Mesélj nekem angyalokat,
pöttyös labdát, hintalovat,
kisautót, mindjárt négyet,
ceruzákat, csupa kéket!


Hóesést, meg jégvirágot,
napsütötte szép világot,
csillagszórós fenyőfákat,
napelemes Jézuskákat!

Nem tudjuk értékelni. (szőke-hegyi)

Én személy szerint azt kérném, hogy lehessek egy darab templomtorony. Mer ottan van kérem szépen harang, meg kereszt vagy szélrózsa - attól függően, hogy milyen templom az éppen -, meg toronyóra (ahol idő van, az meg ugye pénz), meg még mindenki azt fényképezi, mint Alain Delont. Tulajdonképpen nem is templomtorony szeretnék lenni, hanem inkább Alain Delon.

Itt megint arról van szó, hogy a verbális humor, a szöveg elválik a képtől, a képi üzenet sokkal gyengébb, mint lehetne. Ráadásul a szöveg kontextusa, egysége egy igen erősen szubjektív értelmezésben működik csak, nem hagy teret a befogadónak, magyarán ez az asszociációs lánc csak neked működik, ami Delont a toronyórával összeköti. A képnek önállóan meg kell állnia. Ez a kép önmagában értékelhetetlen. (szőke)

Ezen a képen éppen megpróbálok "kikerülni" néhány igen veszélyes tőzsdecápát, akik még a Nagy Gazdasági Világválság idején vetették magukat az óceánba New Jersey-nél és szerencsétlenségemre éppen 2006-ban értek partot Dél-Angliában, éppen akkor, amikor homárra vadásztam, mert szerettem volna bebizonyítani Bede Róbertnek, hogy a homár nem egy habostorta. Lehetne a kép címe akkor is...

Ha Badár ezt látná, ezt a képet, akkor valószínűleg egy hosszú szöveget tudna ehhez csatolni, amely Burgesz mellett az Európa Kempingben zajlott, és ott esetleg még női nevek és különböző medúzák is feltűnnének, emlékképek a nyárból. Ezt a feladatkört, mármint az albumból kiragadott emlékképét ez a kép valamilyen módon teljesíti, de mégis azt mondanám, hogy érdemes lenne ebben az albumban körbenézned és megfigyelni, hogy mitől tudod ugyanezt az élményt még személyesebb naplóüzenetben elküldeni. Csak ezért nem tudunk disznót adni, mert várjuk, hogy még őszintébbek, még személyesebbek legyenek az üzeneteid. (szőke)

Ott vagyok a képen én is; asztráltestek utcabálja a celluloidon + mellé néhány vidám gondolat. Enjoy.

Ez a fajta módszer is a szentendrei festészetből, a kollázsból, Bálint Endre, de más alkotók munkáiból is ismerősnek tűnik, egy kevert technika látható, egy vizuális üzenet és egy vers, ami megerősíteni látszik a képen érzékelhető utcaképet. A szövegrész hasonlóan döntött a képhez, de a két dőlésszög nem egyforma. A képpel az a gondom, hogy két alkotást látunk, ez a két kép van egymásba olvasztva. Feltételezem, hogy egy érzelmi üzenetet is kellene érzékelnünk az alkotóval kapcsolatban, azt, hogy benne is ez a kettősség dolgozik, a jobb és a bal oldal küzdelme, nevezhetjük lágyságnak és logikána, nőnek és férfinak, mégis azt mondanám, hogy mivel itt mi egyszerű dolgokat próbálunk érzelmezni, mert egyszerű emberek vagyunk, ezek szerint a szabályok szerint nem tudom megkerülni, hogy ez egy keretbe foglalt információ. Így ez a kettőssék nem együtt jelentkezik a kereten belül, hanem széttöri egymást. Nagyon nehéz módszer, amivel az alkotó játszik, de a ritmikák összezavarják egymást. (szőke)
értékelés:

Ez a kompozíció az Estiskolán már látott eszközökkel dolgozik, úgynevezett bemozdulásos fotót látunk, ahol a fotós kéri a modellt, hogy a hosszú expozíció alatt mozgást hajtson végre, és mivel az expozíció hosszabb, mint a mozgás egy-egy fázisa, három fázis törlődik egybe. A fotós megfigyelései alapján ez pontosan a mozgásról, a mozgás emléknyomáról szól, másrészt ad egy festői elrajzolt, szinte álomszerű illúziót. Azt mondanám, hogy mivel figurális kompozícióról van szó, ahol az anatómiai arányok felfedezhetőek, ezért ebben a ritmikában érdemes lett volna arra odafigyelni, hogy a modell bal térdének íve és a jobb lábfejének a fége ne metsződjön a képen. Ha jól érzem, itt egy kéz kapcsolódik érzelmi módon a bőrfelülettel, ez egy fontos üzenet a képnek, meg kéne tisztelnünk annyival a női test szépségét, hogy nem csonkoljuk indokolatlanul a térdet, lábat. Arra következtetek, hogy gyors reagálású fotót látunk, látszólag ez egy könnyed munkastílus, de ilyenkor is szükséges az előkoncentráció, a történet fejben való lemodellezése, így kerülheti el a fotós azt, hogy ez a csonkolás megtörténjen. Az irány szép, több alázat szükséges, hogy ez a hosszú expós fikciós üzenet pontos legyen. Még egy megjegyzés, hogy ebben a festői hangulatú világban ügyelni kell a világításra is, hogy a lámpa ne rajzoljon csúnya, éles kontúrú árnyékokat. (szőke)
értékelés:

Nagyon szimpatikus, speciálisan értelmezett tájképfotót látunk, nagyon izgalmasak az előtérben a makro értékhatáron belüli csillanások, és nagyon izgalmasak az élességek is, amelyek megjelennek ezen a mezei virágszálon, jó ritmusban érzékelhetők a tűszerű szőrök, de mégis azt mondanám, hogy ezek a képek azért igényelnek valami fotós trükköt a természeten kívül. A természet is nagyon sokat segít, de mondok egy javaslatot, hogy miért kérdéses számomra a kép bal alsó felén látható szinte háromszögszerű sötétbarna. Ez azonos tónusú a bogáncs belsejében lévő felülettel, amiben részleteket nem is lehet felfedezni, olyannyira azonos ez a két tónus, hogy egy térbe helyezi a hátrébb lévő talajon lévő sötéteket az előtérben lévő sötét folttal, ezáltal az a térbeli játék, amit az élességgel és a tűhegyekkel létrehozott, megzavarja a térérzetet. Az a javaslatom, hogy valami parányi tükörrel vagy reflexanyaggal egy picit reflexelni kellett volna erre a bogáncsra, hogy mégiscsak érezzük ennek a növénynek a térbeli hengerformáját. Így most olyan, mintha egy nagy késsel bele lenne vágva a bogáncsba, pedig ez nem valószínű. A belseje így lyukként érzékelhető, azért is, mert ez a tónus megtalálható a síkra redukált bal oldallal. (szőke)
értékelés:

Ez is egy izraeli képem...

Nagyon fontos, hogy gyors expozíciókkal dolgozva Renátó nem adja fel és próbál megközelítéseket végezni, ugyanakkor valami hasonlóról kell itt is beszélnem, mint az előző leckénél, hogy nagyon izgalmas az emberi alak lendülete, szárnyalása, a pillanat kimerevített megfigyelése, és itt is értem, hogy a platánfára emlékeztető fa, amiről az ugrás történik, az ott van a képen, de ha a kép ritmikáját figyelem meg, attól függetlenül, hogy nyilván nehéz egy ugró embert lefényképezni, de hát az alkotó választotta ezt a feladatot, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy a képen folthatások együtteséből érzékelünk egy sík felületre redukált teret. Márpedig, ha nem platánfát, nem eget és szárnyaló embert nézünk, hanem a folthatásokat, akkor azt lehet látni, hogy a szárnyaló ember foltkomplexuma elveszik a mögötte lévő háttér hasonló tónusaiban, ugyanakkor az ég fehérjének foltjai és az előtérben lévő fatörzsek foltjai ritmikában összekeverednek, ennél fogva a kép fontos témáját, a repülő emberi alakot gyengítik, miközben a fa éggel való kapcsolatának szép ritmikája is pontatlanul van kimetszve. A fehérek szerepe az kellene, hogy legyen, hogy kiemelik a sötét formákat, de itt a sötét formák össze vannak keveredve, és így a fehér sem segít, hanem összezavar. Tehát a szép emberi mozdulat, a táncos figura elveszik és külön életet él a kép többi részétől. Tudnám javasolni, hogy ehhez a feladathoz tanulmányozzuk a táncfotókat. Ezek nagyon nehéz témaválasztások, amiket most csinálsz, aminek nagyon örülünk, és javasoljuk, hogy foglalkozz vele tovább. (szőke)
értékelés: