Én nagyon kedvelem Rousseau-t, és az ő dzsungeles őrületét. Értem a célzást is, csak a kompozíciónál van egy kicsi problémám. Szépek ezek az összehajló fák, de én lehet, hogy lejjebb billentettem volna a kamerát. Most fent nekem lyukas, és mintha egy lufiból ott szökne a levegő, megy ki fölfelé az egész. Ha a kamerát lejjebb bukatod, akkor magad kerülsz a kép középpontjába, és téged ölel körbe ez az egész világ a halszemoptikával. Máris a kompozíciód is talán erősebb lenne. És te is jobban észrevehető lennél. Mint Rousseau-nál is, tudom, hogy ez cél is volt, hogy az állatok mászkálnak a fák között, és ő megtette azt, hogy előtér-háttér játékkal egy vizuális kérdőjelet elénk tett. Ez egy abszolút érthető fotográfia. Még egy problémám van: az öltözék. Oké, rendben van, értem az egészet, de a melegítő felsőt nem. Arra az időre, amíg exponálsz, nyugodtan azt a melegítő felsőt le lehetett volna dobni. Csakis ennyi hiányzik ahhoz, hogy abban a környezetben a természetességed érvényesüljön. Most olyan nekem az egész, mintha ez egy teszt-fotó lenne ahhoz, hogy te oda beálltál megmutatni a leendő modellnek azt, hogy ő majd hova álljon. Ez nem a végleges megoldás ebből a szempontból. Nem mondom, hogy könnyű a helyzet abban a tekintetben, hogy az elkövetkező napokban, hetekben megtalálod-e ezt a teret, meg hogy milyen időjárás fog fogadni, de nem ártana ezt ismételni. Abszolút szeretem ezt a képet, és teljesen jó és szívemnek kedves az irány amit mutatsz, mégis visszaadom ismétlésre, ha lehet ilyet kérni, mert igen kevés hiányzik a tökéletességhez. (hegyi)

Nagyon jó az alap, ahonnan elindul Ágnes, és én nagyon örülök, hogy végre elkezd fekete-fehérrel foglalkozni. Kicsit szürke, fád ez az egész, de a helyzet is az. Ezt el tudom fogadni. Nagyon jók a macskák, csak tessék már leguggolni ahhoz a macskához, mert innen föntről ez a kompozíció nem jó. Most nem lehet tudni, hogy miről beszélsz, ez olyan véletlenszerű, nincs fókusz. Rajta vannak a macskák is, a kutyák is, a ház is, minden egyformán éles, nem igazán a macskákra fókuszálunk, mert erről elviszi a fejünket fölfelé a beállítás. Nézünk fölfelé, és mindig egy kicsit lefelé pillogunk, hogy ott van-e az a három cica még mindig. Ott vannak ők, csak miközben számodra is ők lennének a lényegesek, mégsem erre fókuszáltunk. Most már ezen a képen másképp nem lehet segíteni, mint úgy, hogy a ház tőlünk távolabb lévő sarkánál hozunk egy vágást, és akkor valamennyit javulna a kompozíció. De az igazi megoldás az lett volna, ha leguggolsz. Az irány miatt, és amiatt, hogy elkezdtél ezzel foglalkozni, bátorításképp a kettő csillag megvan. (hegyi)
értékelés:

A strandos hátizsákom kiürítése alkalmával szembe találtam magam ezzel az alakkal...

Hát igen, vannak akik a nyarat gyászolják, vannak, akik a telet, kinek mi a kedves. A leiratból látjuk, hogy ezek a tárgyak a nyárról maradtak vissza Ágnes hátitáskájából. A képen minden rajta van, amitől ez az egész vicces és vizuálisan jól működő geg: a szemüveg, ami fejrésznek, szemnek fogható föl, a toll, ami orrnak, és a napolaj, ami a száj vonalát mutatja. Én örülök annak, hogy Ágnes ilyesmiket is meglát és lefotografál. Még a keresztrejtvény is jó ott alatta. Ha már ezt a kiválasztást vesszük, akkor amivel nem teljesen tudok mit kezdeni, az a belépő jegy a szemüveg alatt, és a száz forintos. Ott a pántnál nekem az nem annyira van meg. A két jegy ott van, de minek. A száz forintost rá lehet dobni ide a keresztrejtvényre, mint egy szépség-flastrom, de a két jeggyel nem tudok mit kezdeni. (hegyi)
értékelés:

A tutaj az idei Mensa táborban megrendezett tutajkészítő verseny egyik szereplője. A tutajokat a versenyzők helyben készítik el, és azokkal egy nem kis távot kell megtenni a Balatonon, min. 2 emberrel a fedélzeten, azaz a feladat elég komoly, pláne a mai kor modernebb úszó járműihez és szerszámaihoz szokott emberének. A feladat komolyságánál csak az élvezeti értéke nagyobb. :-)

Egy 11 képből álló képsorozatot kapunk Nórától. Most egy kicsit megfordítom a sorrendet, a végével kezdem. Arról, amiről mesélni szeretne, ezek a képek összességében jól mesélnek, az üzenet átjön, érzem, értem, sőt, még a hangulatnak az a része is meg tud érinteni, hogy ilyenkor, amikor egy ilyen képsort megnéz az ember, kialakul egy vágy, hogy de jó lett volna, ha én is ott vagyok. Ez egy erénye ennek a dolognak, hogy ezt az élményt, érzést föl tudja ébreszteni a nézőben. Szokatlan helyzet amit ábrázolsz, manapság ritkán fordul elő, hogy a hétköznapokban az embernek ilyen feladata lenne, hogy na akkor készíts egy tutajt, és menj azzal vízre. Nem ez a kapcsolatunk a természettel. Ez részben azért erénye ennek az egésznek, mert egy olyan helyzet, ami a viccessége és a humora mellett hordoz magában egy olyan üzenetet is, hogy hagyjuk-e magunkat eltunyulni, és ez indokolja azt a leiratot is, hogy ott belekerül az a szó, hogy Mensa. Ez most egy filozofikus okfejtés lesz: ha van értelme annak, hogy ilyen csoportok létesüljenek azon kívül, hogy a közös érdeklődésű emberek megtalálják egymás társaságát, az az, hogy ezeket a problémamegoldásokat esetleg később más, a hétköznapi életben jobban használható problémamegoldásoknál is csapatmunkában tudják használni. Ez ebből a szempontból ezen a képsoron is át tud jönni.
   Egyedileg végigfutva a képeken is mondanám a meglátásaimat: az első kép szűkre van kicsit vágva, a modell feje fölött még kellett volna a térből, a piros gumimatrac is jobb lenne, ha teljes méretében meglenne. Mivel ez egy nyitó és térképező kép is, amely bemutatja tárgyiasan a dolgot, akkor ennél szigorúbbnak kell lenni mértanilag. A második kép nekem rendben van, lehet, hogy föntről vágtam volna valamennyit, hogy kevesebb legyen a zavaró tényező, hogy magát a fókuszt erre a bácsira és az ő cselekvésére tudjuk vinni. Ez egyébként egy teljesen rendben lévő kép. A harmadik képpel semmi gond nincs, ez és a negyedik kép együtt adja azt, hogy tudtok ti veszélyesen élni, én úgy látom. A negyedik kép kifejezetten olyan, amire felszisszen az ember, hogy hát... bátor. Az ötödik kép szintén izgalmas, mert a ritmushoz kell, hogy a közeli képről valahogy át tudjunk váltani. A hatodik kép színesíti magát a palettát, de nem biztos, hogy annyira fontos ebben a sorozatban, ezt akár ki is lehetne hagyni, azért mert nem mutatod magát a cselekvést, amit ez a hölgy csinál. Viszont mint portré nem csak azért nem értelmezhető, mert nem néz ránk, hanem azért sem, mert az élességgel vannak némi gondok. A haja kár, hogy nem éles. Ha mint formát veszem, ez egy izgalmas forma, de akkor erre kellene koncentrálni. A hetedik kép kifejezetten jó, érdekes kéztartás, koncentráltság, benne van az erő, a feszültség. A következő képnél első pillanatban el kellett gondolkodnom azon, hogy itt most tulajdonképpen mit is látunk. Ez maga a vitorla lehet. Ebben az állapotában lehet, hogy ráfért volna valamennyi instrukció, avagy akkor megcsinálni ezt a képet, amikor a tutajon rajta van ez a vászon, és mellé állítani ugyanígy az embereket. Ebben a mostani helyzetben a fák olyan árnyékot adnak, ami miatt a két modell kevésbé értelmezhető. Én azt hittem, hogy ez egy sátorbontás, szóval nekem nem volt egyértelmű. A kilencedik kép lehetne a kérdéses hatodik kép helyett. Ott jól tudna működni. A tizes képet valahogy úgy kellene fordítani, hogy látszódjon az, hogy Sziporka (gondolom ez a csapatnév lehetett), és az alkotók is rajta legyenek, ezt a két dolgot össze lehetett volna hozni. Az utolsó kép nagyon izgalmas fotó, azzal, hogy úgy mennek ők bele a nagy semmibe, és a fene se tudja, hogy hol lesz itt a végállomása, de az elszántság abszolút látszik. Egyetlen kicsi megjegyzés: ha ezt én fényképezem, akkor valószínű, hogy az égből kevesebbet adok, mert az annyira nem fontos, viszont abból az útból, ahonnan ők jönnek, többet. Azok a csillanások izgalmasak lettek volna, amik a tó tükrén, mint árnyékok létrejönnek. Ezt sajnálom, hogy nincs benne. A sorozat nekem abszolút működik, a megvalósításban pedig az előbb elmondottak azok, amik az én meglátásaim. (hegyi)
értékelés:

Egy három képből álló sorozatot kapunk, és ez a három kép valószínűsíthetően egy hétvégi eseményt mutat, ahol elmentünk a ligetbe, és a gyerekeknek különböző szórakozási lehetőségeket nyújtottak, többek között a kötélhúzást is. Nekem valahogy ebből a három képből a középső az, ami a leginkább dinamikus. Az első kép amit látunk ebben a formájában igényelne egy olyan folytatást, hogy azt is lássam, hogy mit húznak. Nem pont ezen a képen, hanem mondjuk a következőn, de nem ezt kapom. Mindig csak ugyanazok a szereplők vannak, mondjuk az A csapat bemutatkozik, de nem látom, hogy ki van a kötél másik végén. Tehát mint riport, ez a része nem működik. De nem is ebbe került beküldésre, hanem a 8-as lecke Mozgásra. Ha a mozgást veszem figyelembe, akkor ez a kezdő kép számomra kevésbé erős, mint a második, ahol a mozgás dinamikáját pont az adja meg, hogy van a kötélhúzásban részt vevő két kislány, és van három nagyobb lány, akik mással vannak elfoglalva, beszélgetnek. Lehet, hogy ott majd elindul valami folyamat azzal a karikával, de jelen pillanatban ellenpontot tudnak képezni a mozgásban részt vevő két figurával. A harmadik kép önmagában nagyon kedves eseményfotó, de ebben a formában inkább a családi albumban lehet erős, amikor megmutatjuk, hogy a kislányunk hogyan töltötte a hétvégéjét. Ami izgalmas lehetne, és ami számomra ebben az egészben egy minőségi ugrást tudna képviselni, az lenne, hogy ha már a Mozgás lecke, akkor kifejezetten a mozgásra koncentrálnánk. Nyilvánvaló, hogy ebben a helyzetben nehéz megvalósítani azt, hogy a háttérben ne legyenek zavaró tényezők, hogy a környezetben lévők is részt vegyenek ebben a fotográfiai munkában, vagyis nehezen instruálhatóak az ilyen szabadidős tevékenységnél a modellek. De a képkivágás kiválasztásánál ott van a lehetőségünk, hogy határozott döntéseket hozzunk. Például azt, hogy a legutolsó képnél, ami izgalamas, az a kislány alsó teste a fekete nadrággal, és az árnyék. Ennek a kettőnek a játékossága lehet az, ami dinamikát hordoz. Ha egy határozott komponálási döntést hozunk, és utána ezt képkivágással meg is valósítjuk, akkor az árnyékból a teljes árnyékot megadjuk, akár az árnyékban látható a kötél, de nem adjuk a felsőtestet, csak az alsót. Ha most letakarjuk a fölsőtestet a rózsaszín pulcsival, akkor van egy nagyon is dinamikus elmozdulási irány, miközben az árnyékban látszódik, hogy ez a kompozíció egy kötél segítségével jön létre. Tehát volna itt lehetőség a játékra, és ugyanez igaz az első képre is, hogy számomra izgalamasabb az, amit a lábak és az alsó test létrehoz, mint a teljes kép. Ha az árnyékot kezdjük megfigyelni, akkor ennek a játékossága az, amivel lehet valamit kezdeni. Én arra szeretném Mariannt sarkallni, hogy legyen saját magával határozottabb, és ezeket a radikálisabb kompozíciós játékokat próbálja meg alkalmazni. Ha lehet, akkor én ezt visszaadnám ismétlésre, nem kifejezetten ezt a szituációt kell megismételni, biztos vannak olyan barátok, akikkel megvalósítható akár ez kötéllel, vagy kötél nélkül, hogy mozgásfázisokat kezdjünk el megfigyelni. Ha mi rendezzük meg ezt az egész szituációt, akkor már a mi saját rendezésünkben kiküszöbölhető, hogy ne legyen ott a tekebábú, akkor már többet tudunk foglalkozni azzal, hogy milyen ruhát adunk a modellre, vagy milyen beállítást alkalmazunk. Ismétlés. (hegyi)