Nem tudom, hogy mennyire csendélet, de nagyon csend volt amikor csináltam.

Kedves Feri, jó a meglátás, jó a színvilág, a kiválasztás, de nincs eldöntve a fuvar. Ez azt jelenti, hogy vagy a kép fölső drámaiságának - ezeknek a sötéteknek, amelyek eltüntetik, beleolvasztják a kalászokat - kell még vészjóslóbbnak, és magasabbnak, rátornyosulóbbnak lenni, vagy ebből kellene eltüntetni, hogy a drámai szereplő a kis kalászok, a két fűszál legyen. Bátorságot szeretnék javasolni, hogy amikor elkezdesz úgymond a semmivel, a sötéttel, a meghatározhatatlannal, a spirituálissal is foglalkozni, akkor azt nyugodtan merd bátran odatenni. Most köztes hartáton mozog a figuratív és nonfiguratív kommunikációja. Mindig előtte dönts és utána fogja hozni a forma a megoldást. Így most nincs eldöntve, hol a hangsúly. Ez egy tökéletes három disznós kép lehetne, de így most kettő disznó. (-szőke-)
értékelés:

Kedves Renátó, mindenkit saját mércéje szerint igyekszünk mérni, ezért kötözködünk egy látszólag kész képpel. Egyik javaslat, hogy az előteret kellene hangsúlyosabbra venni, vagyis a gyűrt drapériából többet adni alul. A többin hevesen vitatkoztunk Zsolttal. Ő azt mondta, hogy ez előtt a háttér előtt kellene tovább dolgoznod, de a színterjedelmet csökkenteni a padlizsán felé, és elhagyni a banán sárgáját, helyette szilvát és más ilyen színvilágú gyümölcsöt, zöldséget tenni, amire én meg azt mondom, hogy ne vegyük el a tárgyakat, cseréld a drapériát méregzöldre, ami hangulatában is dúsítana a képen. Úgyhogy azt a döntést hoztuk végülis demokratikusan, hogy most ez két disznó, és cseréld ki a hátteret sötétzöldre, és akkor megkapod a harmadikat is. (szőke)
értékelés:

Én a repülő méhecskében - nevezzük poszméhnek - saját magam vélem felfedezni, és bár Hegyinek ezzel is vannak problémái, nekem ez a kép nagyon tetszik és festői, ahogy a sötét teáskanna és levendula találkozik a lágy, paszteles háttérrel és azért érzem drámainak, mert az a légy ott az üveg ablaknál én vagyok. (szőke)

Hegyinek csupán egyetlen problémája van a képpel, mégpedig hogy azt a lágy, festői hátteret lehetett volna egy fokkal erősebbre is adni, mert így túl nagy a különbség a sötét és világos foltok között, ami egy csendélet esetén nem egészen előnyös. Szőke három disznót akart adni, én viszont csak kettőt. Feldobtam pénzt: két disznó. Jobb ez így, mert így legalább Ági talán dolgozik még a csendélet témán, ami persze lehet, hogy tőle távol áll, én épp ezért örülnék a további képeknek. (hegyi)
értékelés:

Lusta vagyok, ezért olyan portrét próbáltam csinálni, amit máskor is fel tudok használni. Azaz olyat, amin jól mutat az ember, de a ruházat, a helyszín és a tárgyak is hozzám tartozzon, azaz ne kamukép legyen. Ehhez, a következőket próbáltam a képre vinni: Nyugalmat árasztó, de komoly környezet; Komoly tekintet, de könnyed testtartás; Legyen rajta státusszimbólumnak számító kütyü (laptop), de lehetőleg ne domináljon; Valami színharmónia (kék ing – sárga irattartó); A szellemi munkát jelzendő toll, de csak egyszerű, hogy véletlennek tűnjön; és kicsit alulról fényképezve, hogy érezze az ember, hogy felfelé néz. Kérdés, hogy nem vittem-e túlzásba, nem lett-e irritáló?

Kedves Ákos, sorolom a problémákat. Formai dolgokat először. A laptop feketéjéből többet kell adni, vagy épp csak jelzés értékűt. A sárga a kékkel és a szürkészöldes háttérrel együtt egy agresszív folthatást kelt, vagyis vagy nem kell jelen lennie, mint színhatás, vagy még többet kell belőle adni, dinamikusabbnak kell lennie. A beállított póznál a tested alkotta ív akkor zárulna, ha lent többet adnál magadból, így ezt a formát, mozgást elvágtad. Mivel tehát a feketébe, sárgába is és az alfeledbe is belevágsz, így megtörik a kép ritmusa. A test hajlata adná a ritmusát a képnek, aminek ellenpontja lenne a fekete laptop és a sárga iratrendező. A színek összeválogatása, ha az arc üzenetét tesszük középpontba, szintén hibás, mert minden szín ugyanabba a világos tónusrendbe tartozik, így ezzel a lapos világítással, vakuzással megfagynak a gesztusok. Azt talán már te is érzed, hogy túlkomplikáltad a dolgot abból a szempontból is, hogy vagy a laptopon dolgozol azt az öledbe véve, vagy tollal írsz, de ebben a pózban lehetetlen vállalkozás számítógépezni is és írni is, egyszerűen kivitelezhetetlen. Az önbemutatást, a kettes leckét, vagyis a portrét tehát szeretnénk, ha megismételnéd. (szőke)

Szerintem a vágyakozás olyan dolog, ami folyamatosan jelen van az életünkben. Ezt a tulajdonságát igyekeztem bemutatni.

Kedves Vera, úgy látszik, most ilyen kaleidoszkópos időszak van, Márk képénél is ilyesmivel találkoztunk, de az itt nagyon szimpatikus, hogy bár egy érdekes tükröződést figyelhetünk meg, de az élesség-életlenség, a fények megválasztásával az alkotó meghaladja azt, ami a tükrözésből adódik. Nem csak a virágok, hanem egyéb képalkotó elemek is játákosan csak kvázi ismételnek, ezért a szemlélő vissza-visszatér a képhez, hogy újabb és újabb titkokat, rétegeket fedezhessen fel. A kép ritmusa a szecesszió szabályait követi, mert miközben sejhetően konkrét formai, emberi motívumokat látunk, közben az egész egy ornamentikai játék is, mintha a valahol Bécsben egy régi Klimt képnek a részletét látnánk, ahol az ívekkel, díszítésekkel játszanak. Egy kis korrekciós javaslat, hogy a kép alsó középrészén lévő fénykör világossága túl erős, ebből adódóan a formai játékra is ráül. (szőke)
értékelés:

Kedves Vera! Ha abban az esteben értelmezzük a képet, hogy válasz, egyfajta játék az Estiskola oldalán, ahol két kép egymásra rímel, akkor sokkal könnyebben megfejthető ez az egész, de úgy gondolom, hogy mivel műhelymunkát folytatunk és feltételezzük, hogy mások is járnak az oldalra és a képeknek mint önállő műveknek is értelmezhetőeknek kell, hogy legyenek, akkor a kép bizonyos része megérthető, bizonyos része viszont kódolt marad - az írott szöveg kódolt, Zolinak szól. Azonban, ha a feliratot, vagy a kezet is eltüntetnénk a képről, a fotós akkor se volna látható, mert sötétben és takarásban van - a fehér vakság is erre vonatkozik, hogy a fénykör erős kontrasztot teremt, láthatatlanná teszi a készítőt. Azért fontos mégis, hogy a fotós ujjai közeliben, élesen látszanak a képen, mert így egy térjátékot hoz létre. A közel elhelyezkedő kéz, aztán a tükör és végül a fotós hármas tér elrendezést jelent. De ha ezzel a kézjátékkal formailag még kísérleteztünk volna, akár a kép közepe felé, lentebb tolva azt, egy még érdekesebb ritmus jött volna létre, akár még azt is sejthetnénk, hogy a kéz ujjal egy furcsa kígyót szimbolizálnak, ami be akarja kapni ezt a misztikus tojást, vagy ezt a Holdat, de ez akkor lenne érdekes, ha a kézfejből többet komponáltunk volna be ugyanebbe a négyzetes felületbe. Így most csonkoltak az ujjvégek és a kézfej találkozása, és pontatlanná válik a komopozíció mert nem kap elég hangsúlyt a kép, csak a ritmus eleme. Az is megoldás lett volna, ha a jobb alsó sarok felé is elhelyezünk valami élesebb képelemet és akkor létrejöhetett volna egy keresztirtányú tengely a képen. Így a valós előtér és az álomszerű háttér nincs összekötve. Az ötlet jó, érdemes lenne újragondolni. (szőke)
értékelés: