Ez egy nagyon jó meglátás, és egy nagyon finoman ironikus kép. Ugye felülnézetet akkor használunk, amikor mintegy elbeszélő jelleggel, szinte mérnöki leírással dolgozunk, ezekkel a piszkafa lábakkal, hosszú sorttal, a színes, kötött műanyag sapkával, a vállakkal, és a vizibicikli darabkáival. Nagyon örülök, hogy a bicikli nincs megmutatva egészében, még ha ez a foslila színével, a műanyagságával és a színes fejfedővel együtt ilyen igazi bulgár hangulatot idéz, ez a mi múltunk – de nagyon jó az, hogy nem erre koncentrál, hogy nincs víz se meg semmi se a környezetből, és mégis ez itt a Matula bácsi unokaöccse visszatér a Tüskevár mellé. És ez jó, hogy ezt így kimondjuk, és ebben önirónia van, én ezt nagyon szeretem, itt van a kéznyomod rajta, három disznó. (szőke)
értékelés:

Hommage to Escher

Egy útiképet látunk, és mint ilyen, a cím is erre utal, hogy egy képeslapot próbál a szerző átnyújtani nekünk, és archaizál is, öregíti a felületet, nyilvánvalóan olyan, mintha a hetvenes években adták volna fel ezt a képeslapot, csak most ért volna ide, tehát van benne egy ilyen vágy, és ezt jól is teljesíti a kép, ugyanakkor a témája is éppen ilyen fontos, mint az a forma, amit alkalmaz, ami szintén egyrészt egy útikép, másrészt meg a képeslapok kedvenc témája, igaz a képeslapokon ritkán szoktak direkt módon ott legyen egy emberalak is, mert az mindenféle kérdéseket vet fel, de az biztos, hogy egy nagyon érdekes kint-bent viszony, egy nagyon érdekes perspektivikus helyzet, a térélmény megbolondítása szerepel ezen a képen. Ami számomra kérdéses, az a kép bal felső sarka. Én elhiszem, hogy ott az egy rom és ott hiányzik belőle, de talán lehetett volna egy olyan nézőpontot keresni és úgy komponálni, hogy ez a fajta térjáték megmarad, de nem ilyen erőteljes az a lyuk a kép bal felső sarkában, és még az is lehet, hogy ha a fotós egy lépést balra mozdul, akkor az a probléma megoldódik. De azért én ezt egy nagyon jó üzenetnek érzem, két disznó. De a személyesség megint. Ezek útiképek. Valami hiányzik belőlük. Talán azt tudnám mondani, hogy a Nóra küldte be azt a repülőteres képet, meg a dombot a keresztekkel, és ugyanúgy nincs rajta a Nóra, és mégis olyan intenzíven tud kiválasztani valamit ott, határozottan, meggyőzően. Ezekben a képekben, amiket a Nóra legutóbb készített az érződik, mintha megilletődött volna ettől a helytől. (szőke)
értékelés:

Mert ölelésre mindenkinek szüksége van!

A kép kétfajta megközelítéssel indít, az egyik az a háttér, egy nagyon intenzív színű drapéria-fényjáték, formákkal, varrott felületekkel, és ez nagyon jól kiemeli az emberi test formáit, ahol a két láb találkozása, ölelkezése, ahogy a két talp íve egymásba kapcsolódik, ez a furcsa, többszörösen ívelt S alak nagyon jól, szemléletesen mutat egy érzelmes üzenetet. Az önirónia is felfedezhető a leiratban, ami az öleléssel kapcsolatos, én úgy gondolom, hogy egy szikár alkotást látunk, de mégis átgondolt, és számomra az a meglepő inkább, hogy összesen egy hozzászólás érkezett rá. Talán a mai napon az elemzéseknél már többször felvetettem, és ez nekem továbbra is egy kérdéses történet, miközben láttam itt most olyan filmeket, kérdéseket, ahol a közösség kérdése nagyon is filozófikusan megfogalmazódik, hogy a valós, gyakorlati helyzetekben, amikor egy-egy olyan alkotással köszönnek a társak be ide, és olyan üzeneteket küldenek, amelyek fontos emberi történetek, akkor miért vagyunk ezekkel a képekkel szemérmesek vagy passzívak. És itt elsősorban az alkotóra gondolok, aki a közösségbe csatlakozva küldi az üzenetét, és szeretné megtalálni itt a helyét, miközben mások már hosszabb ideje jelen vannak – nyilván úgy érzik, hogy az időintervallumban ők már megtaláltak. Tehát én azt erősíteném, miközben ezt a képet én szeretem, hogy a talp kategóriára jól és vállalhatóan készíti el a munkáját, hogy mégiscsak nagyon jól érthetően ott van a magány gondolata, és a hozzászólásokat nézve mindaz, ami képi formában, jól érthetően jelen van, azzal tudunk a magány érzésén változtatni, amit az estiskola közösségi élménye is jelenthet – hogy kommunikálunk azokkal az emberekkel, akár hozzászólásokkal, akár beszélgetésekkel, és lelkesítjük őket a további munkákra. Márcsak azért is, mert nem tudhatjuk, hogy hol élnek ők, Tápiószecsőn, Baján, kis tanyán, városban, hol vannak egyedül. Szerintem ez egy háromdisznós kép, és én ezzel összekapcsolom a Kapcsolat című, szintén a 11. leckére érkezett alkotást, amit ennek a kísérleti munkának a következő fázisának értékelek, ezt is jónak tartom, és értékelem, hogy foglalkozik ezzel a kérdéskörrel, és itt még fokozottabban azt hiányolom, és nem elsősorban a képpel kapcsolatban, hogy ehhez egyáltalán nem érkezett hozzászólás, és bennem ezek a dolgok nagyon nagy bizonytalanságot hoznak létre, hogy csak ami nagyon látványos, sokkoló vagy izgalmas, az izgat bennünket, és akkor az is kérdéses a számomra, hogy minek beszélünk a képekről, vajon van-e értelme a képekről elemzéseket létrehozni, hiszen szerintem ezek nagyon jó munkák, és sokat segíthetnénk az alkotónak, ha a mi hozzászólásainkkal is őt vezetnénk a saját útján. Mindkét kép három disznó. (szőke)
értékelés:

Vágy, második értelmezés

Azt mondja a Gergő, hogy a vágy, második értelmezés. Ugye ez egy orangután – biológiából nem voltam túl acélos, úgyhogy tessék nekem elnézni, hogy eben nem vagyok biztos – aki a képen van, és ráadásul a mi humanoid megfogalmazásunk szerint vágyakozó tekintettel néz, de azért azt ne felejtsük el, hogy ezek az állatoknak tulajdonított gesztusok mindig a mi emberformájú létezésünknek a megfeleltetésének a következményei, tehát az amit mi vágyakozásnak, fájdalomnak vagy örömnek nézünk egy állaton, azért, mert a gesztusrendszer hasonlít a miénkhez, az még nem jelenti azt, hogy itt ténylegesen ilyen helyzet van. Csányi Vilmos, aki kutyákkal van nagyon szoros kapcsolatban és nagyon jó etológiai könyveket írt, és folytat kutatásokat a mai napig, és ez fontos dolog. De mint képet, ill. fotográfiát szemlélve a dolgot ha ezen túllépünk, hogy ez a helyzet mennyiben valós vagy az ember által rávetített, akkor látunk egy állatot, amire ráterítettek egy ruhadarabot, talán munkáskabátnak néz ki, amit a hátára tettek, és hát ezért is talán a cím, mintha ez egy beteg, lázas állat lenne, aki be van takarva, hogy gyógyuljon, de itt én ezt egy kicsit kuszának érzem az üzenetrendszert. A képi megoldásnál nyilvánvalóan hozott anyagból dolgozik az ember, tehát ha ott egy rács van, akkor azzal a ráccsal túl sok mindent nem lehet kezdeni, ha a gépet nem tudjuk átdugni a rácson, akkor ez benne lesz a képben, ezt nem rovom fel hibaként – zárójelben jegyzem meg, hogy ezt a Gergely tudná megmondani, hogy ezt mennyire lehetett volna kikerülni – az igazi kérdésem inkább az, hogy ez mennyire lehet erős a saját vágyunk kiterjesztéseként. Merthogy ezek a leckék azt ne felejtsük el, a saját vágyunkról szólnak, én annak is nagyon örülök, ha ilyen áttételes üzenetek jönnek, de annak még jobban örülnék, ha a Gergő vágyát megismerhetném. (szőke-hegyi)
értékelés:

Zen ön(gúnyos) portré.
"You are already complete. You just don’t know it."
Már teljes vagy. Csak még nem tudod.

Egy fekete-fehér képet látunk, ahol a Nóra megfigyelte, hogy azon a padkán vagy min van két lyuk, és ezt a két lyukat ő kiegészítette a sóderbe gondolom a cipőjével húzott mosolygós szájszimbólummá, és ezzel létrehozott egy üzenetet, ami egy hangulat, ezeket a netes kommunikációban hangulatjeleknek is hívjuk, smiley-nak, tehát egy ilyent hozott ő létre. Ami nekem egy picit kérdéses, az az, hogy ha ő belenyúl egy meglévő helyzetbe, amit én mindig szorgalmazok, hogy hozzuk létre azokat a dolgokat, amikre vágyunk, és azokat az üzeneti pontokat, akkor viszont ha már belenyúlt, és azt a szájat odarajzolta, akkor fontos lett volna, hogy a kép többi részén lévő helyzetet is kontrolláljuk. Értem ezalatt azon a kőpárkányon lévő nagyobb kődarabot, a száj sarkában lévő másik nagyobb kődarabot, vagy akár azt, hogy a két szemformánál jelentkezik egy olyan, mintha sírna az egyik szem, mintha könnyezne, úgyhogy ebben a helyzetben erre kellene figyelni, hogy ezek erősítik-e ezt az üzenetet. Ez az egyik része. A másik az az, hogy ezek jó játékok, de ennél nem biztos, hogy sokkal többet kapunk most, mint ezt a hangulatjelet. Ha ez volt a cél, akkor ezt teljesíti ez a fotográfia és itt megvan a személyes jelenlét ezzel a manipulációval; de a kérdés az, hogy igen, hol tudok esetleg még becsempészni valami kis trükköt, valami kis iróniát ebbe a történetbe. (szőke-hegyi)
értékelés:

Itt megintcsak egyfajta útikép, megfigyelés, ugye nagyon sok ilyent szoktunk látni húsvéti levelezőlapokon, egy jófajta híranyag van amit itt látunk, talán annyit kérek szépen, hogy nézzük meg, hogy most a kis bárány tekintete és az egész kommunikációja jobbfelé mozdul el, kifelé a képből, és balfelé ezt a szép füves kis udvart látjuk, ami mutatja ezt a teret, ahol ez a kis állatka jól érzi magát. Ugyanakkor ha a képen egy higgadt, klasszikus arányrendszert keresünk, akkor ez a baloldali szegmens a kis állat mellett áthelyezhető lenne a jobb oldalra, mert ott kíván a tekintet miatt a kép levegőt magának. Itt is megjegyezném azt, hogy jó lenne, ha a Hegedűs Vera azon túl, hogy érthetőek a képpel kapcsolatos összetett üzenetei, mégiscsak jó lenne, ha valamilyen módon transzponálná magán keresztül és nem csak 2008 őszéből egy üzenet lenne egy kis állatról, hanem sajátságosan és összetéveszthetetlenül Hegedűs Vera képe lenne. Nagyon fontos lenne, hogy ezekben a képekben intenzív legyen a jelenlét. (szőke)
értékelés:

Sírszobor

Nagyon érdekes az a fény, ami erre a szoborra esik, és tényleg az, hogy mintha valami filmszereplő lenne, egy filmből látnánk egy részletet, egy olyan snittet, amin egy középkori szereplő lenne... értem a címben a kereszteket is, talán egy picit az zavar, hogy a kisebbik, hátrébb lévő kereszt nagyon egybeolvad a háttérrel fényileg, tehát ott ez egy picit zavaró – de azt is látom, hogy mozogni nem sok hely volt, mert akkor már beletakar az arcba. De ez egy jó megfigyelés. (hegyi)