A viszony a képen nagyon érdekes, mert tulajdonképpen struktúrákat, szögeket, harapófogót, kevés fényjelenséget használ fel és ebből egy ritmust hoz létre. Én azt mondanám, hogy ennek a képnek az elsődleges üzenete éppen nem a 7-es lecke csendélet, hanem vagy valamilyen ritmus, vagy valamilyen fénytani megfigyelés, mert a különböző tárgyak attól, hogy az egész kép egy kiégett, kevésbé részletgazdag, feketékből és fehérekből és lágy tónusokat nélkülöző rendszerben épül föl, mindenféleképp a nonfiguratív felé mozdul el ez a munka, éppen csak jelzésszerűen használva a formák értelmét és én ezt inkább ritmikai munkának gondolnám. De ettől függetlenül, mint képalkotás én azt gondolom, hogy a két disznó megvan. Ugyanakkor javasolnám, hogy akár a rezonancia, vagy akár a mozgás házi feladatra mondjuk átkerülhessen ez a kép. Nem érzem 100 százalékosnak a csendélet kategóriára. (szőke)
értékelés:

Portré a jobbik és kevésbé jobbik énemről.

Szintén régebben talán említésre került a dokumenta és a dokumentához kapcsoló avangard, neoavangard formák, amelyek ugye a 70-es, 80-as években nagyon divatosak voltak. Az is lehet, hogy mostanában is vannak ugyanilyen programok, szóval 100 százalékosan az avangard játékelemeit mutatja itt ez a kép. Egyfajta tükröztetésben, ahol a sematikus szürke háttér előtt egy egyszerre sziámi párnak tűnő, de egymástól tulajdonképpen elforduló, mintegy rendőrségi nyomozati anyagként, nagyon is deklaráltan itt van a profilja annak az embernek, aki a második lecke önportrét elkészíti, és azt mondja - itt vagyok, ilyen vagyok, nézzetek meg. Mindezt teszi öltözet, jelmez nélkül, hogy a nyak, a váll, a mellkas rész is fedetlenül látható és mindez kitárulkozón itt van előttünk. Én ezt egy jó vállalásnak gondolom, és nagyon sajnálom, hogy például ehhez a képhez nem szóltatok hozzá avval is segítve lelkesíteni Sinkó Katalint, hogy ugyanígy itt legyen közöttünk és ugyanúgy dolgozzunk együtt, mint ahogy ti is, mint akik mondjuk egy fél éve, vagy háromnegyed évvel ezelőtt ugyanígy elkezdtétek küldeni a képeteket. Én nagyon örülnék, hogyha másnak is lenne hozzászólása. (szőke)
értékelés:

Itt azt hiszem, hogy komoly párbeszédek zajlottak a hozzászólásoknál én mégsem avval szeretnék foglalkozni, hanem azzal a fajta fény, fekete, szürke és világosok ritmusjátékával, aminél nagyon érdekes, hogyha egy picit mondjuk ennél a képnél megpróbálunk hunyorítani, akkor abban a pillanatban az a fajta életlenség amit kereshetnénk és azt mondhatnánk, hogy - ez egy mondjuk úgy, hogy valamilyen analóg és valamilyen régi és rontott kép – érvényét veszíti. Ha megnézzük egy picit hunyorítva és úgymond a verbális megközelítést is félrerakjuk, nagyon izgalmas ritmusai vannak a baloldali sötét, talán függöny, belógó függönynek a mögötte falon jelentkező világos reflexnek, az alatta lévő világosszürkéknek, a szereplő jobb vállán lévő világosoknak, a homlok és az orron megjelenő erős világosoknak és a nagyon drámai sötéteknek, amelyből csak sejthetjük a fiatal női arc üzenetét. Egyszerre visszahúzódó és egyszerre erőteljes és drámai a fényhatások miatt a feketék és a fehérek és a szürkék ritmusjátéka miatt ez a kép. Én nagyon szeretem ezt a képet, még hogyha mondjuk ebből a képből nehezen lehetne azonosítani, ha keresnénk az önportré alapján a szereplőt. De a kép az működik kérem és a kép az egy erős érzelmi üzenet, úgyhogy a három disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Anya is vagyok.
Gyerek is vagyok.
Nő is vagyok.
Ember vagyok.

Egy játékos kis vers is csatolódik ehhez a képhez és a vers tulajdonképpen megfejtést is ad ehhez az egészen meglepő extrém kompozíciós rendhez, ahol talán anya ugyanazt az utat, ugyanazt a játékrendszert végigéli, amelyet a gyermekek. Valamilyen homokozóban vagyunk, ahol egy ilyen gyerekjátékon látható maga a fotós, talán maga a szülő, szinte az öléből indul ki, a nőiség központjából ez a kép és érdekes módon ez a mászóka, vagy számomra ismeretlen kötélszerkezet is mintha ennek a kicsit összezárt comboknak a folytatása lenne, ahol ott, valahol a végén a színfalaknál az apró gyermekek látszanak távol tőlünk. Azért is izgalmas ez a kép, mert miközben a perspektívával foglalkozik és egy egész jó térbeli választást hoz be ide közénk, majdnem hogy nekünk is tériszonyunk lesz ettől a képtől, ugyanakkor hoz egy belső és mélyebb és az önportréhoz, a portréhoz kapcsolódó helyzetet is, azt, hogy a felnőtt, a felnőttkori lét hogyan ad engedélyt arra, hogyan jogosít fel, hogy újra játszhassunk. Hiszen ha itt bárki, mondjuk egy másik szülő, apuka, anyuka odajönne és azt mondaná, hogy hiszen a Tímea mit keres ott fönt a kötelek tetején, ilyenkor a legjobb védekezés azt mondani, hogy csak a Zsoltikát, vagy nem tudom az Ilonkát, a gyereket hoztam le, vagy itt kell lenni a gyerekekkel, hogy biztos kibírja e ez a mászóka ahogy a gyerekek itt játszanak. Szóval ez egy egész különleges kép, és várom, hogy a Tímea küldje a további képeit. (szőke)
értékelés:

Az, hogy az Ági képe hétfő délután, avagy kedd, vagy szerda, vagy csütörtök, vagy péntek, vagy szombat, vagy vasárnap és sorolhatnánk újra és újra ezt a verklit, ilyen értelemben azt mondom, hogy nem lényeges. Én el tudom fogadni a döntést azért, mert a kép önmagában egy nagyon erőteljes tájkép. A ritmikájával, a fénytani jelenségeivel, avval, hogy egy panno-szerű megfigyelés és mint tájkép egy nagyon jó műhelymunka, egy nagyon jó stúdium. Talán azt lehet mondani, hogy igen, majdan hogyha ezek az ujjgyakorlatok úgymond az Ági részéről befejeződnek, akkor lehet rajta csavarni, ahogyan az emberi történeteket, a Bartos Ágnes történeteket behozni ebbe a képi világba. Előtér, középtér, háttér. De úgy gondolom, hogy erre még nincs itt az idő. Biztos, hogy ezek a leckék fognak ismétlődni és fogja ismételni az Ágnes. Én ezt egy nagyon szép tájképnek tartom és ennek is kell örülnünk, hogy ilyen klasszikus képek készülnek. A három disznó megvan és várom az Ági további képeit. (szőke)
értékelés:

Dóczy Feri tudósításainak sora itt folytatódik, és én azt mondom, hogy ez egy nagyon jó irány. Az ezelőtti képelemzésénél is a függőleges síkokkal való játékátlátás az már egy hármas egységben, egy triptichonszerű szerkezetekben jelen volt, itt pedig ez bővül. Nyilvánvalóan most az alkotó, ahol él, ahol van, ahol figyel, neki kell ahhoz olyan szemének, olyan kiemeléseinek lenni, amivel abban az összetett környezetben - Párizs -, észreveszi, keretbe rendezi a hasonló jelenségeket. Úgy tűnik, hogy ez egy jól használható út, mert variációkat látunk. A függőleges törések, a függőleges lemezek a mögötte és a függőleges felületeken elől tükröződő formáknak a szinte filmszerű különböző síkokba rendeződése. Olyan ez mint hogyha valamilyen animációs filmnek a különböző töredékeit látnánk. Egyszerre fotó és egyszerre egy filmes megoldás. Egy síkra rendezett felületen az idővel való játék. Én ezt egy nagyon jó kis gondolatnak tartom, nagyon szépen köszönöm és egy nagyon jó munka a 27-es lecke rezonancia feladatra. Úgy tűnik, hogy evvel belsőleg is foglalkozik Dóczy Feri, tehát nem csak egy feladatot old meg. Úgyhogy én azt gondolom, hogy ez egy három disznó. (szőke)
értékelés: