeltette azok az ékszer-bogyók. Ezek nagyon izgalmasak, és ez, ami megmenti ezt a képet a giccstől, mert ha ez a fajta játék nem lenne, akkor erősen kellene kapaszkodni, hogy az ember ne azt mondja, hogy ez egy illusztrációja valamilyen élménynek, de nem maga az élmény. Miért mondom ezt? Az előző képnél sokkal bátrabb voltál, és azt mondtad, hogy francba a konvenciókkal, az én élményem fontos. Aztán ott kaptál egy értékelést, nem tőlem még, hanem a többiektől, ahol mondtak neked mindenfélét arról, hogy ez most miért, és a színek, és most itt megpróbáltál ennek megfelelni, és mint egy Úrfelmutatás az ostyával, a modell fogja ezt a levelet, és mutatja nekünk. Szerintem akkor volt igazad, amikor azt mondtad, hogy mersz a konvenciókkal szakítani, mert akkor abból az élményből kaptam ízelítőt, amit te magad érzel. Itt meg abból, amit szerinted érezned kellene. Remélem értelmes ez az elemzés, de ettől még a kép rendben van, én nagyon szeretem ezeket a színeket, meg az egész ilyen kilágyított, kicsit lilába-úszós hangulatot. Kettő csillagot kap, a harmadikat azért nem, mert én rád vagyok kíváncsi, nem arra, hogy feladatot oldjunk meg. Az Estiskola nem arról szól, hogy úgy oldjunk meg feladatokat, hogy abba közben elfelejtsünk benne lenni. Nem tudom egyetértesz-e azzal amit mondok. (hegyi)
értékelés: