Mivel magam is vásároltam digitális fényképezőgépet, méghozzá nem is a legolcsóbb fajtából, és bír az is meglepetéseket okozni ezekben a fotográfiai helyzetekben, amiket itt Tamás is demonstrál nekünk, én tudom, hogy miről beszél. A duma nekem sok. Értem én, hogy rá kell erősíteni arra, amit esetleg az átlagnéző nem biztos, hogy teljesen ért, ettől még megmaradtunk a szakmai szintnél, mert kell hogy tudja a delikvens, hogy mi az, hogy féltónus. Ez csak lászólagos segítség, hogy ez a szöveg odakerült. Egyrészt az a bajom, hogy ha tudod azt, hogy a féltónusoknál ilyen problémával találkozol a gépednél, akkor ezt tudod reprodukálni. Ha tudod reprodukálni, akkor nem egy talált képet kell odatenni mögé, mert ez egy talált kép a háttérben. Ha azt nézem, hogy ezt a képet miért fényképezted le, akkor nem tudok rájönni. Lehet, hogy ott voltunk, és fontos volt megmutatni, hogy ebben a házikóban töltöttük a nyarat, de egyéb indoka nincs. Én értem a viccet, és ez nem is rossz irány, de akkor tessék valamilyen jellegzetesebb képpel kezdeni. Ha jellegzetesebb a kép, akkor az már adni fogja azt, hogy mennyit és milyen dumát kell ráírni. Nem biztos, hogy ennyit és ezt. A csiricsáré tarka-barka betűk megint gyengítik az üzenet erejét. Ezt visszaadom ismétlésre, kicsit gondold át. Ha ez az üzenet fontos számodra, akkor találd meg a formát, mert ez jelen pillanatban nem az. (hegyi)

Az előző lakótelepi macskás sorozatod indítása nem volt egy tíz pontos dobás, de ez abszolút rendben van, teljesen olyan, mintha egy angol tájban egyszer csak találnánk egy macskát, és Rosemary macskája köszön itt nekünk. Nagyon izgalmas ez az egész. Egy kicsit a kép bal oldalából lehet, hogy vágnék, hogy feszesebb legyen ez az egész, a sárga háznál valahol. De nagyon jó, a hangulat is fantasztikus, én nagyon kedvelem ezt a képet. Olyan, mintha egy macskás naptárnak ez lenne az Október című lapja. Én ismerem Ágnes viszonyát a macskákhoz, ő nem egy nagy macskabarát, és ez külön jót tesz a képnek, hogy nincs rajta az az érzelmi sokkírozás, hogy engem most meg akarnak arról győzni, hogy macskákat kell szorongatnom, és szeretnem. Mondom ezt én, akinek négy darab macskája van. Nem véletlenül nem fotózok én túlságosan sok macskát, mert nem tudom magam érzelmileg függetleníteni tőle, és ha nem megy a függetlenítés, abból giccses-csöpögős valami lenne. Ebből kifolyólag kedvelem azt, hogy Ágnesnek megvan ez a távolságtartása, és ez a képen is rajta van. (hegyi)
értékelés:

Jó ez a kép, és benne van a helyzet spontaneitása. Egyetlen egy problémám van: hogy ott valaki más is szerepel ezen a képen a hátával, és az a forma folyamatosan elviszi a figyelmemet a tekintetről. Oda kifelé kezdek el kicsit figyelni, hogy ő mikor mozdul el befelé ebbe a képbe, vagy föl fog onnan állni, vagy visszafekszik, vagy mit csinál az ott a háttérben. Tehát zavart kelt, és ezt a zavar gyengíti ezt a nagyon is átható és szuggesztív nézést, amit a modell mutat. A spontaneitást kell tudnunk előidézni is. Tudom, hogy ez ellentétesnek hangzik. Ha megfigyelünk egyszer egy ilyen mozdulatot, akkor azt is tudjuk, hogy mitől és mikor jött létre. A fotografálás javarésze, 95 százaléka megfigyelés, és nem munka. Nem is kötelezően van nálunk fényképezőgép, csak figyeljük a történeteket, és raktározunk. Aztán a raktárosi munkából egyszer csak előhúzunk valamit adott pillanatban, és alkalmazzuk. Ha megfigyeled azt, hogy Anita hogyan fekszik ezen a hátizsákon, hogy hogyan mozog ő ott, hogy ő most fáradt, és az elkövetkező öt percben úgyis ott marad, akkor megfigyeled ezt a nézést, ezt a helyzetet, és ezt rekonstruálod úgy, hogy instruálod őt, hogy "figyelj, Anita, feküdj egy kicsit előrébb ezen a zsákon, mert így most nagyon belevág az orrodba". És akkor ő azt mondja, hogy "hagyjál már, nem akarok én ezzel foglalkozni". És akkor mondod neki, hogy te nem is azt akarod lefényképeni, ahogy ő most hogy téged néz, hanem a hajad és a fű viszonyát. Így megnyugtatjuk a modellt, hogy nem kell neki itt ebben szerepelnie, nem ő a központi figura, hanem a haja, a hátizsák és a fű. Ezen lehet, hogy az elején röhög egyet, de utána azt mondja, hogy jó, hát bolond vagy, aztán rádhagyja. De ezzel te elérted azt, hogy előrébb tette a fejét ezen a hátizsákon. Ugyanis most a hátizsák kis fülecskéje, meg zsinórocskája és a zsáknak a felpuposodása betakar az arcába, az orrába, szétvágja a szeménél, ezek mind-mind zavaró momentumok. Miközben zseniális meglátás a fű, ahogy ezek a zöld fűszálak az elején ezt az egészet kicsit bohókássá teszik. Életszerű, jó a tér dinamikája, szóval minden adottsága megvan a képnek, hogy ebből egy szuper portré kerekedjen, de ehhez az kell, hogy túl tudj azon a ponton lépni, amikor a pillanatot rögzíted. Ezek a pillanatrögzítések általában billegnek, és ezért kell tudnunk instruálni a modellt. Erre adok neked kettő csillagot, bátorításképp, de én szeretném, ha kicsit elkezdenéd komolyabban venni, hogy instruálni a modellt, még egy ilyen természetesnek tűnő helyzetben is. (hegyi)
értékelés:

Azt hiszem, Tamás, hogy itt téged most elragadott az a kompozíciós rend, amit ez az egészen furcsa tetőszerkezet mutat. Ez az építészeti megoldás elvitte egy kicsit a figyelmedet erről a szoborról. Itt is az a problémám, hogy valahogy meg kell találnunk azt a nézőpontot, ahonnan egy tárgy, vagy egy modell a lehető legjobb arcát tudja mutatni. Ha megnézzük ezt a szobrot, akkor ennek a szobornak két fontos üzenetközpontja van: az egyik a test, és a testnek a formái, a másik a paták által - mint hangjegyek által- létrehozott ritmus, amibe ez a szarvasfej még ide plusszban bekerül. Bármelyiket is próbálnám megközelítésként értelmezni, azt mondanám, hogy rendben volna, de most a kettő között elsuhanunk. A fönti testrészt ez a nagyon erős világítás egy picit kopogósra formálja, és a figyelmet el is viszi ez a perspektívikus tetőforma. A lenti lábak közeli részhez nem tudunk közel kerülni, mert annyira távol vagyunk, és annyira föntről lefelé fényképeztél. Ha megtalálod azt, hogy mi az érzelmi kötődés ehhez a tárgyhoz, akkor az meg fogja hozni annak a megfejtését is, hogy honnan fogod lefotózni. Azért nem akarom erre most azt mondani, hogy guggolj le, és akkor közelebb kerülsz a szoborhoz, mert ez nem biztos, hogy így van, lehet, hogy téged más ragad meg ebben a szoborban. Ha semmi, ha csak a térben elhelyezkedése, maga az, hogy ehhez a perspektívikus tetőhöz ő hogy viszonyul, akkor olyan fénytani helyzetben kell ezt tudni lefotózni, amikor még határozottabbak ezek a ritmusok. De ha a kompozícióban fontos neked ez az épület, akkor nem értem igazán, hogy mit keres ott a képnek a bal oldalán az a sétáló bácsi, vagy az a fatörzs, mert akkor a tető végénél kell végrehajtanunk a vágást. Megjegyezném még, hogy ez a kompozíció is dől, el van fordulva az óramutató járásának ellenkező irányba, ezt sem teljesen értem. Az ötlet maga jó, én erre egy csillagot tudok adni. A Vágy leckéből áttenném az Épített környezetbe. Szeretném, ha a vágyat saját magadon szűrnéd át. (hegyi)
értékelés:

Nagyon szeretem ezt a képet, egy picit szűkre van az egész vágva. A kép mindegyik részénél alul, oldalt is belevágtunk a fodrokba, fölül a vállig érdemes lett volna meghagyni, ha a táncnak ez az összekapaszkodós mozgása a lényeg. Márpedig itt ezek a szoknyák ezt mutatják. Van egy másik megközelítés is, hogy maga az összekapaszkodás a lényeg. Igaz, hogy akkor lényegesen közelebb kellett volna menni, és akkor magát a két kezet venni célba, annak kellene élesnek lennie, és annak kellene kompozícióban valahol középre kerülni. Ez is lehetett volna egy irány. Most annak örülök, hogy ez látszik a képen, és ez rajta van, de ennek meg kellene állnia úgy, hogy ezek a szoknyák, ezek a szép fodrok legyenek azok, amik az ember tekintetét fölvezetik ehhez a kézfogás részhez. Ez most enyhén kilóg a képből. A meglátás nagyon jó, úgyhogy én kettő csillagot adok. (hegyi)
értékelés:

Csakhogy GG is meg legyen elégedve. :)

Egészen biztos vagyok benne, hogy az előző kép az elemzése előtt készült ismétlése ennek a beállításnak, mert az elemzésben elmondott problémákból itt is találunk még. Ha összehasonlítom a két képet a kettő között van valahol az igazság. A lényegi különbség az, hogy a modell belenéz-e a kamerába vagy nem. Itt sikerült ez a kamerába nézés, ugyanakkor a nekünk bal oldali arcfélnél nem túl szerencsések az árnyékok, nagyon sötétbe került az arca. Így nagyon nagy különbség van a két arcfél között világításban. Ezen úgy lehetett volna segíteni, ha egy picit visszább mozdítok a fejen, és onnan néz ide a modell. Csak egy nagyon keveset kellett volna fordítani a fején, és akkor ezek az árnyék-problémák rendeződnek. A két feltartott kézzel még mindig ugyanaz a probléma: az árnyékok vágása a karon, és a hónaljnál nagyon érdekesen van ott egy vágás. A sállal ezeket ki lehetett volna javítani. Ha lehet, akkor ezt a leckét kellene ismételni, Viktória nézze meg az előző képnek az elemzését is, és a kettőből már valamit csak össze lehet rakni. Érdemes lenne ezzel foglalkozni, ne hagyjuk félbe a feladatokat. Ismétlés. (hegyi)

Tamás egy picit pontosítsa a leckeleírásokat magában, mert az első lecke arról szól, hogy valamilyen testrészünk szerepeljen a képen. Én itt most bogarásztam ezt a kőpillért meg a macikát is, meg figyeltem, kerestem, de nem nagyon látom rajta Tamásnak semmilyen darabját, úgyhogy ez nagyon átvitt értelmű lecketeljesítés. Kedvelem azt, hogy fekete-fehérrel dolgozik Tamás. A tömegelhelyezésre szeretném felhívni a figyelmét. A kép fő motívuma a mackó, ennek egyetlen dolog mond ellent: a háttér. A háttérben van egy szoborcsoport, vagy valamilyen szökőkútszerű képződmény, és jó lett volna, ha ki van ebből a központi dologból billentve ez a kis kőtömb a macival. Ha egy kicsit bal oldal felé elmozdul ez a tömeg, akkor a jobb oldali tömeggel kezd egyensúlyba kerülni. Aranyos kép egyébként, biztos van egy olyan történeti szál, amit ki kéne itt fejteni, ennek várnám a folytatását. Erre adok egy csillagot bárorításként, de az első leckét tessék úgy megcsinálni, ahogy a leckébe le van írva. (hegyi)
értékelés: