Nagyon erős az, amit formában megláttál és kiváló az, ahogy tónusba helyezted, mert így egy más minőség jött létre, egy új dolog, ami a valóságból nem evidenciaként következtethető le. Nem városfotó, nem emlékkép, nem itt is jártam megörökítés, miközben egészen pontosan dokumentálja az érzelmeidet. Sorsok vannak ezen a képen, és mindez úgy, hogy egy ember sincs rajta, mégis benne van minden, ami már nem is a no future punk üvöltése, nem 1984, ez abszolút mai, a posztmodernen túli világ. Már nem akar állást foglalni, már nem akar lázadni, nem kiabál, csak nyomaszt, van benne egy vállvonás, hogy öreg, érted, ha érted, nem, ha nem, én letettem, ez van. Kösz Vera! (hegyi)

Ez szép. Furcsa a tömegelhelyezés, de abszolút jól van kidekázva, csak szokatlan az, ahogy a mező széle rendetlenkedik, ez adja azt hiszem a kép egyik dinamikáját is, hogy akarunk az útra látni, de nem tudunk, és tekerhetjük a fejünket. Ez hordozza a feszültséget. Nem tudom, hogy érted el, de szinte szürreálisba fordulnak a tónusok is, ez még jobban erősít erre a megfoghatatlan belső mozgásra. Jó kép. (hegyi)

Nagyon tetszik az, ahogy a figurát elhelyezted, a szövegek, a tér és a formák adnak hozzá olyan körítést, amitől jelentéssel bír a kép. Jó a mozdulat is, hogy van fix pont, nem mozog minden, azaz van viszonyítási alap, ez az esetek nagy többségében fontos, mert a nézőt ez segíti, ezen felül irányt is adsz vele a mozgásnak. A vízszintessel van némi problémám, a figura tartása nem hozza vissza egyenesbe, fél fok lehet, de érdemes lenne visszaforgatni. (hegyi)

Bara, ez egy kitüntetett pillanat, szuper tónusokkal, nagyon szerethető, de azt nem értem, miért maradt a dolog ferde. Oké, a járda a hidakon egy picit mindig ferde, de itt most a torony is az, egy leheletnyit balra dől minden. Ha a fickó a korláthoz közelebb van, ezt még talán ki is egyensúlyozhatja, de így most ez nem kerek. A helyszínen nem biztos, hogy ezt az ember egyből észreveszi, de a képszerkesztőben lehet segédvonalakat használni ahhoz, hogy a függőlegesek rendben legyenek. Ez a kép belső értékéből nem von le semmit, de érdemes korrigálni publikálás előtt. (hegyi)

Aki ismer, az tudja, hogy a kutyák nem állnak éppen közel hozzám, tehát a cukiság ebben az esetben nálam fokozottan kizárt dolog. Jelen voltam a fénykép készítésénél, Demeter régóta készült arra, hogy Bobbyról egy portrét készítsen, és én az gondolom, hogy miközben ez egy pofonegyszerű képnek tűnik, de benne van mindaz a koncentráltság, amitől azt gondolom, hogy ez a kép többről szól, mint egy kutya portréjáról, benne van a kettejük kapcsolata is. Az esendőség, az öregség és a betegség mellett a gondoskodási vágy és szeretet. Érdekes volt hogy Demetert kérdeztem, levegyem-e fotózás előtt a kutyáról a gallért, amire egyszerűen azt válaszolta hogy nem, így szeretném megörökíteni a kutyát. Utólag persze már értem, hiszen ez a forma nemcsak primer módon a betegséget ábrázolja, hanem kijelöli a helyet is, körberajzolja, fókuszba helyezi a fejet. Általában azt szoktam mondani, hogy menjünk le arra a szintre, ahol a kisgyermek vagy a házikedvenc van, mert fentről lefelé az alávetettség érzetét keltjük. Ugyanakkor ennél a képnél kivételt erősítő szabályként láthatjuk, hogy épp a kamera nézőpontjának megválasztása lesz az, ami kettejük kapcsolatán kívül a kutya sorsát is megörökíti. (hegyi)