Szakkör | Page 41 | Látszótér

Sziasztok! Több éve foglakozom fotózással, kissebb nagyobb hullámokban tör rám. Ez itt az első feladatmegoldásom, a fotó a szobámban készült, a kacér mosoly a lehetőségnek szól, amit ez a közösség nyújthat nekem. A képeket digtális géppel készítem, viszont papám zenitjéről csent fix orosz objektívekkel. A képen a falről visszaverődő, és a függönnyel szürt fények láthatóak. Mivel az objektív gyújtótávja 2.0 volt, ezért a fókusz behúzását bíztam csak segítőmre.

Barnabás, üdv a téren! Alapvetően tetszik ez a megoldás, a mosoly is jó, a gesztus is, kicsit több derítés elférne, hogy a másik szemed is éljen, hiszen a mosoly is azon a feleden jelenik jobban meg. Azonban két dolog van. Az egyik, hogy nincs meg az élesség igazán. A másik, hogy be is mozdultál. Jó dolog a fix objektív, de azt tudnod kell, hogy ha nem a gyártód csinálta, hanem pl egy Zenit lencséi, az analógnál sokkal lazábban vették a minőségi elvárásokat, mint a digitnél, ez azért volt, mert a film maga kevésbé háklis, mint a szenzor, ezért az eredmény sok esetben lágyabb rajzú kép lesz, több hibával. Ezt jó tudnod, hogy ne érjen csalódás. Várom a folytatást, még akár erre a leckére is. (hegyi)
értékelés:

Kedves Gábor, nagyon hangulatos dolgokat tudsz az esti képeiddel létrehozni, ez megvan neked, talán egy leheletnyit a mélytónusokon emelnék, hogy ne bukjon ennyire be, de a dolog működik, van benne mese. Jó. Azt nem nagyon értem, miért a szorgalmi az, amibe a képeid küldöd, hiszen vannak leckéink, azokra csillag is jár, ellenben a szorgalmival, amire rövidebb elemzés jön és nincs csillag sem. A másik az első lecke. Szeretném, ha foglalkoznál vele, az a bemutatkozás is, bátorítalak, várom a folytatást. (hegyi)

Sziasztok! Ezzel a legfrissebb önarcképpel szeretnék bemutatkozni, amit pont egy hete készítettem magamról. Vagyis készítettünk, mert anyukám is besegített. Mindent én csináltam, az LCD kijelző is felém volt fordítva de nem volt állványom, vagy önkioldóm, így ő tartotta és nyomta meg a gombot amikor szóltam neki. Nem volt könnyű feladat, de nem hagyhattam ki azt a napot. Nagyjából évente kap el az ihlet, hogy otthoni körülmények között képet készítsek magamról, amikor minden klappol, jól áll a hajam, szép az arcom, nem pattanásos, de azért raktam egy kis sminket, és még a fény is jó ami az ablakon beszűrődik. Már késő délután volt, 4 óra körül, nem volt nagyon borús az ég de pont annyira, hogy természetes derítőként funkcionáljon a Nap előtt. A nagy ablakok előtt kellő távolságban elhelyezkedve pont elég fényt kapott az arcom, persze egy kicsit alakítottam a beállításokon Lightroomban. Photoshopot nem használok mert nem is tudok, de amúgy sem vagyok híve a túl sok retusnak.
Egyébként egy Canon700D géppel rendelkezem, ezzel és a kit objektívvel fotózok már lassan öt éve, de végre beszereztem egy 50mm f1.8-as obit amivel ez a kép is készült. Gimiben kezdett el érdekelni jobban a képkészítés (most 24 éves vagyok), amikor az egyik média órán a kompozíciókról volt szó és házi feladatként olyan képeket kellett csinálnunk (én akkor még mobillal) amiken alkalmazni is kellett azokat.

Köszöntünk a Látszótéren, ez egy jó kezdés, és határozott elképzelés a portréról, szeretem ezt a képet. Őszinte, keresetlen, egyszerű és mégis jó megoldás, mert van benne némi feszültség. Ezt lehetne fokozni, vagy egyértelműbbé tenni akkor, ha az biztos döntés lenne, hogy nem a kamerába, hanem a kijelzőjére nézel - gondolom felfelé billenthető kijelző lehet, mert egy picit felfelé nézel el. Fontos, hogy a tekintet hova néz. Jelentése van. Amit leírsz, most arra pár szót. A retus nem azt jelenti, hogy az ember tokától bokáig jár a manipulációban, alapjában a retus feladata portrénál a bőrhibák korrigálása, ha szükséges, a tónusok, a fények vagy árnyékok finomítása vagy erősítése, szóval nem kell egyből arra gondolni, hogy hogyan varázsoljunk a semmiből valamit, de fontos az utómunka. Erre amúgy a Lightroom is alkalmas, nem kötelező a Photoshop. Ajánlok figyelmedbe egy plugin csomagot, NIK collection, vagy ha FF, akkor Silver Efex Pro. Elvileg fizetős, de megéri, mert nagyon szépen hozza az analóg zajt, a tónusokat, szóval jól lehet vele dolgozni. Ami a távkioldót illeti, nem ismerem a 700-as Canont, de vannak ma már rádiós távirányítók, amik az exponálást segíthetik, nem is nagyon drágák, és ebbe akkor is érdemes beruházni, ha nem csak önportréban gondolkodsz, portrézásnál is jó lehet, ha állványon a gép, beállítasz mindent és az exponálást már nem a gépbe nézve csinálod. Várom a folytatást! (hegyi)
értékelés:

Az van, hogy az ilyen helyek mindig izgalmasak, a romos, szlömös, lepusztult gyárak adnak egy utópisztikus hangulatot, ami manapság beleillik abba a közhangulatba, ami akár a filmek, akár a klímajóslatok okán eleve megvan. Szóval a helyszín jó, használható. A lényeg azonban az, hogy ha maga a helyszín nem valami közismert hely, mint mondjuk Pripjaty, ahol épp az ember nélküliség az, ami a hatást adja, a nyomok, a kiüresedett élet, akkor érdemes azon elgondolkodni, hogy mi lesz az, ami ezt az egészet kontextusba helyezi, mert ez így egyelőre egy díszlet. Hol a történet? Jó, persze, nem mindig a történet az, ami az ember fejébe először bekerül, de itt kifejezetten jó lenne, ha lenne meséje, mert kompozícióban is fontos lenne az ellenpontozás. Még valami. Szépek a tónusok, de a mélytónusnál itt is bebukik a sötét és elvesznek a formák. Erre különösen kell ügyelni, mert az a jó, ha a majdnem feketék is hordoznak infót. Lehet, hogy kalibrálni kellene a monitorod, hogy ezt lásd. (hegyi)
értékelés:

Nagyon jó a tömegelhelyezése a képnek, ez a nagy üres tér kifejezetten izgalmas az emberek viszonylatában. Az is jó, hogy az ablak a hátterük, ez is kiemeli a csoportot. Az utómunka az, amin lehetne annyit javítani, hogy a csoport alakjainál korrigálod az ellenfény okozta "bebukást", azaz a mély és középtónusok körüli szürkéknél emelsz picit, hogy az arcok, a karok is értelmezhető formákká váljanak. (hegyi)
értékelés:

Rákosi Mátyásról készült kép újraalkotása.

Azért érdekes ez a kép igazán, mert úgy sikerült megoldani az újraértelmezést, hogy bár az eredeti kép javarészt azért nem egészen pontosan ilyen, de valahogy a kollektív emlékezetből így is sikerül lehívni a fotót, és valóban, működik minden, beindul az időutazás. Jó a modell, itt a tónusok is működnek, szóval szuper, köszi! Ha van kedved, lehet, hogy izgalmas út lehetne ilyesmiket csinálni. (hegyi)
értékelés:

Miért a hónap képe:

Azért emelem ki, mert ez a kép ritka jó példája annak, hogy mi történik akkor, amikor a fotósnak van előzetes ötlete, belső képe, tehát amikor nem csak lövünk a világba, hanem tudatosan akarunk valami eredményt elérni. És ez egy elég fontos dolog lenne minden más fotós helyzetben is, hogy legyen ilyen előkép, megfigyelés, mert ha ez megvan, akkor már a forma és az eszközök is sokkal egyértelműbben jeleznek, mit hogyan kell használni. (hegyi)

Őszintén megvallva csak egy gyors kattintás volt, és igen, a 999x lefotózott híres felirat. Félig-meddig szorgalmi.

A kép hatása jó, a helyszínhez kapcsolódó története azt hiszem, működik. Azért írom, hogy azt hiszem, mert abban nem vagyok biztos, hogy ez egyfajta kritikai megfogalmazás, vagy történetmesélős kép akart-e lenni. És ez az arányok miatt nem egyértelmű. Ha sztorimesélés, akkor több kéne a srácokból, az ég meg a fa nem fontos. Ha viszont kritika, akkor még magasabbra kellene a kamera, picit lemaradni tőlük, ezáltal kábé hasonlóan kiszorítani a képből őket, viszont erősebben mutatódna a helyszín. Jó irány, de ezt a kérdést, hogy mi az üzenet, neked kell eldönteni. (hegyi)
értékelés:

Egy biciklitúra csendes állomása. A padon régen Markus Sittikus von Hohenems, salzburgi érsek nézhette a naplementét?

Kedves Laci, üdv a téren, felhívnám a figyelmed az első leckére, mert hogy az nem csak az önportré, de a bemutatkozás is. ez egy hangulatos kép a fényei miatt, meg persze a zöldje miatt is, és főleg a pad miatt lenne az, viszont valahogy azt a nézőpontot és/vagy kameratávolságot nem sikerült igazán megtalálni, hogy ez erősebben üssön. Vagy közelebb mentem volna, vagy lejjebb, vagy mindkettő, az égből talán kevesebb elég, a zöldből több, hát, valahogy így. De az mindenképpen dicséretes, hogy ezt megláttad ezt a pillanatot. (hegyi)
értékelés:

Szorgalmi, mert még dolgozom rajta, csak tudom, hogy az insta nekem is szólt. De erről majd rádiózom, mert nekem a platform inkább napló, meg jegyzetelés.

Ez is egy izgalmas kép, picit jobb fényviszonyokkal, mivel az ablakkal jobb barátságban vagy. A megoldást a technikára már a másik képnél elmondtam. Ami a tartalmat illeti, két dologra hívom fel a figyelmet. Az egyik a lapocka-váll rész. Az aktban nagyon fontos, hogy kezdjünk valamit a nagy összefüggő flekkekkel. Vagy világítással kell őket érdekessé tenni, vagy árnyékok-fények játékával, vagy valami formai megbontással. Itt adódik a haj, ha az oda folyik le, már a dolog rendbe is jön. A másik az ujjak. Érdekelne a matatás, mert abban is van erő, sőt. Igazábóla gesztus a matatásban csúcsosodhatna. Folytasd. (hegyi)

Előbb beszéljünk a technikáról. Kell az arcra derítés, enélkül a szemek sötét árkok, és így a gesztus nehezen jön át. Azt látom, tudod, mit akarsz, tehát a pillanatot nem öli meg, ha erre is készülsz, akár derítőlappal, akár valami textillel puhított fényű lámpával, érdemes ezzel kísérletezni. Ami a tartalmat illeti, nagyon izgalmas az, hogy ennyire kicsúsztatod magad az optimális helyzetből, ez így pont elég ahhoz, hogy ezt a merülés érzést átadja. Jó az irány, amint lehet, kapcsolj rá Viki, mert érdemes. (hegyi)

Adri készítette rólam, gondoltam feltöltöm nektek, mert szerintem jól sikerült.

Jó kép, Adrinak gratulálok érte, és sok örömöt nektek! (hegyi)

Ha az Instagramra, Facebookra, vagy egyéb lájkvadász helyekre töltöd a fényképeid, mire mégy a másodperc töredékénél nem hosszabb figyelemmel? Szólnak, ha még dolgoznod kéne vele? A fejlődésed, hogy kiérlelj egy fotót, feláldozod egy lájkért cserébe? A jó képhez idő kell. Instahazugságból még nem született fotográfus, ahogy a facebook se tesz téged művésszé.

Magyarósi Csabával is beszélgettünk a szelfiről és önportréról, Vivian Maierről, Gárdi Balázsról és arról, hogy mi kell egy jó portréhoz. Erről is készült videó.

A minap volt két éve, hogy ezt a képet elkészítettem mobiltelefonnal, majd Snapseeddel utómunkáztam. Sajnos az eredeti fájlom már nincs meg egy adatvesztés következtében (tudom, felhő, backup, miegymás). Arra emlékszem, hogy megláttam ezt a helyzetet és megvártam, amíg kicsit ürül az utca ahhoz, hogy a megvilágított sziluett egyedüliként rajzolódjon ki.

Komolyan el fogom sírni magam a képarány miatt. Neked is, ahogy a többieknek sokszor, leírom. 3:2, 4:3, 1:1. Ezekben gondolkodj. Lejjebb pár képpel Kovács Ádámnál leírtam, miért. A kép jó lenne. De alul kevés, kifut a bicaj árnyéka. Nagy kár. És én értem, hogy sok nagy fotós alkalmazza ezt a komor tónusrendet, de nem mindig és nem mindenre, és ha mégis, akkor a komponálásnál figyelni kell arra, hogy a főszereplő fiú ne csússzon így bele ennyire a sötétségbe. Ezt ha ragaszkodsz ehhez a tónusrendhez, akkor szelektíven ki lehet javítani ott, úgymond maszkolással, szóval a lényeg, hogy az alapanyag jó, de a megoldásban még vannak lépések. (hegyi)
értékelés:

A 2. lecke épület vagy beltér kellene legyen. Hát ezen a képen csak mutatóban van épület, de nem az hiányzik a leginkább róla. Szerintem ugyanakkor mégis sokunkról szól. Vagy csak én képzeltem bele. Amúgy HDR kép, épp ilyet sikerült készíteni, de nem nagyon tér el attól, amilyen a normál kép lett volna, elég kiegyenlítettek voltak a fényviszonyok. A XIII. kerület egy ipari-vasúti területén készült 2019. márciusban, simán csak erre mentem haza, mert hogy gyalog járok munkába és vissza.

Egyrészt nagyon kedvelem a képaláírásaid. Hangulatosak, leíróak és személyesek is. Nem akarsz te esetleg rádiózni? Nálunk azt is lehet. Szóval a kép is jó. Valóban, a hiány maga és a környezet viszonya jól tud hatni ránk, nem kell keresni azt, miért készítette a fotós. A HDR is jót tett itt, szóval egészében tetszik. Várom a folytatást, meg még az első leckére is jöjjenek képek. (hegyi)
értékelés:

Kora őszi fénykép, a határban kóboroltam, amikor hazafelé menet megfogott ez a látvány, a kora esti hangulat, a táj nyugalma. Kicsit elmerültem a csendben, élveztem a kellemes enyhe időt, majd hazaindulás előtt kattintottam egy képet róla.

Én azt igazán nem tudom, olvassátok-e egymás képeire írt elemzéseim. Lehet, hogy nem, pedig kéne. Ugyanis ezt a képarány dolgot elég sokszor elmondtam. Most akkor újra. A kép jó lenne, a helyzet is, a szín is talán, de ez az elcseszett filmes képarány ez baromi idegen dolog. Olyan, mintha a Lutra albumba csak így, körbevágva fért volna bele. 3:2, 4:3, 1:1. Ezek a képarányok. ezekkel tessenek fotózni. A 16:9-et hagyjuk meg a filmeseknek, ott van értelme, meg a moziban. Ugyanis a képarányok javarészt azért alakultak így, ahogy, mert matematikailag és geometriailag ezek közelítik jól meg azt, amit a szemnek nézni kellemes, ami kiadja az aranymetszést, és nem utolsó sorban, mert ezek azok az arányok, amiknél a legerősebb kompozíciós hatásokat lehet elérni. Itt az előtérből még simán adhatnál, sőt. Ahhoz, hogy ez a három épület, három forma jól éljen, kell a tér, viszont ha nincs kontextusba helyezve a forma, akkor az egész kiszakad a valós helyzetéből és elveszít minden kötést, szétesik. Várom a folytatást. (hegyi)
értékelés: